Bő tíz év alatt lemezek, koncerthegyek hazánk talán legrégibb "do it yourself" csapatától. Meg nemrég a Versus, ami az ötödik stúdióalbum, egyben az eddigi legkomolyabb anyaguk.
Mindig legalább egy lépéssel előre - akár ez is lehetne a mottója a zenekarnak,
Az előző lemez után lehetett sejteni, hogy tovább dallamosodtok. Akkor ti már tudtátok az irányt vagy ez menetközben alakult a lemezen hallhatóra?
Perso: Nálunk sosem ilyen húde tudatosan tervezett, hogy merre haladunk tovább. Az biztos, hogy nem szeretnénk kétszer ugyanolyan lemezt csinálni, mindig próbálunk új dolgokat belecsempészni a zenénkbe, hogy ne váljunk unalmassá se a közönségünk, se magunk számára. Most a dallamokkal próbálkoztunk. Ez nem is annyira új fejlemény, hisz az Incarnationön felbukkanó egy-két kísérlet mellett a koncerteken pár régebbi számba is csempésztünk plusz hangokat. Inkább az arányok voltak nagyon képlékenyek. Nem tudtuk igazán, hogy fog működni a dallamos ének (vagyis az a 3 hang, amit produkálni tudok) a mi zenei közegünkben, pontosabban, hogy meg tudjuk-e oldani a dallamok beillesztését a zenénkbe úgy, hogy az ne menjen az energia, a keménység rovására, ellenben mégiscsak "fogósítson" és "hangulatkeltsen", mindezt ráadásul úgy, hogy az a mi enyhén speciális ízlésünknek megfeleljen. Ezért eleinte csak óvatosan próbálkoztunk, hagytunk időt magunknak bőven a kísérletezésre, emésztgettük a dolgot. Ez a gyakorlatban kb. úgy nézett ki, hogy a zenei alapokra, vázlatokra hoztam ilyen dallamötleteket, a többiek pedig jelezték, hogy szerintük jó-e az irány, vagy sem. Ha elkapták, akkor továbbgondoltuk, és ha erősítette a zene és a szöveg hangulatát, maradt. Mondjuk volt pár dallam, amit csak a lemezen hallottak, illetve felénekléskor, de nem volt gond azokkal sem, mert addigra már én is tudtam nagyjából, mi az, ami belefér, és próbáltam a képzeletbeli kereteken belül maradni. Most mondhatnád, hogy ja, hallom, lásd a reggae rész az Escape Songban... nem fogod elhinni, de az a rész egyből bejött nekik. Hát, ez van, úgy látszik szép lassan mindannyian elhülyülünk.
Komolyra fordítva a szót, nehéz megtalálni az egyensúlyt, főleg, hogy közben folyamatosan ki-kiestünk az alkotófílingből (meló, koncertek, egyéb kényszerpihenők miatt beleszaladtunk próbamentes időszakokba), de szerencsére annyira sosem vesztettük el a fonalat, hogy most ne lennénk elégedettek a végeredménnyel. Tudom, hogy szokás mindig az aktuális, az új lemezt fényezni, de lényeg a lényeg: a Versus eléggé beütött mindnyájunknál, ami nagyon-nagyon jó érzés. Örülök, hogy sikerült ennyire eltalálni a közös nevezőt.
Perso, jártál énektanárhoz is. Miben segített ez neked a legtöbbet?
Perso: Hát elsősorban az éneklésben. (nevet) Megtanultam, hogy kell technikából énekelni, bemelegíteni, gyakorolni, légzéstechnika, ilyesmi. Nagyon kedves énektanárnőm, Chiovini Márta ráadásul képben van az általam kultivált műfajjal is (nem véletlenül, sok hozzám hasonszőrű elvetemült tanult nála – pl. Hair a Strong Deforimty-ből, Bacsa Gábor a Cybornból, vagy anno Ráth Zsolti a Mindcrime-ból, stb.) Ráadásul nagyon jó pszichológus is, úgy tanultam meg nála egyre több mindent, hogy hiába éreztem, hogy még nagyon az út elején vagyok, mégis mertem, merek énekelni. Nemtom, nektek ez jó-e, de én élvezem. (nevet)
Előre kidolgoztad az énektémáidat vagy előfordult, hogy stúdióban rögtönöztél?
