Shock!

Bár messze nem olyannyira szem előtt, mint tették azt a ′90-es években, de a mai napig aktív az Akela zenekar. A csapat legutóbbi budapesti fellépése márciusban volt a Barba Negrában, és az aktuális turnéval együtt kettős évfordulót volt hivatott megünnepelni: Petőfi Sándor születésének kétszázadik, illetve a csapat gitárosa, Kovács Attila, azaz Pókember leigazolásának huszadik jubileumát. Pókemberrel utóbbi esemény kapcsán beszélgettünk, de természetesen sok minden más is szóba került – többek között egy készülő, új Akela-lemez is. És persze a csapat klasszikus interjúinak szellemében nem maradhattak ki a nagy sztorizások sem...

A legutóbbi, fővárosi Akela-megmozdulás a Pók 20, Petőfi 200 fedőnevű, Stonedirttel közös buli volt márciusban a Barba Negrában. Milyen emlékeid vannak róla?

Minden adott volt, hogy jól érezzük magunkat! A Rebelékkel majdnem az összes buli előtt összefutunk, rögtön az elején, amikor pakolunk. Szemben van a próbatermük, adta magát, hogy előbb-utóbb este is jönnek... A Stonedirtékkel meg néhány évig közös törzskocsmánk volt, és hiányoztak. Szeretem, amit csinálnak, de ritkán látom őket, király volt rájuk stenkelődni a fellépés előtt! Kár, hogy többet nem jönnek, túl jól játszottak! Amúgy Endru, a Stonedirt énekese megmentette az alkalmi zenekaromat a 2007-es Dimebag-emlékesten. Amikor a biztonságiak a fellépésünk előtt kihajították Viktort, egy moszkvai Pantera-tribute énekesét, aki mellesleg a mi formációnkban is nyomta volna, Pityesz és Endru énekelte el helyette a Drag The Waterst és a Yesterday Don't Mean Shitet. Óriási figurák, addigra öt percük maradt átnézni a két számot, de úgy odatették magukat, hogy felejthetetlen élmény maradt! A Barba Negra előtt próbáltunk egyet az új számok miatt, amin Dani csak úgy tudott részt venni, hogy felvettük neki videóra. Ráadásul olyan balszerencséje volt, hogy irgalmatlan profi módon, pillanatok alatt összerakták az egész színpadot. Azt hittük, amíg zajlik a beállás, még lesz időnk átnézni a problémás dalokat... Hát nem volt. Az első számot még a biztonság kedvéért végigvárták, aztán részükről meg is voltak, de addigra a színpadon se kellett már a monitorokat állítgatni, minden úgy szólt, mint az állat... Legalább volt mire fogni, miért izgulunk.

Egy eléggé felforgatott szettel léptetek színpadra, amibe ritkán játszott darabok is bekerültek, kimaradtak viszont olyan alapvetések, mint például A fenevad, ami nélkül el se tudtam volna képzelni korábban Akela-bulit. Az ilyesmiben Főnök egyedül dönt vagy komoly harcok árán alakul ki egy-egy koncert programja?

A Fenevad nélkül valóban elképzelhetetlen egy Akela-koncert, az az örökös második nóta! A repertoárról nem is került le! Ha a nyitónóta végén Főnök így köszön: „Szép jó estét, Farkasok! Ez itt az Akela, és következik a harmadik számunk!", abból tudjuk, hogy A fenevad majd a következő bulin lesz. Főnök a lovak közé dobta a gyeplőt. Egy ideje már noszogatott, hogy húsz éve vagyok a zenekarban, legyen Pók20 turné, szervezzem, intézzem, kiket akarok előzenekarnak, írjam meg a Pókember-indulót, csináltassak jubileumi Pókember20-Petőfi200 pólót, és írjam össze a kedvenc Akela-számaimból a repertoárt, amit majd játszani fogunk! Satöbbi... Nem győzök jegyzetelni, igazi diktátor! Elő is készítettem mindenkinek egy listát, amin az összes Akela-dal címe szerepelt, aztán amikor Székelyudvarhelyről elindultunk hazafelé, kiosztottam a lapokat, hogy ne legyen hosszú az út... Harminc-negyven szám maradt, megegyeztünk, mik a „kötelezők", illetve ki mit szeretne játszani, így végre megint tudjuk rotálni a műsort. Jobb ez így, mint fix programmal menni... És mivel nem örökre száműztük a dalokat, bátrabban merünk kihagyni a kötelezők közül is, és arra is odafigyelünk, hogy valami arány megmaradjon. Ha például nincs A fenevad, legyen helyette Nem hiszek, mert az meg sokáig nem volt satöbbi. Néhány számot direkt azért választottunk, mert még soha nem játszottuk őket, szóval lesznek még meglepetések! Amúgy mindenről közösen döntünk, ez az alapfelállás, bárki bármit vétózhat, jöhet bármilyen ötlettel. Főnök a személyiségéből kifolyólag is aktívabb, a legtöbb témát is ő dobja fel, amivel ki is alakul a főcsapás, de ezután sokszor már csak akkor folyik bele a döntésekbe, ha kettő kettő ellen van.

Ha jól tudom, ez a koncert a bandához való csatlakozásod huszadik évfordulóját volt hivatott megünnepelni. Ebben a húsz évben viszont bőven voltak olyan időszakok is, amikor nem voltál tag. Hogy is van ez? És mi köze az egészhez Petőfinek?

