Ismét nagyon egyértelmű, ám a metalos tábor által rendszerint nem szívesen hallott okok vezettek tagcseréhez egy népszerű zenekarban: Greg Christian, a Testament basszusgitárosa egyértelműen leszögezte, hogy januári távozása hátterében anyagi természetű viták álltak.
„Meglehetősen bizonytalan, részleges és általában igen inkoherens reakciókkal találkozom a Testament interjúiban arról, miért távoztam”, írta a Facebookon Greg. „Soha, egyetlen komoly, tényszerű nyilatkozatot sem tettek közzé a témában. Pedig a helyzet nagyon tiszta és egyszerű: elegem lett abból, hogy nem fizetnek ki, nekik pedig elegük lett abból, hogy emiatt ellenséges lettem. Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán észrevették, miként szorítottak be egy olyan pozícióba, ahol már csak keserű és neheztelő lehettem, de utána aztán már engem hibáztattak, hogy nem vagyok boldog.”
Greg innentől fogva hetente közzétesz néhány pikáns részletet a közösségi oldalon a távozásáról, pont azért, mert hiányolta a méltóságteljes, őszinte megnyilvánulásokat a Testament részéről, és ezekből állítása szerint majd összeáll a kép, hogy pontosan mi is történt.
Hozzászólások
A zenével kapcsolatban ezt a szót eleve nem értem és nem használom. Üzletileg és emberileg természetesen igen, viszont azokról nekünk semmiféle konkrét tudásunk nincs, csak a pletykák, a mende-mondák, meg a balfasz facebookos posztok.
Hacsak nem koncertszervező k vagy zeneipari dolgozók vagyunk, vagyis közvetlen kapcsolatban állunk a zenészekkel.
Akkor szerinted mi számít hitelesnek? És miért?
Akkor viszont nem jó kifejezéseket használtál szerintem. Ezek nem az őszinteség és a hitelesség témakörébe tartoznak, hanem az üzletpolitikába . Üzletpolitikai hitelességgel kapcsolatban maximum akkor tudnál ítéletet mondani, ha veled állnak üzleti kapcsolatban a tagok.
Én egyébként sose szerettem a Testamentet.
A hitelesség és őszinteség nem valami nagy metal/rock címszó itt, az elmúlik a kamaszkorral, meg azzal, ha az ember átmegy egy-két szarságon. Itt az üzleti hitelességről/őszinteségről volt szó.
Levezetem: A Testament tetszik, nem tetszik, vén faszok lévén a rajongókból él, azok tartják el. Ők veszik meg a lemezt, beszélnek róla fórumokon, egyéb helyeken, elmennek a koncertjeikre, ahová megveszik a belépőt, tisztelet a kivételnek. Igen, adnak ki lemezt. De tegyétek a szívetekre a kezeteket, azon kívül, hogy mindig öröm őket hallgatni, mindegyik új lemez 10 pontos?
Üzleti hitelesség: ha a tulajdonos (a zenekar) kivágja egy szorgos dolgozóját, mert az meg meri említeni, hogy kaját kéne vennie, meg pelenkát a gyerek seggére, és erre nem elég a lóvé, vagy meg sem kapta, akkor a rajongó felkapja a fejét. Nem biztos, hogy tetszik neki, főleg nem, ha idealista. Aztán jön a többi mindkét részről, a mocskolódás, aztán jön a nagy megmondás az interneten és más helyeken.
Ennyit szerettem volna mondani.
Javíts ki, ha tévednék, de szerintem te nem zenéltél zenekarban tizenakárhány évet, mert ha igen, akkor tudnád, hogy ez a valóságban nem így működik, legfeljebb a legelején. Ezt az elméletet, amit felállítottál, a naiv (metál)rajongók táplálják, azonban valójában ez nem ilyen egyszerű.
Aki "aki komolyan odateszi magát, van zenei tehetsége, mondanivalója", az is észreveszi nagyon hamar, hogy van egy világ körülötte zenésztársakkal , kiadókkal, anyagi szükségletekkel , nyomorúságos turnékkal, ami nagyon is kézzelfogható és a mindennapi életet befolyásoló tényező, amit nem lehet csak úgy a sarokba hajítani, hogy ÉN MŰVÉSZ VAGYOK. Vagy ha igen, akkor azokról itt nem fogsz olvasni, az száz százalék, mert a lőtéri kutya nem ismeri meg őket.
