Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jeff Hanneman gitárjaival írták a Broken Hope új albumát

Mutilated And Assimilated címmel, június 23-án jelenik meg a chicagói Broken Hope új albuma. Jeremy Wagner gitáros szerint a zenekar sosem szólt még annyira súlyos és gyilkos módon, mint most.

0417brokenhope

A Century Media gondozásában jön ki június második felében a Broken Hope új, sorrendben hetedik lemeze, a 2013-as Omen Of Disease folytatása, amely már a hetedik lesz a sorban a csapattól. „A dalok könyörtelenek, erőszakosak, sötétek és súlyosak: mind egy olyan friss és kegyetlen helyről érkezett, amelyről eddig még nem meséltünk", mondja a zenekar főnöke, Jeremy Wagner gitáros. „Emellett, az új stúdiómnak és Scott Creekmore produceri-hangmérnöki munkájának köszönhetően a produkció is olyan szinten mozog, ahová még sosem jutottunk el a pályafutásunk során. Személy szerint pedig úgy gondolom, hogy a Mutilated And Assimilated gitárosként és szövegíróként is a legjobb munkám, mióta csak tinédzserként megalapítottam ezt a zenekart. Soha azelőtt nem éreztem még magam ennyire inspiráltnak. Itt szerepelnek eddig a legjobb riffjeim. De akadnak rajta riffek Damian Leskitől is, a legjobb barátaim szerepelnek rajta, és Jeff Hanneman gitárjain írtam és rögzítettem a lemezt, hogy így is tisztelegjek előtte amiatt, mekkora hatást gyakorolt rám és a metal világára."

brokenhope_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. The Meek Shall Inherit Shit (02:48)
02. The Bunker (03:28)
03. Mutilated And Assimilated (03:31)
04. Outback Incest Clan (02:31)
05. Malicious Meatholes (03:50)
06. Blast Frozen (01:58)
07. The Necropants (03:14)
08. The Carrion Eaters (03:07)
09. Russian Sleep Experiment (03:15)
10. Hell's Handpuppets (02:48)
11. Beneath Antarctic Ice (01:25)
12. Swamped-In Gorehog (06:21)

A csapatban Wagner és Damian Leski énekes mellett Mike Miczek dobos tekinthető stabil pontnak, Diego Soria basszusgitáros és Matt Szlachta gitáros két évvel ezelőtt érkezett, tehát nekik ez lesz az első albumuk a Broken Hope-pal.

 

Hozzászólások 

 
+1 #3 Toti 2017-04-18 21:40
Idézet - TomTom86:
Ezek szerint, ha Kerry King gitárját megveszem és odaadom a nagyimnak akkor ő is korszakalkotó thrashmetalt fog kirázni a sétabotjából? Egyszerű marketing fogás az egész...

Az a tény, hogy Hanneman gitárját fogja a kezében, adhat annyi ihletettséget, hogy a legjobbat hozza ki az ember magából. De nem ezzel kell reklámozni a lemezt, ha valóban jó lesz, akkor pár év múlva el lehet mesélni, hogy ez is közrejátszhatot t az eredményben.
Így ez eddig csak reklámnak, illetve dicsekvésnek tűnik, hogy nála van négy gitár is.
Idézet
 
 
+10 #2 TomTom86 2017-04-18 09:46
Ezek szerint, ha Kerry King gitárját megveszem és odaadom a nagyimnak akkor ő is korszakalkotó thrashmetalt fog kirázni a sétabotjából? Egyszerű marketing fogás az egész...
Idézet
 
 
+1 #1 horse80 2017-04-17 12:27
Gondolom csak elírás, de azért szólok:
Matt Szlachta gitáros, Diego Soria pedig basszusgitáros.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.