Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A Soulfly részéről senki sem hívott fel a COVID ideje alatt”

További részletekkel szolgált a Soulfly soraiból történt távozásáról Marc Rizzo. A gitáros saját bevallása szerint semmiféle támogatást nem kapott a zenekartól a járvány ideje alatt, még csak fel sem hívták.

0511soulfly

Max Cavalera szerint személyes okokból vált meg tizennyolc év után a Soulfly Marc Rizzótól, a gitáros azonban most a Rock Talks műsorban bővebben is kifejtette álláspontját a szakításról. „Nagyon nehéz év áll mögöttem – mondta Marc. – Semmiféle támogatást nem kaptam a Soulfly irányából. Például nem vettek fel kölcsönt a zenekar tagjai vagy a stábunk támogatására. Kénytelen voltam rendes állást vállalni: lakásfelújításokat végeztem, napi tíz órákat melóztam nagyon keményen. Tavaly kijött egy Soulfly-koncertlemez, de abból sem láttam egy centet sem. Szóval eltelt hat-hét hónap a COVID-ból, és azt mondtam: én ezt nem akarom tovább csinálni így, mert tizennyolc évet adtam ezeknek az embereknek az életemből. És tök jó volt eleinte, de az utóbbi nyolc-tíz évben már nem annyira.”

Rizzo elmondása szerint semmiféle támogatást nem kapott a csapattól az elmúlt bő másfél évben, és döntése végső soron pénzügyi okokra vezethető vissza. „Voltak anyagilag jó évek, de idén semmi nem történt. Nem vettek fel kölcsönt, senki sem mondta, hogy na, akkor most csináljunk egy élő videót a zenekar tagjai kedvéért, vagy esetleg találjunk ki valami különleges merch-csomagot… Rengeteg barátom így járt el más bandákban, de ha megnézed a neten, a Soulfly semmit sem tett a tagjaiért vagy a stábért. Ilyen időkben egyszerűen nem lehet így bánni az emberekkel. Persze jogukban áll úgy intézni az üzleti ügyeiket, ahogy akarják, de nekem is jogom van ehhez. Nagyon izgatott vagyok például a szólóprojektem miatt. Így sikerült átvészelnem a járványidőszakot: hogy visszatérhetek a koncertezéshez, és abból élhetek, amit szeretek. Így jött létre végül a Hail The Horns projektünk is Tony Camposszal, amit emberemlékezet óta tervezgettünk már. Ezt is nagyon izgatottan várom. Aztán ott a death metal projektem, a Revenge Beast is. Ők például felhívtak, érdeklődtek, mi van velem. Ezzel szemben a Soulfly részéről senki sem hívott fel a COVID ideje alatt. És ez azért elég rendesen felnyitotta a szememet, hogy mihez is kellene kezdenem 2021-ben.”

Az említett Hail The Hornsban Tony Campos basszer/énekessel (Static-X, Fear Factory, Soulfly) és Christian „Opus" Lawrence dobossal (Dead By Wednesday, Ellefson) zenél együtt Rizzo, és már közzé is tették a KISS God Of Thunderjének feldolgozását.

Hozzászólások 

#25 Nagy-Képes Róbert 2023-01-10 13:00
Nem tervezek semmi ilyesmit, csupán a véleményem írtam le, ami ugyebár nem tilos. Egyébként nem soron dolgozom és elégedett vagyok a melómmal, tehát nem a keserűség beszélt belőlem, hála istennek szeretem csinálni és nem is keresek vele szarul.
Ui: tetszett a Testament-The Ritual hozzáazólásomho z írt reakció, egy húron pendülünk :)
Idézet
 
#24 hároméves férfi 2023-01-09 12:17
Idézet - Nagy-Képes Róbert :
Az én munkahelyem sem zárt be a járvány ideje alatt, csupán a fehérgalléros munkavállalókat küldték el home office-ba, nehogy bajuk essen, de a termelésnek mennie kell... Mint ahogy a Volán sofőröket, pékeket, masinisztákat sem küldték kényszerpihenőr e. Egy egész ország nem lehet hómofiszban és azon keseregni, hogy otthon kell a netflixet bámulni meg zenét hallgatni, nem lehet teraszozni, meg koncertre járni. Ugyanúgy el kellett menni melózni, mintha semmi sem lenne, utána boltba ésatöbbi. Közben pedig azon fosni, hogy mikor viszem haza azt a szart a feleségemnek és a kisgyerekeimnek . Úgyhogy pont leszarom, hogy egy gitárosnak munkát kellett vállalnia!!!
Ez nem politikai agitáció volt, utálom a politikát, csak a fizikai munkát végző értelmes emberek iránt érzett szolidaritás beszélt belőlem.

