A metal színtéren a többség általában szereti magát nyitottnak gondolni, ez azonban nem feltétlenül metszi a valóságot – a témáról folyamatosan megy a vita a vonatkozó fórumokon, igazságot mi sem akarunk tenni, de az Opeth frontemberének egy friss interjúja mindenképpen megfontolásra érdemes.
„Minden zenekar, amit szeretek, haladt előre”, mondta a brit Metal Hammernek Mikael Åkerfeldt. „A világklasszis dalszerzők, legyen szó akár a Black Sabbathról, akár a Pink Floydról, mind fejlődtek. Jó, talán az AC/DC nem, mert ők úgy tökéletesek, ahogy vannak… De az olyan bandák, mint például a Porcupine Tree, tovább vitték ezt a tradíciót. Ez az egész a zenei intelligencia és a valódi kreativitás jele. A metalban azonban a fejlődés nem tűnik ilyen fontosnak. Szerintem a legtöbb metal rajongó azt akarja, hogy elétegyék a Happy Meal menüjét, és nem is igazán akarják tudni, mit kapnak. Egy ideig azt hittem, hogy a metal nyitottabb dolog, de tévedtem. Lehet, hogy mindez országról országra is változik… Senki se vegye rossz néven, amit mondok, imádom a metalt, de ettől még nyitottan állok mindenhez. Csodálok egy csomó olyan bandát is, akik újból és újból, mindig leszállítják ugyanazt a lemezt, csak nem értem, hogy nem unják meg…”
Az Opeth jelenleg a stílusváltás miatt rengeteg vihart kavart, 2011-es Heritage folytatásán dolgozik, amely valamikor a jövő év elejére várható.
Hozzászólások
Én ezt a lemezt érte(ni véle)m, nem zavar a stílusa, és ezzel együtt nem tartom kiemelkedőnek (mondjuk úgy, hogy az Opeth lemezek rangsorában nálam egyelőre azt utolsó helyen áll…). Amit viszont Mikael mondott fent, pláne, ha arra gondolok, hogy mennyi kurvaanyázást olvashatott, nem érzem különösebben sértőnek senkire nézve.
Sejthető, hogy a következő lemez valamennyire visszakozás lesz, sokan tudnak majd arra is hurrogni, szerintem az az érdekes, hogy jó lesz-e vagy sem (azt hiszem, elképesztő a bölcsességem, nahát!).
Végül a karakteresebb kijelentésedre (ígérem, utoljára)vissza térve, a(z egyébként nagyon szellemes) válaszod végén pont egy (sztem is) zseniális filmből idéztél, ami 1975-ös. Szóval csak óvatosan!
Vége!!!
Persze ezen a folyamaton úgy általában a rockerek nem estek át, és nyilván nem is vár(hat)om el tőlük. Viszont az utóbbi 2-3 évben felfutott (és általam még mindig kérdőjelesnek tartott) vintage-trend, vagy mi - amiről a legtöbb rockzenekritiku s olyan természetességg el ír, mintha az anyatejjel együtt pl. Blue Öyster Cultot is szopott volna magába - alapján már-már azt hittem, hogy csak én vagyok olyan gyökér, hogy nem voltak a „régi” zenék egyből értelmezhetőek számomra.
Régóta elvem/célom, hogy ne mondjam/érezzem egy zenére, hogy szar, csak a stílusa miatt. Ezért, ha nem azt hallom ki egy zenéből, hogy kutyaütők készítették, akkor próbálom megérteni, hogy mit is és miért és miért úgy csinálják. Persze látom már, hogy mindennel ez nem fog menni, mert ahhoz 100 élet is kevés, de azért az igény meg van bennem. Szerencsére, ahogy telik az idő, és egyre nagyobb a rálátásom, egyre könnyebben tudok értelmezni kül. műfajokat.
