Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ősztől stúdiózhat LaRocque és Martin projektje

Tony Martinnal és Magnus Rosénnel közös projektje számára ír éppen dalokat Andy LaRocque, aki leginkább King Diamond bandájának szólógitárosaként ismert. Eddig hét-nyolc dal állt össze, és még további három-négyet kell megírni ahhoz, hogy az egyelőre még név nélküli zenekar letisztázza az első nagylemezére kerülő anyagot.

„Nagyjából nyár végén, ősszel kezdünk majd el stúdiózni”, mondta LaRocque. A csapatnak egyelőre nincs neve, és eddig egy dalcím szivárgott ki, ez pedig a Deathless Soul. Ezt Tony Martin korábban roppant sötétnek írta le, de rögtön hozzá is tette, hogy nem lesz ilyen az egész album. A banda dobosa Danny „Danté” Needham, aki a Venomból vagy Martin szólócsapatából lehet ismerős.

LaRocque és a Hammerfall egykori basszusgitárosa, Magnus Rosén korábban az X-World/5 nevű formációban zenéltek együtt, de egyaránt érdekeltek a Powerhouse-ban is, amelyben rajtuk kívül Anders Johansson dobos (Hammerfall, ex-Malmsteen), Mats Olausson billentyűs (ex-Malmsteen) és Mikael Ågren (ex-Nostradameus) énekes/gitáros zenél. A banda körül azonban egyelőre csend honol. Tony Martin utoljára 2005-ben adott ki szólóalbumot Scream címmel, melynek turnéján Magyarországon is fellépett. Évek óta készülő következő lemeze, a The Book Of Shadows megjelenéséről egyelőre nincsenek új hírek.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.