Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Daddies Cool: egy csapatban Szasza, Hangya, Kori és Mentes Norbi

Sokat próbált hazai zenészek egyesítették erőiket a Daddies Cool nevű formációban. A pontos részletek ugyanakkor még nem ismertek.

0925dc

Új magyar szupergroup alakult. A Daddies Cool névre keresztelt zenekar a hazai rock/metál színtéren aktív múlttal és aktív jelennel is bíró zenészeket tömörít egybe: a Szendrey „Szasza" Zsolt – Koroknai Árpád – Mentes Norbert – Nagy Máté – Lévai Hangyássy László – Nagy Hunor felállású formáció egyik tagja sem igényel talán különösebb bemutatást. Közülük többen már korábban is keresztezték egymás útját kisebb, de főleg nagyobb zenekarokban, külön pikantéria, hogy a két énekes korábban épp egymást váltotta a Zorall soraiban. Ezúttal egy új csapatban ők is egyesítik kreativitásukat.

Ígéretük szerint az első koncertre is hamarosan sor kerül. „És hogy mi lesz a zenekari program? Na, ezt majd hamarosan átláthatjátok, hisz nemsokára meg is mérettetik a banda! Ez a világ már csak erről szól, na meg a tiszteletteljes megjárt útról, ami a te életed része is, és az övéké is!"

 

Hozzászólások 

 
#6 N3M 2024-09-26 19:48
Zorall 2 ?
Idézet
 
 
#5 torta 2024-09-25 20:24
Idézet - kiss gabor:
Nagyjabol az alabbi 4 lehetoseg kozul fog valamelyk megvalosulni:

1. Az egyes zeneszek zenekarainak dalaival fognak haknizni.

2. A "nagyon vicces" nev alapjan esetleg hires popslagerek
lesznek kemenyebb hangszerelessel eloadva, mert az tudod, az sokkal eredetibb otlet, mint rock/metal dalokat jatszani.

3. Esetleg megis rock/metal dalokat fognak feldolgozni. (Azt is minek...)

4. Netan sajat dalokat fognak irni, attol viszont az jo Isten ovjon meg minket.

Akarhogy is lesz, az ilyen osszebutorozaso k nagyon precizen ravilagitanak a rock/metal zene nyomorusagos helyzetere. Johetnek a telthazas, (jo esetben) 100 fos klub bulik.


Raadasul barmit is csinalnak majd, azt mar viszi/vitte 4 masik zenekar, ami ugyanebbol a belterjes, kb. 50 zeneszt tomorito meritesbol szervezodott :D
Idézet
 
 
#4 ddrum 2024-09-25 17:42
Idézet - kiss gabor:
Nagyjabol az alabbi 4 lehetoseg kozul fog valamelyk megvalosulni:

1. Az egyes zeneszek zenekarainak dalaival fognak haknizni.

2. A "nagyon vicces" nev alapjan esetleg hires popslagerek
lesznek kemenyebb hangszerelessel eloadva, mert az tudod, az sokkal eredetibb otlet, mint rock/metal dalokat jatszani.

3. Esetleg megis rock/metal dalokat fognak feldolgozni. (Azt is minek...)

4. Netan sajat dalokat fognak irni, attol viszont az jo Isten ovjon meg minket.

Akarhogy is lesz, az ilyen osszebutorozaso k nagyon precizen ravilagitanak a rock/metal zene nyomorusagos helyzetere. Johetnek a telthazas, (jo esetben) 100 fos klub bulik.

Idézet - kiss gabor:
Nagyjabol az alabbi 4 lehetoseg kozul fog valamelyk megvalosulni:

1. Az egyes zeneszek zenekarainak dalaival fognak haknizni.

2. A "nagyon vicces" nev alapjan esetleg hires popslagerek
lesznek kemenyebb hangszerelessel eloadva, mert az tudod, az sokkal eredetibb otlet, mint rock/metal dalokat jatszani.

3. Esetleg megis rock/metal dalokat fognak feldolgozni. (Azt is minek...)

4. Netan sajat dalokat fognak irni, attol viszont az jo Isten ovjon meg minket.

Akarhogy is lesz, az ilyen osszebutorozaso k nagyon precizen ravilagitanak a rock/metal zene nyomorusagos helyzetere. Johetnek a telthazas, (jo esetben) 100 fos klub bulik.


Tűpontos, azzal egészíteném ki, hogy egyrészt a fenti négy pont a magyar rockzene látlelete, bizonyos kor/szocializáció/múltbéli zenekarok/megélhetési-életközepi válság megfelelő kombinációjából gyúrva, mind zenész-, mind közönségoldalon , másrészt meg az a 100 fő nem annyi lesz, hanem sokkal több. Van erre közönség, hidd el.
Idézet
 
 
#3 latexbaba 2024-09-25 16:39
Idézet - kiss gabor:
Nagyjabol az alabbi 4 lehetoseg kozul fog valamelyk megvalosulni:

1. Az egyes zeneszek zenekarainak dalaival fognak haknizni.

2. A "nagyon vicces" nev alapjan esetleg hires popslagerek
lesznek kemenyebb hangszerelessel eloadva, mert az tudod, az sokkal eredetibb otlet, mint rock/metal dalokat jatszani.

3. Esetleg megis rock/metal dalokat fognak feldolgozni. (Azt is minek...)

4. Netan sajat dalokat fognak irni, attol viszont az jo Isten ovjon meg minket.

Akarhogy is lesz, az ilyen osszebutorozaso k nagyon precizen ravilagitanak a rock/metal zene nyomorusagos helyzetere. Johetnek a telthazas, (jo esetben) 100 fos klub bulik.

Tökéletes ko(')rkép.
Idézet
 
 
#2 Takács Attila 2024-09-25 15:45
Kózépkorú manusok daddies röhej. Sok sikert.
Idézet
 
 
#1 kiss gabor 2024-09-25 10:25
Nagyjabol az alabbi 4 lehetoseg kozul fog valamelyk megvalosulni:

1. Az egyes zeneszek zenekarainak dalaival fognak haknizni.

2. A "nagyon vicces" nev alapjan esetleg hires popslagerek
lesznek kemenyebb hangszerelessel eloadva, mert az tudod, az sokkal eredetibb otlet, mint rock/metal dalokat jatszani.

3. Esetleg megis rock/metal dalokat fognak feldolgozni. (Azt is minek...)

4. Netan sajat dalokat fognak irni, attol viszont az jo Isten ovjon meg minket.

Akarhogy is lesz, az ilyen osszebutorozaso k nagyon precizen ravilagitanak a rock/metal zene nyomorusagos helyzetere. Johetnek a telthazas, (jo esetben) 100 fos klub bulik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.