Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Első világháborús albummal jelentkezik júliusban a Sabaton

Július 19-én jelenik meg a Nuclear Blastnél a Sabaton új, kilencedik nagylemeze. A zenekar ezúttal az első világháborúnak szentelte az albumot.

0403sabaton

sabaton_cThe Great War lesz a Sabaton új, nyár derekán megjelenő nagylemezének címe, és mint ebből is sejthető, Joakim Brodénék ezúttal az első világháború témakörét dolgozták fel egy lazán konceptuális lemezen. A producer ismét Jonas Kjellgren volt, és a borítót is megint Sallai Péterre bízták. „Nem most írtunk először dalokat erről a korszakról, de most éreztük úgy, hogy elérkezett az idő egy teljes konceptlemezhez az első világháborúról”, mondja Pär Sundström basszer. „Ez az eddigi legnagyobb lemezünk: olyan mélységet és hátteret kerítettünk a dalokhoz, mint korábban még soha. Mindenki sok meglepetésre számíthat, mert újdonságokat is kipróbáltunk, de egyben visszatértünk egy olyan koncepcióhoz is, amelyről tudjuk, hogy sokan szeretitek.”

A zenekar emellett szoros összefonódásban készítette el a lemezt saját közösségi médiás történelmi videóinak alkotóival, vagyis e téren is várhatók különlegességek tőlük. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a The Great War lesz a banda első albuma Tommy Johansson gitárossal, aki 2016 óta játszik velük.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.