Tizenegy hosszú év után ismét lemezzel jelentkezik a Dying Wish. A csapat új albumának címe Tükörország lesz, teljes egészében magyar nyelven készítették el, és most megérkezett róla a második dal, a Világhok húrja is.
„Örömmel jelenthetjük be, hogy végre elkészültünk az új lemezünk stúdiómunkálataival! Ennek eredményeképpen, tizenegy hosszú év után, a novemberi HammerWorld mellékleteként megjelenik a Tükörország címet viselő nagylemezünk!”, áll a Dying Wish közleményében. „Mára szerintünk már sokan tudjátok, szakítva a hagyományokkal, egy színtiszta magyar nyelvű koronggal rukkolunk elő, aminek előfutára volt a néhány évvel ezelőtt felbukkanó Lopott idők dalunk! Nagyon pozitív volt a fogadtatása mind a YouTube-on, mind a koncerteken, amit nagyon köszönünk nektek, reméljük, az új dalok is hasonlóképpen el nyerik tetszéseteket!”
A lemezen olyan vendégek szerepelnek, mint Nádas Péter (ex-Dying Wish), aki szintizik a Vörösre festi… dalban, Mulicz Ferenc (Vale Of Tears) énekel a Lopott időkben és a Világok húrja csordavokáljában, Ráczkevi Imre (Decadence, Remorse) a Világok húrja csordavokáljában szerepel, Ráduly Levente (Szkítia) pedig a Lopott idők refrénjeiben vokálozott. A lemez a Denevér stúdióban készült, borítóját Havancsák Gyula készítette, és a csapat most bemutatta a második szöveges videót is a kiadványhoz Világok húrja címmel.
A zenekar lemezbemutató koncertje novemberben, Karcagon lesz. További információk hamarosan.