Gondolom, az Eat Metal elnevezésből mindenki rájön, hogy ez a kiadó nem a modern rockmuzsika felkarolását tűzte ki célul. Úgy bizony, ez egy true metal kiadó, és a kapott két anyagról még véletlenül sem mondható el, hogy divatarcok nyomják rajta a trendi muzsikát.
A Wotan egy olasz igaz banda, amelynek gyökerei 1988(!)-ra nyúlnak vissza és 93-as első demójuk óta kajolja őket a szinte hihetetlenül mániákus olasz és görög underground kemény mag, az infólap szerint még a RAI rádióállomásokhoz is eljutott - igaz, arról hallgat a fáma, mit csináltak ott a kazettákkal. Mindenesetre a következő sikeres demo után eljött az ideje egy nagylemeznek is, ezt tartom most a kezemben.
A Carmina Barbaricát epikus metalként aposztrofálja a kiadó, ez az állítás abszolút megállja a helyét. Helyenként gyors, néhol monumentális, amott egy kis folk, emitt egy kis csípős skandináv szél hidege csípi arcunkat, tehát egy jól ismert recept összetevőit gyúrták össze az olaszok. Hatalmas adag Manowar bújik meg a dalokban, konkrét riffek, kiállások juttatják eszünkbe a mestereket, Vanni Ceni énekes pedig helyenként egy az egyben megpróbál néhány Eric Adams-es trükköt elsütni, úgy az Into Glory Ride/Hail To England korszak tájékáról. Mivel azonban messze nem akkora isten, mint Eric, a sikolyokkal csínján bánik (jól teszi!), viszont a Valhalla-ból is ismerős "haaaa-haaaa-aaaaa"-ak tökéletesen mennek már. Ezen kívül szinte folyamatosan vibrátózik, ami egyeseket valószínűleg halálra idegesít, nekem azonban, kár lenne tagadni, kifejezetten tetszik. Nem próbál többet kihozni a hangjából, mint amire képes.
A szövegek/számcímek nagyon igazak (Lord Of The Wind, Under The Sign Of Odin's Ravens, Black Conqueror, Iron Shadows stb.), a logo/borító kultikus, mégis, az ember nem érzi megmosolyogtatónak a dolgot, mert jó dalokat raktak össze ezek ott délen. A gitáros Mario ügyes, a ritmusok is ki vannak találva, nem is szól különösebben rosszul a lemez, tehát abszolút ajánlható mindenkinek, akinek mondjuk bármelyik harmadvonalas, valamennyire már futó metal csapat megtetszett a keményebb vonalról. Véleményem szerint sokkal komolyabban vehető a Wotan, mint mondjuk a Sacred Steel vagy a Majesty. A Doomsword szimpatizánsainak meg egyenesen felírnám receptre a Carmina Barbaricát, mert ugyanaz a vikinges hangulatvilág köszön vissza itt is - egyetlen különbség a gyakrabban előforduló sebességváltozás. Ez talán nem is véletlen, hiszen Mario a 90-es években együtt nyomult a Doomsword énekesével a Warhammer nevű bandában - már ha jól értem ezt a kapcsolatot, mert néha érdekes nyelvtani szerkezetekkel operál a biográfia.
Mindenesetre ez egy korrekt epikus (klisé)metal lemez, kizárólag bennfentesek számára.
