Shock!

Tavaly év végén saját dalokat tartalmazó albummal jelentkezett az éppen egy évtizede indult Zártosztály. Az eleinte „csak" örömzenélésre, és főként a '80-as évekbeli Edda-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup a 2019-ben kiadott Szétszakítva című négyszámos EP után, újabb énekesváltást követően fordult rá egy teljes nagylemez elkészítésére. Az album kiválóan sikerült, mi azonban ennél messzebbre nyúltunk: a zenekar motorjának számító Csillag Endre ugyanis nem csak kiváló dalszerző és gitáros, de remek mesélő is, rengeteg élménnyel és tapasztalattal, amin keresztül végül egész életpályája feltárul. Küzdelmek, sikerek, nehézségek, állhatatos kitartás, véletlen dobta lehetőségek, újrakezdés és örömzenélés – profilban a tavaly már 66. évét betöltött Csuka! Nagyinterjúnk második része.

A beszélgetés első részét itt olvashatod.

Végül aztán mégis kijutottatok külföldre, igaz, nem a Purple-lel.

Igen, aztán jöttek nyugat-európai turnék. Voltak dalok, amiket angolul is megcsináltunk: a Gyere őrült, a Veled vagyok, az Éjjel érkezem és A kör. Ezért született a Lisztománia is. Mentünk svájci turnéra, és mondom: basszus, négy dalt le tudunk játszani, de mi lesz utána? Legyen egy instrumentális, amit mindenki ismer, és magyar vonatkozású. Ez úgy ugrott be, hogy a Körcsarnokban próbáltunk, ahol volt egy jégtáncos revü. Egy nagyon csinos jégtáncos lány kijött, és megszólalt a zene: ta-dam, ta-da-da-dam, ta-ta-ta-tadam! Bameg, hát ezt kell megcsinálni! Gyorsan el is kezdtük Gömével összerakni a témákat. Úgyhogy ezt is játszottunk kint, utána pedig Attila elkezdett magyarul énekelni és teljesen elfogadták, nagy sikerünk volt. Mivel a konziban kötelező volt az angol, beszéltem angolul, bár Norvégiában tanultam meg igazán. Aztán a turnén, amikor hívtak egy rádióba, én beszéltem, nem Attila. Átmentünk Hegyeshalomnál a határon, és onnantól kezdve én lettem a „frontember", mert én tudtam kommunikálni. Olyan újságcikkek voltak, hogy „már csak a gitáros miatt is érdemes elmenni a koncertre", Attila nem volt ott a középpontban. Itt volt a nagy összeveszés is 1987-ben. El akartak minket vinni egy ilyen nemzetközi dologra: Európa egyik legnagyobb menedzsere jött el Magyarországra, hozzá tartozott akkor a Europe is például, és elhasalt teljesen. Azt mondta, hogy rengeteg koncerten volt, de olyat még ő sem látott, mint akkor az Eddánál, hogy a lassú nótáknál az egész tömeg letérdelt gyertyával... Ez annyira megfogta, hogy akart csinálni egy lemezt velünk, csak mondta, hogy az énekest ki kell cserélni, mert nem tud angolul! (nevet) Az volt az elképzelése, hogy Edda néven majd kimegyünk, és Takáts Tamás lesz az énekes, itthon pedig maradunk az Edda Művek Patakyval. De Takáts Tamás sem tudott angolul szintén, csak valamiért azt hitték, hogy ő tud! (nevet) Nem lett persze az egészből semmi, viszont közben nálam már képbe került Petra, aki egy osztrák lány volt, és aki később az első feleségem is lett. És végül miatta ki is költöztem.

Nem volt ez nehéz döntés? Ott voltál a csúcsok csúcsán, a legfelsőbb polcon, amit Magyarországon el lehet érni. Nehéz volt ezt szögre akasztani?

Meg kellett volna még csinálni a hetes lemezt. Bevallottam Attilának, amikor már megnősültem, hogy el fogok menni a zenekarból. Előtte nem mertem elmondani! (nevet) Megijedt, aztán próbált rehabilitálni, anyagilag például, hogy majd többet kapok, mint a többiek, de ebbe nem mennék bele, nem csinálok ilyet a zenésztársaimmal. Akkor egyébként még itthon éltem. Nem disszidáltam, rendesen bejelentettem, hogy megnősültem, jogom van kivándorolni. Kaptam egy konzuli kivándorló útlevelet, de arra is öt hónapot kellett várni. Aztán, amikor megkaptam, mondták, hogy öt napon belül el kell hagyni az országot, különben az egész eljárást újra kell kezdeni. És nem jöhettem haza három hónapig. Ezért nem szerepeltem a hetes lemezen, holott már készre írtuk. Olyan jogaim voltak onnantól Magyarországon, mint egy külföldinek: ha jöttem, be kellett jelentkezni, hogy itt vagyok, maximum egy hónapig lehettem itthon, nem vállalhattam munkát.