Köszönjük a közérdekű és aktuális Véleményed a fizikai munkát végzők nevében, akik pont leszarják egy gitáros problémáit. Remélem, már fogalmazod a következőt, amiben kifejted, hogy aki nem 3 műszakban robotol egy gyártósor mellett, az fogja be a pofáját!
Idézet
 
#23 Nagy-Képes Róbert 2023-01-09 11:13
Az én munkahelyem sem zárt be a járvány ideje alatt, csupán a fehérgalléros munkavállalókat küldték el home office-ba, nehogy bajuk essen, de a termelésnek mennie kell... Mint ahogy a Volán sofőröket, pékeket, masinisztákat sem küldték kényszerpihenőr e. Egy egész ország nem lehet hómofiszban és azon keseregni, hogy otthon kell a netflixet bámulni meg zenét hallgatni, nem lehet teraszozni, meg koncertre járni. Ugyanúgy el kellett menni melózni, mintha semmi sem lenne, utána boltba ésatöbbi. Közben pedig azon fosni, hogy mikor viszem haza azt a szart a feleségemnek és a kisgyerekeimnek . Úgyhogy pont leszarom, hogy egy gitárosnak munkát kellett vállalnia!!!
Ez nem politikai agitáció volt, utálom a politikát, csak a fizikai munkát végző értelmes emberek iránt érzett szolidaritás beszélt belőlem.
Idézet
 
#22 Selmeczi Mihályné Marika 2021-08-11 16:36
Vicces, hogy a Fear Factory-s Tony Camposszal csinál zenekart, miközben a Fear Factory-főnök veszi át a helyét a Soulfly-ban. Két átjáróház zenekar.
De meg még ez a duma, hogy végre kap elismerést a munkájáért, meg azt csinál, amit akarnak erre kihoznak egy Kiss-feldolgozást. Ez aztán igen :DDDD
Idézet
 
#21 White Sunday 2021-08-11 12:42
Idézet - Habbal:
Idézet - White Sunday:
Kezd egyre szánalmasabb lenni. Az utóbbi napokba gyűjtött némi sajnálat kreditet, de ahogy látom, azért nem eszik olyan forrón a kását. Egyre nagyobb blődségeket nyilatkozik, amivel csak nevetségessé teszi magát. Max egy metal intézmény, aki eztán is a nagyszínpadokon fog főműsoridőben játszani, bármilyen gitárossal. Rizzo meg nem. Rá egy hosszabb építkezés vár, ha szeretné a karrierjét közel arra a szintre juttatni, ahol az utóbbi éveket töltötte. És ezen a kiindulási ponton még sokat tud rontani, ha valaki a környezetében nem fogja be a száját. És nagyjából mindegy is, hogy miben van igaza és kiben nincs.

A probléma az, hogy szánalmas amit Max művel a színpadon és Rizzo vitte a hátán a zenekart. Max már csak egy jól csillogó márka név. Kb mindenki aki lelépett a Soulfly-tól azt mondta, hogy hihetetlenül toxikus környezetet teremt a Cavalera család. Gondolom Gloria a boszorkány vezérletével. :D

Most, hogy Rizzo levetette a rabigát Sepultura - Quadra-t is dícsérte.

Egyrészt mint írtam is, tökéletesen mindegy, hogy kinek miben van igaza, ha ezt folytatja, akkor még a sátras színpadok közül is a kisebbiken fog játszani a fesztiválokon. Másrészt meg valaki a "toxikus környezet" elől Tony Campos-hoz menekül? LOL. Na ne már :D Ez a nem hívtak fel, meg nem kaptam pénzt abból amiből járt volna, igazán nevetségessé teszi. Egyirányúsítva van a telefonja, mert erről nem írt és nem tudja betartatni az aláírt szerződést vagy mi? Meg ő már 10 éve nem érzi jól magár a zenekarban. Az ezekhez hasonló hülyeségekkel ássa el magát a béka popója alá. Azért a két Max zenekarral vagy 77-szer turnézta körül a földet, kényelmetlen lehetett, ha mindig oda volt láncolva.
Idézet
 
