Shock!

Inexorable Defiance címmel jelent meg a budapesti Bornholm harmadik nagylemeze. A NoiseArt istállóhoz szerződő black metal csapatban két tagcsere is történt az album rögzítése óta: Vozargh gitáros helyére Neubrandt István, művésznevén Istvann érkezett, az előző frontember Renfieldet pedig Sregh váltotta a mikrofonnál. A zenekar lendületét csak növelték a változások, és egy február 23-ai budapesti, a Kék Yukban tartandó fellépést követően a Bornholm már az európai Paganfest turnén bizonyíthat majd a nemzetközi közönségnek. A körútnak idén nem lesz magyar állomása, a fellépőket március 6-án, a bécsi Szenében lehet hozzánk legközelebb elcsípni. Addig is a banda gitárosával és főnökével, Sahsnottal, azaz Sallai Péterrel beszélgettünk, aki nem mellesleg nemzetközi hírű grafikusként is tevékenykedik.

Miért kellett tagcseréket eszközölni a zenekarban az utóbbi pár hónapban, és miért ennyire „a felszín alatt" intéztétek ezeket az ügyeket?

Ennek egyszerű oka van: én döntöttem így. A lemezmegjelenésig nem akartunk összezavarni senkit: így is sok hibás dolog jelent meg azzal kapcsolatban, ki is szerepel a lemezen, dacára annak hogy nyilvánvalóvá tettük a dolgot. Az utóbbi időben – tavaly nyártól nagyjából – eljött az ideje annak, hogy komolyan leüljünk beszélni a zenekar dolgait illetően. Ekkor mindenki egyöntetűen kinyilvánította, hogy maximálisan ennek szenteli magát. Aztán ahogy ez lenni szokott, jöttek jelek, amikből ennek az ellenkezője derült ki. Volt, akinek anyagi oldalról voltak gondjai, amit egyébként én sosem tolerálok, mert ez nem egy olyan dolog, amiből csak úgy pénzt lehet keresni, és ez nem is erről szól. Ha valakinek ez az elsődleges szempont, az ne kezdjen zenélni. Másrészt sem a próbákon való megjelenés nem tűnt megoldható feladatnak, sem pedig a kommunikáció. Egy dolgot megfogadtam: ha én korrekt vagyok, akkor ezt másoktól is elvárom, és senki ne próbálja meg a saját tempóját ráerőltetni a zenekarra, mert ez nem így működik. A feladatok alóli folyamatos kivonulás és a megbízhatatlanság nem olyan dolgok, amikre építeni lehetne, ezért egyáltalán nem okozott nehézséget ezt a dolgot így kezelni. Pont ezért nem is engedek át csak úgy bármilyen fontos dolgot másnak, csak akkor, ha bebizonyította, hogy képes rá. Másrészt mindez a szerződés aláírása után történt, ami elég nyilvánvaló vészjelzés volt, hogy ezt így tilos tovább folytatni. Szerencsére a kiadó maximálisan egyetértett mindennel, bár nyilván ezekbe ők nem szólnak bele, de támogatták a dolgot. Gitárosi részről a magánélet és egyéb dolgok szóltak közbe, de tény, hogy nem volt könnyű a döntés, hiszen sok évig dolgoztunk együtt. Nem igazán értettük a dolgot, miért akar éppen most másfelé menni, de elfogadtuk a döntést, és a dolog lezárult. Akkora nyilvánosságot sosem kapott a zenekar itthon, hogy ebből szalagcímek legyenek, szóval a felszín alatti dolog ennek is betudható. Viszont mindenképpen el akartuk kerülni, hogy mindez a lemezmegjelenéssel együtt kerüljön napvilágra. Igazából magát a zenét semennyire nem befolyásolja mindez, viszont az egyéni teljesítmény, úgy érzem, sokkal jobb most, amire szükségünk is van. A sors úgysem engedi, hogy valaki ne azt az utat járja, ami neki való. Több hónapot végigpróbáltunk, szóval mindenképpen biztosra akartam menni, mire minden nyilvánosságra kerül.

Hogy került hozzátok Sregh és Neubrandt István? Miért pont őket választottátok, és mi az, amivel hozzá tudnak járulni a Bornholm zenéjéhez, illetve színpadi produkciójához?

