Januártól ismét Európában koncertezik a Dream Theater, akik szeptemberben már második lemezüket jelentették meg Mike Mangini dobossal. Jordan Rudess billentyűs most egy friss interjúban részletesen is érzékeltette, mivel lett több a zenekar Mangini csatlakozása után.
„A két Mike nagyon különböző ember és különböző dobos”, érzékeltette a Mangini és Portnoy közötti különbséget a Classic Rock Revisited kérdésére Jordan. „Mindketten nagyszerű zenészek, de Mangini csatlakozásával rengeteg minden megváltozott nálunk emberileg és zeneileg is. Zeneileg az új Mike rendelkezik bizonyos képességekkel, amikkel a másik Mike nem. Például egészen elképesztő matematikai készségekkel rendelkezik, különösen a zenéhez kapcsolódó vonatkozásokban. Képes volt olyan szerkezeti struktúrákat meghonosítani nálunk, amiket korábban ennyire kiterjedten nem tudtunk alkalmazni, már ami az ütemeket és az egyes hangszerek kapcsolatát illeti. Ez totálisan új elem volt a munkában. Mangini technikája szintén senki máshoz nem fogható ezen a bolygón, ami szintén változást jelentett. Hihetetlen energiája van a stúdióban is, amiből mi is feltöltődhetünk. Ezzel most természetesen nem akarom kisebbíteni Mike Portnoy érdemeit, aki szintén kivételes tehetség, és a dobosok élvonalába tartozik. De az biztos, hogy Mike csatlakozásával új lehetőségek nyíltak meg a zenekar előtt.”
A Dream Theater című új lemezt bemutató európai turné január 15-én indul Portóban, és február 24-én fejeződik be Helsinkiben. A zenekar Magyarországhoz legközelebb január 25-én csíphető el a bécsi Gasometerben. John Petrucciék ezúttal nyitószám nélkül érkeznek a kontinensre, vagyis An Evening With Dream Theater típusú, megemelt játékidejű monstre bulik várhatóak tőlük.
Hozzászólások
Most meg itt a DT, amiről nem tudom mennyire lesz számára hosszútávú dolog, de meghatározó lemezeik már rég nincsenek, zeneileg sem haladnak semerre, csak stagnálnak. Ettől persze - Labriet leszámítva- mindenki hoz egy nagyon stabilan jó szintet, de ennyi.
A másik Mike meg nagyon jól járt a The winery dogs-szal, szerintem fenomenális amit csinálnak így együtt...
Valóban jó dalszerzők voltak. Nálam a Scenes volt az utolsó, ami megmozdított. Azt még nagyon szerettem, és a korábbiakat is.
Akkor nagyjából egyetértünk :-)
Jó dalszerzők VOLTAK. Csak az a baj, hogy (ahogy írtam) 2001-ig minden megmozdulásuk zseniális volt, aztán ahogy haladtak előre, egyre több lett a "zsír" a dalokon. Az utóbbi két CD-jükön pedig olyan kevés a jó, hogy abból egy épkézláb albumot sem lehetne összerakni. Ahogy TopFeri írta, most már sehonnan sehova tartanak a dalok.
A viszonyítással pedig semmi bajom nem volt. :)
Régen a matekozás - ha már így fogalmazott - is más volt náluk. Az utóbbi albumokon (nem csak az új Mike-féle kettőn) már én is öncélúnak érzem. Anno a Trial of Tears vagy az Under a Glass Moon dalokban a kavarás szervesen része volt A Dalnak. A mostaniakban viszont teljesen külön életet él és éppen ezért tényleg nehezen megjegyezhető. Talán az a két előre kiadott dal (Enemy Inside és Along for the Ride) az, ami valamennyire egyben van. A többi abszolút zavaros nekem, nem tart sehonnan sehova csak kavarog.
És ugye a hangzás...
A jó zenész meg nem egyenlő a jó dalszerzővel. Itt jön be a te észrevételed igaza.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy hiába tehetséges Mike Mangini (mert az, kár is lenne vitatni), és hiába nagyszerű zenészek mindannyian (ezen is kár vitázni), sajnos az utolsó két lemezre emlékezetes DALOKAT nem sikerült írniuk. Sajnálom, főleg, hogy 2001-ig olyan lemezeket tettek az asztalra, amitől egy emberként fogott padlót mindenki, de 2009-ig is bőven vállalható mindegyik. Az utolsó két lemezükből pedig (számomra legalábbis mindenképpen) kiveszett a mágia. Ezen még Mangini sem tudott segíteni.
Ugyan, hagyjuk már az önfényezést!
Jim Chapinre mondanék ilyent talán, mert a hozzá hasonló jazzdobosok tényleg elképesztő dolgokat csináltak (Isten nyugosztalja), amely technikákhoz képest a két Mike-é max. egy lelkes kisdobos szintjét üti meg...
De hitessük azért el a világgal, hogy mi vagyunk, akikhez mindent mérni lehet...
A világ meg majd jól be is veszi.
Hogy lehetnek zenészek ekkora pojácák???