Perso: Kidolgoztam a témákat előre, de nem estünk kétségbe, ha kiderült, hogy itt-ott mégse úgy sül el a dolog, ahogy hittem. Szerencsére most több időnk volt a stúdióban, úgyhogy nem kellett ráparázni az ilyenekre, volt mód helyben megfejteni a bibiket. Végre most tényleg ilyen kreatív stúdiózás folyt, nagyon élveztem a feléneklést és rengeteget tanultam belőle. Scheer Max Viktor, aki amúgy egy üzemanyagproblémák miatt itt ragadt ufonauta, tényleg producerkedett, megfejtett, inspirált, szuggerált, folyamatosan bombázott az észrevételeivel, instrukciókat adott, szóval tényleg megrendezte az általunk írt művet. Ha jó volt az ötlet, megerősített, ha pedig nem volt éppen tigris a megfejtés, akkor közösen nekiültünk és kitaláltuk a megoldást. Szerencsére nagy baromságaim azért nem voltak, inkább csak finomítgatások szintjén molyoltunk. Egy-egy hang, amitől "még olyanabb" lett a dallam, máshol meg esetleg a ritmust tettük gördülékenyebbé, ilyesmi. A háttérvokálokat viszont 90%-ban ott találtuk ki a stúdióban, amikor már egyben hallottuk a dalt, díszítőgitárostól-mindenestől, és ebben tényleg sokat segített a Max. Aki már dolgozott stúdióban, biztos megerősíti, hogy amikor pörög az óra, haladni kell, a sok koncentrálás pikkpakk leszívja az akut, na ilyenkor nagyon jól jön, ha valaki segít kimozdítani a holtpontról, főleg, ha az a valaki történetesen egy baromi jó szakember, aki le is vágja, hogy mi a fityfenét akarunk kezdeni az adott résszel.
Körmi, téged nem zavar, hogy most gyakorlatilag kevesebb dolgod akad a mikrofon előtt?
Körmi: Nem zavar, nagyon tetszenek most ezek a számok így, ebben a formában. Persze ettől még lehet, hogy legközelebb ez máshogy lesz, nálunk ez sosem annyira tudatos. Tetszettek Perso énektémái, ezért szavaztam én is erre az irányra. A dolgok egészét néztem és úgy érzem, hogy mindenféleképpen jót tett ez a lépés. Persze nem szabad elfelednünk, hogy honnan indultunk és hogy a rajongóink miért is kedvelik a zenénket – ebben pedig benne van a két ének adta változatosság, ami mindig is különlegessé és egyedivé tette a zenénket.
Amúgy mennyire spontán dalírásilag, átszerkesztésileg a zenekar?
Perso: Dalírásilag elég spontánok vagyunk, valaki – általában Körmi – hoz egy témát, nekiesünk és egy-két próba alatt össze is szokott állni egy vázlat, amit aztán addig gyúrunk, míg mindenki áldását nem adja rá. Kecskés Peti és én inkább összefüggő témákban gondolkodunk, de azokat is szétszedjük és újra összerakjuk közösen, vagy kicsípünk belőlük egy-egy témát és összegyúrjuk már meglevő vázlatokkal, ilyesmi. Nincs recept, ahogy esik, úgy puffan.