#20 Habbal 2021-08-11 09:36
Idézet - White Sunday:
Kezd egyre szánalmasabb lenni. Az utóbbi napokba gyűjtött némi sajnálat kreditet, de ahogy látom, azért nem eszik olyan forrón a kását. Egyre nagyobb blődségeket nyilatkozik, amivel csak nevetségessé teszi magát. Max egy metal intézmény, aki eztán is a nagyszínpadokon fog főműsoridőben játszani, bármilyen gitárossal. Rizzo meg nem. Rá egy hosszabb építkezés vár, ha szeretné a karrierjét közel arra a szintre juttatni, ahol az utóbbi éveket töltötte. És ezen a kiindulási ponton még sokat tud rontani, ha valaki a környezetében nem fogja be a száját. És nagyjából mindegy is, hogy miben van igaza és kiben nincs.

A probléma az, hogy szánalmas amit Max művel a színpadon és Rizzo vitte a hátán a zenekart. Max már csak egy jól csillogó márka név. Kb mindenki aki lelépett a Soulfly-tól azt mondta, hogy hihetetlenül toxikus környezetet teremt a Cavalera család. Gondolom Gloria a boszorkány vezérletével. :D

Most, hogy Rizzo levetette a rabigát Sepultura - Quadra-t is dícsérte.
Idézet
 
#19 White Sunday 2021-08-10 21:06
Kezd egyre szánalmasabb lenni. Az utóbbi napokba gyűjtött némi sajnálat kreditet, de ahogy látom, azért nem eszik olyan forrón a kását. Egyre nagyobb blődségeket nyilatkozik, amivel csak nevetségessé teszi magát. Max egy metal intézmény, aki eztán is a nagyszínpadokon fog főműsoridőben játszani, bármilyen gitárossal. Rizzo meg nem. Rá egy hosszabb építkezés vár, ha szeretné a karrierjét közel arra a szintre juttatni, ahol az utóbbi éveket töltötte. És ezen a kiindulási ponton még sokat tud rontani, ha valaki a környezetében nem fogja be a száját. És nagyjából mindegy is, hogy miben van igaza és kiben nincs.
Idézet
 
#18 nsz 2021-08-10 20:54
Idézet - Arch Enemy 91:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Kormorán:
Idézet - tónyó:
"Kénytelen voltam rendes állást vállalni" - Jaj te szegény, de kegyetlen ez a világ. Ekkora nagy világsztár, és melóznia kell.

Szólott az egységsugarú proli. Tényleg ne haragudj, de elég sokan gondolkodnak hasonlóan, akik szerint a munka máig púposra pakolt bányacsilléket, vagy beszögelt lambériákat jelent, mert aki nem szakad meg napi 10 órában az nem tudja mi a munka. Ez a gondolkodásmód számottevően felelős azért, hogy ez az ország máig a "Kádár-romantikát" nyögi és magában hordozza a magyar közgondolkodás általános rövidlátását és toxikusságát, ami tömören: mindenki b.szódjon meg, akinek nem legalább olyan sz.r az élete, mint az enyém. Sokan még mindig a munkaalapú társadalom esztergaszagába n ringatják magukat, pedig ez a szemlélet már évek óta megdőlt, ahogyan a GDP számok szükségszerűség ét is sok közgazdász vitatja. Változik a világ és elég szomorú látni, hogy valaki még mindig a "krumplileves legyen krumplileves" szólamot fújja.

Generációk nőttek fel ebben a gondolkodásban, és még fognak is ki tudja meddig. Ez a komfortzónájuk, még ha gyűlölik is. Persze változtathatnán ak, ha akarnának, de mennyivel egyszerűbb felböfögni a sört a foci nézése közben, vagy az intézményesítet t állatkínzásnak (horgászat) hódolni. A félelmük a változtatástól sokkal erősebb, mint az utálatuk a szar iránt, amiben leélik az életüket.

Egy bizonyos metal lap elég sokat tett Magyarországon azért hogy a rockerek így gondolkozzanak.

Ózdi kohász szaknévsor?
Idézet
 
#17 cápaidomár 2021-08-10 16:52
Idézet - Torzonborz:

Na pl erre gondoltam szélsőséges alatt. Amikor a kétkezi munkásokat így és ilyennek állítják be általánosítva. Részben vagy nagyrészt emiatt is lesz sokuk olyan, amilyennek itt beállítod. Ha az ő tevékenységük is megfelelő anyagi és egyéb elismerésben részesülne, akkor nem süllyedne sokok így le. De mivel erről olyanok döntenek, akik így gondolkoznak, így esélytelen. Pedig voltaképpen sdhol nrm lennének ezek a döntéshozók nélkülük. Lényeg a lényeg: kellene a kölcsönös tisztelet és elfogadás.