Gyakorlatilag ugrottál egyet a semmibe?

Nem teljesen, mert hívtak közben a Krokusba. A Krokus pedig akkoriban nagyon nagy név volt, fej-fej mellett álltak a Scorpionsszal. Azt a hétkoncertes svájci turnét a Krokus menedzsere szervezte nekünk. Egy svájci magyar lány eljárt haza néha, ő hozta el egyszer egy itthoni koncertünkre, utána pedig elhívta a zenekart kintre, így alakult ki ez az egész. A Krokusnak voltak belső problémái akkor, kellett egy gitáros, és meg is lett volna a helyem. Azt hittem akkor, hogy elérem, amit Magyarországon senkinek nem sikerült, és világsztár leszek.

És hol feneklett ez meg?

Minden reális volt, egyedül az nem, hogy magyarként akkor még az NSZK-ba is vízum kellett, Svájcba meg csak órákra kaptam vízumot, ha az osztrák feleségemmel át akartam menni. Nem volt reális, hogy bekerülök egy svájci zenekarba, akik majd eljárnak Ausztriába próbálni, úgy, hogy aztán ha egymás után játszanak mondjuk Németországban, Hollandiában és Amerikában, nem fogok kapni vízumot. Mivel továbbra is magyar útlevelem volt... Nem vettem fel ugyanis az osztrák állampolgárságot, az ugyanis azzal járt volna, hogy le kell mondanom a magyarról. Felvettem volna, ha van kettős állampolgárság, de a magyarról nem mondtam le. De ha lett volna kettős, arra is várni kellett volna fél-egy évet, ráadásul akkor még nem is beszéltem németül, a feleségemmel is angolul kommunikáltunk. De ezek csak a racionális okok voltak. Az is benne volt, hogy belefáradtam. Ott két gitáros lett volna, és jó volt nagyon a másik is, én meg akkorra valahogy elvesztettem az önbizalmamat.

Nem érezted úgy, hogy zenészként légüres térbe kerültél? Edda már nincs, a Krokus-vonal nem jött össze...

Akkor már jártam kint párszor, és a nyugati világ engem elvarázsolt. Tudni kell, hogy az akkori Magyarországot nem lehet összehasonlítani a mai Magyarországgal. Nyugaton bementél a boltba, és minden volt. Bementél egy hangszerboltba, és ott is minden volt. Itthon meg bementem szegény Kormos Tibi boltjába, hogy turnéban vagyunk, elszakadt a húrom. „Hát, nincsen." Vészhelyzet van, itt van ötszáz forint! Úgy, hogy akkor százötven volt a húr. De mondta, hogy figyelj, bármennyit adsz, nincsen gitárhúr, nix. És citerahúrt kellett feltennem! Akkor mondtam, hogy na, ezt nem. Aztán összejöttem Petrával, aki mondta, hogy ő nem tudna Magyarországon élni, menjek én ki. Így hozta az élet.

Kint mihez kezdtél utána?

Tanítottam, de rendesen, mint a dzsessz-szemináriumokon.

Gitároktató voltál?

Nem csak gitár. Zenekarokat tanítottam, dobtól kezdve, állami iskolában, egy határ közeli kisvárosban az osztrák-svájci határtól nem messze. Oda nősültem ki. Az iskolának volt egy dzsessz-szemináriumnak nevezett szakja, oda vettek fel tanárnak '88 szeptemberétől. Elkezdtem rockzenét tanítani, ami annyira bejött, hogy elkezdtek Svájcból átjárni hozzánk, kaptunk egy nagy épületet. De közben az American Institute Of Musicban is tanítottam rockzenét Bécsben, '91-'92 körül. Nekik volt egy olyan plakátjuk, amin valami olyasmi volt a szlogen, hogy „ahonnan a csillagok jönnek", és ott állt rajta Csillag Endre neve felsorolva! (nevet) A rockszak gitártanárja egy magyar srác volt Budapestről, a többiek meg hollywoodi amerikaiak. (nevet) Csak ez végül nem bizonyult túl hosszú életűnek, messze is volt tőlem, és végül ott kellett volna hagynom az állami iskolát. Az állami suli viszont úgy beindult, hogy az igazgató már betiltotta, hogy aki nem helyi lakos, az nem is jöhet oda, vagy extradrágán, dupla árat kell fizetnie. A végén már nem volt elég hely, nem tudtunk már felvenni embereket. Nekem harminchat órám volt, és harminchármat engedett az ottani tanári szakszervezet, úgyhogy egy részét már privátban tanítottam. Azon a „szemétdombon" én voltam a „kakas". A tanítványaim mondták, hogy fú, hát ez milyen gitározás! Én meg mondtam, hogy van gitáros otthon Magyarországon, aki nálam virtuózabban gitározik. „Hát olyan nem lehet!" De, higgyétek el. Hitetlenkedtek: oké, virtuóz, de véresebben biztos nem játszik... Úgyhogy végül szerveztem egy koncertet, hogy bemutassam: nem én vagyok a legjobb! (nevet) Kivittem Tátrait, Alapit, Szappanos Gyurit, meg Hirleman Berci dobolt, és megmutattam az osztrákoknak, hogy nálam jobbak is vannak.