Istvánt ugye sok éve ismerem: akkoriban a Sear Bliss oszlopos tagja volt. Igazából más nem is jutott eszembe. Nem akartunk fiatal, bizonytalan életű, lelkileg befolyásolható embert, akit arra visz az élete, amerre éppen a sors hozza, aki nem tud uralkodni a kapcsolatain, esetleg még nem alakult ki benne, mit akar. Vagy ott a legrosszabb eset, amikor valaki csak azért jön egy zenekarba fiatalon, mert így ismert lehet, és igazából a zenei oldal csak addig érdekli, amíg úgymond „haszna" van belőle. Ezeknek ott a létra, tessék végigjárni. Sregh más módon került képbe: őt Dávid javasolta. Futólag ismertem, és beszéltünk is itt-ott párszor régebben, de eléggé meggyőző volt, amit hozott, és emberileg sem megbízhatatlan alak. Hosszasan egyeztettünk, nyilván mindenkinek kiterítettük a lapokat, és így születtek a döntések, de ez mindenképpen nagyon pozitív. Úgy érzem, hogy eltűnt a stressz a zenekar életéből, senki nem áll úgy most hozzá, hogy kompromisszumokkal kellene küszködni. Nyilván lehet mindig látni előre dolgokat a zenekaron belül, amik később kapnak nyilvánosságot, de amit vállalnak a tagok, azt maximálisan meg is teszik. Zeneileg István mindenképpen közel áll ehhez a világhoz, szóval már hozott olyan dolgokat, amik szerepet fognak kapni a következő lemezen. Vagyis megvan az összhang. Alapvető dolgokban pedig kérdés sem merül fel, szóval tudunk arra koncentrálni, amit csinálunk.

Vagyis az új tagok révén eszerint akkor nem lett más az anyag vagy a koncepció az eredeti elképzelésekhez képest...

A lemezt 2012 tavaszán fejeztük be, szóval már bőven készen volt, mire az új emberek bekerültek a képbe, így nem szerepelnek az anyagon semmilyen értelemben. Az elkészüléstől a megjelenésig tartó út nem rövid folyamat. A dalokat lényegében én írtam, a dobtémákért Dávid a felelős, aki gyorsan ráérzett erre a dologra. Noha igaz, hogy az előző lemezen is ő dobol, de ott már majdhogynem kész dalokról beszéltünk, amikor beszállt. Ami a koncepciót illeti, az soha nem annyira egyértelmű: szívfájdalom nélkül kidobok dalokat vagy témákat, ha egy bizonyos idő után úgy érzem, valamelyik nem eléggé ide való vagy jó, vagy ha gyökeresen átalakítana  dolgokat. Mindig a megérzéseimre hagyatkoztam, és ha valaki olyan ötletet hoz, ami tényleg beleillik a képbe, az biztosan maradni is fog. Ilyen például a Fear Of Wonders alaptémája, amit Vozargh hozott, és tökéletes kezdésnek bizonyult. Vagy mondhatnám a Spiral Path szövegét is, amit Saterion írt, aki az előző lemezen szerepelt, és sok évig tag volt szintén. Vele nagyon jó a viszony, jelenleg a Svoid nevű zenekarát csinálja, ami elég ígéretesnek tűnik, a pesti koncerten is ők lesznek az előzenekar. Tisztelem valakiben, ha képes egy saját dolgot elindítani, és ha az még olyan színvonalú is, akkor mindenképp támogatom. Azt viszont mindig ellenérzéssel szemléltem, mikor egy régi tag abból próbál emberileg megélni, hogy ő anno ezen vagy ezen a lemezen szerepelt, és azóta egy hangot nem tett le az asztalra. De nyilván baráti sörözések alkalmával jelent némi potya kört az ilyesmi...

Hogyan kerültetek a NoiseArt kiadóhoz? Mivel tud segíteni titeket a cég, és miért találták izgalmasnak a Bornholmot?