Jó, Te közülük beszélsz ki (vagy csak úgy teszel), én meg velük szemben állok. Arra még sose gondoltál, hogy pontosan az ilyen mentalitás fenntartása a cél a döntéshozók részéről? Én személy szerint semmilyen kétkezi munkást sem nézek le vagy szólok meg, amíg engem békén hagynak, és a saját életükkel foglalkoznak az enyém helyett, amihez csak nekem van közöm. De nem teszik, így eljutottam eddig az álláspontig. Ennyit a kölcsönös tiszteletről és elfogadásról.
Idézet
 
#16 cápaidomár 2021-08-10 16:38
Idézet - Arch Enemy 91:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Kormorán:
Idézet - tónyó:
"Kénytelen voltam rendes állást vállalni" - Jaj te szegény, de kegyetlen ez a világ. Ekkora nagy világsztár, és melóznia kell.

Szólott az egységsugarú proli. Tényleg ne haragudj, de elég sokan gondolkodnak hasonlóan, akik szerint a munka máig púposra pakolt bányacsilléket, vagy beszögelt lambériákat jelent, mert aki nem szakad meg napi 10 órában az nem tudja mi a munka. Ez a gondolkodásmód számottevően felelős azért, hogy ez az ország máig a "Kádár-romantikát" nyögi és magában hordozza a magyar közgondolkodás általános rövidlátását és toxikusságát, ami tömören: mindenki b.szódjon meg, akinek nem legalább olyan sz.r az élete, mint az enyém. Sokan még mindig a munkaalapú társadalom esztergaszagába n ringatják magukat, pedig ez a szemlélet már évek óta megdőlt, ahogyan a GDP számok szükségszerűség ét is sok közgazdász vitatja. Változik a világ és elég szomorú látni, hogy valaki még mindig a "krumplileves legyen krumplileves" szólamot fújja.

Generációk nőttek fel ebben a gondolkodásban, és még fognak is ki tudja meddig. Ez a komfortzónájuk, még ha gyűlölik is. Persze változtathatnán ak, ha akarnának, de mennyivel egyszerűbb felböfögni a sört a foci nézése közben, vagy az intézményesítet t állatkínzásnak (horgászat) hódolni. A félelmük a változtatástól sokkal erősebb, mint az utálatuk a szar iránt, amiben leélik az életüket.

Egy bizonyos metal lap elég sokat tett Magyarországon azért hogy a rockerek így gondolkozzanak.

Bizony.
Idézet
 
#15 Zoli 2021-08-10 16:15
Mindenki aki dolgozik vagy éppen zenél, nem árt ha félre tesz egy kicsit, ha nehezebb idők jönnek. Rizzo talán gondolhatott volna erre is, ezt a kölcsön dolgot nem is értem. Nyilván Maxék sem becsülték meg rendesen, de ez egy másik történet.
Prolisághoz csak annyit hogy ma is vannak akik nehezebb munkát végeznek, mert a házakat fel kell építeni, a gyárban a fém alkatrészeket le kell gyártani, a kenyeret meg kell sütni valakinek. Az ilyen helyeken dolgozók nem feltétlenül sötétek és prolik, dolgoztam gyárban, építkezésen én is sokáig aztán volt lehetőségem továbblépni de ettől még nem becsülöm le azt akinek keményebb körülmények közt kell dolgoznia. Szóval inkább legyen összetartás mint a lenézés. Metal!
Idézet
 
#14 Martin 2021-08-10 15:25
,,És ez azért elég rendesen felnyitotta a szememet, hogy mihez is kellene kezdenem 2021-ben."