Az átszerkesztéseknél azért már szoktak kialakulni néminemű viták, vagy nem is vitának nevezném ezeket, inkább ilyen "megrekedésnek", amikor mindenki hajtogatja az igazát és nem jutunk egyről a kettőre. Szóval nem egyszerű egy egyszer már jóváhagyott téma utólagos megváltoztatását keresztülvinni, de ezen a téren is kezdünk egyre rugalmasabbak lenni, hál istennek. Ez elég nagy segítség, mert nem vagyok egy ének-rögtönző zseni, utólag meg, ha az ének mégiscsak úgy kívánja, nem mindig tudom elég hatékonyan elmagyarázni, hogy egy magában ütős riffbe miért kötök bele, miért nem jó az úgy, ahogy van. Ezért korábban legtöbbször az éneket alakítottuk a zenére, és hát született egy-két cipőkanalas megoldás. De a Versus-nál már ez ügyben is volt előrelépés, és ezeknek az apróságoknak köszönhető, hogy így egyben vannak a dallamos részek. Persze bőven van még hova fejlődni, de szerintem jó úton haladunk.
A cd borító szamurájos-sárkányos dizájnját ki álmodta meg? Koncepcióban kapcsolódik valahogy ez a szövegekhez?
Perso: Körmi volt az értelmi szerző.
Körmi: Nálunk nincs sem lemezenkénti, sem átfogó követendő koncepció a szövegek terén, nincsenek sztorik, mindig olyan témákat öntünk rímbe, amik éppen foglalkoztatnak minket, ugyanúgy, mint rég: útkeresés, szembenállás, a fájdalom ezernyi arca, ami körülvesz minket. Tartalmilag hasonló témaköröket érintünk, mint a kezdetekkor. A mostani szövegeket is átszövi a harc, a küzdelem – a magányos harcos sokszor reménytelen, de kitartó csatája a világgal, önmagával. Ezt próbáltuk érzékeltetni a "szamurájos" borítóval. Mivel a szövegeink sem kimondottan direktek, a borítót sem akartuk túl szájbarágósra, inkább ilyen misztikusra, sejtelmesre képzeltük. Emiatt a "meseszerűség" miatt kicsit külön életet is él, köszönhetően Havancsák Gyula keze munkájának. Benne van a zene vadsága is, elsősorban a színekben, a mintákban, a bársonyszerűségében pedig a finomságok, a dallamok. Valahogy így lett kerek az egész.
Előfordult már az elmúlt évek alatt, hogy komolyan eltöprengtetek azon: "de jó lenne egy kiadónál lenni és nem mindent saját erőből intézni", vagy 100%-osan működőképes volt mindig, hogy mindent saját erőből intéztetek?
Körmi: Rengeteg oka van, hogy így alakult a helyzetünk, hogy az ötödik lemezünk is szerzői kiadásban jelent meg. Nem azért van ez így, mert mi elzárkózunk minden külső segítség elől, mi szeretnénk már egy biztos hátteret a zenekarnak, de nem minden áron. Csak olyan céggel szerződnénk, akik biztosan előrébb lendítenék a dolgainkat. Ha látjuk, hogy ugyanazon a szinten topognánk velük is, mint önállóan, a mostani helyzetünkben, akkor semmi értelme lekötni magunkat. Talán az új lemez meghozza ezt is és beérik végre ezen a szinten is a bizonyos gyümölcs. Nem titok, hogy pár éve már külföld felé kacsingatunk, van érdeklődés, de mi is bizonytalankodunk néha.
A perkás srác már egy ideje veletek van, bemutatnád őt, ki ő, tulajdonképpen miképp kerültetek kapcsolatba vele, mit kell róla tudni?
Körmi: Szabó Máté a Skizodigital zenekar dobosa, már pár éve ismerjük egymást, de a Debrecen-Fehérvár távolság eddig leküzdhetetlennek tűnt. Mostanság áthidaltuk ezt is. Velünk volt a stúdióban és a nagyobb bulikon. Ahová felfér a cucca a színpadra, ott van velünk.
Egy rakás hazai zenekar projektezik, vendégszerepel meg hasonlovak, ti terveztek ilyesmit vagy CDT mindenek felett?
Körmi: Voltak már különféle project ötletek, de valahogy ezekből sosem lett semmi, talán kevés az időnk... meg hát mégiscsak a CDT a szívünk csücske!
