November 9-én ismét Budapesten koncertezik a dél-afrikai származású Dan Patlansky, napjaink egyik legizgalmasabb bluesgitárosa. A fellépés még a februárban megjelent Perfection Kills albumot hivatott népszerűsíteni, de Dan egy koncertlemezzel is készült a körútra, amelyet Johannesburgban rögzítettek tavasszal, és csak az élő bulikon lehet megvásárolni. A gitárossal aktualitásokról ejtettünk szót.
Mikor először láttalak játszani Joe Satriani előtt, teljesen nyilvánvaló volt, hogy Stevie Ray Vaughan és Hendrix volt rád a legnagyobb hatással. Tudnál más gitárosokat is említeni, akik befolyásolták még a stílusodat?
Igen, ők ketten tényleg óriási hatással voltak rám. David Gilmour és Albert King. Őket tudnám még példaképeimként felsorolni. Son House is hatással van az akusztikus gitárjátékomra. Derek Trucks és Sonny Landreth pedig az elképesztő slide-játékával nyűgöz le. Mostanában pedig nagyon rákaptam Josh Smith-re is. Tehát az ifjabb nemzedékre is odafigyelek, ők is hatnak rám. A stílusom úgy alakult ki, hogy gyerekként a szüleim CD-it böngésztem, akiknek megvolt az összes Stevie Ray Vaughn, Hendrix, Clapton és Pink Floyd lemez, és leültem megtanulni, ami tetszett. Akkoriban még nem voltak tabulaturák a neten. Szóval magadnak kellett leszedned a dolgokat. Az első szóló, amit megtanultam a Shine On You Crazy Diamond David Gilmour szólója volt. És ez számomra olyan, mint egy mesterkurzus. Gyönyörű gitárjáték. Szóval David Gilmourral, B.B. Kinggel és Albert Kinggel kezdtem. Aztán lassacskán eljutottam Stevie Ray Vaughanhoz és Hendrixhez. Azon a szinten már könnyebb volt meghallani és megtanulni, hogy miket is játszottak.
Eszedbe jutott már, hogy más gitárosokkal közösen vegyél fel egy lemezt? Ha igen, kik lennének azok?
Ó igen, az remek lenne! Rengeteg zenésszel szeretnék közös felvételeket készíteni. Például Josh Smithszel, akit már az előbb is említettem. Vagy Buddy Guyjal. De Joe Bonamassával is hatalmas élmény lenne stúdiózni.
Olyan bluesgitárosként ismerhettünk meg, aki szereti a blues határait feszegetni, és más stílusokat is beleszőni a zenéjébe. Az hallható, hogy szereted a funkot, de milyen más stílusokat hallgatsz még?
A blues az alapom, a kiindulópontom. Viszont szeretem és hallgatom is a klasszikus rockot, funkot, jazzt és a soult. Végül is mindegyik egy forrásból, a bluesból származik. A bluesból jön minden mai zene, szóval bármit is hallgatsz, az a bluesból táplálkozik. A blues a modern zenék DNS-e. Tehát bármit is hallgatsz manapság, az a bluesból sarjadzik valamiféle módon, persze a klasszikus zene mellett. A blues egy a végletekig leegyszerűsített zenei forma és csak úgy tudod rendesen eljátszani, ha beleadod tested-lelked. Az egyszerűsége miatt egy tökéletes platform arra, hogy kifejezd magad vele, és a hallgatók rá tudnak állni a hullámhosszodra. Szóval igazából a bluest szívtam magamba, mikor felnőttem. Emlékszem, hogy Dél-Afrikában felnőve úgy kellett levadásznom alig ismert blueslemezeket, amikre aztán két-három hónapot kellett várnom, hogy megérkezzenek.
Egyre nagyobb rajongótáborod van itt Európában. Fontolóra vetted már, hogy elhagyd Dél-Afrikát, és ideköltözz?
Hát, ez egy nagyon nehéz kérdés, mert ugye a családom Dél-Afrikában él. A gyerekeim itt járnak bölcsődébe, iskolába. A feleségemnek pedig egy nagyon sikeres vállalkozása van idehaza. Tehát az élet csodás nálunk.
Nagy figyelmet fordítasz a dél-afrikai blues-szcénára és az ottani gitáros utánpótlásra. Például Guitar Weekendeket szoktál szervezni odahaza. Ez hogy jutott eszedbe?
Az ötlet úgy született, hogy imádok egy rakás emberrel együtt lógni, akik ugyanazt a dolgot szeretik, mint én, és ugyanaz a szenvedély fűti őket ez iránt a dolog iránt, mint engem. És ez a dolog a gitár. Harmincan szoktak csatlakozni hozzám ezeken a hétvégéken. Négy csoportos foglalkozást tartok, ami lefedi a játékstílusom összes aspektusát. Aztán a diákok is rengeteget jammelnek egymással. A hétvégét egy közös előadással szoktuk zárni, amelyen mindenki részt vesz. Dél-Afrika blues életét például azzal is fejlesztem, hogy feldolgozásokat is játszom a Mississippi delta blues előadóitól. A helyzet az, hogy mikor bejelentem, hogy egy Son House szám következik, mindenki csak les, és fogalmuk sincs, hogy kiről beszélek. Simán eljátszhatnám saját számként és senki nem venné észre, hogy nem az enyém. Jó érzés, hogy oktathatom a közönséget és elhozhatom nekik a blues történetének egy darabkáját, és megmutathatom, hogy mi hatott rám, mi volt számomra fontos a zenei fejlődésem során.
Általában csinálsz akusztikus turnékat is. Mi az, amit jobban kedvelsz az akusztikus gitárban, mint az elektromosban?
A szenvedélyem az elektromos gitár, és mindig is az marad. Az akusztikussal el lehet szórakozni egy darabig, de az elektromos gitárról szól az életem. Az akusztikus turné csak egy szólóturné volt. Csak én egyedül a színpadon egy szál akusztikus gitárral. Így nem kellett a zenekarral bajlódnom. Egy loopolt tracket használtam, hogy a zenekari hatást elérjem, de megpróbáltam összeelegyíteni a loopolt részeket azokkal, mikor egyedül játszom, hogy ne legyen olyan érzete a dolognak, hogy félplaybackelek. A zenei szabadság a legjobb ezekben a szóló bulikban. Szóval, ha változtatni akarok valamin, vagy más irányba akarok indulni, akkor nem kell a többieknek jeleznem, nem kell a zenekarral bajlódnom. Azt csinálom, ami abban a pillanatban eszembe jut. De mindenekelőtt elektromos gitáros vagyok. Az elektromos gitárral érzem magam otthon. Másfajta kihívás, és másfajta megközelítést igényel. A repertoárt tekintve, az akusztikus turnén inkább feldolgozásokat játszom. Olyan dalokat, amikkel együtt nőttem fel. Azokat a a számokat vettem elő, amelyek részei a zenei utazásomnak, az életemnek. Például Son House dalait, meg a delta-blues korszak hasonló számait.
Dan Patlansky november 9-én Budapesten, az Analog Music Hallban koncertezik. Részletek itt.
