Csaknem nyolc évnyi kiéheztetés után június 6-án végre tényleg megérkezik a Morbid Angel új lemeze, az Illud Divinum Insanus, méghozzá számos különböző formátumban. A floridai death metal banda most végre közzétette a dalok listáját is, amelyek közül eddig egyet játszottak élőben. Ez lesz Trey Azagthothék első lemeze Pete Sandoval dobos nélkül, és az első az 1995-ös Domination óta, ahol az eredeti frontember, David Vincent hörög és basszusgitározik.
Már a kanyarban van a Sepultura új nagylemeze, a Kairos, amelyet Roy Z producerrel rögzített a brazil zenekar. Andreas Kisser gitáros a Blabbermouthnak adott interjújában ugyanakkor természetesen megint legalább annyit beszélt a klasszikus felállás esetleges újjáalakulásáról, mint a friss szerzeményekről...
54 éves korában elhunyt a Manowar egykori dobosa, Scott Columbus – írta a Facebookon Ross „The Boss" Friedman, a New York-i heavy metalosok '80-as évek-beli gitárosa. A tragikus hírt Scott barátnője, Nancy is megerősítette. Columbus az első album, az 1982-es Battle Hymns után csatlakozott a Manowarhoz, és egy pár éves szünetet leszámítva egészen 2008-ig a csapat tagja is volt.
Paul Rodgers, az egykori Free, Bad Company frontember és Queen kisegítő az Uncut magazinnak elárulta: Jim Morrison 1971-es halálát követően a The Doors komolyan gondolkodott azon, hogy őt állítja az elhunyt énekes helyére. A dolog részben olyan gyakorlati ok miatt hiúsult meg, ami ma már szinte elképzelhetetlen lenne.
Richard Fortus, a Guns N’ Roses gitárosa (a képen) játszik majd a Thin Lizzyben, amíg Vivian Campbellt elszólítják a Def Lepparddal kapcsolatos kötelezettségei. Campbell a jövő hónaptól csatlakozik ismét leppardos társaihoz, és május 28-án játssza utolsó koncertjét a Lizzyvel az írországi Slaine Castle-ben. A Thin Lizzy a legfrissebb hírek szerint lemezt is tervez a közeljövőben.
A Fonogram díjas Face The Light anyag utáni tagcseréken, többek között énekesváltáson is átesett The Idoru zenekar új nagylemeze, a kilenc dalt rejtő Time már meghallgatható a csapat Facebook oldalán, mindössze egy lájkolás szükségeltetik hozzá.
W. Axl Rose belement abba, hogy a Guns N' Roses büntetést fizessen a szervezőknek, amennyiben késve lépnének színpadra az őszi Rock In Rio IV fesztiválon. A zenekar október 2-án aznapi headlinerként koncertezik majd Rio De Janeiróban. A világ egyik legrangosabb zenei fesztiváljának további húzónevei rockvonalon a Metallica és a Red Hot Chili Peppers.
Újabb figyelemre méltó tagságú zenekar bontogatja szárnyait a tengerentúlon, és csak azért nem mondjuk rá, hogy szupergroup, mert már unjuk ezt az elkoptatott kifejezést. A Blackgates nevű formációban Dan Nelson énekes (ex-Anthrax), Paul Bostaph dobos (jelenleg Testament, korábban Slayer, Exodus, Forbidden), Uriah Duffy basszusgitáros (ex-Whitesnake) és a hozzájuk képest ismeretlen Jeremy Epp gitáros egyesítették erőiket.
From Fear To Eternity: The Best Of 1990-2010 címmel, dupla CD-n jelenik meg az Iron Maiden új válogatáslemeze május 23-án. Mint azt címe is mutatja, az anyag húsz év munkásságát öleli fel a brit metal szörnyeteg karrierjéből – egy olyan korszakból szemezgetve, amely a rajongótáborban is állandó viták tárgyát képezi.
