Shock!

Rick Rubin alapos interjúban részletezte a június 10-én megjelenő új Black Sabbath album felvételi procedúrájának részleteit. A producer elégedett az albummal, de elárulta: a munka nem indult könnyen, és később is mindenki kőkeményen dolgozott a lehetséges legjobb eredmény érdekében.

„Úgy kezdtem el velük dolgozni, hogy már nagyon régóta nem zenéltek együtt, közösen, és emiatt hiába voltak hihetetlen sikereik a karrierjük során, majdhogynem lámpalázasak voltak”, mondta Rubin a MOJO magazinnak. „Volt a tagok között egy előzetes aggodalom: egyszerűen tartottak tőle, hogy egyáltalán képesek lesznek-e ismét jó zenét alkotni együtt, vagy hogy felkészültek-e a feladatra. Ott derengett felettük a Sabbath történelme és mítosza, és mindenki meg akart felelni ennek – senki sem akarta csak azért megcsinálni a lemezt, hogy legyen egy lemez. Úgy álltak neki a munkának, hogy csak akkor csinálják meg az albumot, ha az van olyan jó, mint a korábbiak.” Rubin a doboskavarás kapcsán elismerte: valóban felvetette Bill Ward helyére pótlásnak a Creamből ismert Ginger Bakert, aki helyett végül Brad Wilk kapta meg a melót. „Olyan embert akartam keríteni, aki ugyanabban a világban nőtt fel, mint ők, úgy jammelt, mint ők, és ilyen zenészből ma már nincs sok – a többségük halott. A megkívánt stílus nagyon más, mint ahogyan a mai hard rock és heavy metal dobosok játszanak. Minden kipróbált dobos közül Braddel szóltak a legjobban, megborzongtam a gyönyörűségtől, amikor együtt zenéltek. Kipróbáltunk más nagyon jó dobosokat is, de velük nem volt meg az az érzelmi kapcsolat vagy feszültség, amire zenei értelemben véve szükség van.”

Rick a stúdióban igencsak meghajtotta Tony Iommit, Ozzy Osbourne-t és Geezer Butlert, de neki sem volt könnyű dolga. „Minden nap, amikor nekimentünk egy dalnak, azt javasoltam nekik, hogy tizenöt-húsz percig jammeljenek, pont úgy, mint fiatal korukban, amikor kluboztak. Azt akartam, hogy improvizáljanak, és nem azért, hogy felvegyük, hanem hogy zeneileg egymásra hangolódjanak azzal, amint nem olyan dolgokat játszanak, amiket előzőleg begyakoroltak. Minden alkalommal érdekes ötletek születtek ezekből a jammelésekből esetleges jövőbeli dalokhoz, és tudtuk, hogy a kész dalokat is jobban játszották utána, mégis minden nap harcolni kellett velük, hogy jammeljenek. Nem vagyok benne biztos, mi volt ennek az oka, pláne, hogy mennyire gyümölcsözőnek bizonyultak ezek az improvizálások… Mindig azt kérdezték: azért jöttünk, hogy felvegyünk egy nótát, miért jammelnénk? Én meg: miért ne? Mert nagyon jól játszotok együtt, és amikor együtt játszotok, mindig más sül ki belőle. De ez csak egy példa a nehézségekre.”

Ami Ozzyt illeti, az énekes az elejétől kezdve mindent bele akart adni a munkába. „A legjobbat akartuk, és sosem elégedtünk meg ennél kevesebbel. Ozzy is tisztában volt vele, mennyire fontos mindez, hiszen harmincöt évvel ezelőtt kirúgták ebből a zenekarból, ez pedig új esély volt neki arra, hogy megváltsa magát. Mindent beleadott, és naponta elmondta, hogy akármit is akarok tőle, szóljak, és akármiről úgy érzem, hogy jobban meg tudja csinálni, jelezzem, és megcsinálja jobban. És meg is csinálta. Újból és újból felénekelt mindent, rengeteget dolgozott. Szerintem állati hosszú ideje nem fektetett ennyi munkát egyetlen lemezbe sem, és emiatt büszkébb is erre az albumra, mint nagyon régóta bármire, amit csak csinált.”

A producer szerint a felvételek rendkívül jó hangulatban teltek, miután a tagok levetkőzték a kezdeti aggodalmakat. „Nem emlékszem konkrét viccekre, de gyakorlatilag akármilyen beszélgetés komolytalanul ért véget, mindegy, milyen komoly dolgokról volt szó előtte. Bármit kérdez tőlük az ember, félreviszik a dolgokat, és nagyon nehéz belőlük egyenes választ kicsikarni, mert úgy kommunikálnak egymással, hogy közben nem beszélnek, vagy mindenből viccet csinálnak. Ilyen az igazi természetük. Egy nap például Geezer megjelent a Gangnam Style videóval úgy, hogy kicserélte benne Psy fejét az enyémmel. Na, ez például egy tipikus Geezer pillanat.”

Rubin a maga részéről teljesen elégedett a 13 lemezzel. „Hamisítatlan Black Sabbath érzete van: ugyanazokat az érzéseket kelti az emberben, mint azok a korai lemezek. Alig várom, hogy a közönség is hallhassa. Az volt számomra a legfantasztikusabb ebben a munkában, hogy minden nap bementem a stúdióba, és hallgattam, ahogy a Black Sabbath Black Sabbathot játszik. Amikor nekikezdenek, egyből úgy szólnak, mint a Black Sabbath, én pedig imádom a Black Sabbathot, szóval minden nap ezt hallgatni tényleg olyan volt, mintha egy gyermekkori álmom vált volna valóra.”