Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Turbo is beszünteti tevékenységét

TurboA Subscribe és a Leander Rising után újabb magyar zenekar adja be a kulcsot: a három kiváló lemezt megjelentetett Turbo jelen állás szerint holnap este lép utoljára színpadra a MÜPÁ-ban. A folytatás ugyan nem kizárt valamikor a távoli jövőben, de ugyanakkor garancia sincs rá, hogy lesz.

„Eljött, amiről nem is olyan rég még azt gondoltuk, soha nem fog eljönni: lepihen a Turbo zenekar”, áll a Turbo közleményében. „Lehet, hogy egy időre, de lehet, hogy végleg. Nehéz döntés volt, de egy őszinte önrevízió alkalmával ki kellett mondanunk, amit egy ideje érzünk: valahol elillant az a sokat emlegetett enerdzsi. Nem utazunk már közös energianyalábon. Ezért az alaptörvényünk szerint kell cselekednünk, ami kimondja, ha nincs nyaláb, nincs Turbo. Aminek eleje van, annak vége is. Ez így jó. Reméljük, a tíz év alatt szereztünk nektek kellemes perceket és azt is reméljük, hogy sikerült valamit hozzátenni a rock univerzumához.”

A zenekar jelenlegi állás szerinti utolsó fellépése a MÜPA színpadán lesz szeptember 23-án. „Itt még teszünk egy utolsó kísérletet a Turbo szellem megidézésére akusztik formában. Aztán még idén befejezzük a régen ígérgetett akusztikus lemezt, hogy legyen útravalótok. Köszönünk mindent, srácok, a MÜPA után találkozunk valahol, valamikor.”

Hozzászólások 

#22 traveller79 2015-09-28 15:47
"Nem kár értük. Kurva szar volt."
Írnál pár hazai bandát,akik szerinted jók?
Idézet
 
-2 #21 Biszex srác 2015-09-24 10:36
Nem kár értük. Kurva szar volt.
Idézet
 
+2 #20 zoli 2015-09-22 18:18
Idézet - pumpika666:
őértük tényleg óriási kár lenne, akár még nemzetközi szintű sikerekre is esélyesek lennének
amit írtok az ossiántcsdepi vs. subscribe és tsaik-ról, ugyanez igaz egyébként a külföldi viszonyokra is, arról nem is beszélve, hogy van sok olyan banda, akik lemezen zsenik, de élőben a zene komplexitása és/vagy vadsága miatt kevesen tudják azt élvezni. erre jó példa a mekong delta/watchtower-vonal, amit imádok itthon fülelni, de hogy egy koncerten ezt hallgassam(amúg y persze megnéznék egy ilyen bulit, de lehet hogy csalódva mennék haza, mivel annyira profin ki lettek pofozva a nóták lemezeken, hogy nem igazán tudom elképzelni, hogy 100 %-ban tudják azt hozni)

Voivod mondjuk lemezen és koncerten is jó. Itthon ilyen kvalitású banda a slogan volt, ami relative sikeres is volt, klubszinten. De nem töltötték meg a pecsa-t mint egy ossian.
Ettől még mindkét bandát szerettem, tudtam mikor megyek a viking clubba slogan-re és ossian-ra a pecsa-ba. Tehát ennyit a két vonulatról, mert nekem anno a 90-es évek elején mindkettő bejött.
Idézet
 
+1 #19 pumpika666 2015-09-22 17:09
őértük tényleg óriási kár lenne, akár még nemzetközi szintű sikerekre is esélyesek lennének
amit írtok az ossiántcsdepi vs. subscribe és tsaik-ról, ugyanez igaz egyébként a külföldi viszonyokra is, arról nem is beszélve, hogy van sok olyan banda, akik lemezen zsenik, de élőben a zene komplexitása és/vagy vadsága miatt kevesen tudják azt élvezni. erre jó példa a mekong delta/watchtower-vonal, amit imádok itthon fülelni, de hogy egy koncerten ezt hallgassam(amúg y persze megnéznék egy ilyen bulit, de lehet hogy csalódva mennék haza, mivel annyira profin ki lettek pofozva a nóták lemezeken, hogy nem igazán tudom elképzelni, hogy 100 %-ban tudják azt hozni)
Idézet
 
+1 #18 sanyi 2015-09-22 16:23
Idézet - Robidog1984:
Hihetetlen hogy mennyire igénytelen a magyar rockerek többsége.
Mert a feloszlások mögött tuti hogy a közönség érdektelensége áll.
Tényleg csak az ilyen igénytelen szarokra van szüksége mint az óssziján Tankcsapda.,depi road Stb.
Nem értem miért nem lát tovább az orránál az átlag Rocker

Én is mindjárt földbe állok. De a hozzád hasonló megmondó emberektől. Olvasom a nagy magabiztos fejtegetéseket, hogy miért gáz a magyar rockszíntér. Röhejes, hogy mennyire nem lehet felfogni, hogy egy szövegileg, zeneileg közérthetőbb csapat (pl. Tankcsapda, Ossian) nem véletlenül vonz tömegeket, míg egy réteg zenét játszó, akár angolul éneklő banda (Subscribe) pedig megreked klub szinten, ha önálló bulikat szerveznek.
Az meg nem a te tiszted, sem az enyém, hogy valakit a zenei ízlése alapján megítéljünk. Ha te mégis ez alapján vonsz le következtetést tömegekről, akik TCS-re járnak, na akkor az az igénytelenség.
Idézet
 
-1 #17 bogar 2015-09-22 15:56
Átlagember, átlagrocker..... csupa általánosítás. :-/

https://www.youtube.com/watch?v=-33gykQRks4
Idézet
 
#16 BlackBarbar 2015-09-22 15:46
Kik ezek??( 1 nem atlag rocker)
Idézet
 
-1 #15 Robidog1984 2015-09-22 14:55
Idézet - traveller79:
"Nem értem miért nem lát tovább az orránál az átlag Rocker"
Mert eszük ágában sincs tovább lépni,megismern i más bandákat.Legalábbis 15 éve így volt.(Az akkori tizenéveseket még jól ismertem, a mostaniakkal nincs kapcsolatom,ill . nem tudom,mennyiben változtatott ezen az Internet elterjedése.)
Ezért nem igazán tudok hinni abban, hogy az emlegetett bandák jók belépőnek.A nagy többség egy bizonyos életkor után rájuk un,mivel azonban mást nem ismer meg, "túllép a rockzenén."Hány ilyen esettel találkoztam az évek alatt...