És elhitték?

Olyan lett a koncert, hogy nem léphettem fel két hónapig! (nevet) Ez egy nagyon gazdag vidék, svájci határ, tudod, jöttek tanulni a rendelésre készült egyedi Gibosonkkal, erre megjöttek a barbár magyarok, megittunk valami három üveg viszkit, és végül még gitártörés is volt! (nevet) Elhatároztam, hogy felmegyek, pár hangot pengetek, de Tibuszék gitároznak. De már a beállásnál, amikor Szappanos elkezdett játszani, bejöttek a svájciak, csak lestek, és az még csak a basszusgitár volt! (nevet) Nem tudták mire vélni a dolgot. Olyat kaptak sebességből meg vérből, hogy az egész nyugat-ausztriai önbizalom, flatty, így esett össze! (nevet) Én meg ott táncoltam köztük. Van is egy ilyen videófelvétel, ahol Tibusszal gitárt törünk, és látszik, hogy mindenki csontrészeg! (nevet) Vettem egy gitárt az egyik tanítványomtól ötszáz schilingért, az volt a tervem, hogy majd összetöröm, mondván, én ehhez képest nem is tudok gitározni, merthogy a Tibusz, meg minden. Mondtam is neki, hogy gitártörés lesz. Azt mondta: nebassz, Csillag, én még soha nem törtem gitárt! Add oda nekem, hadd törjek már én is életemben egyszer! (nevet) Ezek után hónapokig büntiben voltam, és nem kaptam fellépési lehetőséget.

Zenéltél is kint egyébként?

Csináltam ilyen-olyan zenekarokat, meg szerepeltem lemezen is. Amikor megszűnt átmenetileg a Bikini, utána volt a D. Nagy és a Frakció. D. Nagy Lajossal elég jóban voltunk, és végül velük megcsináltam a lemezt is, 1993-ban jelent meg a Budapest felett címmel. Elmentem velük haknizgatni, még turnéztam is egy rövidet azon a nyáron. Amikor hazajöttem nyaranként, élveztem az életet, szórakozás volt ez. Rendeztünk egy olyan koncertet a népligeti E-Klubban, ahol az omegások, Benkő, Ciki, meg Trunkos (Trunkos András menedzser – SzG) is ott voltak. A zenekarban meg eleve Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa billentyűzött, szóval ott volt szinte a teljes Omega. Még Kóbor is lejött, csak ő nem lépett fel. A lemezt meg Dorozsmai Péternél csináltuk. Ebben a formációban is gitároztam, sőt, két dalt írtam is. Nem a sikeresebbeket! (nevet) De felkerült rá két dalom. A csúcspont az osztrák életem során Peter Wolf volt, akivel együtt dolgozhattam. Világsztár zenekarok producere volt, meg olyanokért kapott Oscar-díjat, mint a Pretty Woman filmzenéje. Bécsi születésű, és csinált egy stúdiót Ausztriában, mivel Los Angelesben földrengés volt, és szétment az ottani stúdiója, szóval úgy gondolta, Európa közepén ez majd be fog jönni. A világon öt olyan keverő volt összesen, mint az ő cucca. Még Luciano Pavarotti is hozzá jött énekelni, akinek semmi köze a rockzenéhez, vagy Diana Ross, szóval ilyen nagyon nagy világsztárok. A Scorpionsszal is ott találkoztam, rögtön mondták is, hogy „magyar, Omega! Szervusz!" (nevet)

Wolffal hogy kerültél kapcsolatba?