Nem tudok hinni abban, hogy volt olyan korszak, vagy kultúra, amikor/ahol minden szar (volt), az emberek, művészek csak értéktelent hoztak/nak létre. Pl. (és ez nagyon új fejlemény), egész megbékéltem a gépzenékkel, bár tájékozott egyáltalán nem vagyok benne, de nem zavar már, hogy egy zenében nincsenek „valódi” hangszerek. (és félreértés ne essék, a 90-es évek közepi időszak – amikor zeneileg szocializálódta m – rádiós/tévés slágereit ill. technos house-os ocsmány, undorító, primitív szarait ma sem tudom elviselni, annál sokkal jobb a mai megasztáros izé is, amit egyébként (talán nyilván) nem tartok túl nagyra)
ez eddig is egyértelmű volt.
gratulálok.
Én a fafejű metálosokkal vagyok ;)
Sőt, én is az vagyok :PPP
Ő így szűklátókörűzi le a metál világot(és a rajongók nagy részét is): "Ez az egész(t.i. a fejlődés) a zenei intelligencia és a valódi kreativitás jele. A metalban azonban a fejlődés nem tűnik ilyen fontosnak. Szerintem a legtöbb metal rajongó azt akarja, hogy elétegyék a Happy Meal menüjét, és nem is igazán akarják tudni, mit kapnak. ". Nem kell bölcsésznek lenni ahhoz, hogy ez értelmezhető legyen. Mint metál rajongó vettem magamra, aki életében nem evett Happy Meal menüt. Amúgy nyilván azt mond, amit akar, ahogy te is és én is, ezt már lezártuk.
1. Azt megfigyelted, hogy a Heritage egy egész lemez, az általad felhozott példák pedig egyes dalok? Nem mondod komolyan, hogy ha egymás után meghallgatod a Still Life-ot és a Heritage lemezt, akkor nem hallasz zenei különbséget! A Godhead's Lament egy súlyos metál dal, durva és tiszta énekkel. Az, hogy valaminek az elemei díszítő jelleggel jelen vannak, nem ugyanaz, mintha töményen az arcodba kapnád csak azt. Utálom a gépzenéket, de van pár zenekar, ahol színezésként, díszítésként úgy használják, hogy tetszik a végeredmény, van ilyen. Ebben talán megegyezhetünk. De:
2. Aha, tehát ha neked valaki azt mondja, hogy "Szar évem volt 2001-ben", akkor rögtön rákérdezel, hogy január 1-től december 31-ig szar volt-e neki? Szerintem tiszta sor, mire gondoltam (a zene főbb előadói, vonulatai mellett, amiket tényleg nem szeretek, legyen az beat, diszkó, de akár Ozzy-s Sabbath, vagy Zeppelin - ezzel nem tudok mit tenni, nem tetszenek és kész)! A két évtized karakterisztiku s dolgai taszítanak, úgy mint a beat és a hippi mozgalom, a trapézfarmer, a csicsás ruhák, a szabadosság stb. De ha ezzel tudok neked segíteni, akkor megteszem(még ha nem is igaz): utálom az 1961 január 1. és az 1980. december 31. közé eső két évtized minden napját, keresek is egy naptárat és leköpöm a havi bontást! Mondd csak el még egyszer, hogy lehet birkavesével földrengést megelőzni!
„ő úgy "szűklátókörűz" le, hogy fogalma nincs a zenehallgatási szokásaimról.” Nem. Név szerint nem címzett hozzád semmit, és olyan általánosságban sem beszélt, amibe feltétlenül bele kéne esned.
„Amúgy meg nem azért nem szeretem az utolsó Opeth-et, mert ezen a néven adták ki, hanem mert nem szeretem a 60-as és a 70-es éveket és ebbe beletartozik az akkori zene is, mindegy ki csinálja. A Heritage gyökerei pedig ebben akét évtizedben találhatók.”
Ez viszont már nagyon húzós. 1. Az Opeth az első lemezétől kezdve épít bele a zenéjébe elemeket az említett korszak zenéjéből, hol direktebben átemelve (ld. pl. Morningrise utolsó dal, My Arms… tiszta énekes részei, stb.), hol erősebben a saját képére formálva, sötétebb pszichedeliával vegyítve (ld. pl. Face of Melinda, Godheads Lament a Still Life-ról) - hogy ma már egész réginek számító anyagaikat említsem. Szóval, ha tetszett is egy-két riffjük, igazán nem lehetett sosem a te zenéd az Opeth. Hát jó, van ilyen (és megint, akkor miért pont a Heritage problémás?). De:
2. Nem szeretni a 60-as, 70-es éveket úgy általában (amibe beletartozik a zene is, hát miért is ne), ez már tragikusan hangzik. Te nem szereted az idő egy szeletét? Ajaj!
