Még a pécsi, Devon Graves-szel megfűszerezett Progfeszten nyomta a kezembe Kántor Tamás gitáros ezt az igényes, nyomdai borítóba öltöztetett korongot. Aztán persze jól elkerült tőlem, de Tamás nem hagyta magát és újra lett Solar Scream demóm.
Az intro simán gyönyörű. Modernkori pszichedelikus-prog bandák jutottak eszembe az "űrös" szinti és gitár (?) hangszínek hallatán.
Az első "igazi" dal maga a címadó. Első hallásra az ugrott be, hogy a fiúk nagyon jó úton indultak el, még ha sok fejlődésre is van szükségük a cél eléréséig. A fent említett prog és pszichedelia a Psychotic Waltz és a késői Fates Warning által kijelölt rögös, de reményteljes úton viszi a csapatot, de hallhatóak érdekes grunge-os felhangok is, bár ebben főleg a kissé szomorkás, depresszív ének is ludas lehet.
Sajnos viszont ez az a stílus, amit kizárólag leheletfinoman, az utolsó lélegzetvételig kidolgozva lehet csak jól játszani, erre céloztam a fejlődést emlegetve.
A dalok vázlatai kifejezetten jók, de hiányzik belőlük két alapvető dolog: az egyik a megjegyezhetőség, vagy megfoghatóság, a másik pedig a kicsiszoltság, pontosság.
Az első hibádzó pontot nem érdemes magyaráznom: egy ilyen összetett, "sokfelől támadó" zenében ultrafontos, hogy legyenek kapaszkodók, megfogható refrének, emlékezetes riffek - ezek viszont itt még hiányoznak. A második pont (tehát a pontosság) is több sebből vérzik sajnos: egyrészt a dob nem száz százalékosan feszes még, Lopez témaötletei jók, hallatszik, hogy nem akar leragadni a kettőnégyeknél, viszont néha erősen csúszkál a metronóm... A másik fájó pont az ének, melyet infó hiányában közök Kántor Tamás gitároshoz (a borítón rajta kívül Harek gitáros és Csabesz bőgős is fel van ruházva a vocals jelzővel). Lehet, hogy segítene, ha egy "főállású" énekest szerezne be a csapat, mert a felvételen bizony egy hangterjedelemben korlátozott, néhol hamiskás hang énekel, pedig ezek a zenei ötletek minimum egy Ray Alderre várnának!
A nyitó dal és az azt követő Dead Like Stones egy bonyolultabb, elborultabb világot villant meg, a This Order darkosabban indul, mintha a Paradise Lost tagok projecteznének újkori Fates Warningosokkal. Itt már egész kellemes dallamötletek bukkannak fel az ének terén is, ez a vonal erősítendő és karakteresítendő. A középrész nyugodt repülése alatt hallható hangminták (az imádnivalóan szép Csokoládé című filmből) kissé a Kevin Moore-féle Chroma Key hangulatát idézik, ügyesen megoldott ez a rész is. A Transgression egy rövid instrumentális lebegés, effektezett gitárhangokkal, tökéletes felvezetésként a lemezt záró feldolgozáshoz, mely nem más, mint a Depeche Mode In Your Roomja, melyet természetesen szomorkás-repülőssé alakított a csapat.
Úgy tűnhet, hogy néhol erősen fikkantottam a csapatot, pedig távol álljon tőlem a dolog! Nagyon ígéretes munka a Ground Level, pont azért igyekeztem kiemelni a hiányosságokat, hogy ezeket lepolírozva tényleg Napból jövő üvöltéssé változhasson a Solar Scream. Bár több ilyen egyéni hang születne kis hazánkban! Szóval, tessék még egy szemernyit pontosodni, karakteresedni, és aztán lehet kápráztatni! (Nem mellékesen nyomdai a borító, a cd korong pedig gyári nyomású (!!!)).