Például Kiss feldolgozást játszani a haverokkal?
Ez igen, ebből aztán majd keres annyit hogy ne kelljen dolgoznia. :D
Idézet
 
#13 Nornagest 2021-08-10 14:48
Na most én is el leszek küldve anyámba de ezen a "kénytelen voltam rendes állást vállalni" dumán én is felhúztam a szemöldököm. Az emberek 99%-a így éli le az egész életét neki meg csak egy rövidebb ideig tartott ez és mivel múlt idöben beszél róla nyilván már vége is, de azért panaszkodik. És az egyetlen embert aki ezt szóvá meri tenni, leugatjátok.WTF
Idézet
 
#12 Arch Enemy 91 2021-08-10 14:09
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Kormorán:
Idézet - tónyó:
"Kénytelen voltam rendes állást vállalni" - Jaj te szegény, de kegyetlen ez a világ. Ekkora nagy világsztár, és melóznia kell.

Szólott az egységsugarú proli. Tényleg ne haragudj, de elég sokan gondolkodnak hasonlóan, akik szerint a munka máig púposra pakolt bányacsilléket, vagy beszögelt lambériákat jelent, mert aki nem szakad meg napi 10 órában az nem tudja mi a munka. Ez a gondolkodásmód számottevően felelős azért, hogy ez az ország máig a "Kádár-romantikát" nyögi és magában hordozza a magyar közgondolkodás általános rövidlátását és toxikusságát, ami tömören: mindenki b.szódjon meg, akinek nem legalább olyan sz.r az élete, mint az enyém. Sokan még mindig a munkaalapú társadalom esztergaszagába n ringatják magukat, pedig ez a szemlélet már évek óta megdőlt, ahogyan a GDP számok szükségszerűség ét is sok közgazdász vitatja. Változik a világ és elég szomorú látni, hogy valaki még mindig a "krumplileves legyen krumplileves" szólamot fújja.

Generációk nőttek fel ebben a gondolkodásban, és még fognak is ki tudja meddig. Ez a komfortzónájuk, még ha gyűlölik is. Persze változtathatnán ak, ha akarnának, de mennyivel egyszerűbb felböfögni a sört a foci nézése közben, vagy az intézményesítet t állatkínzásnak (horgászat) hódolni. A félelmük a változtatástól sokkal erősebb, mint az utálatuk a szar iránt, amiben leélik az életüket.

Egy bizonyos metal lap elég sokat tett Magyarországon azért hogy a rockerek így gondolkozzanak.
Idézet
 
#11 Torzonborz 2021-08-10 13:41
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Kormorán:
Idézet - tónyó:
"Kénytelen voltam rendes állást vállalni" - Jaj te szegény, de kegyetlen ez a világ. Ekkora nagy világsztár, és melóznia kell.

Szólott az egységsugarú proli. Tényleg ne haragudj, de elég sokan gondolkodnak hasonlóan, akik szerint a munka máig púposra pakolt bányacsilléket, vagy beszögelt lambériákat jelent, mert aki nem szakad meg napi 10 órában az nem tudja mi a munka. Ez a gondolkodásmód számottevően felelős azért, hogy ez az ország máig a "Kádár-romantikát" nyögi és magában hordozza a magyar közgondolkodás általános rövidlátását és toxikusságát, ami tömören: mindenki b.szódjon meg, akinek nem legalább olyan sz.r az élete, mint az enyém. Sokan még mindig a munkaalapú társadalom esztergaszagába n ringatják magukat, pedig ez a szemlélet már évek óta megdőlt, ahogyan a GDP számok szükségszerűség ét is sok közgazdász vitatja. Változik a világ és elég szomorú látni, hogy valaki még mindig a "krumplileves legyen krumplileves" szólamot fújja.

Generációk nőttek fel ebben a gondolkodásban, és még fognak is ki tudja meddig. Ez a komfortzónájuk, még ha gyűlölik is. Persze változtathatnán ak, ha akarnának, de mennyivel egyszerűbb felböfögni a sört a foci nézése közben, vagy az intézményesítet t állatkínzásnak (horgászat) hódolni. A félelmük a változtatástól sokkal erősebb, mint az utálatuk a szar iránt, amiben leélik az életüket.

Na pl erre gondoltam szélsőséges alatt. Amikor a kétkezi munkásokat így és ilyennek állítják be általánosítva. Részben vagy nagyrészt emiatt is lesz sokuk olyan, amilyennek itt beállítod. Ha az ő tevékenységük is megfelelő anyagi és egyéb elismerésben részesülne, akkor nem süllyedne sokok így le. De mivel erről olyanok döntenek, akik így gondolkoznak, így esélytelen. Pedig voltaképpen sdhol nrm lennének ezek a döntéshozók nélkülük. Lényeg a lényeg: kellene a kölcsönös tisztelet és elfogadás.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.