Amikor elkészültünk a lemezzel, egyből elkezdtük promózni a dolgot. Sajnos nem állunk olyan szinten, hogy teljesen önerőből előre tudjunk lépni, ha a kiadónak nincsenek meg ehhez a forrásai vagy lehetőségei. Ezért úgy döntöttünk, hogy a VIC után körülnézünk. Elég sok kiadónak elküldtük az anyagot a Relapse-tól a Nuclear Blastig, és meglepő módon az utóbbin keresztül érkezett ez a lehetőség. A NoiseArt lényegében egykori Nuclear Blast arcok kiadója, és szorosan kötődik a Rock The Nationhöz, ami ma az egyik legnagyobb booking és menedzsment cég Nyugat-Európában. Mindenképp fontosnak tartottuk, hogy tudjunk koncertezni, turnézni, és ehhez mindenképpen szükséges ilyen irányú szerződés is. Hiába adja ki egy nagyobb kiadó manapság bárki lemezét, ha a zenekar nem tud turnézni, nem tud bekerülni olyan helyekre, ahol erre lehetősége van, akkor megette a fene... Magából a lemezeladásból lényegében a semmi következik. Az is egy tévhit, hogy ha valaki eleget promózza az anyagát, meghívást kap ide vagy oda. Ez ezen a szinten már nem így működik. Elég komoly kötelezettséget vállal a menedzsment és a zenekar is, szóval sok idő szükséges, és ha azt érzik, hogy feleslegesen ölnének bele mindent egy csapatba, mert teszem azt a zenészek hobbinak tekintik, hogy zenekarosdit játszanak, de egyébként normál életet élnek – nos, azt azért nem biztos, hogy előtérbe helyezik. Ha látják a fanatizmust, és a zene is olyan, hogy értik és támogatják, akkor más a helyzet. Vagyis a zenész sem engedheti meg magának, hogy félvállról vegye a dolgokat. Úgy érzem, hogy mivel a kiadónál látják a hozzáállást a részünkről, sőt, sok esetben rengeteg dolgot leveszünk a vállukról, működőképes a dolog. Viszont a zenéről soha nem beszélgettünk, és ez jó. Tiszteletben tartják, amit a zenekar csinál, és ennyi. Hagyják, hogy járjuk a saját utunkat, mert látják, hogy vannak tervek, készülnek dolgok, és informálom azért őket olyan szinten, hogy akár a következő album borítótervét magánemberi szinten néha megmutatom nekik. Nem kifejezetten alárendelt a viszony közöttünk, sokkal inkább közvetlen a kapcsolat, és mindenki tiszteletben tartja a másikat.

Miként jellemeznéd az új albumot egy olyan embernek, aki szereti a black metalt, de még sosem hallotta a Bornholm zenéjét?

A zene eléggé személyes dolog, így nem is nagyon tudom, mit mondhatnék. Semmiképp sem hasonlítgatnám más zenekarokhoz, az ilyesmit feleslegesnek tartom, és magánemberként sem szoktam ilyen jellegű kérdésekre választ adni. Akármit mondanék, az mindig az illető saját tapasztalatai alapján csapódna le az illetőben, ami a közelében sem járna az igazságnak. Másrészt az ilyen irányú marketinget kerülöm, meg úgy általában a hasonló szituációkat is. Ez olyan zene, ami megtalálja a közönségét és viszont. Sokkal jobban el tudják egymásnak mondani külső arcok a lényeget, mint hogy én próbáljam szavakkal magyarázni. Az életem egy részéről van szó, és nem feltétlenül úgy jellemezném, hogy más megértse. Aki folyamatosan a modern világ hamis képzeteiben él, annak nyilvánvalóan érthetetlen. Aki valahol érzi, hogy van ezen kívül más is, és ezek nem feltétlenül elfogadott dolgok, az talál benne sok mindent. Részemről teljes megtagadása ez a haladó és technokrata emberi létnek, és sokkal inkább spirituális, szelektív és elutasító. Minden lélek egy birodalom, és én nem engedem, hogy ennek a határait bármi is átlépje.

Nemcsak a zene, hanem a hangzás is feltűnően masszív és komoly ezen a lemezen. Szerinted manapság – figyelembe véve a technikai fejlődést – mennyiben anyagiak és mennyiben hozzáértés, illetve vízió kérdése, hogy világszínvonalúan szól egy metal album vagy sem?

