Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jeff Hanneman csak a szerencsének köszönheti, hogy életben van

Nem puszta kozmetikai beavatkozás volt a bőrátültetés Jeff Hannemannél, a Slayer gitárosa ugyanis csaknem meghalt az év elején, amikor húsfaló baktériumok jutottak a szervezetébe. Jeff a Classic Rock magazinnak adott interjújában részletesen mesélt a történtekről.

Hanneman éppen egy jakuzziban lazított pár sörrel, amikor észrevette, hogy megharapta egy pók. „Akkor nem éreztem, de egy óra múlva tudtam, hogy beteg vagyok. A kórházba menet már láttam, ahogy roncsolódik a hús, és baromi forró is volt a karom. Amikor beértem, hálát adtam istennek, hogy a nővér véletlenül rögtön tudta, miről van szó, mert egyébként nagyon ritka dolog az ilyesmi. Akkor már csak körülbelül egy óra választott el attól, hogy meghaljak." Jeff esetében természetesen nem a pókharapás, hanem az így a szervezetébe jutott húsfaló baktériumok okozták a közvetlen életveszélyt. „Hihetetlen, de az orvosom Slayer rajongó volt. Azt mondta nekem: először megmentem az életét, utána megmentem a karját, aztán a karrierjét."

A gitáros csaknem két hónapot töltött a kórházban, amelynek során több bőrátültetéses műtétet is elvégeztek rajta, és brutális antibiotikum-kúrának vetették alá, hogy legyőzzék a fertőzést. „Gyakorlatilag újból meg kellett tanulnom járni, mivel egy hónapig fel sem állhattam, semmit nem is csináltam közben. A bőrátültetések állati fájdalmasak voltak, a karomban lévő izmok és inak pedig teljesen legyengültek. De így is szerencsém volt, hogy a nővér és a doki egyből kapcsoltak, hogy mi történt velem, mert ennél sokkal rosszabbul is alakulhattak a dolgok." A még mindig lábadozó gitáros azonban ma már látja a humort is a szituációban. „Azt hiszem, ez olyasmi, amiről akár dalt is írhattam volna régebben...", mondta a magazinnak. „Minden, ami csak elromolhatott idén, az elromlott, de végül jóra fordult. A sátán fedezte a hátamat."

Hanneman idén mindössze egyszer állt színpadon társaival, méghozzá az áprilisi kaliforniai Big Four koncert ráadásában, ettől eltekintve többnyire az Exodus főnök Gary Holt, illetve pár áprilisi európai állomáson – így például Budapesten – a Cannibal Corpse gitáros Pat O' Brien helyettesítette őt a Slayerben. Holttal a banda három hónappal később, Tokajban mutatkozott be a magyar rajongóknak.

Ami a zenekart illeti, Kingék már megkezdték a melót az új dalokon, és jövőre már biztos ott lesznek az európai fesztiválokon, méghozzá több helyen is sanszosan teljes Reign In Blood programmal (bár ezt illetően hivatalosan eddig még csak egy május végi londoni buli kapcsán történt meg a bejelentés). Magyarországhoz legközelebb a június 8-10. közötti nickelsdorfi Nova Rockon lehet majd elcsípni őket, az idei két hazai Slayer buli után újabb magyar koncertben mi inkább nem reménykednénk. A tavaszi-nyári fellépéseken alighanem már Jeff gitározik majd Kerry King oldalán.

 

Hozzászólások 

 
#3 Lilith 2016-12-13 19:18
"hálát adtam istennek"
Javítsatok ki, de Jeff nem (bevallottan) ateista volt? Nem forgatták ki a szavait véletlenül? ;)
hadd kötekedjek egy kicsit, de egyébként Thrash in Peace, Jeff :(
Idézet
 
 
+4 #2 Venomádi 2011-12-14 19:19
Hát erről nem késő dalt írni :D Jeffnek nincs álla lol..
Amúgy tök fura, hogy évek óta vártam erre a két bulira, mert most voltam először Slayeren, és erre egyszer sem Jeff-fel. Durva lesz majd visszagondolni erre:d
Idézet
 
 
+6 #1 zoli 2011-12-14 17:19
Bár mindkét magyarországi koncert állat volt, én azért várom vissza Jeff-et! Igaz hogy 2* léptek fel mostanában de remélem jövőre is jönnek! Nekem ők az örök kedvencek 88 óta...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.