Hallotta, hogy van ott egy magyar gitáros, és elhívott. Akadtak magyar vonatkozású emlékei, Szakcsi-Lakatos Béla például, mert dzsesszista volt eredetileg. A lényeg, hogy elhívott kipróbálni. Elindította a cuccot, és megkért, hogy gitározzak. Aztán egyszer csak szólt a technikusnak, hogy hozza be a Marshallt. Addig csak úgy vonalban gitározgattam. Berakták, és fel is vették egyből, végül rajta is vagyok egy lemezen, ahol Abraham Laboriel basszusgitározik és Vinnie Colauita dobol! De meg nem mondom neked, milyen lemez, mert éneket nem hallottam, csak gitároztam. Kérdezte, beleegyezek, rajta maradhat? Mondom, persze, hogy rajta maradhat, és kaptam ötezer schillinget, ami olyan hatszáz euró lehet most, talán több is. Egy szólóhoz képest az elég jó pénz! (nevet) És a legnagyobb sztori! Ez amúgy 1996-ban történt, amit onnan tudok, hogy akkor csináltam a Kalapács-lemezt, Kalapács Józsi szólóalbumát is. Mutattam is Peter Wolfnak, hogy mit szól. Az alapok nem voltak még rajta, nem élő dobos volt, de büszke voltam a programozásra. Mondta, hogy jó-jó, de itt van a Vinnie Colauita, száz dollár dalonként, és feldobolja. Most képzeld el, ha a Kalapács-szólóalbumon Vinnie Colauita dobolt volna!

Elég bizarr lett volna.

Nagyon! Ha lett volna 1100 dollár a tizenegy dalra, ami végül nem volt... Azt a lemezt egyébként lényegében én csináltam, még analóg cuccon kevertük. A szövegeket Paksi Endre írta, Józsi pedig végül Törökbálinton énekelte fel. Nem lett különösebben sikeres album, de azért akkor engem kell szidni, mert gyakorlatilag én írtam a zenét. Ott is mindenfajta zenei ötlet felvonult, nem volt benne nagy koncepció. De az egy hülye korszak volt, akkoriban mindenki mindenfelé próbálkozott. Zserbó meg Kalapács egy használtautós bizniszben is benne voltak, és akadtak vicces pillanatok. Józsi énekli fel élete első szólólemezét, egyszer csak csöng a telefon, akkor már volt mobil. Felveszi: „Igen, Ford Fiesta, van fehér színű, most hoztuk", közben meg megy a felvétel! (nevet) De Zserbó is jött egyszer ki hozzám, ott ülünk kint a svájci határnál egy étteremben, aztán megveregeti a vállamat: „Látod, hova hoztalak?" Mondom, Zserbó, de én lakom itt! (nevet)

Végül aztán mégis hazaköltöztél.

2000-ben, utána ismertem meg a mostani feleségem, aki viszont akkor Svájcban lakott. Egy tanítványom járt nála a munkahelyén, és amikor nem voltak vendégek épp ott, akkor ő hangosan Eddát hallgatott. 1982-ben született, szóval gondolhatod, ötéves volt csak, amikor én egyáltalán eljöttem otthonról. Viszont a bátyjai állandóan Eddát hallgattak. Szóval bement oda a volt tanítványom, és kérdezte, hogy ez milyen zenekar? Magyar zenekar, a nevük Edda. „De hát ismerem a gitárost, a legjobb barátom!" (nevet) Látod, milyen furcsa? Svájcban, egy magyar lánynak egy osztrák zenész mondja, hogy akkor írjon nekem a Facebookon... Ez már 2011-ben történt. A végén eljött hozzám Magyarországra, meglátogatott, összejöttünk. De előtte még megfordultam a Tunyogi Rock Bandben is, ami szintén elég érdekes volt. Zeffer András még az Eddából ismert, akkor még a P. Mobilban zenélt. Még az eddás búcsúbulimon oda is jött, hogy „ne menj el, Csuka", de hát én tényleg azt hittem akkor, hogy enyém lesz a világ. Viszont a jó viszony megmaradt, és amikor hazajöttem, elhívott. Nem volt zenekarom, játszottam viszont a Németh Gábor Projekt egy nagy buliján. Az összes szakmabeli ott volt, de azt hitték, hogy még mindig Ausztriában élek. Ott kottyantottam el, hogy már itthon vagyok. Zeffer akkor kérdezte meg, hogy jujj, hát akkor nem jönnék el, nem csinálunk zenekart? Úgyhogy akkor Zacsekkal, tehát Závodi Janóval kezdtünk el zenélni, meg Donászy Tibivel, aki eddás tesó volt, de úgy léptünk fel, hogy Zefi és Kékesi Bajnok énekelt. Tunyó nem is lépett fel velünk, mert pont nagyon beteg volt. De ez sem tartott sokáig, három és fél hónap, aztán felhívott Lojzi a Bikinivel, hogy Daczi Zsolt megbetegedett, meg elaludt a koncerten. Előfordult, hogy leült a színpad szélére a Közeli helyekennél, és elaludt a dal közben... De nem tudták, mi van, azt hitték, csak simán részeg. Valójában Zsolti szedett minden öngyilkolós cuccot, meg szívott orrán-száján, ami benne volt. Mondtam Lojzinak, hogy de hát én egy blues-rock alapú gitáros vagyok, Daczi meg metálos volt. „Nem baj, azt játszod, ami te vagy, gyere!" Mondtam, hogy gondolkodnom kéne, mert nagyon jóban vagyok Zefiékkel, de D. Nagy átvette a telefont, hogy figyelj, Bandi, ne hülyéskedj már, azért ez teljesen más dimenzió. Akkoriban kurvára belezúgtam egy csajba, és elég depressziós voltam miatta, mert az meg elment külföldre, úgyhogy mondom, akkor tényleg elmegyek a Bikinibe, az egy sztárzenekar, és akkor látni fogja, hogy egy sztárzenekarban játszom! (nevet)

Zefi nem orrolt meg ezért?

