Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rendezte jogi vitáit a kiadóval a Five Finger Death Punch, jön az új album

Elrendezte jogi vitáját a Five Finger Death Punch és a Prospect Park kiadó. Ennek szellemében már a karácsonyi piacra kijön a bandától egy válogatás, amit jövőre egy új nagylemez is követ.

0428ffdp

Elhárultak az akadályok a Five Finger Death Punch új albumának megjelenése elől, miután a Variety értesülései szerint Zoltan Bathory és csapata megállapodott a Prospect Park kiadóval a vitás kérdésekről. Ennek szellemében a zenekartól már decemberben kijön egy válogatás, amelyen két új szerzemény is helyet kap, majd jövőre érkezik az új album is – bár az persze nézőpont kérdése, mennyire új ez, hiszen már tavaly év végén leadták a kiadónak, csak éppen a nézeteltérések miatt nem jelenhetett meg.

A Prospect Park még 2016 elején perelte be a Five Finger Death Punchot, egyenesen azzal vádolva meg a zenekart, hogy azok a súlyos egészségügyi problémákkal küzdő Ivan Moody énekes állapota miatt minél rövidebb idő alatt akarnak minél több pénzt kisajtolni a zenekarból. Zoltan Bathoryék szerint ugyanakkor a kereset hátterében valójában a Prospect Park főnöke és a banda volt menedzsere, Jeff Kwatinetz machinációi állnak: az ő megítélésük alapján a korábban a Kornnal, a Backstreet Boysszal, a Smashing Pumpkinsszal és a Jane's Addictionnel is dolgozott szakember egyszerűen csak még többet akart keresni akart a csapaton.

A Death Punch november 16-tól ismét Európában turnézik. Magyarországhoz legközelebb december 8-án, a bécsi Stadthallében lehet megnézni őket az Of Mice & Men társaságában.

 

Hozzászólások 

 
+3 #3 747 2017-10-24 05:50
Zoli nekem egy isten volt amikor a Ladybirds Bite- ot csinálták, akkor itthon köröket vertek a magyar mezőnyre. Most csak egy barom számomra.
Idézet
 
 
+7 #2 NitRo 2017-10-23 21:26
Csak nekem tűnik úgy, hogy elég nagy seggfej ez a Báthory Zoli? Magyarországon született, felnőttként ment ki Amerikába, de interjút még magyar lapoknak is angolul ad és bár ő a zenekar főnöke, egyszer sem hozta el Magyarországra a bandát. Összehasonlítás ként Téglás Zoli, aki kint született, minden adandó alkalommal elhozza az Ignite-ot Magyarországra és bár akcentussal beszéli a magyart, mindig magyarul nyilatkozik.
Vagy ott van Gene Simmons, akiről tudjuk, hogy mekkora egy seggfej tud néha lenni, de mégis magyarul nyilatkozik és már nem egyszer járt a Kiss Magyarországon.
Idézet
 
 
+7 #1 Ferkosz 2017-10-23 08:10
Nem inkább az In Flames társaságában? A jegyemen az van, én miattuk megyek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.