Huszonöt év után két teltházas koncertet is játszott a Slayer a Los Angeles-i Hollywood Palladiumban, és Kerry Kingék be is tartották ígéretüket: az első este, október 27-én valóban teljesen old school programot adtak, a legújabb dal 1990-ből származott. Ugyanakkor másnap is előkerültek nem várt darabok.
Nagyban folyik a Slayer észak-amerikai turnéja, amelynek kiemelt állomása volt a két Los Angeles-i koncert a Hollywood Palladiumban. A zenekar huszonöt éve nem játszhatott a patinás csarnokban, mivel egy 1988-as, teltházas koncert kapcsán a jegyhez nem jutott, csalódott rajongók randalírozást csaptak a környéken. Ezúttal is mindkét estére elfogyott az összesen közel nyolcezer jegy, de balhé nem volt, különlegességek azonban akadtak. Először is a banda tartotta magát ígéretéhez, és az október 27-ei első koncerten kizárólag régi dalokat játszottak, a legkésőbbi album, amelyről válogattak, az 1990-es Seasons In The Abyss volt, bár az előzetes rajongói reményekkel szemben olyan téma nem került be a műsorba, amelyet évek óta ignorálnának.
Az október 28-ai bulin már újabb szerzeményeket is előszedtek, ám itt is akadtak érdekességek két ritkábban játszott Paul Bostaph-érás dal (Dittohead, Payback) és az Exodus Bonded By Bloodjáról előkapott Strike Of The Beast révén. Utóbbi dal nyilván a csapatban a májusban elhunyt Jeff Hanneman helyén játszó Gary Holt tiszteletére került a műsorba, és a Slayer eddig mindössze egyszer játszotta eddig, egy tavaly nyári kaliforniai bulin.
Az október 27-ei old school műsor:
01. Hell Awaits
02. The Antichrist
03. Necrophiliac
04. Mandatory Suicide
05. Captor Of Sin
06. War Ensemble
07. Postmortem
08. Altar Of Sacrifice
09. Jesus Saves
10. Die By The Sword
11. Spirit In Black
12. Hallowed Point
13. Seasons In The Abyss
14. At Dawn They Sleep
15. Dead Skin Mask
16. Raining Blood
17. Black Magic
18. South Of Heaven
19. Angel Of Death
Alább pár, egyelőre meglehetősen visszafogott minőségű felvétel máris megtekinthető.
Hozzászólások
Pontosan. amúgy ez a 90-es évek hanyagolása nemcsak a Slayernél figyelhető meg. Pl. a Maidennél is. No prayer albumot meg a blazes albumokról már semmit sem játszanak, de a Fear of the darkról is csak a címadót. Az Anthraxnél is dettó ez van. De a Priestnél is totál hanyagolják a ripperes cuccokat, pedig egy-két nótával azért ott is meg lehetne próbálkozni. OK, hogy a 90-es évek sok metal banda életében a túlélésről szólt, de azért akkor is sok, qrva jó dal, album született.