Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sírásó: mocsári blues Ganxsta Zolee-tól és Takács Vilkótól

dosdiavolos_cMegjelent a Dos Diavolos második lemeze, a Sírásó. Ganxsta Zolee és Takács Vilkó mocsári bluesduójának albuma most végighallgatható.

Néha rettenetes dolgoknak kell történniük ahhoz, hogy valami más és nagyszerű megszülethessen. Ez a művészvilágban fokozottan igaz, és valahogy így történt ez a Dos Diavolos esetében is. A delta blues formáció megalakulásában ugyanis elég tekintélyes szerepet játszott a koronavírus: az otthon ülés, az unalom és a végtelennek tűnő szabadidő, ami a járvány következtében hirtelen az emberek ölébe hullott.

A louisianai mocsárvidéki hangulattal átitatott projekt másik forrását azok a dalkezdemények jelentették, amik nem illeszkedtek a Kartel-féle koncepcióba. A pandémia alatt Zolee alapszinten, autodidakta módon megtanult gitározni, majd Vilkóval közösen nekiálltak kidolgozni a dalötleteket. Utóbbi ugyanebben az időben stúdiózásból kupálta ki magát, így lényegében mindent fel tudtak venni otthoni körülmények között, ahol ráadásul teljesen a maguk urai voltak, nem kellett senkihez sem alkalmazkodniuk.

Az Egyenesen a mocsárból című debüt kedvező fogadtatása után most megérkezett a tizenhat dalt rejtő Sírásó. A dalokat az előző kiadványhoz hasonlóan a Góré és a Fijú párbeszédei fűzik össze és kovácsolják össze egésszé. „Zolee teljesen durva mennyiségben ír szövegeket, néha magam sem bírom már követni, hogy akkor mi micsoda, amikor ezeket elküldi – mondja Vilkó. – Az első lemeznél még nem volt egy kiforrott irány és hangzás, de most már nagyon ráálltunk arra is, hogy a lehető legautentikusabb legyen a lemez, és minél jobban meg tudjon szólalni. Ezek a dalok, amik a Sírásón vannak, már kifejezetten ehhez a lemezhez készültek, és magunk is meglepődtünk, mennyire gördülékenyen ment a munka."

A lemezbemutatót tavaszra tervezik egy exkluzív helyszínen, ahol előreláthatólag elrugaszkodnak a megszokott formátumtól, és a közjátékokkal együtt egy komplett show-val várják az érdeklődőket. Addig is alább máris végighallgatható az album.

 

Hozzászólások 

 
#11 deodand 2023-12-18 17:19
Idézet - MetalJani:
Kovács Ákos
Gangsta Zoli

Ez nem egy metal honlap? Hol az új:

Helfró
1863
Sickened Seed
Obscurantisme
Night Eternal
Kröflueldar
Alyssum
The Curse Of Kwányep
Liber Ivonis
Trempulkalwe
De Doden Rusten Niet in Vrede
Exogalactic

s.t.b. s.tb. cikk?


Arról nem is beszélve, hogy eddig nem volt Iszonyember - Lárvapaktum kritika sem, meg az új Kaczor Goblin lemez is kimaradt.
Idézet
 
 
#10 Cogliostro 2023-12-18 17:09
Idézet - MetalJani:
Kovács Ákos
Gangsta Zoli

Ez nem egy metal honlap? Hol az új:

Helfró
1863
Sickened Seed
Obscurantisme
Night Eternal
Kröflueldar
Alyssum
The Curse Of Kwányep
Liber Ivonis
Trempulkalwe
De Doden Rusten Niet in Vrede
Exogalactic

s.t.b. s.tb. cikk?


Te összekevered a Shockmagazint a Tales of the Morbid Butcherrel. Ez nem egy underground fanzine. Tény, hogy írnak black/death metal bandákról is, de ezek többnyire szélesebb körben ismert zenekarok (mondjuk egy Mgla albumkritikát már én is várnék, hahó Koroknai Balázs! :D ). Ismételni tudom az előttem hozzászólót, örüljünk hogy van ez és ingyen van.
Zolee meg valójában metalos, csak épp a rapkarrierrel futott be, mert szereti azt is, főleg a Cypress Hill/House of Pain vonalat, de nagy Body Count rajongó is tudtommal. Nem mellesleg ott volt a Voivod/Crowbar koncerten is. No ennyit erről. :)
Idézet
 
 
#9 CChutney 2023-12-18 17:04
Idézet - hároméves férfi:
Idézet - CChutney:
Idézet - MetalJani:
Kovács Ákos
Gangsta Zoli

Ez nem egy metal honlap? Hol az új:

Helfró
1863
Sickened Seed
Obscurantisme
Night Eternal
Kröflueldar
Alyssum
The Curse Of Kwányep
Liber Ivonis
Trempulkalwe
De Doden Rusten Niet in Vrede
Exogalactic

s.t.b. s.tb. cikk?



Biztos marha jó zenekarok ezek, bele is hallgatok majd néhányba, de viccen kívül, honnan jön ez a követelőzés? Nem akarom Ádámékákat felszopni, de én szégyellem magam az ilyen durcás kisgyerek kommentek láttán.


