Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Randy Blythe: hivatalosan is halált okozó testi sértés a vád

November 30-án hivatalosan is vádat emelt a Lamb Of God frontember Randy Blythe ellen a cseh ügyészség azon két évvel ezelőtti incidens okán, amelynek során egy, a színpadról leesett / az énekes által lelökött rajongó olyan szerencsétlenül zuhant, hogy az esés következtében kómába esett, majd később el is hunyt.

Az énekest halált okozó súlyos testi sértéssel vádolják, és a vádemelés után a bíróságnak három hónapon belül ki kell tűznie az első tárgyalás időpontját Blythe büntetőperében, de akár úgy is dönthetnek, hogy további nyomozást rendelnek el a történteket illetően. A legrosszabb forgatókönyv szerint Randyt akár tíz év szabadságvesztésre is ítélhetik, amennyiben bűnösnek találják.

Az énekes ennek ellenére természetesen mindenképpen aláveti magát az eljárásnak, amit korábban ő maga is többször megerősített, de most Larry Mazer, a Lamb Of God menedzsere is ismét hangsúlyozta: Blythe elmegy Prágába a tárgyalásokra. „Miközben tragédia, hogy egy Lamb Of God rajongó elhunyt a zenekar előadása után, semmilyen tekintetben nem érzem úgy, hogy Randy bármilyen szempontból is felróható módon felelős lenne a fiatalember sérüléseiért és későbbi haláláért. Egy koncertjegy ára nem jogosítja fel a közönség tagjait arra, hogy felmenjenek a zenekar színpadára. Dimebag Darrell Abbott meggyilkolása után minden stílus előadói esetében fokozott biztonsági intézkedésekre van szükség a koncerteken, hogy megóvjuk őket azoktól a veszélyektől, amit azok a rajongók jelentenek, akik az előadás részévé akarnak válni. Hisszük, hogy Randy aznap professzionális módon kezelte a számtalan színpadra felmászó rajongót, és az esetek közül több videófelvétel formájában az interneten is megteinthető. Számos rajongói tanúvallomás szintén ellentmond a vádban megfogalmazottaknak”, írja közleményében Mazer.

A menedzser szerint a Lamb Of God tagjai és ügyvédei mindent megtesznek majd azért, hogy bebizonyítsák Randy ártatlanságát.

 

Hozzászólások 

 
+17 #1 Carrast 2012-12-04 06:10
micsoda baromság ez a per
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.