Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Armored Saint: európai turné és kultikus újrakiadás

Jövő héttől Európában turnézik az egyik legkultikusabb US power metal zenekar, a Los Angeles-i Armored Saint, ami igen ritka alkalom, vagyis aki július első felében Nyugat-Európa valamelyik fesztiválján dagasztja a sarat, elcsípheti John Bushékat. A Metal Blade augusztusban emellett újra kiadja a banda első EP-jét bakeliten.

Az egykori Anthrax énekes és a többek között a Fates Warningban is hosszú évek óta nyomuló Joey Vera basszusgitáros eredeti csapata, az Armored Saint július 8-ától Európában turnézik, igaz, a körút igen szerény méretű. A zenekar mindössze hat bulit nyom a kontinensen, és ebből három fesztiválkoncert lesz, igaz, olyan komoly rendezvényeken, mint a franciaországi Sonisphere, a balingeni Bang Your Head vagy a szintén német Dong. Önálló fellépést ezek mellett mindössze Párizs, a hollandiai Kekrade és a svájci Luzern kap, és a csapat utána már megy is haza. „Az Armored Saint nem turnézik túl gyakran, szóval gyertek és nézzetek meg minket, mert sosem lehettek biztosak benne, mikor láthattok legközelebb, ha egyáltalán láthattok", mondja Bush is. A koncerteken a banda összes lemezéről válogat majd, így természetesen a legutóbbi, 2010-es La Razáról is.

Jó hír, hogy a Metal Blade kiadó augusztus 13-án kihozza Európában az Armored Saint kultikus első EP-jét, amely eredetileg 1983-ban jelent meg. A banda ezt annak idején javarészt abból a pénzből finanszírozta, amelyet Joey Vera kapott a biztosítótól, miután autóbalesetet szenvedett a Mötley Crüe dobos Tommy Lee társaságában. „Az egyik bulinkon felbukkant Tommy, akivel egy évvel korábban még egy bandában játszottam, és egyébként is jó haverok voltunk", idézte fel az esetet Joey a Shock!-nak adott legutóbbi interjújában. „Eljött megnézni a zenekart, aztán a koncert után is ott maradt még lógni velünk egy kicsit, majd meghívott egy buliba. Mindketten részegek voltunk és ő vezetett, kizárólag ennyire emlékszem az esetből... Csak a kórházban tértem magamhoz másnap varratokkal mindkét karomban és a fejemben. Mint kiderült, karamboloztunk, a kocsi pedig keresztülment egy üvegajtón. Egy hétig voltam bent a kórházban, és miután kifizettem a számlákat, a maradék pénzt valóban stúdiófelvételekre költöttük. Az ekkor rögzített anyagokból lett az ötszámos demónk és később a háromszámos EP-nk is."

A kizárólag bakelit újrakiadásra az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Lesson Well Learned
02. No Reason To Live
03. False Alarm
04. Stricken By Fate
05. On The Way

Mint látható, az eredeti három dalhoz képest további kettő is szerepel a kiadványon a demós korszakból, de természetesen ezek sem ismeretlenek, hiszen a Stricken By Fate végül felkerült a debütáló nagylemezre, a March Of The Saintre, a No Reason To Live-et pedig hivatalosan a Saints Will Conquer koncertlemez bónuszaként hozták ki először 1988-ban.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.