Petőfi írta az egyik Akela-dal, A farkasok dala szövegét, emiatt félig-meddig tagnak is számít a zenekarban, és ha sztárvendégként már nem is jelenhet meg, de a jubileum alkalmából szeretnénk előtte is tisztelegni. A másik évforduló bonyolultabb. Pontosan én sem tudom felidézni az összes dátumot, de az év az stimmel, 2003 tavaszán kezdtünk el összejárogatni Retek komával csörömpölni, aztán egy idő után Pávcsi is felbukkant, de Főnökkel és Szupermennel csak ősszel, az első koncert előtt néhány nappal találkoztunk. A többi rész már nézőpont kérdése. Ha végigveszem, a zenekar kisebb, néhány napig tartó feloszlásait nem számítva a harmadik volt a 2007-es, ami után egy évig úgy, ahogy csend volt. Az én szemszögemből ez azt jelenti, hogy fél év még ráment azokra a veszekedésekre, amiért feloszlott az Akela, egy másik fél meg arra, hogy 2009-ben visszajöjjünk. Sőt, Király Zolival még a feloszlás előtt elkezdtünk új számokat írni, aztán amíg nem volt zenekar, összeraktunk egy rakat nótát, ezekből is volt, ami a Farkesmeséken kötött ki. A 2018-as feloszlás után egy ideig nem voltam szem előtt, de előfordult például a Rockmaratonon, hogy Piócásemberrel és Havancsák Gyulával kiegészülve, számunkra is váratlanul a színpadon találtuk magunkat. Olyasmi voltam ebben az időben, mint Szónusz a VHK-ban: néha előkerültem, hol csak egy-két számra, hol egy koncertre. Pontosan nem emlékszem, mikor, de még a pandémia előtt visszatértem, azóta újra ott voltam majdnem az összes koncerten. Ha az aktív éveket nézzük, az nettó tizennyolc év a húszból, annyi szabi jár! Még mindig egész jó, és megint csak egy olyan szám, amit ünnepelni szoktak.

Bár láthatóan felfedeztétek a TikTokot és az egyéb social media felületeket, az ezeken megjelenő posztok tipikusan akelásak, a honlap meg talán 2016-ban frissült utoljára, így túl sok aktuális infóhoz nem lehet belőlük hozzájutni. Egyáltalán kik alkotják most a zenekart?

A honlapot alighanem nekem kellene csinálnom, de utoljára még azelőtt frissítettem, hogy feloszlottunk, azután átadtam a kódokat, és úgy is maradt minden. Bár ki tudja, az is lehet, hogy inkább az újabb felületeket kellene keresni... Lehet, már a TikTokkal is elkéstünk, de a honlap ma már tuti nem trendi. Annyira nem ülök a gép előtt, hogy tényleg eszembe se jut, de felírom a hűtőajtóra. A többiek aktívabban kezelik a közösségi médiát: Bráder Bendzsi a TikTok-szakértő, de Arany Máté és Ivanics Dani is otthon van az ilyesmiben, és ha Főnöknek van jó ötlete, ő se szokta visszafogni magát. Érezhető a fejlődés ezen a téren, és vannak további terveink is. Főnök például egy OnlyFans-oldalt szeretne létrehozni, amire már többen jelezték, hogy előfizetnének! Elképesztő! Bendzsiék a social media mellett, amióta menedzserhiányban szenvedünk, komoly részt vállalnak a létező összes tennivalóban, illetve hébe-hóba még zenélnek is. Ezt már vagy három-négy éve a zenekarban is teszik, mindhárman ifjú titánok, a Kőbányai Zenei Stúdióban végeztek. Előttük volt megint némi nyüzsgés, úgy néz ki, ők azok, akik nemcsak jó zenészek, de most már elmondható, hogy huzamosabb ideje ki is tartanak! Játszottak már mindenfelé, hoztak új ízeket is, és fejlődünk folyamatosan, mindig van hová... Össze kellett szokni, ezen is át kellett esni, de aztán elkezdett megjelenni a zenénkben újra az a mojo is, ami csak akkor van, ha már rendesen összeérlelődött egy zenekar, és azóta a színpadon is felszabadultabbak vagyunk. Még a dalszerzésbe is belerázódunk lassan! Elég vegyesek vagyunk hozzá, hogy érdekes dolgok szülessenek: Dani modern hörgős metálisten-frontember-énekes-basszusgitáros a Nest Of Plagues zenekarban, Máté is énekes-gitáros a saját bandájában, ő viszont a szegecses bőrszerkójában érkezett a zenekarba, egyenesen a '80-as évekből. Abszolút klasszik! Főnök követeli, hogy használjuk ki a négyszólamú Beatles-vokállehetőségeinket! Hozzájuk képest Bendzsi csak egy egyszerű dobos! Ő is főleg rockarc. Vagy inkább mindenevő, főleg rockból, meg mellé minden más. Egyszer beugrott helyettesíteni, aztán jöttek még koncertek, „már úgyis tudod a repertoárt, gyere megint", és elkezdte jól érezni magát. Szerencsére tetszik neki, itt ragadt. Balázs, a sofőrünk pedig igazi metáltudor. Ha mondod a lemezcímet, könnyen lehet, nem a zenekar nevét válaszolja, hanem az aktuális felállást, évszámot, esetleg stúdiót satöbbi. Sőt, még egy underground lemezkiadója is van, bakeliteznek! Főnök is a zenekarban van, igaz, őt nem kell bemutatni, meg tudjuk is, de úgy kerek, ha azért megemlítjük, hogy tőle az ez az egész, ami.