Ezek nem zenekarnevek, hanem albumcímek. A Trempulkalwe például az Antü Fucha nevű chilei zenekar új lemeze, ami egy mexikói kiadónál jött ki 3 napja és 3 darab supportere van Bandcampen (...)


Némelyik zenekarnév, de úgy voltam bele, nem itt van a gond a kommenttel.
Idézet
 
 
#8 hároméves férfi 2023-12-18 16:09
Idézet - CChutney:
Idézet - MetalJani:
Kovács Ákos
Gangsta Zoli

Ez nem egy metal honlap? Hol az új:

Helfró
1863
Sickened Seed
Obscurantisme
Night Eternal
Kröflueldar
Alyssum
The Curse Of Kwányep
Liber Ivonis
Trempulkalwe
De Doden Rusten Niet in Vrede
Exogalactic

s.t.b. s.tb. cikk?



Biztos marha jó zenekarok ezek, bele is hallgatok majd néhányba, de viccen kívül, honnan jön ez a követelőzés? Nem akarom Ádámékákat felszopni, de én szégyellem magam az ilyen durcás kisgyerek kommentek láttán.


Ezek nem zenekarnevek, hanem albumcímek. A Trempulkalwe például az Antü Fucha nevű chilei zenekar új lemeze, ami egy mexikói kiadónál jött ki 3 napja és 3 darab supportere van Bandcampen (...)
Idézet
 
 
#7 Tulus 2023-12-18 15:36
Metaljani, elképesztő vagy... mármint negatív értelemben.

Az, hogy felsorolsz 10 olyan under-undeground zenekart, amiről nemhogy a kutya, de még a cica se hallott... és azt követeled, hogy miért nincs róluk cikk... nos... ez eléggé gáz hozzáállás.

A Shock szerkesztősége nem főállásként csinálja a Shock magazint, és még így is olyan színvonalas cikkeket/interjúkat tesznek le az asztalra, ami még a Metal Hammernek is a becsületére válna.

Nemhogy inkább örülnél annak, hogy a hölgyek-urak teszik a dolgukat.... és ráadásul neked még fizetni se kell az igényes tartalomért.

Egyébként 30 éve hallgatok metal zenét, de az általad felsorolt trve alakulatokról még az életemben se hallottam, pedig Stygian Shadows-on nevelkedtem.

Ui: Ganxxta Zolee-nak ugyanolyan joga van a Shock Magazin oldalain szerepelni, mint bármelyik metal zenekarnak.
Tudod, hogy miért?
Azért, mert Zoli ezer szállal kötődik a magyar metal/hardcore undergroundhoz.
Idézet
 
 
#6 CChutney 2023-12-18 14:54
Idézet - MetalJani:
Kovács Ákos
Gangsta Zoli

Ez nem egy metal honlap? Hol az új:

Helfró
1863
Sickened Seed
Obscurantisme
Night Eternal
Kröflueldar
Alyssum
The Curse Of Kwányep
Liber Ivonis
Trempulkalwe
De Doden Rusten Niet in Vrede
Exogalactic

s.t.b. s.tb. cikk?



Biztos marha jó zenekarok ezek, bele is hallgatok majd néhányba, de viccen kívül, honnan jön ez a követelőzés? Nem akarom Ádámékákat felszopni, de én szégyellem magam az ilyen durcás kisgyerek kommentek láttán.
Idézet
 
 
#5 Márton 2023-12-18 14:03
Idézet - MetalJani:
Kovács Ákos
Gangsta Zoli

Ez nem egy metal honlap? Hol az új:

Helfró
1863
Sickened Seed
Obscurantisme
Night Eternal
Kröflueldar
Alyssum
The Curse Of Kwányep
Liber Ivonis
Trempulkalwe
De Doden Rusten Niet in Vrede
Exogalactic

s.t.b. s.tb. cikk?


Mi a faszomok ezek?
Idézet
 
 
#4 MetalJani 2023-12-18 13:39
Kovács Ákos
Gangsta Zoli

Ez nem egy metal honlap? Hol az új:

Helfró
1863
Sickened Seed
Obscurantisme
Night Eternal
Kröflueldar
Alyssum
The Curse Of Kwányep
Liber Ivonis
Trempulkalwe
De Doden Rusten Niet in Vrede
Exogalactic

s.t.b. s.tb. cikk?
Idézet
 
 
#3 lowlander 2023-12-18 12:14
Izé... hmmmm... komolyan a legszarabb a cigányozós viccekre akarták építeni a koncepciót az átvezetésekben???? Hát ez így gáz, kurva nagy gáz.
Idézet
 
 
#2 GL1982 2023-12-18 12:09
Nagyon király lemez lett, akárcsak az előző.
Péntek óta csak ezt hallgatom
Idézet
 
 
#1 CChutney 2023-12-18 11:01
Nem mintha akkora szakértő lennék, szóval még akár tévedhetek is, de ez hol az úristenben delta blues? Rossznak rossz, az oké.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.