Ó, ez is óriási volt! Amikor Lojzi felhívott, mondtam neki, hogy beszéljék azért meg Zefivel. A Haller utcában laktam akkoriban, úgyhogy eljött Lojzi, találkoztak Zefivel nálam, és a következő beszélgetés zajlott le. Ültünk egymás mellett hárman, én középen, Lojzi az egyik oldalon, Zefi a másikon. Lojzi azt mondja: „Zefi, neked két gitárosod van, nekem egy se. Elviszem az egyiket." „Na, az nem úgy van" – mondja Zefi. „De miért?" „Oké, akkor vidd a Závodit!" (nevet) A végén mondtam neki, hogy ne haragudj, el fogok menni a Bikinibe. De ami még érdekes ebben a beszélgetésben, hogy ott mondta Lojzi Zefinek, hogy tolja előre a Hammondot, gyakorolja az éneklést, és legyen ő a frontember, az énekes. És onnantól kezdett el Zefi énekelni fő szólamokat. Tehát ez egy olyan beszélgetés volt, hogy egy: elvitte a gitárosát, kettő: az ötletére tényleg elkezdett ezen gondolkodni. Hiába vannak énekesek nála, a Mobilmániában is, de néha még ma is akadnak TRB-fellépések, ahol most Nusser Ernő gitározik, és egyedül Zefi énekel.

Később aztán a Bikiniből is eljöttél, de gondolom, ez sem ok nélkül történt.

Igen, aztán ott is voltak konfrontációk. Aztán jött egyszer egy rövidebb szünet, akkor jelentettem be Lojzinak, hogy nélkülem kell tovább menniük, én ezt már nem bírom tovább csinálni.

Zenei nézeteltérések voltak?

Nem, nem. Egyszerűen nem voltunk mindenkivel egy hullámhosszon. Volt, aki rám ordította többször, hogy ez nem szórakozás, vegyem tudomásul, ez komoly munka, itt fegyelmezetten kell! Mondom, bazdmeg, hát a rock'n'rollt fegyelmezetten játszani, meg az munka, hát itt világok harca van... Semmi köze a kettőnek egymáshoz! Ez nem munka, akinek ez munka, az menjen el gyárba dolgozni! Lejátszottunk három nyári turnét 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban, aztán utána mondtam, hogy gyerekek, nem megy. Ráadásul elképesztően sok koncert is volt, és bizonyos szintig én bírom, de bizonyos szint után az ember már túlérzékennyé is válik. Amikor lejátszol egy hétvégén hét vagy nyolc bulit, egyik nap kettőt, aztán hármat, aztán megint kettőt, meg még kettőt... Utána meg hajnalban hazaérsz négy-öt órára, és másnap délben el kell indulni a következőre. Ezt nem lehet alkohol nélkül. Van, aki bírja, én nem. Az ivásba halt bele Daczi meg Gallai Péter is. Ezek koncertek, nem vendéglátó. Én meg ugyanúgy játszottam itt is: nagy terpesz, előre, nagy vigyor, teljes lélek, minden porcikám benne. De ha úgy kell játszani, hogy ez munka, akkor inkább iszom két viszkit, hogy szórakozás legyen, ami utána átragad a közönségre. Teljesen őszintén mondom: ha nincsenek ezek a konfliktusok, szerintem a mai napig ott játszanék. Illetve „a mai napig" erős, mert lehet, hogy kórházban lennék az alkohol miatt! (nevet) De sokáig maradtam volna, mert szerettem a Bikiniben játszani, Mihalik Viktor eleve egy antidepresszáns, állandóan jókedvű, állandóan a csajok a téma, nagyon megtaláltuk egymást. Imádtam ránézni a színpadon, ahogy félmeztelenül, kitetoválva, elüszkösödött fejjel dobolt! (nevet)

A Bikinibe írtál egyébként dalokat?

Nem. Bár elkezdtük volna, de pont akkor lett vége.

Mi jött utána?