Te most pontosan milyen státuszban játszol az Akelában?

Sztárvendég lettem, de persze rendes tag vagyok. Ez egy ilyen akelás marketingpoén, ami onnan jött, hogy az utolsó szünet után ottragadtam egy alkalmi projektnek indult munkában, ami elég időigényes volt, sokszor voltunk külföldön is, és az első egy-két évben csak vendégeskedtem néha. Aztán amikor már jártam „rendesen" koncertekre, egészen tavalyig még mindig nem tudtam belefolyni másba, évekig szinte csak a fellépéseken volt a kezemben a gitár. Afféle outsider lettem, aki felbukkan, lenyomja a bulit, aztán eltűnik, ami elsőre inkább szomorúan hangzik, de erre találtuk ki ezt a sztárvendég-dolgot. Egyből bevontuk vele ünnepi varázzsal az egész szituációt! És tényleg ünnep is volt minden alkalom. Ugye, milyen jól hangzik már a koncert végén, hogy „és a zenekar SZTÁRVENDÉGE"? Mint a cirkuszban: világszenzáció! De igazi értelmet akkor kapott, amikor megemlítettem Főnöknek, hogy „te, figyelj már, van itt egy nem várt következmény: esténként elhajítod a bumeráng alakú mindfuckot, ami átmegy a közönség agyán, és a végén tízfelé osztódva engem talál be! Egy ideje mindenki azt kérdezi, hogy mikor jövök már vissza rendesen, meddig csinálom még ezt a vendég dolgot, és egyesével kell elmondanom, hogy de hát itt vagyok, ez egy poén, ne vedd komolyan, hülyék vagyunk... Ne má', Főnök, nem győzök magyarázkodni!" Ezután lettem ÁLLANDÓ sztárvendég. Ez a hivatalosabbik verzió. A nem hivatalos szerint Főnök hősiesen megvédte a ház úrnőjét, amikor egy meghívást elfogadva már a belépéskor egy javában zajló családi bunyó közepén találta magát. Amikor közbelépett, az öntudatos házigazda a következő tényre hívta fel a figyelmét: „Kussojjá′! Te itt csak egy kibaszott vendég vagy!" Ez szállóige lett. Azóta minden kényes döntés, pakolás, fizetnivaló előtt bepróbálkozok a többieknél, hogy én itt csak egy kibaszott vendég vagyok.

Anno akkor kezdődött az Akela szuperhősös körszaka, mikor Szijjártó Zsoltival megérkeztetek. Hogy lett belőletek Szupermen és Pókember? És hogy kerültetek a bandába? Hol játszottatok korábban?

