Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mike Mangini: „Mike Portnoy fantasztikus dolgokat művelt”

Rendkívül gördülékenyen halad a munka a Dream Theaterben az új dobossal, Mike Manginivel. A New York-i progresszív metal banda hosszas lebegtetést követően végre pénteken jelentette be hivatalosan, hogy az egykori Extreme, Annihilator, Steve Vai ütős került Mike Portnoy megürült helyére, most pedig már tényleg csak az új lemezre koncentrálnak.

„Mike nemcsak vadállat dobos, hanem remek fickó is, aki tökéletesen megért és értékel mindent, amire zenekarként törekszünk", írta saját fórumán John Petrucci. „Mindenkinek köszönöm, amiért ilyen türelmes és támogató volt velünk az évek során, különös tekintettel az utóbbi hónapokra. Azt is köszönjük, hogy hisztek bennünk, és hogy olyan hamar elfogadtátok a fedélzeten Mike-ot a banda új dobosaként. Rengeteg dolgunk van még, szóval most visszatérünk a stúdiós elfoglaltságokhoz. John Myung befejezte a basszusszólamok rögzítését, Jordan Rudess és én pedig épp a saját témáink felvételének közepette vagyunk. Alig várjuk, hogy halljátok az új zenét, és lássatok minket élőben Mike-kal!"

„Még mindig meg kell néha csípnem magam", mondta nevetve a Drumhead magazinnak Mike Mangini. „Reggelenként úgy ébredek, hogy ez az első gondolatom, és nagyokat mosolygok: hogy kerültem ide egyáltalán? De nem akarok semmit megváltoztatni, csak tovább játszani a dobjaimon, és a tőlem telhető legjobb témákkal előjönni, tiszteletben tartva mindazt, ami a Dream Theater lényege. Mike Portnoy fantasztikus dolgokat művelt ebben a bandában, amiket egy pillanatra sem esik nehezemre szeretni. Nem amolyan hektikus dobolásról van szó, hanem egy meghatározott hangzásról, ami sok tekintetben ugyanazokon a hatásokon alapul, mint az én játékom. Mindketten imádjuk a Rusht és a Metallicát, tehát én is teljesen természetesen érzem ezt a világot. Az ő nyomdokain akarok tovább haladni, de természetesen új dolgokkal is gazdagítom majd a Dream Theatert."

„Amikor John Petrucci elküldte nekem az új demót, semmit sem fűzött hozzá, csak annyit, hogy ássam bele magam. Arra gondoltam, gyorsabban juttatom vissza neki, mint amire számít, és többet teszek bele, mint amire várna. A saját stúdiómban hozzátettem az ötleteimet, aztán megmutattam a feleségemnek, aki azt mondta, visszafogom magam. Nem zenész, de jól ismer... És teljesen igaza volt. Így aztán még egyszer nekifutottam abban a természetes szellemiségben, ami a meghallgatásomat is jellemezte: önmagam akartam lenni, nem túlgondolkodni a dolgokat, egyszerűen csak azt adtam, ami ösztönből jön. Ha nem felel meg, John úgyis megmondja", tette hozzá Mangini.

Erre azonban a jelek szerint nem került sor, a friss nyilatkozatok szerint a banda roppant elégedett az új dobossal. Vagyis az idegőrlő titkolózásnak tényleg vége, most már csak az számít, milyen lesz a lemez, és hogy mit nyújtanak majd élőben – például augusztus 4-én a székesfehérvári Fezenen.

 

Hozzászólások 

 
#2 kamikaze 2011-05-02 09:32
A meghallgatásokr a hívott 7 dobos mindegyike technikailag profi volt, ez nem kétség. Magam inkább Thomas Langot gondoltam esélyesebbnek, de a dobosok előéletének tanulmányozása után úgy gondolom, hogy Mangini is iszonyat jó! Elég csak megnézni a youtube-on azt az 1995-ös Extreme koncertrészlete t, amiben egy szólót is lenyom. Állati!! A lényeg mégis az új lemez minőségétől függ majd, és az valószínűleg nem csak rajta múlik. Ha elérik vele legalább a BCSL szintjét, akkor szerintem semmi probléma nem lehet a banda elkövetkező éveit illetően. Én szurkolok nekik, mert az igazat megvallva nem sok olyan zenekart látok manapság a zenei palettán, akik valamilyen iránymutatást adnának a progmetál követőinek. Élőben sem lehet probéma Manginivel, mivel elég nagy rutinja van, nem is akármilyen zenekarokkal! Augusztus 4-én meglátjuk mit tud, de persze jó lenne, ha előtte megjelenne a vele készült új album is.
Idézet
 
 
#1 Equinox 2011-05-01 20:37
Jó arc ez a Mangini, nekem is ő tűnt a legjobb választásnak
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.