A Bikini után jött életem egyik legnagyobb mélypontja, egy prosztataoperáció. Fél évig a hasamból jött ki egy katéter, de szerencsére nem volt rosszindulatú daganat, és csak egy részét vették ki. Ezért is lettek gyerekeim, mert azt mondták, nincs esélye már, hogy gyerekeim lehetnek. Onnantól kezdve már nem vigyáztam, és mivel a feleségemnek is azt mondták korábban, hogy nem lehet... Szóval végül azért lett két gyerekünk, mert az orvosok mondták, hogy nem lehet! (nevet) Illetve, azt mondták, nagyon kis esély van rá. Aztán mégis jöttek. Nem egyből: Csabi öt év után, 2016-ban, a húga még később, és akkor döntött úgy a feleségem, hogy házasodjunk össze. Nagy a korkülönbség, huszonöt év, és ő sem vette ezt addig olyan komolyan. De én sem. Gondoltam, egyszer majd szól, hogy most már menjél, meguntalak! (nevet) Egy kikötése volt a gyerekeknél, a házasságnál: teremtsem meg azt az alapot, hogy a gyerekek családban nőjenek fel. Azért is nem Pestre költöztünk. Itt a gyerekeknek nagyon jó.

A Bikini és a későbbi szólólemezed között volt bármilyen zenei interakciód?

Leköltöztem vidékre, gyógyulni, eladtam a pesti lakásom, vettem házat. Egy ideig nem csináltam semmit, csak videókat, például az Edda DVD-t is én vágtam. Akkor Attilával megint nagyon jóban voltunk, elhívott még vendégnek is. Aztán amikor megalakult a Zártosztály, már megorrolt, de a szólólemeznél még megírt pár dalt puszira, sőt, hét dalt ő is énekel. Az a lemez 2015-ben jelent meg, de még 2014-ben csináltam. Ez volt életem első szólólemeze, és szerettem volna, ha mindenki azt kapja tőlem, amit megszeretett. Tehát az Edda felől, egy Eddához hasonló hangzásvilágot. Gömét kértem fel, hogy a vokálokat csinálja meg, de billentyűzött is, Hirleman Berci dobolt, készült egy dal Lojzival, ami inkább a Bikinire hajaz, és D. Nagy énekel rajta. De felvettünk egy számot Deák Bill Gyulával is. Neki az egyik szólólemezére írtam korábban több nótát is, de ugye már a HBB-s tagságom óta jóban voltunk. Hogy mondjam? Ez inkább ajándék azoknak, akik szeretnek. Annak egyébként nagyon örülök, hogy a Szívem visszavár elég szépen terjed is. A tévéből most kaptam jogdíjelemzést, ott azért lement párszor, és ha játsszuk, éneklik, szóval lassan olyan, mint egy befutott nóta. De akkoriban nem nagyon mozdultam ki otthonról. Videóklipeket csináltam nagyon sokat például, és a mai napig animációkkal meg videóvágásokkal, utómunkával foglalkozom. De végül is ez sem civil dolog, mert itt sem riportműsorokat csinálok, hanem mindent, ami zenével kapcsolatos. Szimfonikus zenekarokat is vágtam például.

Mi mozdított ki ebből a „begubózott" állapotból végül?

Az, hogy megismertem a mostani feleségem, és kimentem hozzá Svájcba, úgy öt évre. Az alatt születtek meg a szólólemezes dalok. Aztán hazajöttem, elkezdtem a szólólemezt, és jött 2013-ban a felkérés, hogy csináljunk egy nagy koncertet a hatos Edda-lemez dalaival.

Ebből alakult ki végül a Zártosztály, ami máig a zenekarod.

Ez eredetileg egyszeri alkalom lett volna, aztán jöttek a további felkérések. De a Zártosztály nem emlékzenekar, egyszerűen az akkori Eddából játszunk benne hárman, és azokat a dalokat játsszuk. Nem volt koncepció, hogy a régi tagokkal, régi dalokat is játsszunk, az 1985-től 88-ig behatárolható korszakról volt szó. A bakancsos kérdés, amiből később a dupla koncertlemez meg a DVD is lett, csak úgy jött aztán képbe, hogy Talfi hatvanéves lett, és megbeszéltük, ha jön nyáron, csinálunk egy nagy bulit, és meghívunk mindenkit. Attilát is egyébként, úgy is volt, hogy még ő meg Göme is eljönnek. De végül nem jöttek, így ott is az Sipos Peti énekelt az Irigy Hónaljmirigyből. Sipi nem is akart saját dalokat. Ez nagyon érdekes, mert amúgy baromi kreatív srác, de főleg a hülyeségekben! (nevet) Átírni, poénkodni, meg parodizálni, tudod... Nagyon tehetséges, és ha akarja, egy az egyben olyan a hangja, mint Patakynak. Óriási nagy lendület is volt a zenekarban, sikeres is kezdett lenni. De nehéz azért újra felkapaszkodni a klubszintekről. A név viszi mindig a produkciót, de hát nem használhatjuk az Edda nevet. Amikor indultunk, egyébként Eddás Évek néven indultunk el, de azt utána Attiláék letiltották. Holott Piramis évek néven is működik ilyen formáció, meg asszem, létezik LGT emlékzenekar is, amit Karácsony János csinál, valami hasonló néven. Azokat nem tiltották, és mégis elfér mindenki egymás mellett.

