A Slipknot esetében a maszkos imázs és a tagok félig-meddig rejtett identitása elég sokat adott hozzá a mítoszhoz a kezdeti években, mára azonban kezd totális bohóckomédiába fulladni, amit a zenekar az új ritmusszekció kapcsán művel. Azt már félhivatalosan is tudjuk, hogy ki a frissen leigazolt basszer, arra viszont lehet, hogy sosem kapunk választ, vajon valóban a Madball egykori ütőse, Jay Weinberg ül-e a dobcucc mögött...
„Nem mondjuk el, ki az új dobos", szögezte le a Guitar Worldnek James Root gitáros. „Szerintem még akkor is örökre le fogjuk tagadni, kiről beszélünk, ha az emberek minden kétséget kizáróan beazonosítják őt. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy tartósan itt marad. Lehet, hogy egy év turnézás után rájön, hogy mindannyian őrültek vagyunk, és képtelen a közelünkben lenni. Vagy az is lehet, hogy mi rúgjuk majd ki. Ki tudhatja ezt? A Slipknot esetében úgy fogalmaznék, hogy maga a dobolás csak a meló 50-60 százaléka: a maradékot az adja, ki vagy, és milyen a személyiséged. Vajon összeütközésbe kerülsz-e az olyan arcokkal, mint én, Mick, Clown, Corey, Craig és Chris? Mert nekünk mind elég erőteljes, alfahím-féle személyiségünk van..."
És eszerint mindennél jobban szeretnek beszélni, ráadásul általában értelmetlen hülyeségeket... Persze nem tudhatjuk, valóban annyira rossz arc-e a dobosi poszton sejtett Jay Weinberg, hogy rejtegetni kelljen, de egyik korábbi zenésztársa, az Against Me! frontembere, Laura Jane Grace legalábbis ezt állítja róla. Amikor az első fotók kikerültek a netre a friss felállásról, ő a Twitteren csak annyit írt: „Kedves Slipknot, sok szerencsét azzal a szarzsákkal!", viszont pontosan nem tudni, miért mondta ezt. Annyi bizonyos, hogy Weinberg annak idején a Twitteren keresztül jelentette be társainak, hogy távozik az Against Me!-ből, Grace azonban kiposztolt pár rövid sztorit a dobosról ezen túlmenően is, noha ezeket utóbb viccnek minősítette. Ezek szerint Jay korábban egy kisebb bokaficamhoz is mentőt akart hívni, és amikor a turnémenedzser elutasította a kérést, személyesen apja (Max Weinberg, a Bruce Springsteen-féle E Street Band dobosa - a szerk.) jelentkezett be, mondván, hogy a fia sztár, és így is kell bánni vele. Ehhez képest az a történet már-már enyhének tűnik, amely szerint a dobos közölte Grace-szel, hogy álljon arrébb a színpadon, mert így a közönség nem látja őt, a fénytechnikusokat pedig társai háta mögött arra szerette volna rávenni, hogy irányítsák rá a legtöbb lámpát. Hogy Grace viccelt-e, vagy az említett esetek tényleg megtörténtek, azt persze nem tudhatjuk...
Akárki is a dobos, és akármennyire is hisztis, azzal mindenesetre nem árulunk el nagy titkot, hogy az október 21-én megjelenő új Slipknot-lemez, a .5: The Gray Chapter már kikerült a fájlmegosztókra, így a függöny fellebent, és mindenki eldöntheti, mire jutottak Iowa alfahímjei Paul Gray és Joey Jordison nélkül.
Hozzászólások
XIX: intro, semmi extra
Sarcastrophe: fura szám, nem túl fogós viszont üt
AOV: sajnos a kórus elrontja teljesen a számot, pedig egyébként egészen működik
The Devil In I.: eleinte nagyon utáltam, de idővel érett bennem ez a szám és itt még a poprock vokálokat is el tudom viselni, egyik legjobb szám a lemezen
Killpop: na EZ a szám minden idők legrosszabb Slipknot nótája, pedig ígéretesen újszerűen indul, aztán átmegy valami olyanba ami még a Stone Sourban is gáz lenne... simán lehagyható az egyik bónusznóta való a helyére sztem..
Skeptic: haatalmasat üt és húz végig, az egyik legjobb szám a lemezen, igazi vérbeli Slipknot szám, remélem élőben is játsszák majd
Lech. kissé tölteléknek érzem, de a durvább részek elviszik a hátukon a számot
Goodbye: igen, várható volt egy abszolút bús ballada is, valszeg max akkor fogom újra hallgatni, ha épp Paul-ra emlékszek
Nomadic.: kifejezetten erős részek, kissé több munkával (mintha össze csapták volna amúgy ezt a lemezt egyébként) akár favorit is lehetne, de ebben a formában nekem ez gyenge
The One That Kills The Least: abszolút felejthető, néhány jó effekt, de amúgy nagyobb töltelék mint a csabai kolbászfesztivá l futottak még kategóriája...