Semmit nem változott maximum rosszabb lett a helyzet.
A belépő bandákkal kapcsolatban 100%-osan igazad van.
Idézet
 
+2 #14 Kevin 2015-09-22 14:45
Idézet - traveller79:
"Nem értem miért nem lát tovább az orránál az átlag Rocker"
Mert eszük ágában sincs tovább lépni,megismern i más bandákat.Legalábbis 15 éve így volt.(Az akkori tizenéveseket még jól ismertem, a mostaniakkal nincs kapcsolatom,ill . nem tudom,mennyiben változtatott ezen az Internet elterjedése.)
Ezért nem igazán tudok hinni abban, hogy az emlegetett bandák jók belépőnek.A nagy többség egy bizonyos életkor után rájuk un,mivel azonban mást nem ismer meg, "túllép a rockzenén."Hány ilyen esettel találkoztam az évek alatt...

Ismerjük el, hogy az átlagrocker / átlagember ostoba és igénytelen. Ez mindig így volt, és így is marad.
Idézet
 
+6 #13 traveller79 2015-09-22 14:31
"Nem értem miért nem lát tovább az orránál az átlag Rocker"
Mert eszük ágában sincs tovább lépni,megismern i más bandákat.Legalábbis 15 éve így volt.(Az akkori tizenéveseket még jól ismertem, a mostaniakkal nincs kapcsolatom,ill . nem tudom,mennyiben változtatott ezen az Internet elterjedése.)
Ezért nem igazán tudok hinni abban, hogy az emlegetett bandák jók belépőnek.A nagy többség egy bizonyos életkor után rájuk un,mivel azonban mást nem ismer meg, "túllép a rockzenén."Hány ilyen esettel találkoztam az évek alatt...
Idézet
 
+3 #12 Kpkg 2015-09-22 14:27
Én csak most hallgatom őket először, de ettől dobtam egy hátast. Asszem megvan, mit hallgatok most majd hetekig melóban.
Van valami megfoghatatlan ebben a zenében, de engem egyből berántott.
Idézet
 
+4 #11 Robidog1984 2015-09-22 14:18
Idézet - bogar:
Idézet - Robidog1984:
Hihetetlen hogy mennyire igénytelen a magyar rockerek többsége.
Mert a feloszlások mögött tuti hogy a közönség érdektelensége áll.
Tényleg csak az ilyen igénytelen szarokra van szüksége mint az óssziján Tankcsapda.,depi road Stb.
Nem értem miért nem lát tovább az orránál az átlag Rocker

Nem oszlik fel, hanem lepihen. A közönség érdektelensége nem igaz, mert jó nézőszámmal mentek a bulik.
Leírták, hogy miért lesz vége: "Nem utazunk már közös energianyalábon . Ezért az alaptörvényünk szerint kell cselekednünk, ami kimondja, ha nincs nyaláb, nincs Turbo. "

Nem kell rögtön Tankcsapdázni, meg Ossiánozni.

Természetesen nem csak a Turbora gondoltam, ugye nem kell sorolni azokat a bandákat akik mostanában álltak földbe.
A nézőszámmal kapcsolatban pedig Pesten tudtak behozni embereket de azért kíváncsi lennék a vidéki számokra.
Igenis tartom azt a véleményt hogy az említett bandákon kívül nem nagyon van produkció ami megmozgatná az embereket, és ez kibaszott elszomorító.
Idézet
 
+2 #10 bogar 2015-09-22 14:09
Idézet - Robidog1984:
Hihetetlen hogy mennyire igénytelen a magyar rockerek többsége.
Mert a feloszlások mögött tuti hogy a közönség érdektelensége áll.
Tényleg csak az ilyen igénytelen szarokra van szüksége mint az óssziján Tankcsapda.,depi road Stb.
Nem értem miért nem lát tovább az orránál az átlag Rocker

Nem oszlik fel, hanem lepihen. A közönség érdektelensége nem igaz, mert jó nézőszámmal mentek a bulik.
Leírták, hogy miért lesz vége: "Nem utazunk már közös energianyalábon . Ezért az alaptörvényünk szerint kell cselekednünk, ami kimondja, ha nincs nyaláb, nincs Turbo. "

Nem kell rögtön Tankcsapdázni, meg Ossiánozni.
Idézet
 
+5 #9 Robidog1984 2015-09-22 12:42
Hihetetlen hogy mennyire igénytelen a magyar rockerek többsége.
Mert a feloszlások mögött tuti hogy a közönség érdektelensége áll.
Tényleg csak az ilyen igénytelen szarokra van szüksége mint az óssziján Tankcsapda.,depi road Stb.
Nem értem miért nem lát tovább az orránál az átlag Rocker
Idézet
 
+5 #8 Chris92 2015-09-22 12:37
Egyik legjobb kortárs magyar rockzenekar mindhárom lemezünk megvan. Remélem csak egy nagyobb szünet és nem végleges feloszlás mert nagyon, de nagyon kár lenne értük.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.