Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Három szám után lett rosszul utolsó koncertjén Nick Menza

0215mega7Továbbra sem tudni bővebbet Nick Menza tragikus május 21-ei haláláról: a Megadeth legklasszikusabb felállásának dobosa a színpadon, OHM: nevű zenekarának koncertje közben lett rosszul, és már a kórházban sem tudtak segíteni rajta. Egykori és jelenlegi zenésztársai mély megrendüléssel fogadták a halálhírt.

Az OHM: május 21-ei koncertjének harmadik dala közben lett rosszul a Los Angeles-i The Baked Potato klubban Nick Menza, aki az első hírek szerint a színpadon kapott szívinfarktust. Ugyan a mentők kijöttek és mindent megpróbáltak, már nem tudták megmenteni az 51 éves zenészt, Nicket a kórházba érve halottnak nyilvánították.

Noha az utóbbi másfél évben leginkább a klasszikus Mustaine – Ellefson – Friedman – Menza felállás összehozatalának kudarca miatt lehetett hallani Nickről, egykori zenésztársait természetesen kikészítette a halálhír. „A fiam Nick Menza halálhíréről szóló üzenetére ébredtem", áll Dave Mustaine közleményében. „Ha azt mondom, sokkoltak, mélyen lesújtottak és elkeserítettek a történtek, azzal még nem árultam el semmit. Nick eredetileg technikusként dolgozott nekünk, de hamarosan megmutatkozott, mennyire tehetséges és emberileg is mennyire passzol közénk, így nem telt sok időbe, hogy rájöjjünk: igazából a színpadon a helye velünk együtt, a dobcucc mögött. 1989 nyarán kértük fel, hogy csatlakozzon dobosként a zenekarhoz. Akkoriban kaptuk meg az első platinalemezünket is, ami csak tovább szította a tüzet. Mindannyian világuralomra törtünk, életünk és álmaink nagyrésze még előttünk állt. Ahogy haladtunk előre az élet és a zeneipar viszontagságai közepette, a Nickkel készült első lemezünk, a Rust In Peace, majd a Countdown To Extinction és a Youthanasia egyaránt roppant sikeresnek bizonyult. A Cryptic Writings után váltak el útjaink. Akárcsak a testvérek, néha nem értettünk egyet bizonyos dolgokban, de ezzel együtt is erős kapocs fűzött össze bennünket. Zenészként Nickben ott rejlett egy nagyon erőteljes jazzes érzés: kiszámíthatatlanul, mindig szórakoztatóan játszott. És akármilyen nagyszerű dobos volt, még ennél is szórakoztatóbbnak bizonyult vele elütni az időt emberként, zenésztársként, barátként."

„Néhányszor szóba került, hogy térjen vissza a zenekarba, de ez különböző okokból kifolyólag sosem jött össze", írja Mustaine. „De végig tartottuk a kapcsolatot, az utóbbi időben több koncertünkre is lejött, és jóbarátunk maradt: igazi profi, hatalmas egyéniség. A Megadeth-család mindig is gondoskodott egymásról, így hamarosan egy kezdeményezésről hallhattok majd, amelyet Nick gyermekeinek megsegítésére indítunk. Vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre. Legmélyebb részvétem Nick családjának."

Szintén összetört Chris Poland, az ős-Megadeth szólógitárosa, az OHM: másik oszlopa. „Már arra sincsenek szavak, mennyire nagyszerű fickó volt, és akkor a kreativitásáról meg a hihetetlen tehetségéről még nem is beszéltünk... Teljesen kikészültem. Amikor nemrég kórházba kerültem, folyamatosan hívta a feleségemet, és könyörgött, hogy hadd főzzön neki vacsorát, felajánlotta, hogy elmegy bevásárolni, mindenáron segíteni akart." Glen Drover is jó szívvel emlékszik Nickre. „Mint talán páran tudjátok, 2004-ben én, Nick, Dave és Jimmy MacDonough alkottuk az új Megadeth első felállását a 2001-es feloszlás után. Noha csak rövid ideig voltunk így együtt – hiszen Nick helyére aztán a tesóm, Shawn került –, jó volt vele zenélni, és kicsit alaposabban megismerni abban a rövid időszakban. Jó srácnak tűnt. Nagyon csendes volt, és arra emlékszem a legjobban, hogy amikor dobolt, állandóan a kísérő cineket használta a beütő cinek helyett is – aki esetleg nem tudná, ezek így baromira hangosak!"

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.