Fly From Here címmel jelenik meg a progresszív legenda Yes új nagylemeze idén júliusban a Frontiers kiadásában. A zenekar utoljára 2001-ben adott ki stúdióalbumot, így az új anyag mindenképpen az év egyik legnagyobb dobásának ígérkezik a műfajban. Ez lesz a banda első lemeze Benoit David énekessel, aki Jon Andersont váltotta a mikrofonnál, és jó hír, hogy ismét velük játszik Geoff Downes billentyűs is.
Június 20-án, az InsideOut gondozásában jelenik meg hivatalosan a The Devin Townsend Project két új lemeze, a Deconstruction és a Ghost, melyek a 2009-es Ki és Addicted! albumok világát teljesítik ki. A két anyag közül az első zúzós és agresszív, a másik inkább letisztult és dallamos lesz, és számos vendég vonul fel rajtuk. Az egyiknek a tracklistája, a másiknak a borítója is nyilvános már.
Április 7-én este, Gödöllőn indul a Tankcsapda 2011-es koncertsorozata, az Új Nap Vár Tour, ami az áprilisi önálló bulikat követően május elejétől fesztiválkoncertekkel folytatódik. A turné címadója az a legutóbbi lemezen megjelent dal, amihez hamarosan egy rendhagyó klipet is készít a zenekar. Lukács Laciék emellett a Zwack Unicum nagyszabású tehetségkutatójába is bekapcsolódnak.
Március 25-én meghalt a svéd Disfear basszusgitárosa, Henrik „Henke" Frykman, miután elveszítette a harcot a rákkal. A muzsikus a kezdetek óta a hardcore/crust/metal banda tagja volt, 1990-ben csatlakozott hozzájuk. A zenekar ekkor még Anti-Bofors néven futott, egy évvel később keresztelkedtek át Disfearre.
Végre elkészült és felkerült a zenekar kiadójának hivatalos Youtube oldalára a Where It Hurts-re készült videoklip ma 15 órakor.
A Cannibal Corpse-os Pat O'Brien veszi át az Exodus főnök Gary Holt helyét kisegítőként a Slayerben a Megadeth-tel közös European Carnage turné hátralévő állomásain április 6-tól - így a két nappal későbbi budapesti koncerten is, hiszen Holtnak erre az időszakra kötelezettségei vannak az Exodusszal. Jó hír, hogy Jeff Hanneman már gyakorol is a gitáron, gyors gyógyulása még orvosait is megdöbbentette.
Alkohol- és drogproblémái miatt kilépett a Devildriverből Jonathan Miller basszusgitáros, akinek távozása bevallva-bevallatlanul régóta érett már. A kaliforniai groove metal csapatban átmenetileg Aaron „Bubble" Patrick turnémenedzser kezeli majd a bőgőt a következő hónapokban, aki egyébként jelenleg is kisegíti a bandát az aktuális koncerteken.
Egy megbízható forrás szerint megkezdődtek a Van Halen új lemezének keverési munkálatai – tette közzé a zenekar legismertebb rajongói oldala, a Van Halen News Desk. Az ezúttal három Van Halenből, Eddie-ből, Alexből és Wolfgangból, illetve az eredeti frontemberből, David Lee Roth-ból álló zenekar munkatársa a stúdióban John Shanks producer (Sheryl Crow Alanis Morissette, Bon Jovi, Jane's Addiction stb.), a megjelenés őszre várható.
Nyilvánosságra hozta 2 címmel június 14-én megjelenő új albumának borítóját az utóbbi évek egyik legjobb szupergroupja, a Black Country Communion. Glenn Hughes, Joe Bonamassa, Derek Sherinian és Jason Bonham tizenkét új szerzeményt rögzített Kevin Shirley producerrel. Európában a nyáron sajnos nem jönnek hozzánk Németországnál közelebb.
Június 3-án jelenik meg Európában a rajongótábor által oly régóta várt Live At Donington 1990 kiadvány a Whitesnake-től. A Frontiers által gondozott koncertanyag DVD és dupla CD, illetve dupla CD plusz DVD formátumban egyaránt kapható lesz, rajta a zenekar Slip Of The Tongue-os megafelállásával: David Coverdale akkori társai Steve Vai és Adrian Vandenberg gitárosok, Rudy Sarzo basszusgitáros és Tommy Aldridge dobos voltak.