Margit, normális???
Mellesleg szerintem is tapintható volt némi alkotói válság Akerfeldtnél az utóbbi időben (a Deliverance óta nem volt meglepő metalriffjük), így megértem, és méltányolom, hogy megpróbálta felrázni az állóvizet. Szerintem sem sikerült egyelőre. De hátha majd legközelebb…
Bár, amíg ezt itt irkáltam, direkt betettem a Heritage-et, és háttérzenének tök kellemes.
„Egy rock, prog rock rajongó még lehet nyitott valamennyire más stílusokra is,” – köszönik, hogy megengeded, de te úgy tűnik, nem vagy az, milyen jogon osztogatod az engedélyeket? - „de a metal bázis ilyen,” hát valószínűleg soha nem is az általad metal bázisnak nevezett vmihez szóltak az Opeth lemezek, „ezt el kell fogadni.”
„Meghallgatás nyilván van, de utána pfujolás is, ha keveredik valami stílusidegen dolog a metalba.” Az Opethbe mindig keveredtek „stílusidegen dolgok”, ezért (is) szerettük/jük őket, ha te ezt utálod, az a te egyéni problémád, de akkor közöd nincs az egész témához. A Kanye West cikkekhez is odaírogatod, hogy ez nem jó, mert nem színtiszta metal?
„Ha így értelmezzük a nyitottságot, akkor viszont azt nem értem, hogy Akerfeldt, aki ebből a stockholmi death metalos közegből jött, hogy a fenébe nem tudott erről, illetve min van meglepődve?” egy olyan színtérről jött, amiben ott van/volt a Therion, Dan Swanö és zkrai, a Sentenced, a Tiamat, a Katatonia, az Amorphis, kicsit tágabban értelmezve az Anathema, a My Dying Bride, az In the Woods… , az Arcturus, Ihsahn és az Emperor, a Borknagar, a Solefald stb. és igen, ezek a zenekarok feltételeznek némi nyitottságot…
:D
Mindjárt jön, hogy ez nem munkahely és ezért a pénz miatt elárulta a heavy metalt.
Azt viszont maximálisan megértem, hogy néha elege van abból, hogy semmi sem jó, amit csinál. Szerintem ezt mindenki átérezheti, akit időnként több irányból basztatnak a munkahelyén.
Amit írsz a Heritage-ről az teljesen korrekt és Akerfeldt szavai nem is neked szólnak ebből adódóan, ne vedd magadra.
Az ő eszköze az interjú( a mikrofon miatt), a rajongóé meg a klaviatúra(a hallgatás jogán) és mindenkinek mindenhez joga van! Tiszta sor! Akkor nekem is jogom van azon hőbörögni, hogy ő úgy "szűklátókörűz" le, hogy fogalma nincs a zenehallgatási szokásaimról. Amúgy meg nem azért nem szeretem az utolsó Opeth-et, mert ezen a néven adták ki, hanem mert nem szeretem a 60-as és a 70-es éveket és ebbe beletartozik az akkori zene is, mindegy ki csinálja. A Heritage gyökerei pedig ebben akét évtizedben találhatók.
Tökéletesen joga van hozzá. A zenésznek meg joga van elmondani a véleményét ezzel kapcsolatban. Mindenkinek joga van mindenhez. De a mikrofon az ő szája előtt van, az a helyzet.
Igazad van, de szerintem ugyanilyen kevés "joga" van a zenésznek az addig hűséges rajongóit kritizálni, ha azok egy általa kitalált és tálalt radikális változás után nem mennek tovább a zenekarral! A zenész legyen kreatív és zenéljen, aki hallgatja, az meg azt hallgat amit akar és ha ezt az addigi zene miatt teszi, nem Szántóföld Mihály két szép szeméért, akkor "joga" van nem szeretni a Heritage lemezt.