Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mégis megjelenhet idén az új Nightwish lemez

Habár hónapok óta úgy tűnik, nem jelenik meg idén a Nightwish új lemeze, most kiderült: az Imaginarium végül mégis a boltokba kerül még az év vége előtt. Jelenleg a konceptanyag produkciós munkálatai zajlanak, vagyis Tuomasék a végső stádiumhoz érkeztek. A finn banda kiadója Európában a Nuclear Blast, Amerikában a Roadrunner.

Az Imaginariumról a következő hetekben elkezdik majd csepegtetni a részletes információkat, így hamarosan várhatóan kiderül a teljes dallista, és heteken belül megkaphatjuk az első single-lel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat is. Mint Tuomas Holopainen billentyűs/főnök egy korábbi interjúban már elmondta, az új Nightwish lemez tartalmaz majd egy epikus, több mint húszperces dalt is, amit lehet, hogy kettébontanak a masterelés során, így egyelőre nem tudni, tizenkét vagy tizenhárom szám kerül-e az albumra. Egy kivételével az új szerzemények mindegyikét a zenekarvezető írta, a kakukktojás a basszer/énekes Marco Hietala műve. Holopainen szerint két dalba semmiféle nagyzenekari aláfestés nem kerül, ezekben csak a Nightwish muzsikusai játszanak, ellenben lbizonyos izgalmas új hangzások, egzotikus hangszerek felbukkanására is lehet számítani az anyagon. A szimfo-ízekért óPip Williams, a kelta ízekért pedig Troy Donockley felel, akárcsak a legutóbbi Dark Passion Play esetében.

Mivel a 2007-es lemez a Nightwish legsötétebb és legsúlyosabb albuma volt, Tuomas szerint az Imaginarium tudatosan könnyedebb, lágyabb hangvételű lesz. „Most a szeretetből, a világ szépségéből nyertem az inspirációmat”, vallotta be a zenekarvezető egy korábbi interjúban. „Nagyszerű, változatos albumról van szó", írta korábban blogjában Anette Olzon énekesnő. „Nagyon érzelemgazdag, és számos összetevőből áll, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a hallgatóknak rengeteg különböző kedvenc daluk lesz majd róla, hiszen a nóták stílusukban és hangulatukban mind eltérnek egymástól. Egyelőre nem tudom, hogy a Dark Passion Playt vagy ezt az új anyagot szeretem-e jobban, de talán annyiban közelebb áll hozzám a mostani, hogy ezeket a dalokat már sokkal inkább az én hangomhoz és stílusomhoz írtuk."

A lemezhez egy film is kapcsolódik: utóbbit az a Stobe Harju rendezi, akivel a banda korábban a The Islander videoklipet is forgatta. A fantasy jellegű alkotás az album koncepcióját követi. Senki se számítson ugyanakkor valami megaköltségvetésű szuperprodukcióra, a film ugyanis a DVD-piacra készül: költségvetése 3,7 millió dollár, amiből 575 ezret a finn állam finanszíroz egy program keretében. „Az idő majd eldönti, lesz-e lehetőség néhány speciális vetítésre bizonyos finn vagy esetleg svéd és német mozikban, de én a magam részéről teljesen boldog leszek egy DVD-vel is”, fogalmazott Tuomas. A film központi figurája egy idős korban járó dalszerző, aki álmában utazást tesz saját régmúltjába, és eközben számos elfeledett emlékét újraéli.

A csapat következő világ körüli turnéja január 21-én kezdődik Kaliforniában, egyetlen nagyszabású észak-amerikai bulival Los Angelesben, a Universal City-beli Gibson Amphitheatre-ben. A több mint hatezer férőhelyes csarnokban a Nightwish eddigi legnagyobb amerikai koncertjét rendezik, ez azonban egyedi akalom lesz: a csapat csak 2012 vége felé tér majd vissza a tengerentúlra.

Habár Tarja Turunen énekesnő távozása után sokan temették a bandát, az Anette-tel készült Dark Passion Play a Nightwish történetének legsikeresebb albuma lett, világszerte összesen több mint 2 millió példányban kelt el, és a hozzá kapcsolt turnén is többen nézték meg őket, mint bármikor korábban. A turné 2009 szeptemberében fejeződött be Helsinkiben, ahol a 11 ezres Hartwall Arenában adtak teltházas bulit Tuomasék. A koncertsorozat budapesti állomásáról itt olvashatsz.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.