Valahol a kettő között van az igazság. Van egy érzet, egy bizonyos meg nem nevezhető különbség egy otthon felvett lemez és egy stúdióban készült album között. Az utóbbi, ha idővel talán nem is divatos és maximális, mindig meg tudja őrizni a saját arcát, és fel sem merül, hogy ilyen vagy olyan. Teljessé tud lenni önmagától, attól, amilyen, el tudja magát fogadtatni. Nyilván kivételek mindenhol vannak, de ebbe most nem érdemes belemenni. Az otthon készített lemezek esetében valahol sosem kap lelket a dolog: valahol mindig kompromisszumot köt magában az ember hallgatása közben. A technikai eszközök számolnak, egy mikrofonos felvételben ott van a kiszámolhatatlan. Ezért úgy voltunk vele, hogy mindenképpen rendes körülmények között készítjük el a lemezt. Arról nem is beszélve, hogy egy hosszabb stúdiós munkának megvan a maga hangulata, légköre, ami számomra sokkal inspirálóbb, mint az ezerszer látott íróasztalom mellett küszködni valamivel. A stúdió kiszakadást jelent a hétköznapi életből, úgy általában a külvilágból. Ott csak a zene számít. Nyilván anyagilag sokkal nehezebb ez az út, és van, aki azt mondja: ő nem áldozna fel ennyi mindent, és nem csinálná. Én meg azt mondom, hogy ez így van jól. A költségek mérhetetlenül meg tudják nehezíteni az életet, de ha egyszerűen nem számít, akkor nem számít. Meg kell oldani a problémákat, nem pedig kifogásokat gyártani belőlük. Vízió meg mindig van, ami egyfelől jó dolog, másfelől a legritkább esetben valósul meg. Ahogy felvettük a hangszereket, onnan már talán ki lehet alakítani egy képzetet, hogy miként is kellene megszólalnia a különféle témáknak. Másfelől a hely hangulata is sokat változtat a dolgokon: bekerülnek új részek, meglévők átalakulnak esetleg ott helyben. De ez mindig jó. Ha valamin szükséges változtatni, akkor azt meg is kell tenni. Az meg más kérdés, hogy világszínvonal – melyik zenének mi áll jól. Egy több millió dollárból készült lemez sem biztos, hogy tetszeni fog. Mindenképp ott rejlik a dologban az emberi tényező, hogy ki dolgozik vele. Sosem jó, ha zenekaron belül oldják meg a hangmérnöki feladatokat, mert mindenkinek maga felé húz a keze.

Napokon belül úton lesztek Európában a Paganfest turné keretében. Mit vártok ettől a körúttól a banda ismertségét tekintve?

Ezen különösebben nem agyalunk. Lényegében minden eddigi lemezünk kint jelent meg, szóval valamennyire képben van a francia, a holland, az osztrák, valahol mindenki kapott belőlünk egy kicsit. Ott ráadásul alap, hogy minél több országba jusson el az adott kiadvány. Várjuk a turnét, és az a legfontosabb, hogy mi elégedettek legyünk, mert akkor nem lehet gond. Én nem marketingként fogom fel ezt, mert a zenélés nem marketing. Előad valamit az ember, és annak lelke van. Nem azért koncertezünk, hogy vegyék a lemezt, nem arról szól a történet, hogy üzletileg hol lehet ismertebb a zenekar, meg ilyen baromságok. Ez egy zenekar, aminek az a dolga, hogy zenéljen.

Mennyiben mutatkozhat meg a Bornholm lényege egy ilyen stílusilag szerteágazó fesztiválturnén? Vagyis szerintetek mennyire lesz jelen a ti potenciális közönségetek a bulikon?

Ezen sem agyalunk. Mivel nem volt soha ilyen jellegű turnénk kint – az év folyamán esedékes többi fellépésről még nem is beszélve –, így szerintem sokan eljönnek, akiknek nem volt még lehetőségük erre. Soha nem éreztem olyan nagy dolognak, hogy valaki előtt felléphetünk, mert csak az számít, hogy ott vagyunk. Előtte vagy utána lehet akárki, az már az ő koncertjük, az ő dolguk. Nem motivál jobban az sem, ha a főzenekar előtt vagyunk. Maga a koncert nekem fontosabb, mint a körítés. Sok tekintetben különbözünk a fellépő zenekaroktól, de ennek mindenkinél természetesnek kellene lennie. A közönséget tisztelni kell, de soha nem szabad kiszolgálni, mert onnantól ugyanolyan a zene is, mint bármilyen árucikk, csak kicsiben. Pont ezért kötődnek az emberek egy zenekarhoz. Ha mindez fordítva történik, az ember egy idő után ordítva hány attól, amit hall, mert kommersszé válik, vagy eltűnik az adott csapat a süllyesztőben. A zenekarnak kell dominálni, és ha ez megvan, megvan a közönség is.

Mennyire ismeritek zeneileg, illetve emberileg a többi turnétársatokat?

