Új album... Milyen volt a fogadtatása?
Fehérvári Attila: Szerintem egyértelműen pozitív. Az elején eléggé meglepett mindenkit, így volt egy kis vegyes színezet benne, mert igazából senki nem tudta hogy mit várjon tőlünk két év után és hát megkapták... (röhögés) ... egy elég színes elegyet. Szerintem ha valaki többször is meghallgatta, akkor kicsi az esély hogy csalódjon benne mert mindig is az volt jellemző a zenekarra hogy mindig megújult és mindig egy kicsit változtatott a dolgokon és ilyen szempontból nem változtunk, hogy változtunk, szóval ezt a dolgot folytattuk hogy állandó változás van. De a turnén számomra egyértelmű volt hogy nagyon jó hangulatú koncertek voltak mindenütt.
Csányi Szabolcs: Közönség szempontjából is teljesen pozitív volt a visszajelzés és a szakma felől is.
Az albumot egy igen hosszú pauza előzte meg...
Cs.Sz.: Ez annak tudható be, hogy az Attila az előző lemeznél jött, és akkor semmi időnk nem volt hogy összeszokjunk, csak megtanultuk a lemezt és egyből vettük is föl, utána jött ez a kétéves dolog, töltődés, egymás megismerése, turnézás...Rengeteget jammeltünk a próbateremben és úgy alakult ki ez az új lemez. Végül is egy évig igazából csak koncerteztünk meg ismerkedtünk egymással és a következő évben kezdtük el az új lemezanyag írását.
F.A.: Egy teljesen új munkamódszer alakult ki végül is, hogy megváltozott a zenekar összetétele. Eddig az volt, hogy a Szabolcsé volt a zeneszerzés oroszlánrésze. Most is ő volt a vezéregyénisége ennek, de hihetetlen sok közös munka eredménye ez az album. Ezért is kellett rá ennyit várni. A próbák kilencven százaléka arról szólt hogy átírjuk az új dalokat... És nem azért mert nem voltak jók!
Cs.Sz.: Jöttek az ötletek, Attila is, Zoli is hoztak ötleteket, próbálgattunk... Rengeteg szám tök más volt mint mikor először összeraktuk.
F.A.: Amikor le kellett adni a papírt a jogvédő irodába, gond volt hogy most végül is ki mit szerzett? Természetesen a szövegek kivételt képeznek mert azokat egyedül Kowalsky írta. Mi csak elolvastuk őket és helyeseltünk.
Cs.Sz.: Tudomásul vettük...
F.A.: Meg hát azért tartott eddig a munka, mert csak akkor adtunk ki valamit a kezünkből hogyha teljes egyetértés született. Olyan mintha mindenkinek vétójoga lenne.
Régebben voltak unplugged koncertjeitek is. Terveztek hasonlót, esetleg ilyen jellegű hanghordozót?
Cs.Sz.: Mi nagyon szeretnénk, már csak azért is, mert a rajongóinknak van rá igénye, szeretik hallgatni az akusztikus blokkokat, és azóta is kérdezik hogy mikor lesz újabb ilyen unplugged koncert és mi is azon gondolkodtunk, hogy hátha ez egy jó út lenne ahhoz, hogy esetleg a rádiók is többet játszanák ezeket a dolgokat és ezáltal szélesebb közönségréteghez jutna el az album, arról nem beszélve hogy ha belehallgat valaki a lemezboltban akkor talán mindegyik dal olyan lesz, amilyenre számít, és nem lesz torzított gitár ami szétviszi a fülét. Szóval ezért gondolkodtunk azon hogy karácsonyra - ha úgy alakul - kiadnánk egy ilyen karácsonyi ajándékot a rajongóknak és ez lenne a következő lépés a popularitás meghódítása felé.
Más. Már régóta kíváncsi voltam arra hogy ti mennyire tartjátok magatokat komoly zenekarnak, úgy értve, hogy így szemtől szembe olyanok vagytok mint bárki más, viszont a zene amit játszotok nem kimondottan napfényes hangulatú...
