Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Egy neves amerikai szervező szerint idén már nem érdemes komoly turnékban reménykedni

Elég nagy feltűnést keltett a közösségi médiában egy neves amerikai koncertszervező twitteres bejegyzése. Daniel DeFonce szerint felesleges abban reménykedni, hogy idén minden visszazökken a normális kerékvágásba turnéfronton.

0311koncert

A legtöbben továbbra is abban reménykednek, hogy talán nyár végére normalizálódhat a koronavírus-járvány és az ellene hozott intézkedések miatt gyakorlatilag egyik napról a másikra leállt koncertipar helyzete. Egy jónevű amerikai koncertszervező szerint ugyanakkor erre nincs reális esély – abban a formában legalábbis biztosan nincs, mint azt sok zenész és rajongó várja. Daniel DeFonce a tengerentúlon az underground egyik meghatározó koncertpromoterének számít, többek között az ő vállalkozásához fűződik az évek óta sikerrel futó Devastation On The Nation nevű klubos fesztiválturné-sorozat is. A Continental Concerts szervezőcég feje szerint nem érdemes arra számítani, hogy idén helyreállhat a rend, és ugyan a legnagyobb amerikai rockturnékat – a Mötley Crüe, a Def Leppard, a Poison és Joan Jett közös stadionkörútját, a Rammstein stadionos fellépéseit vagy a Megadeth / Lamb Of God / Trivium / In Flames koncertsorozatot – egyelőre még nem mondták le, valójában egyik megrendezésére sincs reális esély.

„Szerintem túl sokan nézik a turnékérdést túl optimistán", írta a Twitteren DeFonce. „Nagyon nehéz számomra már csak beszélni is erről az egészről, hiszen az egész életem a zenekarok turnéi körül forog. És hogy mit gondolok, mikor indulhat be ismét rendesen a turnékörforgás? 2021 elején. Még ha lesznek is idén később turnék, a résztvevők számát lefelezik, a koncerthelyszínek befogadóképességét lefelezik – ha nem csökkentik még tovább –, már amennyiben egyáltalán még működnek akkor. Az emberek pedig akkor is félnek majd kimozdulni, ha feloldják a társadalmi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket. Minden egyes nappal egyre ijesztőbb és ijesztőbb ez a vírus. A barátnőm kórházban dolgozik, minden nap hallom tőle, mi történik: a változásokat, netán azt, hogyan kell majd talán ingáznia a különböző kórházak között. Ahogy telnek a napok, úgy készítem magam mentálisan, hogy a zeneiparon kívüli munka után nézzek, mert egyszerűen szükség lesz rá. Már elkezdtem magamat felkészíteni erre..."

DeFonce persze csak egy szereplő a piacon, így korántsem biztos, hogy mindenben igaza lesz, ráadásul a most elhalasztott turnékat a legtöbben őszre és télre szervezték újra. A nyár azonban egyre inkább elúszni látszik az Atlanti-óceán mindkét partján. Az európai koncertszervezők körében egyelőre szintén a kivárás a jellemző: nyárig gyakorlatilag biztosan nem lesznek koncertek a kontinensen, de a Glastonbury, a Download és a Nova Rock kidőlésével már megindult a júniusi nagy fesztiválok törlése is.

 

Hozzászólások 

 
#1 shmonsta 2020-04-08 10:05
A civilizált országokban várhatóan fokozatosan fogják feloldani a korlátozásokat és nyilván nem a tömegrendezvény ekkel kezdik. Ha radikálisan csökkenne vagy elmúlna a vírusveszély mondjuk nyár végére, akkor se valószínű, hogy lennének őszi turnék és túl sok értelmük se lenne.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.