Perso: Persze, CDT mindenek felett, de nincs megtiltva semmi ilyesmi, ha erre gondolsz. Vendégszereplések voltak is már, ilyesmi mókákra általában kaphatóak vagyunk, mint ahogy mi is szívesen hívunk vendégeket a lemezeinkre – bár pont a Versuson ezt most nem annyira erőltettük. Projektekre sajnos nincs időnk, folyamatosan nyomulunk a CDT-vel, plusz dolgozunk is, szóval nincs túl sok szabadidőnk, sem fölös energiánk. Remélem a jövőben azért lesz majd mód kipróbálni az 'egyéb' kategóriás ötleteinket is.
A hazai klubhelyzet elég siralmas, kevés kivételtől eltekintve. Szerintetek lehetne ezen valahogy javítani, illetve milyen ötleteitek lennének ezzel kapcsolatban?
Körmi: A magyarországi gazdasági helyzet az emberek pénztárcájára és közvetve a klubokra is kihat. Nincs pénz ebben a műfajban, nem is volt soha. Meg kéne érteni, hogy csak akkor fog működni valami, ha működtetik. Szükség van arra, hogy belépőt fizessenek egy koncerten és hogy vegyenek lemezeket. Nem szabadna abból állnia a rajongásnak, hogy beöltözünk rockba, és berúgva hőbörgünk az ingyenjegyért a klubban, ha bejutunk, akkor pedig az első dolgunk, hogy szétrúgjuk a WC-ben a piszoárt. Siralmasak a klubok, de erről szerintem legtöbbször azok tehetnek, akikért van a hely. Persze van pár zenekar is, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy lassan, de biztosan néhány jó hely végleg bezárjon, mert mondjuk nem reális áron mérik a produkciójukat. Az egyensúlyt kéne megtalálni, hogy mind a három résztvevő jól járjon, de ez néha lehetetlen sajnos.
Perso: Szerintem lényeges változás csak akkor lesz, ha elér az ország egy bizonyos életszínvonalat. Mivel az embereknek nincs pénze rendszeresen koncertekre járni, nincs meg az a bázis, ami alapján már érdemes lenne befektetnie a klubosnak egy koncert szempontból megfelelő hangcuccba, meg egyáltalán, egy épkézláb koncerthelyszínbe. Sajnos egyszerűen nem élnek meg itthon a normális helyek. Mivel nem tegnap óta járjuk az országot, elég feltűnő, ahogy jönnek-mennek a klubok, ami persze senkinek se jó, mert hiába alakul ki valahol egy törzsközönség, meg egész normális zenekar-tulaj kapcsolat, ha rá egy-két évre már egy tök másik arccal, hellyel, stb. kell egyezkedni, mindent elölről kezdve, hogy ugyan hadd menjünk már játszani - ami elég frusztrálóan hat, mármint hogy 10 év után magyarázni egy elvileg rock/metal beállítottságú illetőnek, hogy ki a lófasz is vagyunk mi. Vágod, nem az, hogy tudom kik vagytok, ide ne gyertek nekem, hanem egyszerűen fingja sincs. De ez egy másik történet. Normális klubok nélkül meg persze, hogy nem lehet becsábítani az embereket a koncertekre, mert hamar ráunnak a szar körülmények között csak tudásuk kis százalékát bemutatni képes bandák próbálkozásaira. És persze a zenekarok is lehetnének aktívabbak. Fel kéne fogni, hogy ez nem egy olyan műfaj, hogy elzenélgetünk, aztán varázsütésre egyszercsak hirtelen jól megélünk belőle. Ha a zenélés a hobbid, áldozni kell, rengeteget, mint minden komolyan vett hobbi esetében, hogy hosszú távon majd esetleg valami történjen. Azt meg, hogy mire viszed, majd eldönti a közönség. Szerintem már most is van egy tisztes középút, aki tökös, el tud lavírozni az akadályok között, egy középgyanús, de már vállalható szinten. Persze szar, hogy nem elég "csak" zenésznek lenni, hanem mindeneskedni kell, hú, nagyon tudnék művészkedni én is, akkora művész lennék, nem érne le a lábam a földig, de ez nem az a hely. Itthon "divat" nagyon elvontnak, meg "közérthetetlennek" lenni, és mégis közönségsikerre áhítozni. A helyén kéne kezelni a dolgokat. Nemtom, miért hiszik azt egyes bandák, hogy egy külföldön is underground stílussal majd itt, Magyarországon, az operett és a mulatós hazájában pikk-pakk több száz embert fognak megmozgatni... az ilyen elbaszott prekoncepciók miatt aztán a temérdek bandából alig van, akik eljutnának akár csak a minimális ismertségig, mert rájuk tör a világfájdalom, ha az első demó után nem kapkod értük a Sziget nagyszínpad meg a Gipsz Jakab Rekordsz.
