Az utóbbi években – vagy inkább lassan már évtizedekben… – rengeteg kritika éri Don Dokken koncertteljesítményét. A számos egészségügyi problémát maga mögött tudó énekes szerint bírálóinak fogalma sincs róla, mi mindenen ment keresztül.
Még év elején mi is beszámoltunk Don Dokken egy januárban adott interjújáról, amelyben a 66 éves énekes arról beszélt: valami durván félrement tavalyi gerincműtétje során, ezért kezét alig tudja mozgatni, és nincs sok reménye a teljes felgyógyulásra. A megelőző években gyomorrákon és több hangszál-műtéten is átesett Don állapota azóta sokat javult, koncertezett is, ameddig a járvány engedte, de teljesítményét rengeteg kritika érte.
Dokken most Eddie Trunk műsorában beszélt az őt érő bírálatokról. Amikor Trunk megkérdezte, mit szól a fanyalgó hangokhoz, Don nem kertelt: „Kinyalhatják a valagamat. Természetesen tudok a kritikákról. De nem csak arról van szó, hogy a műtét kihatott a karomra és a kezemre. Amikor kijöttem a kórházból, tolószékben ültem, és kábé három métert tudtam megtenni anélkül, hogy le kellett volna ülnöm. Így amikor januárban felléptem a Metal Hall Of Fame gálán januárban, úgy voltam vele: nem biztos, hogy képes leszek öt percig állni a lábamon, amíg eléneklek egy dalt. De sikerült. Utána két hónappal, amolyan próbaként lenyomtunk pár közös koncertet a Lynch Mobbal és a Dokkennel, és ugyan az első kettőt sikerrel vettem, a harmadikon már ülnöm kellett egy széken, mert nem bírtam állni, a lábam feladta.”
Don minden nap nagy sétákat tesz, hogy némiképp megerősítse a lábát, de komoly fájdalmakkal küzd. „Nem könnyű, gyötrelmes, de megyek előre, és próbálom edzeni a lábizmaimat. És akkor jön valaki, és benyögi: igen, láttam Dont, haver, iszonyatos volt, csak állt ott, és nem nézett ki jól… Miközben lövésük sincs, min mentem keresztül. Már az is csoda, hogy egyáltalán képes voltam egymás után lejátszani három koncertet szünnap nélkül. De megcsináltam. Csúcsformát nyújtottam? Nem. A legjobb énekteljesítményt nyújtottam? Nem. De ez más lapra tartozik. Amikor elvégezték a műtétet, a jelek szerint az egyik hangszálamat is megsértették, ezért ilyen rekedt a hangom most. És ami a rajongókat illeti, mindig azt tapasztaltam: van mondjuk száz ember, aki mindenáron azt akarja erőltetni, hogy a zenekar nem volt jó, miközben háromezer másik meg elégedett. Nekem csak ők számítanak: akik éneklik a refréneket, feltartják a kezüket, és nyomják velünk az Into The Fire-t meg az It’s Not Love-ot. Nekem ez a fontos. A neten meg mindig lesz valaki, aki napközben tonhalas szendvicseket készít a Subwayben, aztán este rászabadul a hálóra… Volt például egy csávó, aki egyszer azt írta: nyolcszor láttam tavaly a Dokkent, és minden alkalommal kurva szarok voltak. De hát haver, akkor mi a francért néztél meg minket annyiszor? Eljöttél nyolcszor, és utáltad, amit kapsz. Hát akkor maradj legközelebb otthon!”
A Dokken legfrissebb kiadványa augusztus végén jelent meg The Lost Songs: 1978-1981 címmel.
