A Nightwish új énekesnőjére elég rendesen rászakadt a rajongók szeretete, mióta bekerült a zenekarba. Floor Jansen ennek ellenére nem érzi úgy, hogy kötelessége lenne minden helyzetben a hívek rendelkezésére állnia.
„Megtanultam, hogy ha egy skálán a tízes a legjobb, akkor hét oké, és még a hat is oké", mondta színpadi teljesítmény kapcsán Floor a The Great Southern Brainfartnak. „Nem kell mindig a legjobbnak lennem, a dolgoknak nem kell mindig tökéletesnek lenniük. Néha szükségem van arra, hogy kicsit lazábban vegyek mindent. Ha valami nem működik úgy, ahogy akarod, annak is bele kell férnie."
„A rajongók a koncertedre jönnek, és ha azután még maradt energiám, szívesen találkozom velük a bulik után is", válaszolta a közönséggel való kapcsolatát firtató kérdésre az énekesnő. „Ha fél órát játszol egy este, nyilván marad még erőd ahhoz, hogy emberekkel találkozz. De ha másfél órán át, vagy akár még tovább a színpadon állsz, abba bizony mindent beleteszel, és utána már nem marad erőd másra. Az emberek mindig kivesznek belőled egy kicsit. Tényleg szeretek találkozni velük, de csak ha van hozzá erőm. És ha nincs, az sem azt jelenti, hogy bármi bajom lenne a közönséggel, szóval sosem az az oka, hogy nem voltak elég barátságosak vagy lelkesek, vagy bármi ilyesmi. Ez egyszerűen ilyen. Ők is azt akarják, hogy egészségesen, boldogan, jó zenei teljesítményt nyújtva álljak ki a színpadra, nem pedig az a helyzet, hogy muszáj mindenképpen találkozniuk velem. Az ilyesmi nem kötelező elem, hanem afféle extra. És sosem arról van szó, hogy csak egyszerűen találkozol valakivel, hanem mindig több: készül egy fotó, és akkor utána egyből készülhetne-e még egy. Egy aláírás? És még egy? Akarom, akarom, akarom. Igen, én is akarok egy csomó mindent: kaphatok egy sört? Egy kis személyes teret? Tisztában vagyok vele, hogy egy rajongó úgy áll ehhez: ez az egyetlen pillanat az életemben, amikor találkozhatok a kedvenc előadómmal. Megértem, hogy ki akarják hozni belőle a legtöbbet, de néha szeretném, ha az emberek kicsit a mi szemszögünkből is néznék ezt az egészet. Néha megteszik, ami tök jó. Például a múltkor valaki hozott nekem italokat, és azt mondta: nem akarja, hogy kifogyjak belőlük, miközben ennyi emberrel beszélgetek itt. Ez nagyon kedves volt tőle, és amolyan igazi kapcsolatot is teremtett általa. Szóval a lényeg annyi, hogy te örülsz nekem, én is örülök, hogy ott lehetek, de ettől még neked sem jár, jár, jár minden."
A Nightwish hamarosan megkezdi a munkát az új nagylemezen.
Hozzászólások
Idézet - asdasd:
Ezek a hozzászólások zseniálisak:D.
És a többi hozzászólásodda l is teljes mértékben egyetértek.
En is zenelgettem anno kis no name csapatokban es a mi bulijaink utan is rendszeresen jottek oda fotozkodni, dumalni a "rajongoink".
Gyors pakolas, oltozes es mar mehetett is bratyizas ezerrel.
Persze tudom hogy ez nagyban mashogy mukodik, de Andreas Kisser, Sean Reinert, Gene Hoglan, Igor Cavalera, Steve DiGiorgio, Paul Masvidal tudott a rajongokra szanni par percet.
No de hat nem vagyunk egyformak :D
Még a végén rátolnám a lábacskádra, és majd nem tudsz mivel toppantani.
Ott van a kommentben!
Te öcsi, tologathatod a dömpert, amig megjön anyu, hogy hazavigyen.
Most nem azért, de most hogy kerülnek ide egyszer csak az uzsorások? Eddig egy énekesnőről volt szó.
mi pedig kíváncsiak vagyunk arra, hogy mik a nyeremények, amiket osztogatsz.
meg hogy melyik hsz milyen.
Attól hogy előadó, még mindig egy ember, akinek igenis lehet szar napja, amikor a háta közepére sem kíván senkit. A belépőjegyedben a koncert van benne, nem az utána való enyelgés (én erre pl. igényt sem tartottam soha).
Különben is, van nem egy híres zenekar, akinek attól is feláll a szőr a hátán, hogy színpadra álljon (enyhébb esetben, hogy utazni kelljen érte) - nekik gondolom egyenesen közmunka járna ezért, mert hát a szegény rajongóik nem szagolhatják az izzadtságszagot a megterhelő koncert után...
Ha végeztél ilyen melót akkor te is tudod, hogy ez milyen szar tud lenni! Nyilván Afrikában még szarabbul élnek de ez már a másik véglet. Nincs azzal baj ha valaki sikeres vagy jól él. Már ha nem mások kárára él jól, mint az uzsorások.
Nem, én ugyanis valóban évekig dolgoztam "szalag mellett", 8 vagy 11 órát váltott műszakban és most is olyan munkát végzek sajnos, amire a legtöbb ember fintorogna. Úgyhogy nekem aztán ezzel semmi bajom nincs.
Az irigységgel és a rosszindulattal van bajom. A sikeres emberekkel szembeni leplezetlen ellenségességge l, azzal, hogy ha én nyomorult vagyok, akkor más szégyellje magát, aki nem az. Holott minálunk sokkal, de sokkal nyomorúságosabb életet élnek rengetegen, amiről az ilyen szalag mellett dógozz 12 órát-típusú beszólásoknál szeretünk elfeledkezni.
Feltételezem, hogy a fizikai melósok előtt már nem lenne ekkora arcod! Mit dolgozol? Már az észosztáson kívül, mert ugye az nagyon megy!
Minden munkának van értéke és tulajdonképpen mindennél van rosszabb, hiszen vannak helyek, ahol kiskölykök halnak éhen.
Nekem a "dögöljön meg a szomszéd tehene" mentalitással van bajom és a képmutatással.
Vihettem volna (sokkal) többre, de nem tettem, mert nem voltam elég kitartó/bátor/tehetséges/szerencsés. De ez az én életem, nem vetítem ki arra, akinek ehhez aztán tényleg semmi köze nincs, csak neki mondjuk jobban bejött az élet, mert tett érte és szerencséje volt.
Nekem erről van egy elméletem, de ha begépelném, kapnék mínusz 100-at (amit mondjuk letojok) és ezer kommentet. Ez az egész nagy munkakultusz, meg "nyomjá' le 12 órát a szalagnál" mind-mind kompenzálás. Ha bárki, ismétlem BÁRKI meg tudna élni vígan a hobbijából (mondjuk abból, hogy horgászgatsz ) vagy épp jönne egy kismanó, és minden hónapban kifizetné a rezsidet, meg a kaját, mindjárt nem lenne olyan nagy a munka becsülete. Az emberek borzasztó gyarlók és kivetítik az összes gyengeségüket. A munka egy kényszer, mert abból élsz. 100 emberből van mondjuk 5-10, aki megtalálta a hivatását, a többiek meg csinálják, ami van, amit tudnak.