Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Lemmy arra gondolt, hogy a háttérbe szorítanám, ha mellette játszanék”

0114chLemmy halála kapcsán természetesen furcsa lett volna, ha pont Chris Holmes marad csendben. És ha már megkérdezték, a W.A.S.P. korai korszakának gitárosa, aki az utóbbi években elsősorban nehezen vállalható nyilatkozatai és low-budget klipjei miatt került reflektorfénybe, igyekezett is kitenni magáért...

Az Upsala Nya Tidning nevű svéd lap megkérdezte az épp Svédországban koncertezett Chris Holmest Lemmy Kilmisterről, a W.A.S.P. volt gitárosának pedig először egy beszélgetés rémlett fel a Motörhead főnökével a '90-es évekből. „Akkor még Phil Campbell és Würzel is ott gitározott a zenekarban, én meg azt mondtam Lemmynek, hogy rúgja ki valamelyiket, és vegyen be helyettük", elevenítette fel Holmes. „Lemmy rám nézett, és azt mondta: Chris, őrizd meg a komolyságodat, egy másodpercig sem játszanék veled. Baromi dühös lettem, és mondtam neki, hogy könnyű kijönni velem útközben. Lemmy meg: Chris, ez nem arról szól, hogy milyen veled együtt turnézni, hanem arról, hogy mit művelnél a színpadon. Mire természetesen még idegesebb lettem: mi a faszról beszélsz itt? Ő meg: oké, akkor képzeljük el, hogy éppen egy verze közepén járok, te pedig akkor éppen pont előttem állsz... És utána gondolkodtam ezen: ha direkt kért volna, hogy ne álljak elé, valószínűleg direkt elé állok, csak hogy felbosszantsam. De ő arra gondolt, hogy a háttérbe szorítanám, ha mellette játszanék. Erre gondolt, és így már nem is volt annyira mellbevágó a dolog. Az én magasságommal, meg ahogy játszom... Mindenki másképp játszik. Ha sok zenészt ismersz, észre fogod venni, hogy a színpadon előjön a személyiségük, az, hogy milyenek valójában. Pontosan úgy viselkednek a színpadon is."

Holmes egyébként közeli barátja volt a Motörhead ősszel elhunyt ex-dobosának, Phil „Philthy Animal" Taylornak is. „Lemmy remek arc volt, de az utolsó pár évben nem álltak egymással igazán közel Phillel. Ha így lett volna, Phil is szerepelt volna a Lemmy dokumentumfilmben, de nem bukkant fel benne. Ennek pedig az volt az oka, hogy Philt elkeserítette, amikor néhány évvel ezelőtt valaki megkereste egy turnéajánlattal Fast Eddie-t, őt meg Lemmyt, hogy nagyjából fél évig koncertezzenek közösen. Lemmy nemet mondott, és Phil ezért nem szerepelt a filmben sem. Mert ő viszont meg akarta csinálni a turnét. És ez szomorú. Lemmy rákban halt meg, igaz? Nem jött el Phil temetésére sem. Eddie ott volt, vele és még pár másik emberrel együtt vittük Phil koporsóját a krematóriumba. Valaki egy héttel korábban látta koncerten a Motörheadet, és mondta, hogy Lemmy nem nézett ki jól. És ha nem tudta már akkor, hogy rákos, akkor valami baj van, mert már a beszédjéből meg lehetett állapítani. Kiakasztott a dolog... Már vagy egy éve nem láttam, de amikor felbukkantak ezek a videók, azok alapján nem is nagyon tudom elképzelni, hogy képes lett volna cipelni a koporsót. Azt mondták, nem tudták, hogy rákos, de hagyjuk már ezt... Hogy tudsz ennyire megbetegedni anélkül, hogy észrevennéd? Ezt én nem értem... Mindenesetre nagy kár, hogy nem a színpadon halt meg. Talán ő is ott szeretett volna a leginkább meghalni. Mint Dimebag."