Szóval először is mindenkinek a saját háza táján kéne rendet tenni, és ott megtenni, amire képes: a bandáknak nem a szájukat húzni, meg rinyálni, meg főleg nem a másikra mutogatni, hanem nyomulni ezerrel, erőn felül is, ha már egyszer ebbe a kemény fába vágták a fejszéjüket. Persze ezért cserébe nem ártana, ha legalább a minimális tiszteletet elvárhatnák mindenkitől, klubosoktól, újságíróktól, zenehallgatóktól – imádom ezt a hozzáállást, hogy nálunk mindenki rocksztár, aki csak zeneközelbe kerül, még azok a "rajongók" is, akik már háromnál több lemezt hallottak. A klubosoknak picit tökösebben kéne szervezni-reklámozni, és semmiképp sem tátott szájjal várni a sült galambra, elvégre nekik is érdekük, hogy minél többen és minél szívesebben járjanak hozzájuk. A rockereknek meg szintén picit jobban kéne nyomulni, körülnézni, mi folyik kis hazánkban, kutatni az új után, nem csak otthon ülni és karba tett kézzel várni, mikor jön már arra egy banda (amiről meg lekésni-bebaszni-stb, bocs, mikor jöttök megint? vicc). Sajnos itthon az "elhagyom magam-de szar nekem-lesz ami lesz" mentalitás a jellemző, ráadásul aki meg már elért valamit, azt jól fikázzuk le, mert "mit képzel ez magáról meg amúgy is de szar", ahelyett, hogy ellesnénk a trükköket, ilyesmi. Így aztán végül mindenki méreget mindenkit, megy a klikkezés, úgyhogy azt meg, hogy összefogás, már meg sem említem... Szóval van itt káoszposvány, nem is kicsi, és nem is lesz könnyű kimászni belőle.
A Tankcsapdával turnéztatok, mennyire vette le a közönség a zenéteket? Szerintetek van arra esély, hogy szélesebb réteg érdeklődjön némelyest más, nem a legegyszerűbb, érdekesebb zenék iránt?
Körmi: A Versus megjelenési időpontját a lemezfelvétel miatt nem lehetett pontosan tudni, ezért nem mertünk nagyon bulikat szervezni őszre. A megjelenés után kapóra jöttek a Tankcsapdás bulik, november-decemberben páratlan körülmények között remek hangulatú bulikat adtunk. Jók voltak a visszhangok és nagyon jól éreztük magunkat minden hétvégén. Az utolsó buli a Főnix Csarnokban pedig életre szóló emlék marad mindannyiunknak.
Perso: Látszólag bejött a közönségnek a zenénk, de nem hinném, hogy ebből hosszabb távú következtetéseket vonhatnánk le. A szélesebb rétegeket csak a magyar szöveges zene érdekli.