Cs. Sz.: Szóval sunshine-ra vágynak a rockzenét kedvelő fiatalok? Mindig ilyenek vagyunk egyébként, szóval ez a komolyság igazából úgy vetülhet le hogyha nézzük pl. az Esőnap lemezt, akkor a Kowalsky az eső, mi többiek pedig a nap... Ilyenek vagyunk. Ez a komolyság szerintem igazából nem a zenéből fakad, hanem a meg nem értett szövegvilágból, vagy azokból a jelzőkből amelyekkel a Kowalsky lefesti ezeket a hangulatokat.
F.A.: Én azt azért el tudnám mondani, hogy olyan szempontból komoly a zenekar, hogy egyikünk sem arra használja föl a muzsikálást hogy pusztán szórakozzon. Van olyan számunk ami vidámabb esetleg mint a többi, de igazából én azt mondhatnám, hogy az életről szólnak. És annyira komoly a zenekar, annyira vagyunk komolyak mi...
Cs.Sz.: Mint maga az élet. Kemények vagyunk mint a Rolling Stones! (röhögés)
F. A.: Hát de nem? Hogyha nincsen benned egy felesleges dac az élettel szemben, és nem akarod evvel ellensúlyozni hogy: hát akkor nekem most olyan rossz hogy befikázok, minden, hanem próbálod fejtegetni a dolgokat, akkor valahogy az fog letükröződni amilyen a mindennapi életed, persze mindenféleképpen csak a mi szemszögünkből, egyébként meg csak olyanok tudnak lenni a számok amilyeneket írunk és amilyen ihletek jönnek, tényleg, és igazából nem is biztos hogy ezt olyan könnyű kontrollálni vagy irányítani, lehet hogy nem is lehet, mint ahogy az ember nem is biztos hogy eldöntötte hogy mi lesz belőle... Szóval nem olyan egyértelmű hogy te döntöd el, hanem így alakul a sorsod.
Ti mint zenészek, mennyire tudtok azonosulni Kowalsky szövegeivel?
Cs.Sz.: Teljesen. Mivel rengeteget vagyunk együtt, beszélgetünk meg mittudomén, ismerjük egymást annyira, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mit akarunk mondani egy lemezen közösen. Ez itt olyan mint egy család, együtt rezdülünk, írunk egy zenét, meghallgatja és neki egyből a próba végén megjön az, hogy miről szól, vagy, hogy mi a címe. Beugranak a képek, vagy egy verse ami erre passzol, vagy hangulat, érted... Nem szoktak viták lenni, ilyen szinten minden gurul.
Nem is volt olyan hogy valamelyik szövege nem tetszett volna nektek?
Cs.Sz.: De, volt olyan. Mondtuk hogy ez nem annyira passzol a zenéhez és ő ezen elgondolkodik...
F.A.: ...és egy sokkal jobbat hoz ki magából. Mindenkinek kell egy egészséges kontroll, még tán a legnagyobb zseniknek is a földön.
Ezt a V.V.V. címet is ő találta ki?
Cs.Sz.: Nem, ez elkészült mint szám, és ez tetszett a legjobban. Ad egy kis kérdő jelleget az egészhez.
F.A.: Szép röhögéshegyek voltak amikor találgattuk hogy mi legyen a lemez címe, már ilyenek voltak hogy: Kolbász és kenyér... (röhögés)
Cs.Sz.: Egy-étek...
F.A.: Végül is ez lett, és így király. Nekem tetszik, és abszolút megtalálta önmagát a történetben, abban a történetben is amit a Kowa mellékelt a lemezhez, mert azt ugye ne felejtsük el hogy van hozzá egy kis novella ami segít megérteni és átlátni az egészet. Szóval végül is ez a cím, hogy Valaki Vagy Valami, megtalálható a novellában is, és ha belegondolunk miről szól az egész lemez; inkább önismeret, ezt tudnám mondani hogy mi is és a Kowa is valószínűleg önmagában kutatunk és onnan próbálunk meg gyöngyszemeket fölhozni, amik segíthetnek abban hogy mi is megtaláljuk ugyanezeket, vagy pedig ezek által további gyöngyszemeket találjunk magunkban, és igazából ez az az érték amit mi keresgélünk a muzsikálásban és a szövegekben is.
Cs.Sz.: Meg hát a saját életünkben is. Úgyhogy keresse mindenki önmagát!
Hogy viszonyultok ahhoz, hogy vannak olyan rajongóitok is akik - rossz szóval élve - valamilyen szinten divatból szeretik a zenekart, és nem azonosulnak az üzenetetekkel vagy a hangulatotokkal?