El tudnám mondani röviden, de úgy unalmas lenne. Zsoltit Havancsák Gyula ajánlotta. A Without Face-es pályafutását szakította meg az Akela kedvéért, és úgy mellesleg a kecskeméti főiskolát is. De kezdjük az elején, mert Szupermen már kicsit annak is köszönheti a nevét, ahogy érkezett, engem meg csak szimplán felhívtak... 2003-ban épp válság volt a zenekarban, és ez Retek koma visszatéréséhez vezetett, ám mivel a zenekarból csak Főnök és Pávcsi maradt, így elkezdtek gitárosra is vadászni. Bense Sanyi barátom – egykori zenésztársam az Emeretta és Oyster Bed zenekarokban, most a Mátyás Attila Bandet és a Sex Actiont erősíti – adta meg a telefonszámomat Reteknek. Épp az egykor szebb napokat is megélt Angyalkert zenekart élesztgettük a haverokkal, ami kissé döcögősen ment, tekintve, hogy kifosztották a próbatermünket, és a gitárom jelentette a teljes felszerelést. Szóval az időmbe belefért, és tök jó volt Retekkel jammelgetni. Még valamikor 2003 tavaszán el is kezdtem bejárkálni Szolnokra, elkezdtük összerakni a repertoárt, amolyan akelás módon, ami engem akkor még meg tudott azért lepni. Először is, se másik gitáros, akivel megbeszélhetnénk a szólamokat, se Főnök, se Pávcsi... „Hát, ők már tudják a számokat, gitáros meg nincs másik." De ez eleinte fel se tűnt, mert a nyár első felében legtöbbször csak a buszpályaudvar sörözőjéig jutottunk, amolyan összehangolódásként. Aztán lett szólógitáros, de róla meg nem volt szabad beszélni senkinek, mert a másik zenekarával valami szerződéseik voltak, azt se tudom, most elárulhatom-e a nevét. Egy kicsit gyanús volt ez az egész, de hát úgy néztem a profik világát, ahogy Bendegúz tanulta a fehérnép nyelvét a baktertől, mikor az rámozdult a Csámpás Rozira... Tehát összeállt a zenekar, megjelent Pávcsi is, immár négyen átsétáltunk a kocsmából a próbaterembe, a következő hetekben pedig Retek elkezdte leszervezni a turnét: sajtótájékoztató, plakátok, hangosítás, busz, szállás, minden. Főnök még mindig sehol... Az első koncert előtt igazi próba is lett volna. Úgy nézett ki a menetrend, hogy hétfő reggel elmegyünk Főnökhöz a Dunántúlra a felszereléssel, ott kedden-szerdán próbálunk, csütörtökön és pénteken lesz egy-egy összerázódós művházas-klubos buli Tamásiban és Szekszárdon, aztán szombat este talán Pécs vagy Szolnok. Ebben bizonytalan vagyok. Az első kettő biztos, azok beleégtek az agyamba. Előre olyan lámpalázam volt, hogy ihaj, de aztán szerencsére lett más, amin izgulhattam. Itt jött Zsolti. A szólógitáros egy külföldi turnés ügy miatt mégsem mert belépni az Akelába, de úgy döntött, ezen még vívódik magában az első koncert előtti vasárnapig, és addig bőven van ideje ezt közölni. Neki volt is, de mi szólógitáros nélkül maradtunk. Valamikor a húsleves és a rántott hús környékén, de még a Forma1 előtt rá is csörgött Retekre, hogy hát bocsi, de izé... Erre azért lett némi pánik! Kiplakátoltuk a bulikat, addigra már mindent leszerveztünk. Bementem én is Szolnokra, hogy majd együtt kifőzünk valamit. Retek nem adta fel, felhívta még az Atyaúristent is! Lett volna, aki talán tud jönni, de vagy másik zenekar, vagy messze lakik, meg most ez így hirtelen, de egy hónap múlva már érdekes lehet. Szóval leginkább csak üres köröket futottunk. Vasárnap este Havancsák Gyulának támadt egy nem túl biztató ötlete, remek gitáros, pont a zenekarba illik, de egyrészt van neki másik, másrészt meg akkor költözött be a koleszba a fősulin, sanszos, hogy nem ér rá, meg különben is, ebből csütörtökre már nem lesz semmi, de ha gondoljuk, ad egy számot. Még egy felesleges kör, de hátha még nem alszik. Ilyen az utolsó szalmaszál. Zsolti hétfő reggelre összepakolt mindent a koleszban, és elindult Szolnokra, mi a Fregattban vártuk. Kocsival hozták, lógott ki az ablakon, és kiabált a hídról lefelé, hogy „Helllóóóóó, tököööööös!" Akkor láttuk először, de tudtuk, hogy ő az. Útközben volt némi haverkodás, de nagyobbrészt kazettáról hallgattuk a számokat, és megbeszéltük, mi hogyan, a hátsó ülésen elfértünk a gitárral, és mire megérkeztünk, néhány számban a szólók is elkezdtek körvonalazódni. Csütörtökre kész is volt, ami azért ez elég szuper. Amikor Zsolti hazatelefonált, az első kérdés persze az volt, hogy „Na, milyen a suli?″ „Hát, izé, beléptem az Akelába, oda vagyunk koncertezni." Elsőre nem hitték el. Nem sok idő volt összepróbálni a számokat, mert olyan, sokkal fontosabb kérdésekkel is foglalkozni kellett, mint például az, hogy miért nincs becenevünk. Csütörtökre az is meglett: Szupi a Csobáncon egy fotó kedvéért mindenféle bástyamaradványokról történő leugrás közben, én egy másik bástyára felfelé menet kaptam a nevem. Aznap este, az első koncerten már így mutatott be minket Főnök.

Tulajdonképpen mikor és miért léptél ki? És mikor, illetve hogyan tértél vissza?