Custer: kicsit se füle se farka, elmegy kategória, Corey vokálok jók, amúgy inkább töltelék szám
Be Prepared For Hell: átkötés Shawn tolmácsolásában , kicsit a Danger Keep Away hosszabb verziójának részeire emlékeztet de pont megadja az alaphangot a...
The Negative One: -hoz. Na ez az a szám ami talán a legjobb a lemezen, nagyon jól tették hogy ezt hozták ki elsőnek, abszolút rendben van
If Rain Is What You Want: korrekt lezárás, lassabb szám kb. ennyi
Override. mint egy erősebb Stone Sour nóta de ez Slipknotnál csak b-side kategória...
The Burden: lassab hömpölygősebb szám, kcsit rövidebb formában illetve több vokállal a Killpop helyére való
Tehát még egyszer, aztán vagy lezárom, vagy nem: amikor 2004-ben kijött a Vol.3 éppen a klasszikus metal volt visszatérőben és jéé(!) azon a lemezen is feltűntek a arra hajazó zenei megoldások (bár ezt most kicsit elcsesztem), olyan dolgok, amik azelőtt nyomokban sem voltak fellelhetőek, és az interjúkban is csak onnantól kezdtek el beszélni az ilyesmikől. A stílusváltásra irányuló kérdések elöl pedig rendre kitértek, mutogatva a producerekre.
El lehet ismételni 100ezerszer, hogy a Reign In Blood így Altars Of Madness meg úgy, aztán a lemezeden meg megy a Korn lízing, akkor lehet, hogy egy idő után feltűnnek azok akik az ilyesmibe belekötnek - pláne, ha aztán meg majdnem az ellenkezőjét kezdik el csinálni. A hírnév (internet) átka. És mert kinek a papné... tudod úgyis. Értetlenkedhets z mert nincs megtiltva, de nehogy már rábólintsak mindenre, ami egy bejáratott márkanévhez kötődik, bocs, ez nem így megy. Miért gond az, hogy "leragadtam" az első két lemeznél? Te menj tovább! Hallgasd!
De vigyázz a favágásból hazatérő hernyósokkal! Nincs bűntudatuk!!! :-P
Ebbe jól belemásztam:-)
Hát a 2004-es lemez változásai az akkori áramlatoknak megfelelve, és ami (részben) ebből származott. Szóval kezdetben még jobban hasonlítottak a Kornra mint mondjuk egy klasszikusabb csapatra. Ez így jó? Nem voltak szólók, akusztikus prüntyögések, stb.
Ennek meg semmi köze a trendekhez akkor.
GItárszólók? Mi van velük? Van a zene, nem a gitárszólók, dobszólók, basszusszólók.
A felhajtásra gondoltam abból kiindulva, hogy ott is volt elhalálozás az egyik igen lényeges kreatív erő (is) elhunyt és így tértek vissza még se volt ilyen körítés hozzá. Nem a stílus a lényeg a mögötte lévő ember(ek) akik ezért viselkednek is valahogy - mert szoktak.
Gitárszólók.
Az AIC teljesen másról szólt már a kezdetek kezdetén is, mint a Slipknot. Az a stílus, amiben ők indultak (a sokat szidott metálgyilkos grunge) nem kívánta meg a külsőségeket a favágóingen meg a hernyózáson kívül.
Amúgy meg nem értem, hogy hogy jön ide, hogy a Slipknot trendekhez igazodik. Milyen trendekhez? Lehet, hogy nem olyan dühös az új lemez, mint az első kettő, hogyan is lehetne, de száz százalékig felismerhető Slipknot. Milyen trendeket követnek? Deathcore? Post-rock? Dubstep? Metalcore? Folk metal?
A (szerintem) fölösleges körítés akkor is megvolt, de jól van, fiatal a csapat, debütálás, az újdonság ereje, stb...
Aztán kiadták az Iowát, ami azért nem lett olyan sikeres, mint amilyennek akarták, és ez kötelezően hozta magával a side projecteket, és a feloszlunk, nem, nem oszlunk fel c. cirkuszolást. A Stone Sournál közben "úgy alakult", hogy bejött - következmény: Stone souros hangzású, lényegesen barátságosabb harmadik Slipknot lemez, és mindez amivé mára fejlődött már nagyon gáz. Rég nem a zenéről szól. És ez - nem baj, ha nem akarjuk belátni - igenis meglátszik a produkción.
Vannak olyanok, akiket ez igenis zavar.
A Slipknotban most sem kellett! Mondjon bárki bármit, ez az album hű a régiekhez!
A zenéről szól, ha a zenére figyelsz, nem a cirkuszra körülötte. Régen is megvolt a nagy hájp, még nagyobb is, mint most.
Egyébként nekem bejön az új lemez. Új Iowa-t persze ne várjon senki.
És Joey-val mi van? Kezdhetne magával valamit... Mondjuk felhívhatná Wednesday-t és összerakhatnána k még egy Murderdolls-t.