Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Szupergroup tiszteleg a Beatles előtt

Nyolc év után ismét lekötött néhány amerikai bulit Mike Portnoy, Paul Gilbert és Neal Morse közös Beatles tribute csapata. A Yellow Matter Custard néven futó formáció Long Beach-ben, Chicagóban és New Yorkban játszik majd egy-egy klubkoncertet február legvégén.

A Yellow Matter Custard utoljára 2003-ban állt színpadon, két évvel később pedig egy One Night In New York City című DVD-n örökítették meg egyik akkori bulijukat. Azóta a projekt tetszhalálba merevedett, Mike Portnoy azonban jelenleg kevesebb kötött vegyértékkel rendelkezik, miután két szék között a pad alá esett, így ismét összerántotta Neal Morse-ot és Paul Gilbertet, hogy közösen tisztelegjenek legkomolyabb hatásuk, a Beatles előtt. Az eredeti basszusgitáros Matt Bissonette éppen nem ér rá, így a négyhúrost az Utopiából ismert Kasim Sulton pengeti majd a három amerikai fellépésen.

A február végére leszervezett koncerteken állítólag egy hangot sem fognak játszani azokból a Beatles klasszikusokból, amiket nyolc évvel ezelőtt már előszedtek, csak és kizárólag ebben a formációban még sosem hallott Lennon – McCartney remekművek kerülnek majd elő.

Portnoy és Morse új bandája egyébként a múlt héten vonult stúdióba, hogy megkezdjék a munkát első lemezükön. A zenekar további tagjai Steve Morse gitáros (Deep Purple, Dixie Dregs), Dave LaRue basszusgitáros (Dixie Dregs) és Casey McPherson énekes (Alpha Rev, Endochine). A csapatnak még nincs neve, de annyit biztosan lehet tudni, hogy a gyökerek tavaly tavaszig vezetnek vissza, amikor is Neal Morse és Steve Morse elkezdtek közösen jammelgetni. „Mindannyian összejövünk, és ösztönből dolgozunk majd, mindenféle előre begyakorolt anyag nélkül, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle", mondta korábban Neal. „Vannak Steve-vel közös demóink, amik megfelelnek kiindulópontnak, de elsősorban mégis azt szeretném, ha a zene a helyszínen alakulna ki. Én a magam részéről valami mást szeretnék most csinálni: olyasmit, ami eltér a szólódolgaimtól vagy a Transatlantictől. Ami dalközpontúbb és kevésbé riffcentrikus, mint amit talán a többség várna tőlünk."

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.