Shock!

december 18.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Teljes Hellid, Cederlund és Andersson Entombedjának felállása

1027entombedMa este lép először színpadra az Entombed azon verziója, amelyben a legendás svéd death metalosok három alapembere játszik együtt. Nicke Andersson dobos, illetve Alex Hellid és Uffe Cederlund gitárosok mellett a Morbus Chron két tagja teszi teljessé a felállást.

A Stockholmból kifutó Close-Up Båten hajón lép ma este színpadra az Entombed, pontosabban a zenekar azon inkarnációja, amely nem viseli neve után az A.D. toldatot. Nézőpont kérdése, hogy a két változat közül melyik az igazibb, de a matematika bizonyosan e csapat oldalán áll, hiszen míg az Entombed A.D.-ben ma már kizárólag L.G. Petrov énekes képviseli a klasszikus felállást, itt három alaparc is együtt játszik. Nicke Andersson dobost, illetve az Alex Hellid – Uffe Cederlund gitárduót a svéd Morbus Chron két volt tagja egészíti ki Robert Andersson énekes és Nicke féltestvére, Edvin Aftonfalk basszer személyében. A zenekar a mai koncert után Malmöben is fellép november 12-én, ahol teljes egészében eljátsszák majd az 1991-es Clandestine lemezt, méghozzá egy száztagú szimfonikus zenekar kíséretében. Itt vendégként az az Orvar Säfström is ott lesz velük, aki az 1990-es Crawl EP-n volt hallható. Ilyen alapozás után persze adja magát a kérdés, hogy akarnak-e új dalokat is írni, és ugyan konkrétumokat még nem mondtak, senki sem zárkózik el a dolog elől.

Ez a felállás egyelőre nem várható Magyarországra, a fenti kettőt leszámítva nincsenek további lekötött bulijaik sem, így aki Entombed-fan, az az Entombed A.D.-nek örülhet Budapesten. Petrov és társai a Voivod, illetve a Lord Dying társaságában érkeznek hozzánk november 1-én, de a koncerten a hazai Magma Rise is fellép. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #8 zoli 2016-10-28 19:00
A clandestine-t nyugodtan előszedhetik, azon nem is LG Petrov énekelt. Bár ezt a szimfonikus dolgot nem nagyon értem, szerintem sem illik ehhez a zenéhez-lemezhez.
Idézet
 
 
#7 Dapaz 2016-10-28 06:45
Idézet - bjorn:
Viszont az egesz uggyel kapcsolatban...az Entombed nem volt teljesen funkcionalis zenekar kb. a Morning Star utan. Kiadtak meg ket studio lemezt, elegge gyengeket szerintem magukhoz merten, meg egy csomo valogatast koncertet.
LG Petrov azon akadt ki h Alex Hellid honapig nem jelentkezett egy otlettel sem. Oke most visszatertek a regi tagok, de ennek a Clandestine emlekezesnek nem sok ertelme van, foleg ha hozzatesszuk hogy Wolverine Blues korul (1993) mennyire leszoltak (foleg Nicke) azt a lemezt.

Itt Nicke jelenléte a lényeg, mert a vele készült albumok hibátlanok, a többi mind gyengébb. Én bizakodó vagyok.
Idézet
 
 
+1 #6 janomano 2016-10-27 21:50
Jól emlékeztem, és mar a múltkor sem csak bennem merült fel a kérdés : wtf was that? http://www.shockmagazin.hu/hirek/andersson-vegul-nem-allt-szinpadra-az-entombed-szimfonikus-koncertjen
Idézet
 
 
#5 bjorn 2016-10-27 13:22
Viszont az egesz uggyel kapcsolatban...az Entombed nem volt teljesen funkcionalis zenekar kb. a Morning Star utan. Kiadtak meg ket studio lemezt, elegge gyengeket szerintem magukhoz merten, meg egy csomo valogatast koncertet.
LG Petrov azon akadt ki h Alex Hellid honapig nem jelentkezett egy otlettel sem. Oke most visszatertek a regi tagok, de ennek a Clandestine emlekezesnek nem sok ertelme van, foleg ha hozzatesszuk hogy Wolverine Blues korul (1993) mennyire leszoltak (foleg Nicke) azt a lemezt.
Idézet
 
 
#4 bjorn 2016-10-27 13:18
Idézet - Arvorae:
Valahogy a Clandestine pont nem az az album, amit el tudok képzelni szimfonikus zenekarral.


Toluk az az egyetlen amit el tudok kepzelni, meg nehany kesobbi szam.
Idézet
 
 
#3 El Sadistico 2016-10-27 11:13
Ebből valamit tutira kiadnak, mert Seagrave bácsi újrafestette a Clandestine borítóját.... És még jól is néz ki: https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/14440751_864273560339393_3101092164110788165_n.jpg?oh=6d2adbac3718706dd02a7e122b3dd905&oe=588B4AE7
Idézet
 
 
+5 #2 Arvorae 2016-10-27 10:24
Valahogy a Clandestine pont nem az az album, amit el tudok képzelni szimfonikus zenekarral.
Idézet
 
 
#1 spanom_gyurma 2016-10-27 10:23
metal + szimfonikus zenekar = :((((((((((((
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.