Cs.Sz.: Figyelj ide, ilyen a világ. Szóval ha valamit odaraknak az ember képébe akkor ez már valakinek visszatetszést jelent. Mindenféle zenekarral így volt ha megfigyelted, először, mikor még nem ment annyira, még csak a törzsrajongók szerették, mihelyst bekerült egy médiarendszerbe egy számmal megismerték rengetegen, és csak azért mentek ki a koncertre hogy ezt az egy számot hallják, érted, ilyenek mindig voltak és mindig lesznek. Aztán vagy rádöbben az ember, ha meghallgatja az egész lemezt, hogy tényleg mond neki valamit, vagy csak tényleg azért megy ki mert a többi haverja is azért az egy számért megy ki. Ez ugyanolyan, mint amikor azért megyek diszkóba mert az osztálytársaim is oda járnak, és tök ciki lenne ha nem járnék oda, és nem tudnánk másnap beszélgetni hogy mi volt a diszkóban, érted... Szóval itt pont erről van szó hogy nem merik felvállalni a mai emberek önmagukat, vagy akik egyáltalán eljutottak odáig, mert megértem hogy van egy bizonyos szint amikor még ezt nem tudja eldönteni az ember, de amikor már van egy rutinja meg egy bizonyos tapasztalata, akkor már el kéne tudni döntenie hogy mit vállal fel önmagával szemben. És vállalja fel nyugodtan hogy ő mit szeret és hogy mi az ő értékrendje. És sajnos rengetegen nem tudják eldönteni, és inkább beállnak egy kategóriába, egy sorba, és mennek, egymás vállát fogva.
F.A.: Nagyon nehéz is ezt igazából eldönteni, lényeg az hogy meg kell próbálni. Mondjuk esetleg ha arra gondolsz hogy van olyan ember aki azt mondja hogy "Áá, most már túlságosan slágeres a Black-Out, már mindenki azt szereti, akkor én már nem fogom." És tényleg nehéz sokszor olyan emberekkel azonosulni, hogy mondjuk tetszik nekem egy diszkószám, elmegyek egy ilyen zenekarnak a koncertjére, és elég szarul érzem magam, mert körülöttem igazából az emberek nagy részben mások. De nem szabad ezzel törődni, mert a zeneszerző közvetlen nem tehet erről, sőt nem is hiszem hogy tudatosan tudja ezt koordinálni. Menj el egy jazzkoncertre! Mondjuk egy olyanra ami a Kongresszusi Központban van, és ott vannak három-négyezren, ami már több, mint a magyar szakma. Sokkal több, és így röhögőgörcsöt is kaphatsz hogy kik vannak ott, de igazából az sem baj, mert próbálkoznak. Lehet hogy nem értenek meg semmit, beletenyerelnek egy-két dologba, és néha jó dolgokba is beletenyerelnek. Néha meg rosszba, felemelnek esetleg egy olyan jazzgitárost aki igazából nem érzi, nem ad bele semmit, és egy közeg Amerikában felemeli őt mert jókor volt jó helyen. Ez nem az ő hibája feltétlenül, tehát nem szabad azért szeretni valakit mert a trendhez hozzátartozik, de pont ezért nem szabad utálni sem. Önmagadban keresgélj! Nagyon nehéz, és igazából száz százalékosan soha nem sikerülhet. Az ember nem tud elvonatkoztatni a külvilágtól, még hogy ha nagyon azt hiszi, pont akkor kap egy nagy pofont hogy: "Te is nagyon egyszerű gyerek vagy barátom, nehogy azt hidd hogy megfejtetted a világot !"
Búcsúzóul?
Cs.Sz.: Viszlát Iván! (röhögés) Ez jó lesz? Bár ezzel nem az Auróra zenekart akartam cikizni, csak most hirtelen ez jutott az eszembe... Ami még fontos: a zenekar elég keményen dolgozik rajta, hogy az új albumot annyira komolynak érezzük, hogy megcsináljuk valószínűleg angol nyelven, egyelőre csak promóciós célokkal, és nyitunk a külföld felé. Úgy érzem, nem kellene belefulladnunk az itthoni érdektelenségbe. Ennyi...