Na, ez is... Nézzük csak! A Pió-Karesz-November féle felállás idilli is lehetett volna, de néha hülyék vagyunk, összevesztünk, és végül elég feszült hangulatban, addigra már Pió helyett Nagyfi Marcival a fedélzeten, az utolsó bulikat Karesz nélkül lenyomva fel is oszlottunk. Ez a '17-18-as szilveszter volt. Fritz temetése után mindenki el volt keseredve, mindenen összevesztünk. Fritz, azaz Németh László leginkább a VHK gitárosaként lett ismert, hozzánk sofőrként, roadként érkezett 2010 környékén, aztán maradt is. Volt, hogy ő is fellépett velünk, meg mi is roadoltunk a VHK-nak, Király Zoli még a bandába is bekerült. Lappangó betegsége volt, csak egy baleset miatt derült ki, de akkor már olyan stádiumban volt, hogy nem tudtak segíteni rajta... Évekig ott volt velünk mindenhol, utazás közben együtt beszéltük meg a zenekari dolgokat, és mindig nagyon jó tanácsokat adott. A konfliktusainkat is sokszor ő simította el, az a felállás vele együtt volt igazán működőképes. Például egy Bíró Ica-kazetta miatt voltak üvöltözések, de minden ellenünk fordult, ment a kabaré az elfelejtett tankolás-lerohadásokkal, lapos biciklikkel, de ha jégeső volt, ha sütött a nap, nekünk már minden baj volt... Már nem voltak olyan jó hangulatú bulik sem, sőt... Így meg már nincs értelme csinálni, de ha ezt magunktól nem vennénk észre, a közönség majd emlékeztet rá, például azzal, hogy nem jön el. Technikailag nem léptem ki, csak nem voltak már bulik, hirtelen nem is találtunk senkit a távozók helyére, de nem is nagyon kerestünk. Húztunk dolgozni. (mosolyog) Már Fuerteventurán olvastam Főnök e-mailjét, hogy a Rockmaratonon tök jó lenne fellépni, jön Pió is, Joci nem tud jönni, de Havancsák Gyuszi majd bőgőzik, meg Szupi sem ér rá, de van helyette egy srác, ő fog szólózni, jó lesz. Előtte megyünk Erdélybe is motoros találkozóra! Na, erre ki nem lelkesülne fel? Mire eljutottunk a koncertekig, ez a zenekar is megcsonkult, egy héttel a Rockmaraton előtt az esélytelenek nyugalmával átvettem a szólógitárosi posztot: „elpulykázod a szólókat, vagy lemondjuk a bulit?″ Nemhogy felkészülni, de még idegeskedni sem volt időm, hogy nem tudom a szólókat! Ha kiszámolom, akkor már tizenöt éve, hogy mindig volt mellettem valaki, aki bitang jól szólózik, és nekem csak annyi volt a dolgom, hogy közben hasítson a ritmus. De végigcsináltam. Hölgyeim és uraim, gitáron: Enrico Palazzo! Azt hiszem, be is mondtam... Még az öltözőben kiderült, hogy Hjules az utóbbi tíz évhez hasonlóan most sem tudja beszorítani az idejébe a folyamatos koncertezést, Pió meg főleg nem. Főnök se tudta így igazán, mi legyen... Ebben maradtunk. Viszont végre volt időm folyamatosan dolgozni, és már kellett is nagyon. Amikor később szóba jött, hogy csak össze kéne rakni megint a zenekart, még nem éreztem az energiákat. Joci, Karesz és Pió beugrálni tudtak volna, de nem értek rá, azt akkor meg még senki nem tudta, hogy Mátéékat keressük. Sziszifuszi munkának tűnt megtalálni azokat az új embereket, akik jól is zenélnek, működnek a mikrobuszban is, és bírják majd a megpróbáltatásokat... Mert azok bizony lesznek. Mire mindenki megtalálja a helyét, mire összeszokik a banda... Közben a munkával is elvoltam, sőt. Megbeszéltük, hogy évi egy-két nagyobb bulit össze tudunk így is hozni, de többet nem, ahhoz már új emberek kellenek, akiknek nem ütközik állandóan a naptár. El tudok mutogatni pár riffet, elmegyek egy-két próbára, ha van valami SOS nótaírás vagy koncert, ahová kellek, az mindig kurva jó, de ötkor kelek, hat-hétre vagyok otthon, kijárkálunk külföldre, egy ideig még nem tervezhető az életem. Mezőfi Joci a feloszlás előtt sem tudott minden bulin ott lenni, olyankor Ervin kolléga helyettesítette. Vele is beszélt Főnök, ő pedig össze is rántott egy komplett zenekart, velük kezdődött a sztárvendéges korszakom, amikor néha benéztem. A következő gitáros-kilépésnél még dolgoztam, mint állat, de megbeszéltük, hogy teszünk egy próbát: egyelőre csak a koncertek, se próba, se stúdió, se semmi más. Aztán fokozatosan visszaszivárogtam.

Az Akelából való kilépésed után volt másik zenekarod? Jelenleg érdekelt vagy bármilyen más formációban?

Itthon ritkán, de lassan évtizedek óta folyamatosan csörgünk a haverokkal, jammelgetünk, gyerekkori kedvenceket játszunk, koncertezésben már vagy tíz éve biztosan nem gondolkodtunk. Alapként ketten vagyunk Bigyek haverommal, ő dobol, és még aki épp itthon van, vagy látogatóban erre jár, az beszáll, vetésforgóban nyomjuk. Nincs is igazi zenekar, de mindig akad valaki. Néha felvételeket készítünk, olyan szövegekkel, amiken a napi eseményeket dolgozzuk fel, vagy egymást cinkeljük, ilyen rockos, doomos, southernes, grunge-os, glames, numetalos, mikor milyenes stílusban, mikor hová hangoljuk a gitárt. Mivel annyi időnk nincs, hogy kiépítsünk ebből egy koncertezős produkciót, így bármit játszhatunk, nem kell egységesnek lennie. Néha gyakrabban nyomjuk, néha hónapok is eltelnek két próba között. Gyakorlatilag csak szórakozunk, de ha nem lenne, hiányozna. Így egy rakás haverommal együtt is zenélhetünk, lehet, máshogy nem is találkoznánk. Ennek a jellegéből fakadóan, ha csinálunk is koncertet, az is inkább egy házibuli, vagy itt a közelben valami bográcsozós helyen, egy kocsmában, a strandon lesz, ilyesmi. Pióval és Havancsákkal már vagy tíz éve tervben van egy nagyon szigorú projekt. Még mindig a demókat küldözgetjük egymásnak. Szupi bandájában is zenéltem, de pont a lezárások előtt volt az első próba, utána az félbe is maradt. Régebben tényleg sokat vendégeskedtem, egy-egy bulira is beugráltam mindenhová, meg ott volt az AC/DC tribute Retekkel, a Cool Head Clan-miniturné, itthon is volt aktív zenekar, a Kafebárba is mi mentünk, ha kellett, de már akkor is csodának éreztem, hogy ezeket sikerült összehangolni egymással és az Akelával. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő, mert biztosan lesz!

