Mark Boals mint Malmsteen-pacsirta vált ismertté a szélesebb metal közönség számára és megítélésem szerint hangjával nagyban hozzájárult a Maestro '86-os Trilogy korongjának klasszikussá válásához. Utána nagyon hosszú időre eltűnt szem elől, leginkább a ferde szemek kísérhették figyelemmel köztes ténykedését, amelyből jómagam egyedül egy '98-as, zseniális hard rock korongot tudtam felkutatni (ennek külön érdekessége, hogy bizonyos Doug Aldrich gitározott rajta - álnéven!).
Persze nem tudom, Yngwie 96-ban kiadott Inspiration című, etalon feldolgozáslemezén való vendégszereplése mennyire játszott szerepet abban, hogy Mark 1999-ben egy tartóshullámmal visszasodródott az excentrikus gitárvirtuóz mellé; mindenesetre két rendkívül erős Rising Force anyag lett a közös munka eredménye. Azt is csak találgathatjuk, mennyit nyomott a latban újbóli elválásukkor Boals készülő szólólemeze, amelyet egy másik virgagyurkával, a nem kevés instrumentális lemezt kiadott Tony MacAlpine-nal készített és amelyre nemigen fogható rá a kísérletező útkeresés vádja.
Maradt tehát a neoklasszikus heavy metal és olyan neves zenészek is bekapcsolódtak a játékba, mint Vitalij Kuprij, az Artension billentyűs diktátora; a jazz/prog vonalról is ismerős Virgil Donati dobos; valamint Philip Bynoe basszer, aki, ha jól tudom, Vai mester játszótársa is volt már. A remekbe szabott, Ring Of Fire című album már Európában is sikert aratott és a project demokratikusabb formát öltött: a jól csengő lemezcím lett a zenekar neve és a következő album már ennek jegyében jelent meg. Bár a "debütáló" The Oracle című anyagon egy tekerő harmadik, George Bellas nyűtte a sokhúrost; a lemez turnéján már újra MacAlpine pöngötött. Aztán folytatódott a történet; a második, Dreamtower című lemez természetesen már abban az évben megjelent Japánban, sőt, cikkünk tárgya, a koncertfelvétel már azt is megelőzte. Európában a Frontiers 2003 elején hozta ki a Dreamtowert, az élő albumot és DVD-t pedig csak mostanában. Ha ennyi kavarás még nem elég, akkor hadd mondjuk el, hogy az autokrata Kuprij időközben valószínűleg nehezen viselte a demokratizmust (Band of the free... he-he) és végülis lehúzta ujjáról a Tűzgyűrűt. Utódja, egy szintén brutálisan képzett, de ismeretlen muzsikus már ott kuksol a ROF weboldalon, ahol egyébként japántudásunkat is fejleszthetjük.
A kissé hosszasra sikerült bevezetőből kiderül tehát, hogy egy csaknem két éves felvételről van szó, de hát mi magunk sem sokat öregedtünk 2002 februárja óta, amikor az ominózus esemény rögzítésre került. A DVD-n egy, a dupla CD-változathoz képest kissé megvágott (és bónusz stúdiónóta-mentes), de végülis teljes koncertfelvételt és némi érdekességet tekinthetünk meg. Ez utóbbiaktól nem vágja magát hanyatt az ember, de mivel a DVD ára rendkívül kellemes, nem is rovom fel a szerkesztőknek (még öngyilkosak lesznek, ha-ha - a teljes stáb japcsikból áll!): van tehát egy - valóban spontánnak tűnő - interjúféle, amelyben minden bandatag sűrű röhögések közepette mond magáról pár szót; valamint az egyik koncertszám (Bringer Of Pain) ötféle kameraállásból megtekinthető változata. Az öt kameraállás természetesen egy-egy bandatagot jelent természetesen, egyébként végtelenül szórakoztató a különböző kameraállások között ugrabugrálni.
Maga a koncert pedig valóban magasan kvalifikált zenei géniuszok örömzenélése, ha az ember szereti az ilyen szólócentrikus, heroikus énektémákkal tarkított neoklasszikus metalt; illetve magamutogató, értelmetlen összevissza virgázás, zenei maszturbáció, amely a dalok rovására megy és egyszerűen idegesítő, ha éppenséggel utáljuk a műfajt. Nekem inkább az első verzió a szimpatikusabb: megnézéskor tátott szájjal bámultuk, mekkorát zenélnek ezek a konzervatóriumból szabadult mániákusok és mekkorákat énekel Boals (jóllakott óvodás no. 1.) azon a jellegzetes, magas fekvésű, 666 oktávnyi terjedelmű hangján. Tényleg őstehetség ez a pali: miheztartás végett még egy áriát is elénekel a Toscából, echte operaénekesi (!!!) hangon. Khm, szóval ennyit arról, hogy egy hagyományos metal énekes nem lehet sokoldalú... Azt pedig, hogy a feketéknek, az egyéb zenei műfajokon kívül a metalhoz is remek érzékük van, már régebben is lehetett tudni (King's X és társai ugyebár), de ez a felvétel egy újabb bizonyíték erre: elképesztőek MacAlpine (sokan talán még csak most tudják meg, hogy feka az ürge) szélvészgyors, tekerős szólói, amelyek legtöbbször a virsliujjú Kuprij (jóllakott óvódás no. 2.) szintijével felelgetnek. A másik fekete zenész, Bynoe pedig szintén igazi varázslatot mutat be a bőgőn, de ahogy már említettem volt, itt mindenki multitalentum. Ezt az önálló szólókban is megmutatják, mindeközben pedig végtelenül szimpatikusak, mosolyognak, mint a tejbetök és pihent agyról tesznek tanúbizonyságot az interjú-részben. A bő másfél órás műsor egyébiránt Mark Boals Ring of fire lemezére és a The Oracle albumra épül, tehát nincs Malmsteen, Artension, M.A.R.S. Project nóta; csak saját, zenekari produktum kerül terítékre, ami legalábbis arra rávilágít, mennyire erős a ROF repertoár.
Mondhatnám, hogy nagy kár, hogy mindezt itthon csak kevesen tudják, de igazából nem hiányzik, hogy a 16-17 éves Nightwish-Rhapsody rajongó srácok tömegesen rákattanjanak erre a zenére. Tulajdonképpen csodálatos érzés egy titkos gyöngyszemet őrizgetni, és időről időre elővenni s gyönyörködni benne...
