Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Júliusban kezdi élete legőrültebb munkáját a Nile dobmágusa

Most már tényleg az utolsó preprodukciós munkálatokat végzi szólóalbumán George Kollias, a Nile embertelen képességekkel megáldott doboszsenije, július közepén pedig megkezdődhetnek a tényleges felvételek is. A megjelenés valamikor ősszel várható.

Antonis Kontozoglou hangmérnökkel dolgozik az athéni 9800 Studios falai között George Kollias, a Nile dobosa, aki a mostani állás szerint július 15-én áll majd neki a felvételi munkálatoknak. Az ütős élete legdurvább dobolását ígéri az anyagra, amely valamikor az év vége felé közeledve láthat majd napvilágot. „Őrült dobolás lesz ezen a lemezen", mondta az anyagról korábban Kollias. „Úgy odateszem magam, mint még soha korábban, hiszen az ötlet eleve az volt, hogy az egész zene totálisan a dobokra épüljön. Általánosságban véve is komoly figyelmet fordítottam magára a muzsikára, és sikerült meggyőznöm néhányat a világ legjobb gitárosai közül, hogy vendégszerepeljenek pár szóló erejéig a dalokban."

Mivel a keverés Erik Rutan floridai Mana stúdiójában zajlik majd, és Kollias amúgy is jóban van a Hate Eternal főnökével, Erik gyaníthatóan egy lesz az említett gitárzsenik közül. A lemezen a vendégszereplésektől eltekintve a dobok mellett George játssza a gitár-, basszusgitár- és billentyűs szólamokat, de ő felel az énekért is. Vagyis ez az anyag tényleg szólóalbum lesz, és a tervek szerint a CD mellé egy DVD-t is csapnak majd, amely a felvételeket örökíti meg.

A The Passage című téma nyers demója alább meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
+2 #9 Gábor 2013-06-24 08:37
Nem vagyok "szakértő", de mitől "őrültebb" ez a dobolás, mint a Nile számaiban?
Amúgy tényleg kár fikázni a videót, nyilván lesznek rendes gitárok, szólók, talán hörgés is hozzá.
Idézet
 
 
+4 #8 Flagellator1974 2013-06-24 06:19
Ez egy nyers demo, nem? Valami gitárt csak hallok a háttérben. Tehát nem csak kibaszott dobolás lesz hallható, hanem lesznek majd dallamok is. És mint tudjuk, dobosok is lehetnek elsőrangú zeneszerzők... Pár szólót is említettek a szövegben, vagy csak a kibaszott csipás szemeim csalnak meg már megint?? Folyamat: terv>nyers demo>demo>kész dal>újrafeldolgozás >nóta tv bemutató.
Na, most lehet hörögni.
Idézet
 
 
+4 #7 Neilosz 2013-06-24 01:01
Miről beszélsz könyörgöm? Mi köze van ennek a sport-hóz? :)) Vicces és szánalmas minden esetre. Te ezektől a zenéktől távol állsz ahogy látom. És mi az, hogy dallam meg is tudnád definiálni vagy csak blamálod másnak a tehetségét és az adott stílust (Amúgy meg van dallama de mindegy!) Érthetetlen mindez, nem fogok vitatkozni de mindenki szálljon magába és gondolkodjon el mielőtt véleményez bármit is! Jó volna a sorok közt olvasni és látni nem csak nézni,... te ki ragadtál a szövegemből egy általam megfogalmazott "dolgot" ahelyett ha maga a mondani valóját/ lényegét próbáltad volna megérteni. Továbbá meg : No Comment!
Idézet
 
 
-6 #6 ddrum 2013-06-23 19:14
Idézet - Neilosz:
A hozzászólásokat nem tudom hová tenni! Ti mégis milyen zenét hallgattok "???" Ha nem értitek, hogy mi mért van akkor inkább nézzetek utána, olvassatok és hallgassatok sokkal több zenét s majd utána kommentáljatok! Amúgy meg akárki ezt a dobjátékot ezzel a gyorsasággal és pontossággal ...nem tudom ki veri le! Még, hogy "zenének kevés" .... no comment! Primitívitás tetőfoka!
Akik ebben a stílusban mozognak nem kommentálnak és a nem hozzá értek meg okoskodnak! Eszméletlen...


Elb*szott egy dallamtalan darálás, meg csépelés, ezen nincs mit szépíteni. Pont nem csináltál kedvet, hogy "megértsem" ezt a "zenét". És pontosan az érvelésed bizonyítja, hogy ez inkább sport, mint zene: "Ki veri le..." ez valami verseny?
A fickó elsőrangú gondolom minden más stílusban is, ami rock, de ez akkor is gáz.
Idézet
 
 
+3 #5 Neilosz 2013-06-23 17:18
A hozzászólásokat nem tudom hová tenni! Ti mégis milyen zenét hallgattok "???" Ha nem értitek, hogy mi mért van akkor inkább nézzetek utána, olvassatok és hallgassatok sokkal több zenét s majd utána kommentáljatok! Amúgy meg akárki ezt a dobjátékot ezzel a gyorsasággal és pontossággal ...nem tudom ki veri le! Még, hogy "zenének kevés" .... no comment! Primitívitás tetőfoka!
Akik ebben a stílusban mozognak nem kommentálnak és a nem hozzá értek meg okoskodnak! Eszméletlen...
Idézet
 
 
#4 matheusthemaggot 2013-06-23 16:35
Ki az a Gene Hoglan?:D
Idézet
 
 
-4 #3 ANTIPOP 2013-06-23 16:30
Mondja meg nekem valaki már végre, hogy mi jó abban, ha valaki 6666bpm-tel sportol egy dobcájgon a konditeremben. Hallhatjuk ugyanazt a "lefutást" vagy 33x. Ennyi... Fantáziátlan.
Idézet
 
 
-5 #2 sehol 2013-06-23 13:38
Nézni jobb mint csak hallgatni. De kíváncsi vagyok rá, mint ahogy arra is hogy a Tyr-el mit fog alkotni...
Idézet
 
 
-2 #1 ddrum 2013-06-23 08:57
Sportteljesítmé nynek elsőrangú, zenének kevés.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.