Shock!

A legrangosabb nemzetközi dobos magazin, a Modern Drummer gyűjtött csokorba egy adag dobolásilag fontos felvételt, stílusoktól viszonylag függetlenül, és természetesen leginkább bőrpüfölőknek ajánlanám a korongot, van mire rácsodálkozni... De persze nyitott fülű zenekedvelők is megpróbálkozhatnak az anyaggal.

Terry Bozzio megadobos nyit egy érdekes kísérlettel: a dobgroove-okra épített "dal" tulajdonképpen élő dobolásra pakolt szekvenszerek és loopok által dinamikus nótává varázsolt samplertömeg, viszont nagyon hatásosan mutatja be, hogyan lehet az élő, invenciózus dobolást a huszonegyedik század technikájával ötletesen vegyíteni.

Bill Bruford és az Earthworks egy húzós funk-jazz alapra varázsol kiváló jazz szólamokat zongorán, fúvósokon és akusztikus basszuson. Nem matekos, inkább szellős, finom tétel, jazzhez félve közelítőknek bátran ajánlom ismerkedésként.

Steve Smith és Zakir Hussain igazi arab jazzt mixel össze a tradicionális hangszerek, dobok és tabla összjátékával. Különleges gyöngyszem a Mad Tea Time című két tételes darab.

Chad Wackermann tétele egy 5/4-es groove-ra épül, ahol húzós gitáralapok viszik a hátukon a nótát, a szólórészt viszont egy koto hangszínnel triggerelt vibrafon (!) adja. Különleges és finom jazz rock szerzemény.

Stanton Moore Sprung Monkey-ja igazi amerikai big band érzéseket vegyít egy ultrahúzós jazz-rock dobalappal, a hattagú fúvósötös és a feszes dobalap ellentéte végig izgalmas feszültséget biztosít a nótának.

Simon Philips megadobos egy prog rock és jazz határmezsgyéjén mozgó dalt szállított erre a lemezre, végig vibráló dobolással, helyenként Toto-s dallamokkal (ha már egyszer ott is dobol egy ideje, megteheti, nem?).

Josh Freese (A Perfect Circle, Chris Cornell, Infectious Grooves, Rob Zombie, stb.) egy akkora húzós témát ficcentett a Langeborg című nóta képében, mint ide Timbuktu. Kétszeresére gyorsított King's X, trükkös ritmusok, lendületes dal, ugrálni volna kedve mindenkinek, mert ez a hétnyolcados téma olyan frissen pattog, hogy senki nem veszi észre a nagy bólogatás közben, hogy forog a ritmus.

Rod Morgenstein (Winger, ésatöbbi) jó cimborájával és gyakori szerzőtársával, a Dream Theater-szakos Jordan Rudess billentyűmágussal jegyez egy király jazz-rock tételt, finom és erős dobolással, szintiszólókkal. Életrevaló, vidám kis darab.

Tim Alexander és Brain, két dobos a sztereó két oldalára kevert dobokkal, egy space-esen elszállós zenei alapra pakolnak rá egy igazi dobpárbajt, ha a két csatorna között pont félúton ülsz, szinte látod őket egymással szemben felállított dobjaik mögött, ahogy egymás nyakatekert ritmusait szedik ízekre és támadják hátba. Király ötlet.
Marco Minnemann sem az a fajta dobos, aki azzal villogna, hogy hű, nézzétek, mekkora király vagyok, inkább játszik egy finom tételt, és csak ha utólag elemezgeted, akkor derül ki szerényen, hogy a groove egy enyhén zseniális 15/16, 17/16, 9/16, 13/16, 11/16, 19/16 ritmusképletre épül. Hát, nem egy AC-villám-DC...

Zárásképpen Stephen Perkins és Brooks Wackermann játszik ugyanazzal a két dobos, egyik jobbról szól, másik meg balról technikával mint Tim Alexander és Brain, csak itt már semmi zenei kíséret nincs, egy merő jam az egész, hol az egyik oldal által hozott finom groove-os alapra szólózik a másik, hol fordítva...

A Magna Carta szeretne egy új sorozatot elindítani ezzel a kiadvánnyal, melyet a tervek szerint követ majd Guitar, Bass, meg mindenféle más Nation. Naqyszerű kezdeményezés, remélhetőleg tényleg megvalósul a sorozat, sokat lehet belőle tanulni, és szórakoztató is. Válogatás, szóval pont nincs, pedig tízes lenne egytől egyig mindenkinek.