A régi társakkal, Retekkel, Pávcsival és a többiekkel szoktatok néha beszélni? Vagy akár a klasszikus felállás tagjaival? Tudsz róluk valamit?

Kökénnyel mindig találkozunk, ha Dunaújvárosban járunk, Gyuszikával sajnos jóval ritkábban, Sobryról meg eddig csak hallottunk néha-néha, de sose került elő! (nevet) Pávcsival nem tudtuk kigubancolni a dolgainkat, de a többiekkel olykor-olykor még találkozni is szoktunk, de inkább telefonon, neten kommunikálunk. Piónál még tavalyra megbeszéltünk egy közös ivászatot, Szupi, November, Főnök, ez azóta is tolódik, gyerek, fellépés, munka, távolság, senki se ér rá satöbbi. Legtöbbet mostanában Szupival találkoztam, én is voltam náluk párszor, ő is be szokott ugrani. Retekkel is mindig tudjuk, mi van a másikkal, vele tervezgetünk most némi jammelgetést is, szinte szomszédok vagyunk.

Főnök a színtér igen markáns és érdekes figurája. Igaz az a pletyka, hogy kvázi remeteként él valahol az isten háta mögött, és csak bizonyos napokon, pár órára kapcsolja be a mobiltelefonját?

Többé-kevésbé igen. Néha Pesten van, olyankor rendesen elérhető, de ha visszamegy a Balaton-felvidékre, ott már a faluban se mindenhol van térerő, az udvarán például csak akkor, ha kiállsz középre, és feltartod a telefont, de akkor már csak kihangosítva tudsz beszélni. Ez esőben, télen problémás. A házon belül még ennyi esély sincs: régi Balaton-felvidéki parasztház, vastag kőfalakkal. Próbálkozott mindenféle internettel, a vonalas teló is elúszott valamin, aztán kitalálta, hogy hetente mondjuk szerdán, ha elfelejtené, vagy rossz idő van, akkor csütörtökön, kimegy öttől hatig a térre, és fogadóórát tart, amivel elég sokat javult a helyzet.

A zenekar mellett Főnöknek egy időben saját bábelőadása is futott, Robin, a Hód meg a kutya fája címmel, amit sajnos nem volt szerencsém látni. Ha tudsz, mesélj erről!

Valószínűleg a bábelőadások Akelájáról maradtál le! A produkciót én sem láttam, sőt, több műsoruk is volt, de pont ennek a robinhódosnak én vágtam a hangját. Arra emlékszem. Egy alapvetően cuki kis valami, de a hallott sztorik alapján Főnökék azért néha meg tudták toldani nem várt eseményekkel, ilyen-olyan botrányokkal a műsort. Persze nem direkt: néha elég volt Főnök arca pár másodpercre a díszlet mellett, hogy egy teremnyi rémült gyerek kezdjen el hangosan sírni. De ezeket tőle kellene megkérdezni, biztosan kifelejtenék fontos részleteket.

Az Akela környékén mindig durva sztorik történtek, és ha jól tudom, most is volt egy egészen hihetetlennek tűnő esetetek egy önmagát kissé túldimenzionáló sofőrrel/merchössel...

Ez se egyszerű téma, és még nem gyógyultak be a sebek. Mindenkinek igaza van, és senkinek. Nemcsak sofőr volt, de a zenekari ügyek nagy részét is ő intézte, sőt, még engem is ő terelgetett vissza a bandába, legalábbis a legtöbbet ő rágta a fülemet. Régi barátunk, akivel néha ilyen se veled-se nélküledbe nyomjuk. Egy darabig ment a közös munka, tök jól egyeztettünk: amikor olyan ötletekkel jött elő, amikkel korábban már zsákutcáztunk, vagy vita támadt belőle, szóltunk, változtatott. De volt, amikor nem hitte el, hogy baj lesz, és poénból csak azért is meglépett dolgokat, hogy fokozza a hangulatot, meg addigra már elkezdtek beérlelődni a régebbi rossz döntések is. Ebből a zenekarból nem nehéz puskaporos hordót csinálni, ő meg folyamatosan égő gyufaszálakat rakott a kezünkbe. Végül pont az ő kezéből pattant a szikra, egy poénból nyomott eltévedés közben egy piros lámpánál leesett a busz ajtaja, az ebből fakadó vita volt az utolsó csepp a pohárban. Máshol talán működött volna, de makacsságban össze lehet kötni őket Főnökkel. Az utolsó hétvégén annyira elmérgesedett a helyzet, hogy nem is beszélt már senkivel a zenekarból, csak Mátéval, de vele is lehet csak azért, mert ő meg otthon maradt karanténban, Szupi helyettesítette arra a hétvégére. Aztán eltévedtünk – nem használt GPS-t, mert az belepofázik a zenébe –, így mentünk aztán ebben a csodás hangulatban Budapestről Bajára Szeged felé, miközben az információ már alig várta a megfelelő pillanatot, hogy kiderülhessen végre: sikerült hangosítás nélkül leszervezni a koncertet. Kecskemét után, a második lehajtónál jutott eszünkbe, hogy hívjuk fel Mátét, hogy hívja fel a sofőrünket, szóljon neki, hogy rossz felé megyünk, és forduljon le, mert vele még nem veszett össze. Van egy mörcsös leágazása is ennek a sztorinak, eltűnő banánosdobozokkal, mindenféle tartozásokkal, volt, amiről kiderült, többért vesszük, mint amennyiért adjuk, és sok-sok satöbbi, de ezt Máté elkezdte kigubancolni. Nem ért még a végére, de az arckifejezéséből ítélve, amikor meglátja a dobozokat, hálával tartozunk neki.

