Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Megvan a Zorall új énekese, nézd meg a Viszkis főszereplésével forgatott új klipet!

A Viszkisként elhíresült, mostanában azonban inkább keramikusként dolgozó Ambrus Attilával forgatta le legújabb videoklipjét a Zorall. A csapat egyben ezzel a dallal mutatkozik be a korábban az Omen, a P. Box és a Szfinx, újabban a Kori zenekar éléről ismert Koroknai Árpád énekessel a fronton.

0818zorall

A Jég dupla whiskyvel ismert dalok hagyományos zorallos keveréke, amelyhez Budapesten forgattak videót Lévai-Hangyássy Bence gitáros rendezői irányítása alatt. A szám a szeptember 18-án érkező Fémforgácsok nagylemez első előfutára, amely tizenegy dalt tartalmaz, és a megszokott, jól ismert ötvözetek mellett ezúttal négy saját szerzemény is helyet kapott rajta. „A Zorall profilja mindig is az örökzöld dalok és az ismert rockhimnuszok háziasítása volt, ebből most sem szeretnénk engedni, azonban születtek saját nóták is", mondja Hangyássy László basszer. „Az egyik egy ismert Petőfi Sándor-vers, a Füstbe ment terv megzenésítése, emellett pedig három további száz százalékg saját szerzemény is hallható a lemezen. Az irányt Kori hangja is teljesen új mederbe terelte, de a dalválasztás terén is masszívan metálos úton haladtunk. A vírushelyzet nálunk is közbeszólt, hiszen az album nagyrészt már februárban készen volt, így most először fordult elő, hogy ilyen sok ideig dolgoztunk egy lemezen. Mint a Presszó Metalnál, most is Závodi Gábor producerrel vettük fel az albumot, akinek igen komoly, erős hangzást sikerült ismételten összehozni, és nagyon bízunk benne, hogy jó lesz a fogadtatása is!"

A Presszó Metalhoz hasonlóan ezt a lemezt is Závodi Gáborral rögzítették, a lemezborítót pedig Gróf Balázs készítette. „A zenei kapcsolat Szaszával júniusban családi és egyéb elfoglaltságai miatt megszakadt", mondja Barbaró Attila. „Mi viszont egy percre sem szeretnénk megállni, hiszen volt már egy kész albumunk, ami már csak az énekfelvételekre várt. Egy hosszú és sikeres castingot hirdettünk, melyre elképesztően sok jelentkező küldött nekünk anyagot, ezúton is szeretnénk megköszönni annak a rengeteg embernek, aki megkeresett minket! Egy ideje már próbáltunk Korival, de a színpadi kémiát a vírus miatt még nem tudtuk tesztelni. Viszont a forgatáson a zenekari jelenetek során már érezhető volt, hogy komoly energiák fognak hamarosan felszabadulni az élő koncerteken!"

„Engem Fejes Tomi hívott fel, hogy mit szólnék hozzá, ha ajánlana Hangyának, mikor elkezdtek a Zorall-lal énekest keresni", mondja Kori. „Hosszú ideje ismerjük egymást, még a szfinxes korszakból. Kis gondolkodás után igent mondtam, majd alaposan átbeszéltük a lehetőségeket, korlátokat, és hamar sikerült konszenzusra jutni. Én csupán annyit kértem a végső igen előtt, hogy egy próbán még próbáljuk ki egymást, hogy mennyire passzol a hangom, habitusom a zenekarhoz, illetve hogy ők mennyire illenek hozzám. Szerencsére ez tökéletesen sikerült, már az első próbától kezdve látszott, hogy remekül fog működni a kapcsolat!"

zorall_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Most kéne abbahagyni
02. Jég dupla whiskyvel
03. Füstbe ment terv
04. Ringasd el magad
05. Ezüsteső
06. Táncoló fekete lakkcipők
07. Fémforgácsok
08. Távollét
09. Űrmese
10. Nem leszek a játékszered
11. Szombat szakíts szét

Az új felállás élőben augusztus 24-én mutatkozik be a Barba Negra Track színpadán, ahol a Dorothyval közösen adnak koncertet, ezután pedig ősztől indulnak lemezbemutató turnéra. A dátumokért érdemes figyelni a hivatalos Zorall Facebook-oldalt, a korlátozások miatt ugyanis továbbra is maximum ötszáz fő vehet részt a koncerteken.

 

Hozzászólások 

 
#11 Duke 2020-08-19 20:16
Idézet - nikfisz:
Ahogy Korit "ismerem" max. 1 év lesz a közös action.


Végülis az Omenben 10 évet húzott le, a P. Boxban meg csak 19-et. Igazi vándormadárnak tűnik a csávó...

Más. Meghallgattam ezt a feldolgozást. Tulajdonképpen nem rossz, de ez az egész koncepció, ami a zenekar mögött van, inkább csak egy jópofa ötlet, ami mondjuk egy, vagy max. két lemezig lehet szerintem érdekes. Ehhez képest meg ez a mostani már a tizedik.
Idézet
 
 
#10 Wendiii 2020-08-19 12:11
Idézet - Claudius Oltarimanus:
Idézet - Wendiii:
Ez olyan, mint a hidrogén: színtelen, szagtalan, gáz


De az mondjuk elég nagyot is robban. :-)

Épp akartam kérni, hogy köss bele. :D
Idézet
 
 
#9 Claudius Oltarimanus 2020-08-19 09:01
Idézet - Wendiii:
Ez olyan, mint a hidrogén: színtelen, szagtalan, gáz


De az mondjuk elég nagyot is robban. :-)
Idézet
 
 
#8 Tyler Walker 2020-08-18 17:27
Ennek az egesz Zorallnak eleve mi ertelme van? Szanalom, hogy egy ilyen produkcio ennyire vitalis lehet a magyar zenei piacon. Szegyen.
Idézet
 
 
#7 rockart 2020-08-18 15:41
elég tróger így az enter sandman-el rátolva...pedig külön-külön mind a két dal baromi jó! szerintem ezzel pont, hogy "legagyiztatták" az egészet!
Idézet
 
 
#6 nikfisz 2020-08-18 14:53
Ahogy Korit "ismerem" max. 1 év lesz a közös action.
Idézet
 
 
#5 Wendiii 2020-08-18 14:51
Ez olyan, mint a hidrogén: színtelen, szagtalan, gáz
Idézet
 
 
#4 Yoe 2020-08-18 13:14
A létszám megvan, ill a poszt betöltődött az új énekessel, de semmi több.
0 egyéniség, 0 egyediség. 12 egy tucat.
Idézet
 
 
#3 Kormorán 2020-08-18 11:59
Nem erőltették meg magukat :/
Idézet
 
 
#2 ddrum 2020-08-18 11:35
hát ez a szint kis hazánkban, ez a feeling mozgatja meg a rockereket =/
Idézet
 
 
#1 Tulus 2020-08-18 10:43
Korival egész jó.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.