Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Görcsmentes, változatos, szabad új lemezt készít a Soundgarden

Változatosnak ígéri az év végére várható új Soundgarden nagylemezt az újjáalakult seattle-i grunge pionírok énekese, Chris Cornell. A frontember, Kim Thayil gitáros, Ben Shepherd basszusgitáros és Matt Cameron dobos semmiféle nyomást nem hajlandók magukra venni a munkálatok közepette, csakis az ösztöneik alapján dolgoznak.

„Elég mélyen belemerültünk az új anyagba", mondta Chris Cornell énekes/gitáros a Billboardnak. „Egyelőre nem is igazán tudom, zeneileg hogyan írhatnám le a legpontosabban... Mindig, amikor megírunk egy dalt, annak vesszük, ami, és a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni belőle. Azt mindenesetre elárulhatom, hogy roppant változatosak a nóták."

Cornell azt is hangsúlyozta, hogy a régi időkkel ellentétben, amikor fix lemez- és turnéütemtervek alapján dolgoztak, ezúttal sokkal nyugodtabban halad a munka. „Úgy mentünk bele ebbe az egészbe, hogy nem fogunk aggodalmaskodni az időzítés miatt, csak és kizárólag azzal foglalkozunk, hogy erős album szülessen. A meló az elejétől fogva nagyon gyorsan megy, igen rövid idő alatt jutottunk igen messze, és ez roppant izgalmas. De semmiféle nyomást nem vagyunk hajlandóak magunkra vagy a zenénkre vállalni. Természetesen szeretnénk befejezni a lemezt, nem pedig úgy, hogy jaj, ekkor és ekkor már masterelni kell... Hálistennek szerencsések vagyunk, és nem olyan a helyzetünk, hogy kapkodni kelljen. Magára az albumra bízhatjuk, hogy eldöntse, mikor van készen."

A csapat segítőtársa a stúdióban az az Adam Kaspar, aki az 1996-os utolsó lemez, a Down On The Upside társproducereként is dolgozott a Soundgardennel. Érdekesség, hogy Matt Cameron dobosnak hamarosan a Pearl Jammel is komoly elfoglaltságai lesznek, hiszen nemsokára ők is nekiállnak az új albumnak. Egyelőre még nem tudni, miként sikerül majd összeegyeztetni a két banda tevékenységeit.

A zenekar történetének első koncertlemeze, a Live On I5 március 22-én jelent meg, rajta a négyes utolsó, tizenöt évvel ezelőtt turnéjáról származó felvételekkel. Cornellék tavaly ősszel kiadott válogatáslemeze, a Telephantasm már platinalemez az Egyesült Államokban, igaz, ez nagyrészt annak köszönhető, hogy több mint egymillió Guitar Hero: Warriors Of Rock videojáték dobozához csapták hozzá a CD-t.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.