Szerintem nagyon messze vagyunk attól, hogy nem egyből ható, gondolkodós zenével tömegeket lehessen itthon megfogni. De ha belegondolsz, külföldön sem a gigaextrémek meg a húdeprogresszívek az aranylemezesek. Nézd meg, a legextrémebb menő, a Slipknot is csak a cirkusszal tudta felhívni magára a figyelmet – legyenek bármilyen jó zenészek is. A Mars Volta, a Tool, vagy akár a Pain Of Salvation töredékét sem adja el, mint mondjuk egy Limp Bizkit féle híg fos. Szerintem elég nagy hülyeség lenne azt hinni, hogy ezt meg lehet változtatni, meg nem is kell, mindenki hallgasson, amit akar, végül is magával szúr ki, aki csak azt fogyasztja, amit elé tesznek, úgy kell neki. A másik meg, hogy nem szabad összetéveszteni az igényességet a közérthetetlenné bonyolítással, de ezt meg már mondtam. Ne legyünk már annyira elfogultak magunkkal, hogy elveszítsük a realitásérzékünket a zenénk fogyaszthatóságával kapcsolatban. Ha valaki a zenészeknek zenél, meg logarléccel hangol, ne csodálkozzon, ha csak a zenészek és a matektanárok járnak a bulijaira. Ja, meg a sznobok, mielőtt még megsértődnek, hogy őket meg sem említem.
Amúgy a koncertjeiteken mi a legjellemzőbb mostanában? Pogo, mosh, stage diving, csak, hogy a leghülyébb "szakszavakkal" kérdezzem. (vigyorgok) Zavar titeket, ha túl erőszakos a közönség egymással?
Perso: Hát a legegyszerűbb lenne, ha elnéznél egyre és személyesen ellenőriznéd. (nevet) amúgy meg tök változó, van, hogy megőrülnek, van, hogy kevésbé, általában azért kialakul egy kemény mag elöl, akik odateszik magukat rendesen. Mi mindent megteszünk, hogy megőrjítsük őket, az biztos. De a 10 éves mivoltunkból adódóan akadnak már nyugisabb törzsvendégeink is, akik meg kényelmesen, a pulttól szeretnek szemlélődni. Ha elszabadulnak az indulatok, próbáljuk megfékezni a rendbontókat, de szerintem mindannyiunknak tört már le foga mikrofonállványtól, úgyhogy no gatykózás, ellenben rock!
Ha visszatekintetek a 2004-es évre, melyek voltak a legfontosabb, legemlékezetesebb pillanatok számotokra?
Körmi: Nekem a Soulfly buli és az év végi debreceni Tancsapda koncert volt a legnagyobb élmény... meg persze a Sziget...
Perso: Szerencsére rengeteg jó bulink volt, a nyári fesztiválok kifejezetten jól sikerültek, ami nagyon jól jött a lemezfelvétel előtt, tényleg felspannolva, magabiztosan mehettünk a stúdióba. Nekem mindenképp a lemez a legesleg az évben, nagyon örülök, hogy így sikerült. Egyre jobb bulikat adunk Ausztriában is, és hát a Tankcsapda turné úgy ahogy van, hatalmas élmény volt, külön kiemelve a Főnixes koncertet, amit még mindig nem tudtam felfogni...
Jövőre a koncertezésen kívül miket terveztek? Új remix lemez, külföldi koncertek, turné a Machine Headdel, az Atlanti óceán átúszása?...
Körmi: Remix maxi most nem lesz, viszont elkezdődtek egy élő anyag megjelentetésének munkálatai. De ez egy hosszú folyamat, majd meglátjuk, hogy haladunk. 2005 fő feladata a Versus megturnéztatása, szeretnénk, ha a lehető legtöbb helyre eljutna a híre, mert igazán büszkék vagyunk rá. Az elég sűrű ősz után január-februárban pihentetjük a koncertezést picit, de márciustól újra nekiindulunk. Terveink szerint első kanyarban főleg a kisebb városokba megyünk, a nyári fesztiválok után, ősszel pedig a nagyobb városokat vesszük célba. Lesznek külföldi bulik is, szóval nem fogunk tétlenkedni idén sem.
Így a végén akkor a szokásos: szerintetek mi az élet értelme?
Körmi: Valamilyen nyomot hagyni, bármilyet, csak maradandó legyen!
Perso: Sörfűbermuda + píszfrídomhepinesz + hangosmjúzik = 42
