Shock!

Jövő pénteken új albummal jelentkezik a Fear Factory, és sokan talán már el is felejtették, hogy Dino Cazares a 2000-es években, amikor épp nem volt jóban Burton C. Bell énekessel, Divine Heresy néven működtetett egy másik bandát. A gitáros szerint ez a sztori még nem feltétlenül zárult le, de biztosan nem a korábbi társakkal, vagyis az azóta a Morbid Angelt is megjárt Tim Yeung dobossal, Joe Payne basszerrel, netán valamelyik énekessel, Tommy Vexttel vagy Travis Neallel megy majd tovább a szerelvény.

„Jelenleg semmi, mert csak én alkotom a zenekart”, mondta a MetalSucksnak Dino, amikor arról faggatták, mi most a Divine Heresy státusza. „Most a Fear Factoryt csinálom, aztán majd ha lesz időm, foglalkozom a zenekarral. Amikor már ismét a Fear Factoryval kezdtem foglalkozni, és beszéltem erről Tim Yeunggal, azt mondta, számára nem elég jövedelmező a Divine Heresy, így nem akar részt venni benne. Amikor elkezdtem azt a bandát, a semmiből indítottam el a történetet: beültünk egy mikrobuszba, azzal turnéztunk Amerikában, én árultam a saját merch-cuccainkat, és én cipeltem a felszerelést, mint mindenki más. Nem számított, hogy azelőtt egy Fear Factory nevű nagy bandában játszottam, mert azt mondtam: vissza akarok kerülni arra a szintre, ezt a zenekart is fel akarom építeni, hogy nagy legyen, és ezt az alapoktól kell csinálni. Ha szereted a zenét, meg azt, amit csinálsz, mindig kihozod a legtöbbet az adott helyzetből… De sokan úgy érzik, nekik alapból járnak bizonyos dolgok. Tim egyszer azt mondta nekem: ő már tíz éve játszik death metalt, szóval nem neki kellene cipelnie a kibaszott dobcuccát. Én meg: annyit keresünk, amennyit, ez van, nézd meg, én is magam cipelem a saját felszerelésemet, te mivel vagy jobb nálam?”

Dino szerint a Divine Heresyből meg lehetett élni, de társai elsősorban az ő neve miatt eleve tévhitekben éltek a zenekart illetően. „Egy mikrobusszal és egy utánfutóval turnéztunk, szar hotelekben vagy haveroknál aludtunk, és a Facebookon kerestük a fellépési lehetőségeket. Pontosan azt csináltuk, amit minden más új csapat, ezen a téren nincs különbség. Minden áldott este én ültem bent a merchpultban is, és árultam a cuccainkat. És az az igazság, hogy közben jól is mentek a dolgaink. A két lemez összesen több mint 46 ezer példányban ment el, ami manapság jó eredmény, rengeteg mai csapat meg sem közelíti ezt a számot, szóval semmiképpen sem lehetett viccnek bélyegezni. És mindig úgy tértünk haza a turnékról, hogy volt pénz a zsebünkben. Egy hónap turné után Tim is és a többiek is mindig kerestek párezer dollárt. Sok ember 1500 dollárt keres egy hónapban, mi pedig egyhavi furgonos turnézás után, technikusok nélkül, úgy, hogy mindent magunk csináltunk, hazavittünk fejenként 3-4000 dollárt. Hogy lehet erre panaszkodni, amikor van pénzed? De a srácok panaszkodtak, hisztiztek, nem akarták csinálni. Azt hitték, hogy Dino Cazaresszel játszanak egy zenekarban, így majd egy kibaszott turnébuszban nyomjuk, ötcsillagos éttermekben eszünk, a legjobb hotelekben szállunk meg, és zabáljuk a kaviárt. Hát nem. A kiadónk tisztességes összegért igazolt le bennünket egy tisztességes szerződésben, és ennek valóban én jelentettem az okát. A lemezre nem kellett olyan sokat költeni, így a maradék egy részét odaadtam a srácoknak, akik simán elverték. Pedig mondtam nekik, hogy tartalékoljanak, ne szórjanak el mindent, de egy-két hónappal később már megint pénzért kuncsorogtak. Én meg: hé, és mi történt a tízezer dolcsival, amit adtam neked? Hogy vertél a seggére két hónap alatt? Mire tudtad elkölteni?”

A Genexus című új Fear Factory-album augusztus 7-én jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában.