Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Beperelte Blackmore-t a Frontiers a legutóbbi lemez bukása után

0321rainbowMiközben Ritchie Blackmore már nagyban készül a Rainbow három idei visszatérő koncertjére, egy kellemetlen üggyel is szembesülni kénytelen: a Frontiers beperelte a gitárost, mivel megítélésük szerint nem vette ki a vállalt részt a Blackmore's Night tavalyi lemezének promóciójából.

Legalább 150 ezer dollárra perli Ritchie Blackmore-t az olasz Frontiers, mivel a gitáros a Blackmore's Night tavalyi All Our Yesterdays reklámozása során a cég szerint passzívabb volt ahhoz képest, amiben megállapodtak: a nyári turnén több mint harminc interjút mondott le, ebből hat kiemelten fontos, német televíziós szereplésre sem volt hajlandó. Ritchie ugyanígy mindenféle komoly indok nélkül mondta le a japán Young Guitar magazin címlapsztoriját is, amely kiemelt promóciós lehetőséget jelentett volna a bandának, de általánosságban sem tette lehetővé a csapat tagjaival készítendő beszélgetéseket a turnézás során olyan kiemelt piacokon, mint az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia és Japán. Külön kiemelnek egy francia fesztivált, ahol a Blackmore's Night tizennégy személyes interjút törölt, és a kiadó munkatársai által odarendelt újságíróknak végül e-mailes lehetőségekkel kellett beérniük. (Csak úgy megjegyezzük: ehhez természetesen nem kell Ritchie Blackmore-nak lenni, itthon is teljesen általános jelenségről beszélünk a külföldi előadók esetében. – a szerk.)

A cég azzal érvel, hogy 220 ezer dollárt fizettek ki előlegként Blackmore-nak, aki szerződésben vállalta, hogy kiveszi a részét a promócióból is, ezt azonban megszegte. A Frontiersnek persze aligha lenne ezzel ekkora baja, ha a lemez ettől függetlenül is hozta volna a várt eredményeket, a helyzet azonban nem ez: keresetük szerint az album eladásai és a bevételek jelentős mértékben csökkentek a korábbiakhoz képest, ami szerintük Ritchie passzivitásának tudható be. Blackmore emellett saját felületein is hanyag módon tájékoztatta a közönséget az aktualitásokról, amikor pedig tavaly év végén a fentieket írásban is szóvá tették neki, nem reagált.

A fentiek mellé adalékul csak a Rainbow aktuális felállásának első hivatalos promóciós fotóját tudjuk odabiggyeszteni.

 

Hozzászólások 

 
+8 #6 Jézus 2016-03-21 21:42
Bármilyen zseniális előadó is, mint ember egy fasz, valakinek ki kell ezt is mondani. Nem a kiadó a hibás, mert valaki aláír egy szerződést, aminek a főbb pontjait nem tartja be. Sajnos ritka az a nemzetközileg elismert zenész, aki normális marad. Persze, még a pár ezres magyar rajongóktól is előjöhetnek a sztáralűrök akkor hiába csodálkozik a világhírűeken.
Idézet
 
 
+3 #5 ddrum77 2016-03-21 19:56
Idézet - RBM:
Idézet - kaffer:
Komolyan gondolja valaki, hogy az "Öreg" még meg fog változni ? Ez már csak rosszabb lesz :)


Ja ehhez majd még hozzájönnek az olyan promós megjelenések, amiket le sem mondana, csak már simán elfelejt. :) :) :) :)


Meg amire elmegy, és "yes/no" stílusban tolja végig =)
Idézet
 
 
+9 #4 RBM 2016-03-21 15:24
Idézet - kaffer:
Komolyan gondolja valaki, hogy az "Öreg" még meg fog változni ? Ez már csak rosszabb lesz :)


Ja ehhez majd még hozzájönnek az olyan promós megjelenések, amiket le sem mondana, csak már simán elfelejt. :) :) :) :)
Idézet
 
 
+3 #3 Magenheim Doktor 2016-03-21 13:50
Én azért igy is örömmel lecummantanám.
Idézet
 
 
+3 #2 zombee 2016-03-21 13:43
Valószínűnek tartom, hogy a Rainbow koncertekkel bőven visszahozza ezt a kis veszteséget.
Idézet
 
 
+9 #1 kaffer 2016-03-21 13:15
Komolyan gondolja valaki, hogy az "Öreg" még meg fog változni ? Ez már csak rosszabb lesz :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.