Az Akela mellett mivel múlatod az időt? Ha jól emlékszem, jó pár évvel ezelőtt volt arról is szó, hogy signature dobverőket fogsz gyártani.

Ez történik is, bár most szinte titokban csinálom. Sajnos már több mint egy éve egy hátfájós-porckopásos históriával kínlódok, ez rányomta a bélyegét mindenre körülöttem, sokat kell vele foglalkoznom, rettentő lassan haladnak a dolgaim. A nap nagyobb részében nyújtok, tornázok, sétálgatok, pihenek, aztán ugyanez elölről, vagy kezelésre járok, de még mindig sokszor becsípődik a hátam, olyankor úgy mozgok, mint egy robot a ′80-as évekből. Extralassú vagyok, és piszkosul tud fájni is. A koncertektől is rettegek, de ha észnél vagyok, a nehezét talán már letudtam. Nem lenne még szabad ilyesmiket csinálnom, és nehéz így dolgozni is, ezért az idén még csak egy-két délutánt tudtam dobverőzni... Ami lett, azt szétosztottam a haverok között, kapott belőle Bendzsi is, Pió is, de Reteknek utoljára nem is tudom, mikor vittem. Összeállt már ez a történet, csináltam egy darabig, és ahogy abbahagytam, azóta keresik is, én várom a legjobban, hogy megint legyen. Ha újraindult, később valakit szeretnék is majd felvenni, aki odaáll a gép mellé. Van még egy projekt: az utóbbi pár évben egyre több javításra szoruló erősítő, gitár, akármi is megfordult nálam, szerettem az ilyesmit mindig, és amíg nem merek valami komolyabb munkát bevállalni, addig ez a hobbi életmentő, kifejezetten jól jön, ha beesik egy-egy sérült gitár, most szinte csak ezt csinálom. A dobverőgyártás is onnan jött, hogy soha nem volt dobverője senkinek, én meg tudtam esztergálni, de még több kellett, aztán vettem egy gépet, majd egy nagyobbat. Gyerekkoromban a sok Regenten, Vermonán, Jolanán akadt bőven javítanivaló, édesapám általában elmagyarázta, hogyan kell megjavítani ezeket, vagy ha nehezebb, izgalmasabb volt a feladat, beszállt ő is. Tekercseltünk hangszedőt, építettük a hangfalakat, pedálokat, erősítőt, és később a saját cuccaimat már mindig én javítottam. Meg a haverjaimét. Aztán már azok haverjaiét is... Amíg Pesten éltem, néhány évig a Gitárcentrumban is szervizeltem. Mindig szerettem bíbelődni a gitárokkal, gyűjtöm a szerszámokat is, már mindenféle javítást csináltam, de még soha nem készítettem el egy gitárt sem a nulláról. Ennek is eljött az ideje!

Hogy alakul majd az Akela jövője? Továbbra is az intenzív koncertezésre akartok koncentrálni vagy tervben van esetleg egy új lemez is?

A lemezt már rég elkezdtük, még pályázat is nyerődött rá, de talán a kettővel ezelőtti menedzsment idején történt olyan, hogy állítólag egy rulettasztalon végezte a zenekari kassza az egyik belvárosi kaszinóban. Az ember teljesen komolyan azt gondolta, hogy gyorsan megduplázza, aztán hű, de fasza lemez lesz. A pirosra rakódott a lóvé, merthogy Piroska és a farkas, érted. Sikerülnie kellett volna. Persze itt se lehet tudni, kinek van igaza, én még nem voltam itt, örököltem a problémát, mindenesetre pont olyan régen volt, hogy további halasztást már nem kapunk, szóval vagy vissza kell fizetni a pénzt, vagy idén december 31-ig le kell tennünk a lemezt az asztalra. Most abban látjuk az esélyt, hogy ha a gitárokat és az éneket itthon fel tudjuk venni, és csak a dobot, keverést, tényleges szakértelmet követelő dolgokat visszük stúdióba, akkor heteket spórolhatunk meg. A VHK-feldolgozás adta az ötletet. Szépen felmankóztam az Aláírhatatlan történelmet, Bendzsi feldobolta, aztán rákerült az összes sáv, és elégedetten elküldtem, majd kiderült, hogy nem is azt a számot kellett volna felvenni, hanem a Ki vele az Istenértet! Stúdiózni már nem nagyon maradt idő, itthon vettük fel a Ki velét, még a dobot is bepötyögtük a gépbe, csak a master lett stúdiós. Sokkal jobb is lehetett volna szegény, de ha ez a nóta nincs, akkor nem indulunk el ezen az itthon felvevős vonalon, rengeteget tanultunk belőle. Azóta készült még egy LGT-feldolgozás is, ugyanezzel a módszerrel, ezzel nem tudom, mi a szándéka Főnöknek. A Jött a doktor című számról van szó egyébként, és ez már a harmadik vagy negyedik verzió, 2012-es az első. Időközben hozzánk nőtt az a szám, Főnöknek is a betegsége miatt, meg most már nekem is. Még azelőtt kezdtük el csinálni, hogy lepukkantam volna, el is akadtam vele, sokszor hetekig nem toltam arrébb egy potmétert sem a projektben, nemhogy összevágni, arányokat állítani, órákra odaülni. Máté felajánlotta, hogy átveszi, de most önző voltam, már olyan rég csinálgatom, hogy ha nem én fejezem be, az nekem nagy kudarc lenne. Felkötöttem a piros kendőt a fejemre, mint Rambo: ez az én harcom, nekem kell megvívni! Ja igen, csapatokra oszlottunk, Máté is csinálgat még ezt-azt, Akela-függőség, Petőfi-dal, meg riffelget is, nálam is vannak saját dalok, és még egy Kispál-feldolgozás is folyamatban van, Főnöktől pedig megpróbáljuk megszerezni a szövegeit, hogy minél hamarabb elkezdhessük a felvételeket. Lehet, hogy egy kicsit sok volt a feldolgozás, de örülök, hogy belevágtunk, mert végül ezek tapossák majd ki az új utakat a lemeznek.