Viccet félretéve: pont erről beszélek, amit írtál. Sokan azt szeretnék gondolni, hogy a metal egy művészet, egy magasabb rendű dolog, pláne, mert az a "mienk". Nem vitatom, vannak, akik tényleg művészek. (A művészetet egyébként Frank Zappa úgy definiálta, hogy a semmiből valamit létrehozni, és azt eladni, de ő is biztos egy hiteltelen pénzéhes köcsög volt.) Sajnos vagy sem, a megélhetés, mint motiváció minden olyan zenésznél megvan, aki ebből tartja fent magát és a családját. Erre írtam a kapás hasonlatot, aki érti, érti, aki nem, nem. De azt meg én nem értem, hogy felnőtt emberek hogy gondolhatják komolyan ezt a károgást a hitelesség kérdéséről olyan zenekaroknál, mint például a Slayer, pusztán azért, mert egy sikeres zenekarnak vannak üzleti vonatkozásai is, ahol néha súlyos véleménykülönbs égek alakulhatnak ki. Ha szereted a munkád, szerencsés ember vagy, de te még sosem voltál elégedetlen a munkahelyeden? Vagy mondjuk ha egy cégtől elmegy egy bármennyire fontos munkatárs, akkor a cégnek azonnal be kell zárnia emiatt? Pláne ha találnak valakit, aki el tudja végezni az ő munkáját is? Tudom, biztos lealacsonyító ilyen hétköznapi motivációkkal magyarázni a metal magasztos ügyét, megszégyeníteni a metal testvériség mítoszát, de attól sajnos ezek tények.
Elvileg a zeneszerzés-előadás egy művészi alkotó folyamat, nem ugyanaz, mint az, hogy "ott a kapa, ott a föld, kikapáljuk a gazt oszt kész, megyünk tovább" De mondhattam volna más iparos szakmát is. Nem azt mondom, hogy azok alacsonyabb rendűek, csak ezek a munkák egész máshogy működnek.
Ezek még akkor is munkáknak számítanak, ha szereti az aki csinálja. A jó zene az "játék", intuíció, ösztönös tevékenység.
Biztos, hogy a zeneiparban is jócskán vannak "kapás napszámosok", főleg ebben a felhígult fosban, ahol mindenki zenekart alapít és azt hiszi magáról, hogy tud is zenélni.
De aki komolyan odateszi magát, van zenei tehetsége, mondanivalója és üzleti érzéke és nem csak "megélhetési zenész", arra ez a "kapás" hozzáállás a zenéhez szerintem teljesen ismeretlen.
Szeretek kapálni, mások is szeretik, ahogy kapálok, pénzt fogadok el érte, így megélek belőle. Jöttek a haverok is, jól tudunk együtt kapálni, hát sok helyre hívtak minket kapálni. Csináljuk már jó régóta. A Józsi régi jó cimbora, de ő tizeniksz évig elment máshova dolgozni. Addig én tovább vittem a brigádot, még több helyre hívtak minket kapálni, még az aszályos éveket is túléltük valahogy. Józsi később visszajött, de fix fizetésért, mer addig főleg én meg az Aladár húztuk a szekeret, ha mi nem vagyunk, már brigád sincsen, egyértelmű, hogy ő kevesebbet kapott. Egy idő után kevesellte, amit keresett, ezért most megint elment, a kocsmában meg tegnap is mondta, hogy mekkora cigány vagyok, pedig nem is. De ettől a brigád még tovább kapál. Most akkor én vagyok a szemét, mert pénzt fogadok el a kapálásért, meg mert ha valakinek nem tetszik valami, akkor elmegy? Ti ingyen kapjátok a parizert a boltban meg kis fröccsöt a kocsmában?
Arról viszont, hogy milyen emberek és hogyan élik az életüket semmit nem tudunk, mert nem ismerjük őket. Hogyan lehetne ez alapján hitelesnek és őszintének nevezni vagy nem nevezni őket?
Tökmindegy, hogy Tolkien. Mondhattam volna akármilyen fikciós szerzőt.
Biztosan elolvastad és értelmezted, amit írtam? :D
Tolkient egy kalap alá venni velük meg egyenesen szürreális...
És sok ilyen van. A Slayer is ilyen, csak, hogy a stílusnál maradjunk. Az rendben, hogy nekik is meg kell élni valamiből, meg üzlet, meg nyugdíj, de a mocskolódás üzleti szinten sem járja. De itt is, az Ölőnél is előjött utólag az anyagi természetű sértettség, elég gyerekesen tálalva.
Ez természetesen abból semmit nem von le, hogy jó zenekar mindkettő, de a hitelesség és őszinteség kérdésköre pozitív értelemben náluk szerintem már fel sem merülhet.
Oké, ez ésszerű. Megadom.