Gondolom, azon múlhat, hogy az adott érintett ember mennyire érzékeny erre.

Attilával nagyon jóban voltam mindig, az összeveszéseink is pozitív veszekedések voltak, tudod: a két kakas. Főleg, amikor írtuk a dalokat, mert nekem nem görbült meg a hátam! (nevet) De azért is jöttem haza többek közt, és ez az egyik legfontosabb, mert azokat a dalokat akarom játszani, amiket egy ország ismer, és amiket én írtam. Nem vagyok boldog attól, hogy kint Ausztriában megtapsolnak, mert kurva jól játszom valami Jimi Hendrix-nótát. Megfizethetetlen érzés, amikor a közönség a saját dalodat énekli, és hangosabb, mint a zenekar! Vendégként felléptem az Eddánál 2008-ban, és szó szerint hangosabban énekelték a dalokat, a Gyere őrültet, a Veled vagyokot, mint a zenekar! Göme bekezdte a Gyere őrültet, és az egész stadion azonnal felállt! Még amikor otthon ültem, és a DVD-n dolgoztam, akkor is az volt, hogy na, EZZZZ! Érted? Na, itt a bizonyíték! Ez az érzés, ez a tiéd, és ezt nem engedem elvenni. És itt van most konfrontáció, ami miatt Attila haragszik ránk, hogy a Zártosztállyal a régi Edda-dalaimat játsszuk. És én ezt nagyon sajnálom. Próbáltam felhívni, és mondani neki, hogy Attila, nem vagyunk ellenzenekar, értsd meg. Hogy én ma is nagyon hálás vagyok rengeteg mindenért, ezért a korszakért. Hát ez életem egyik legszebb korszaka! De nem tilthatod meg, hogy a saját dalomat játsszam!

Hogy jött ebből végül, hogy új saját dalokat kezdett el írni a Zártosztály?

Aztán úgy alakult, hogy egyre több felkérést kaptunk, csak mivel Sipi az Irigy Mirigy meg az egyéb elfoglaltságai miatt csak évi négy-öt bulit tudott elvállalni, végül kiszállt. Jött Schrott Peti, és akkor kezdtünk el új dalokat is írni. Vele megjelent egy négydalos kislemez, amiből egy régebbi volt, ez volt a Szívem visszavár. És volt három újabb. Abból az egyik nem az én dalom volt, azt Szebényi Dani írta, aki most a godfater.-ben játszik Tátraival. Peti egyébként nagyon jó szövegeket ír, egy volt csak, amit nem ő hozott, azt meg Barbaró Attila írta. Aztán Kiss Zoli váltotta Petit, és rendesebben is belevágtunk a dalok írásába. Neki nagyon odavagyok a hangjáért. Most a Zártosztály inkább olyan, hogy próbálunk megmaradni a régi, öreg rocknál. Miért legyünk mi modernek, hatvanévesen? Az AC/DC sem fog elkezdeni billentyűs nótákat írni, érted, a mederből mi sem akarunk kilépni. De ha meghallgatod a lemezt, akadnak azért érdekességek. Van egy romantikus dal is, amit Zoli a feleségének írt, egy nagyon nagy szerelmi vallomás, ami gyakorlatilag zongora-ének duett, és van még egy nagyon szép dal, a Látszat. Ez talán kicsit még kilóg abból a fajta rockzenei világból, ami engem jellemez. Nagyon mély értelme van. Sajnos kicsit sietni is kellett a végén, hogy a múlt decemberi koncertre debütálni tudjon a lemez. De tudod, egy lemez soha nincs kész, csak le kell adni! (nevet)

Kicsit keményebb kötésű irányba fordultatok ezzel a lemezzel.

