Shock!

A kitartás szobrát Geoff Thorpe-ról lehetne mintázni. Bár a gitáros/zenekarvezető és csapata sosem heverte ki a klasszikus éra énekesének tragikus halálát (Carl Albert autóbalesetben hunyt el 1995-ben), a Vicious Rumors ma is itt van, és rendületlenül menetel előre. Dacára annak, hogy a banda körüli énekes- és tagcserék szinte már-már követhetetlenek (a poszt-Albert korszak csúcstartója eddig Brian Allen, aki két nagylemezt énekelt fel), igazán gyenge lemezük mégsem született eddig. Geoff és a rajta kívüli egyedüli konstans tényező, Larry Howe dobos valahogy mindig előásott egy megfelelő képességekkel rendelkező vokalistát, a dalszerzés meg egyértelműen jó helyen van az öreg Thorpe kezében.

Ezen kis bevezető után talán nem meglepő, hogy a 2016-os Concussion Protocolhoz képest megint új frontember van: a tizenharmadik nagylemez Celebration Decayen Nick Courtney áll a mikrofon mögött, de a mindössze 21 éves gitáros, Gunnar Dügrey is új arc a csapatban. Őket még a Digital Dictator harmincadik szülinapját ünneplő turnéra igazolta Thorpe (Gunnar épp csak nagykorú volt, amikor belépett a Rumorsba), és mindketten szilárdan meg is vetették a lábukat. Azon a turnén az alapvetően egyébként gitáros Cody Green is beugrott kisegíteni basszuson, a lemezen pedig két szólóval tünteti ki magát, míg a bőgőt az ex-testamentes Greg Christian kezeli, speciális vendégként. Greg felkérése csak a lemezre szólt, a turnén már Robin Utbult kezeli majd a négyhúrost.

Mint a fentiekből is kitűnik, a friss anyag a szokásos, meglehetősen komplikát VR-ügymenet szerint született, de az elmúlt évtizedek világosan bizonyították, hogy az ilyesmi a legkevésbé sem zavarja Thorpe mestert. A Celebration Decay ugyanis ismét csak egy bivaly lemez, ami még jobban is sikerült, mint elődje. A kiadói promóban idézett interjú során Geoff arról beszélt, hogy az eredetileg sokkal rövidebbre tervezett, de végül száznyolc állomásosra hízott Digital Dictator-emlékturné hatására a zenekar visszaásott kicsit a gyökereihez, és a régi idők old school Vicious-soundját igyekeztek kombinálni az energikus, modernebb megoldásokkal. És a jó Geoffnek ebben tökéletesen igaza is van, a Celebration Decay-en ugyanis egyértelműen ott van a régisulis, védjegyzett VR-riffelés, de elsősorban Nick Courtney hangja miatt a Cyberchrist, a Sadistic Symphony vagy a Warball hangulata is igen masszívan érezhető. Courtney szőrös, elődei közül egyértelműen Brian O'Connorhoz legközelebb álló torka gyökeresen eltér elődje, Nick Holleman magas karakterű hangjától, ami természetesen az egész lemezre rányomja a bélyegét. A kifejezetten klasszikus megközelítésű gitármunkával (ha őszinték akarunk lenni, Geoff néha még saját magát is „feldolgozta" itt-ott: lásd Any Last Words – Strange Behaviour) pedig mindez olyan elegyet alkot, amiben a régi és új idők Vicious Rumorsának erősségei is megtalálhatók.

A nyitó címadó például kapásból a James Riverával felvett, már említett Warballt juttatja eszembe: hideg, tüskés és kíméletlen, a kettes Pulse Of The Dead pedig szintén a modernebb megközelítésű darabok közül való. A galoppozós gitártémára épülő Arrival Of Desolation a lemez első, régisulis Vicious Rumors-slágere, amely egyértelmű főhajtás a Carl Albert fémjelezte korszakuk előtt, minden régi rajongó nyálcsorgatva fogja hallgatni, az tuti. A középtempón dohogó, súlyos Darkness Divine is jó, akárcsak a slágeres Long Way Home, a pörgős Collision Course Disaster vagy a záró Masquerade Of Good Intentions, a színvonal tehát végig egységesen magas.

Az utolsó nagylemez óta eltelt négy év szünet egyértelműen jót tett tehát Geoff Thorpe-nak és a zenekarnak: a Celebration Decay egy kiváló formában lévő Vicious Rumorst mutat.