A Thyrfing utóbbi lemeze tetszett, bár a koraikat nem nagyon hallgattam, Az Ex Deóval csak ismerkedem. A többiek is jó arcok emberileg, zeneileg meg mindenki azt az utat járja, ami neki jólesik. Nem rajongóként vagyok zenész, szóval tiszteletben tartom, amit csinálnak, még ha tőlem távol is áll néhány zenekar. Némelyikükkel dolgoztam együtt itt-ott, például az Ex Deo pólóit én terveztem, vagy a Wolfchantnek a borítóját is. Semmi gond nem volt, rendes arcok. Szerencsére ebben a közegben nem divat azzal kivívni az elismerést, hogy csak annak köszönök, aki leborul előttem, mint ahogy itthon oly sokan így viselkednek...

Milyen további külföldi turnékilátások állnak előttetek a Paganfest után? Mennyire lesz képes a NoiseArt és az ügynökség „alátok dolgozni" a kulcsfontosságú európai fesztiválszezonban?

Eléggé kiterjedt ezen a téren a Rock The Nation. Fontos, hogy ezeket a dolgokat nem a kiadó intézi, ez sehol sincs így, csak ha a cégnek van koncertszevező menedzsmentje, akkor talán. De a kiadó dolga a lemez kiadása és a terjesztés, meg az ehhez kapcsolódó dolgok. Egy kiadó sosem tud egyedül bármilyen lehetőséget intézni turnézásra. A lényeg az, hogy az RTN-nek azért rengeteg saját fesztiválja van: Extreme Fest, Full Of Hate, Paganfest, Heidenfest, Neckbrakers Ball, Metalfest, és még sorolhatnám. Szóval ezen a téren nincs gond. Jelenleg is szervezik a Beastival nevű több napos fesztivált, ahol a Sodom – Kreator – Destruction – Tankard négyes is fellép, és még rengetegen a világból, a Satyricontól talán még King Diamondig is sokan. Ezen a fesztiválon mindenképp ott leszünk. A pontos napot még nem tudom, de minden folyamatban van. Külön megtiszteltetés, hogy én csinálhattam a rendezvény vizuális arculatát. A többi dologról még inkább nem mondanék semmit. Amint biztossá válnak, az oldalunkon vagy bárhol mindenképp informálódni lehet majd. Az itthoni fesztiválok közül egyelőre a pécsi Rockmaraton az, ahol biztosan leszünk, de ezek a dolgok most alakulnak, ilyenkor jönnek a felkérések, lehetőségek. Mindennek eléggé a közepén vagyunk jelenleg.

Kivel turnéznátok legszívesebben?

Önmagunkkal, miért, mit vártál? (nevet) Él itthon egy tévképzet, hogy az a csúcs, ha valaki valakivel elmehet, és felmoshatja előtte a színpadot, mielőtt a főzenekar színre lép. Engem ez nem motivál, nincsenek ilyen vágyaink. Mindenki tolja a maga szekerét, aztán lesz, ami lesz. Bárki előtt vagy után lépünk fel, mindig az számít, hogy azt hozzuk, amit magunktól egyébként is elvárnánk. Mindenképpen jó dolog, ha emberileg kijön az ember a többi fellépővel, úgy nagy élmény a turnézás. Ha meg zeneileg sem állunk messze egymástól, még jobb. A legfontosabb, hogy mindenkitől lehet tanulni. Mindenki végigjárt egy utat, amíg eljutott odáig, ahol éppen tart, és sokan nem is tudják, mennyi nehézségen kellett átmenni ehhez mindenféle értelemben. Jó dolog, ha valaki elmegy turnézni egy általa nagyra tartott zenekarral, de attól még nem fogják vele összetéveszteni, és az a legfontosabb, hogy ők se tévesszék magukat utána össze a másik csapattal. Mindennek eljön az ideje, de mindenért áldozatot kell hozni.

A háttérmunkát tekintve miben jelent könnyebbséget, hogy a zenekarnak Hjules és a te személyedben két nemzetközileg is ismert és elismert grafikus tagja van?