Mi baja volt Főnöknek?

Főnök sztrókot kapott kábé egy éve, akkor pár bulit lemondtunk, meg utána kicsit takarékon voltunk egy ideig. Nagyon szerencsésen jött ki az időzítés: már úton voltak vele egy jászberényi bulira, csak meg kellett állni a kórházban, de így is szükség volt némi rehabilitációra, meg azóta egy életmódváltós folyamat is elkezdődött.

A zenekar életművének nagy része mára teljesen beszerezhetetlenné vált. Terveztek esetleg újrakiadásokat?

Mindig falakba ütköztünk ezzel kapcsolatban, a Best Of lemezt részben ezért is csináltuk, mert a régebbi lemezek már akkor is elérhetetlenek voltak, és lehetetlen volt az újrakiadásuk. Így is újra kellett venni mindent, mivel a stúdiót a kiadó finanszírozta, ezért a felvételek tulajdonjoga hozzájuk tartozik, mi nem adhatjuk ki ezeket. Fenn van minden a neten, mindenki letölti, de kiadói oldalról kérdéses, megéri-e. Nekünk nyilván jó lenne, ha lenne újrakiadás, időnként szóba is jön. Retek mostanában a Forr-A-Dalom sávjai után nyomoz, még talán van is rá valami esély, hogy előkerülnek. Ha így lesz, jó lenne újrakeverni, sosem tudtam kibékülni azzal a rengeteg zengetővel.

Próbálni szokott a zenekar?

Erre odafigyelünk! Ezzel a felállással talán háromszor próbáltunk, abból egyszer mindenki ott volt, csináltunk is fényképeket, meg minden. Bendzsi is volt egyszer nálam, zörögtünk egy keveset, egy dalvázlatot összeraktunk, átnéztünk még pár riffet, aztán megbeszéltük, hogy jó lesz ez, de utána az LGT-nótát megint úgy vettük fel, hogy majd feldobolja a mankóra, és ha valamiért nem jó, akkor újrázik egyet. Nem kellett, de az Aláírhatatlan történelemmel variáltunk keveset, míg összeállt, annak nekifutottunk vagy háromszor biztosan. Mások az ilyesmit a próbán szokták megoldani, mi előbb felvesszük a nótát, és csak utána találjuk ki, mi legyen benne.

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a '90-es években a zenekar legendás volt itthon, de biztos vagyok benne, hogy a mai napig megesnek veletek zseniális sztorik. Kérlek, meséld el a kedvencedet!

Erről külön könyvet lehetne írni, Retek, Ákos, Főnök, Sobry... A csatahajós koncert, amikor ágyúztuk a parlamentet! Főnök Szegeden be akart menni egy diszkóba, mert karaoke-est volt, de mi nem voltunk hajlandóak fejenként 3000 forintot kifizetni, mire azt mondta: „Jól van, akkor beviszlek benneteket, gyertek!" Odamentünk a bejárathoz, Főnök csak annyit mondott, ránk mutatva: „Velem vannak." Meg se álltunk, mentünk befelé. Annyira meglepődtünk mi is, hogy csak odabent kezdtünk el fuldokolni a röhögéstől... Volt néhány extrém buli is: a szülinap, keresztelő, lagzi, céges buli meglepően gyakori. El tudsz képzelni egy akelás céges csapatépítő bulit? Na, az olyan... Keresztelőt?

Van olyan kérdés, amire mindig is válaszolni szerettél volna egy interjúban, de sosem tették fel?

Igen! Hogyan csináljuk, hogy ilyen piszkosul jók vagyunk? Ezt például sosem kérdezik! De amúgy nem igazán van, most is össze-vissza beszéltem mindenről, amit nem is kérdeztél.

Mi az élet értelme?

Mindenkinek más, attól függ, kit kérdezel: egy szuperszámítógépet, hogy 42-e tényleg, esetleg Főnököt... Ha engem, akkor azt mondom, erről pont most vettünk fel egy számot! A zene!