Persze, a manapság divatos módon lehangoltuk a gitárokat, meg ott vannak Zoli megmondósabb szövegei, a problémái a világgal. Én inkább a pozitívabb oldalt igyekszem erősíteni, olyan témákról írni, amik nem megosztók. Ha eljönnek az emberek a koncertekre, azt szeretnénk, hogy érezzék jól magunkat. Én tudod, hol változtam meg nagyon? A Bikini alatt. Mert ott rájöttem, amikor néztem a fiatal, 19-20 éves csajokat az első sorokban, ahogy csillogó szemmel hallgatják a Fagyi című dalt... Amit zenészként, tudod, egy konzervatóriumot végzett embernek valahol ciki játszani. De nézed az embereket, hogy boldogok, és ha te is örülsz, akkor mind örülünk. És végül is ez az egésznek az értelme: hogy jól érezzük magunkat! Annak nem biztos, hogy annyira örülnek, ha én most megfeszítve egy nyolcvanórás gitárszólót csinálok. Viszont mégsem megyek le annyira kutyába sem, érted? Meg kell találni azt a közös pontot, ami a közönségnek tetszik, de még mindig nem árulod el magad olcsónak. Az első új dal, a Hazatérek is populárisabb téma, nem is gondoltuk, hogy ezt felrakjuk majd a lemezre. A Látszat az egyik legszebb, amit valaha csináltam, de arról sem gondoltam. Azt mondtam: Zoli, ez nagyon jó, majd valamikor kiadjuk szólóban, úgy, hogy Csillag Endre – Kiss Zoli. Aztán megmutattuk a többieknek, és fú, tegyük rá a lemezre! Elüt kicsit a stílustól, de olyan mély témát érint, amit pont a mi generációnk ért meg igazán, a negyven felettiek, ötvenes-hatvanasok. Amikor elhal a szerelem egy házasságban, együtt élsz már tíz-tizenöt-húsz éve valakivel, és kifelé úgy tűnik, hogy minden rendben van, de amikor bezárul az ajtón otthon, akkor csak néztek egymásra.... „Egymást nézzük, de másra gondolunk..." Ez nem a tinédzsereknek szól, mi felnőtteknek írtuk ezeket a dalokat. Van egy másik is, amit nagyon kedvelek, az Ez a dal csak a miénk. Az meg ez az „örüljünk a ma estének, és csak bulizzunk, felejtsük el az összes problémát, és gyerünk"! Talán sok tekintetben régi eddás, billentyűben is, meg a riffek is alatta. Széles a paletta stílusban, nem lehet mondani, hogy minden dal egyforma. Nincsenek a dalokban ezek a nagy virga gitárszólók sem. Emlékszem, a '80-as években mindig ezen pörögtünk: ú, milyen a gitárszóló, milyen szólók lesznek a dalban, nem is törődtünk szinte vele, hogy mi a szöveg. Most már, felnőtt fejjel megváltozott ez is. Nagyon fontos, miről szól a dal. Szóval, ami talán valakinek csalódás lehet, hogy nincsenek virgák a lemezen. Mit mutassak még meg 66 évesen? Újat már nem tudok! (nevet)

Nem is hiszem, hogy ez a cél, főleg, hogy ez egy zenekari album, nem egy új Satriani-szólólemez készült.

Így van, nagyon jól fogalmaztad meg, köszi! (nevet) Semmit sem vittünk rajta túlzásba. Nagyon szeretném, ha tetszene az embereknek.

Elértünk a jelenhez. Hogyan tovább, mit hoz majd a jövő?

Most megkeresett Feró. A fiatalok ugye elmentek tőle, és lemezt akar készíteni. Annyit elkottyanthatok, hogy a Látszatot ő is meg akarja csinálni! A világ legaranyosabb beszélgetését folytattuk Feróval. Neki ugye van egy stílusa, nem tudom, mennyire ismered: durr bele, tudod, nem udvariaskodik! (nevet) Elküldtem neki a dalt, azt mondja: „Csillag, bazdmeg, akarom ezt a dalt! Ezt az Edda-nótát akarom!" Mondom, milyen Edda-nótát? „Hát, amit küldtél, azt a Látszatot!" De az nem Edda, az Zártosztály. „Bazdmeg, az Edda nekem. Hát te írtad, nem? Amit te írsz, az nekem Edda!" (nevet) Az az elképzelés, hogy megcsinálja a mély részeket egyedül, és a magas részeket vagy Keresztes Ildi, vagy valamelyik énekescsaj fogja énekelni. Ha megcsinálja, abból bomba nóta lesz. És az is nagy dolog, hogy felvállalta Zoli szövegét is! Feró ugyanis nem nagyon szokott olyan dalt énekelni, aminek nem ő írja a szövegét. Szóval megcsináljuk, de a hatodik dalnál tartunk egyébként. Úgy keresett meg, hogy írjuk meg a lemezt ketten, aztán összerakja majd a gyerekeket, akik majd játsszák. Egyszer egyébként hívott a Ricébe is, sőt, én is voltam „turnékellék" náluk, annak idején, Erdélyben. (nevet) Szóval régi a kapcsolat. Már jönne, tegnap is hívott, mert nem ismeri még mind a hat dalt, csak négyet, de a többire már annyira kíváncsi, hogy jönni akar! (nevet) Közben még jön hozzám Lojzi is, ő meg, mint Artisjus-elnök, a zene és a mesterséges intelligencia kapcsolatára kíváncsi, mert,hogy én meg otthon vagyok a szoftverekben. Szóval, most épp megint sűrű a program! (nevet)