Mivel nálunk kezdettől fogva egy koncepciót alkottak a vizuális dolgok a zenével, mindenképpen nagy segítség. Hjules nem nagyon folyik bele a borító- és egyéb dolgokba, ezeket én csinálom, de sokat segít a klipeknél vagy esetleg apróbb dolgokban. Eléggé elfoglalt, és úgy gondolom, ha egyszer késztetést érez erre, csinálja nyugodtan. Addig én oldom meg a dolgaink ezen oldalát. Nem kell kompromisszumot kötni senkivel, nincs köztes szűrő, akin át kell vinnem a saját víziómat, minden gyorsabb, és nem is kerül semmibe. De a szerencsének köszönhető, hogy a civil munkánk kapcsolódik vagy kapcsolódhat a zeneihez. Bár sok éve foglalkozom grafikával, gyerekkorom óta, itt elsősorban zenész vagyok, ahol hasznát veszem ennek a dolognak. Lényegében meg tudom mutatni ennek az egésznek egy zenével nem elmondható oldalát is, és ez jó.

Bonyolult lesz-e összeegyeztetni a zenekar elfoglaltságait a hétköznapjaitokkal, amennyiben a jövőben stabilan várhatók ilyen volumenű turnék a csapat életében?

Ez mindenkinél másképp alakul. Van, akinek van polgári állása, van, akinek nincs, és van, aki szabadúszó. Annyira nem vészes a dolog, hogy ne legyen működőképes. Sorrendet kell felállítani. Én a magam részéről tudok nyilatkozni ez ügyben, mégpedig azt, hogy a polgári élet soha nem volt első számomra. Ha úgy éreztem, hogy egy munkahely vagy magánéleti dolog leköt, és nem tudom tőle a saját dolgomat csinálni, azonnal felálltam. Nem mérlegeltem, és nem mérlegelnék most sem. Soha nem érdekelt, mi hogy lesz, egyszerűen nem számít. A fanatizmussal szerencsére a felelősség teljes hiánya is együtt jár, szóval nyugodt marad az ember. De úgy érzem, az élet szereti az ilyen embereket, ugyanis mindig ezáltal sikerült más területre kerülnöm, vagy végül úgy alakítani az életemet, hogy én irányítsak. Enélkül lehetetlen lett volna mindez. Havi fixért nem éri meg egy életet feláldozni. Ez a hozzáállás persze sok nehézséggel is jár, de a hétköznapi élet egyébként is az egyik leggyűlöltebb dolog számomra. Ilyenkor fel kell tenni a szemellenzőt, és vállalni, ami jön. Minél komolyabb problémákat old meg az ember, később annál kevesebb gondja lesz bármivel is.

Hogy látod ma a black metal helyzetét a '90-es évek csúcskorszakához képest? Mennyiben képes ma újat nyújtani, újat mutatni a műfaj?

Nyilván én a koromból fakadóan a '90-es évek legvégét kaphattam el black metal ügyben, meg főleg a 2000-es évek elejét, de az még mindenképpen egészségesebb színtér volt. Voltak egyéniségek, akik nem akartak egymásra hasonlítani. Aki megmaradt abból az időszakból, nagyrészt elvesztette önmagát, de attól én még szívesen hallgatom a régi lemezeket. Megítélni meg semmi jogom a zenekarokat, mert mint mondtam, elsősorban nem rajongóként élem meg a zenét, és tudom, milyen folyamatokon megy át mindenki akár belül, akár zeneileg. Tiszteletben tartom, hogy ezek az előadók azt az utat választják, ami nekik jó. Nem az én dolgom véleményt mondani más zenéjéről, mert az az ő alkotásuk, nekik van mindig mindenben igazuk. Az, hogy ez találkozik-e azzal, amit én keresek, már más kérdés – lehet hallgatni vagy nem hallgatni őket. De külső emberként semmiképp nem véleményeznék senkit.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Az Emperortól az Anthems To The Welkin At Dusk, az AC/DC-től a The Razor's Edge és az Iron Maidentől a Seventh Son Of A Seventh Son.

Mi az élet értelme?

Kinek a szemszögéből? A társadalom és az uralkodó felfogás szemszögéből jó szolgának lenni, kevés problémát okozni, hasznos dolgokat teremteni, építeni, haladni, előre menni, dolgozni – nekik. Részemről ennek ellentéte: egy helyben maradni, senkinek és semminek nem engedelmeskedni, semmi előtt le nem borulni és semmilyen normát el nem fogadni. Csak azt csinálni, ami belülről hajt, és arra menni, amerre úgy érzem, menni kell, nem pedig arra, amerre hajtanak, mint a barmot – jár, amivel jár.