 

Hozzászólások 

 
#16 hörcher lászló 2018-08-25 15:40
Hatalmas bárdista fazon a jó öreg Chris Holmes! Kilóméterekről fel is lehet ismerni Chris gitárstilusát! Ls a jelleg az egyik legnagyobb érték a SHOW bizniszben. És Chris Holmes nélkül nem is W.A.S.P. a W.A.S.P. !!!
Idézet
 
 
-12 #15 Newkid 2016-01-17 11:29
Chris holmes nem tud gitarozni,nyila tgozni,zenelni, klippet forgatni. Kapja be ez a troger retek. Teged kellett volna leloni a szimpadon nem Dimebaget. "ahogy jatszom" hogy jatszol?? Egy 15 eves gyerek kepes lenne lejatszani a szinpadrol te szerencsetlen. Semmi neved nem lenne ha nem letezne Blackie. Rohadj meg ott ahol vagy....remelem a kovetkezo gyaszhir a tied lesz!
Idézet
 
 
-5 #14 janomano 2016-01-17 01:49
Miert, miert, ismetlem miert, kell a kedvenc (!) magyar rock-metal oldalamnak ilyen szar blebberes dagvanyokat bemasolni?
Idézet
 
 
+8 #13 shmonsta 2016-01-16 22:22
Abszolút nem akarom védeni, tényleg egy tuskó de valószínűleg azt mondta, hogy szerinte Lemmy a színpadon szeretett volna meghalni, mint ahogy Dime-al történt és nem arra gondolt, hogy Dimebag a színpadon akart meghalni egy őrült miatt. Talán a fordítás lett egy kicsit félreérthető.
Mondjuk nem bánom, hogy nem a színpadon halt meg, az nem lett volna túl méltóságteljes. Ha már menni kell, azért csak a szerettei körében a legjobb az embernek lecsukni a szemét.
Idézet
 
 
+12 #12 Gábor 2016-01-16 15:42
Na. Most legalább megnyugodhatunk , ő biztos nem agyrákban fog meghalni...
Idézet
 
 
+4 #11 homme 2016-01-16 14:37
tróger faszkalap
Idézet
 
 
+5 #10 Csaba 2016-01-16 14:32
Megszokhattuk a baromságait. Ha már mindenképpen b*szogatni akarjuk az öreget, itt van, hogy kb. milyen állapotban adhatott el mindent mikor átjött Európába. Szegény Pontiac...
http://www.metalinjection.net/latest-news/bummer-alert/former-w-a-s-p-guitarist-chris-holmes-selling-barely-functioning-87-thunderbird-for-only-1500
Idézet
 
 
+6 #9 Newkid 2016-01-16 14:00
Ez ki?? Jatszott a W.A.S.P. Be es azota egy lecsuszott ex vagy nemis annyira tunik ex alkoholistanak ilyen nyilatkozatok utan. Maradj inkabb a gagyi klippjeidnel te balfasz.......
Idézet
 
 
+4 #8 Venomádi 2016-01-16 13:58
Igen, Dimebag is valószínűleg ott halt volna meg a legszívesebben (de nem golyóval az agyában), mert a Motörhead és a Pantera aztán a végletekig rajongó-központú volt. Az a szöveg viszont "ahogy játszom" ...
Nem azért, de a They all lie klipjében arra nem veszi a fáradságot, hogy szinkronban ugyanazt játssza mint ami a felvételen van.
Idézet
 
 
+16 #7 breaker444 2016-01-16 11:42
Idézet - vova666:
Akkora paraszt ez az ember...ő is járművel megy fel a színpadra, mint Halford...csak ez traktorral...


:D
10/10 pontos megállapítás
Idézet
 
 
+7 #6 Venomádi 2016-01-16 11:21
Hát ez Lemmy bokájáig elég. Jóindulattal.
Idézet
 
 
+12 #5 Tulus 2016-01-16 11:15
Szerintem 1. feltűnési viszketegsége van ennek a csókának 2. nem fogynak a fostalicska lemezei, ezért valamivel el kell adnia magát.

Eh....
Idézet
 
 
+20 #4 Codename333 2016-01-16 11:03
én ezen a cikken végig röhögtem kb mert annyira szánalmas ez az ember....sosem kedveltem és nyílván ezek után sem lesz a szívem csücske.Egyáltalán miért kellett erről a témáról kérdezni ? :D.....ennek az embernek nem h egy nomrális száma de még egy normális gondolata sincsen...Lemmy azért nem játszott volna vele soha sem mert nem sosem játszott loserekkel....ennyi kész pont.
Idézet
 
 
+32 #3 vova666 2016-01-16 10:05
Akkora paraszt ez az ember...ő is járművel megy fel a színpadra, mint Halford...csak ez traktorral...
Idézet
 
 
+25 #2 Bathory Gabor 2016-01-16 09:38
"Talán ő is ott szeretett volna a leginkább meghalni. Mint Dimebag."

Ja, nyilván Dime-nak is az volt az álma még életében, hogy egy elmebeteg idióta a színpadon oltsa ki az életét. Jesszus, ez az ember egy méretes F.A.S.Z. De legalább a klipjei/dalai rettenet igénytelenek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.