A Demonlord második lemezének megjelenését rengeteg igaz metal harcos várta az országban, hiszen talán ők az egyetlen olyan csapat, amelyik végre friss vért csepegtetett a klasszikus heavy metal állóvizébe nálunk, amelyet eddig csak visszatérő régi bárkák bolygattak meg. A Helltrust már egy ideje ott figyel a boltok polcain, ennek kapcsán készítettünk egy emiles interjút (ez azért fontos, mert így visszakérdezésre sajnos nem volt mód) Nagy András gitárossal.
Először is gratulálok a Helltrusthoz! Végre egy lemez, amihez nem kell elébiggyeszteni a "magyar szinten" jelzőt! Te elégedett vagy vele? Van olyan dolog, amin változtatnál?
Az ember soha ne legyen elégedett! Természetesen lenne min változtatni, de összességében elégedett vagyok.
Kezdjük az elején... A kilencvenes évek derekán alakultatok és gyakorlatilag egy pár év alatt felküzdöttétek magatokat a magyar élbolyba. Szerinted ez minek volt köszönhető, a nemzetközi underground kedvező heavy metalosodó alakulásának, a jól megcsípett hazai koncerteknek vagy esetleg van rá valami más recept a "jó helyen és jó időben" dolgon kívül?
Kb. ez a recept, igen (nevet). Abban, hogy ilyen gyorsan, ilyen ismertté váltunk, nyilván nagy szerepe volt annak, hogy ebben a stílusban mi voltunk az első "ütőképes" újgenerációs zenekar, ennek köszönhetően egy csomó olyan nagyobb koncerten léphettünk fel meghívottként, amilyenekre ma már súlyos pénzeket fizettetnek az előzenekarokkal. A múltkor összeszámoltam, két éven belül 5-ször játszottunk különböző, teltházas PeCsa rendezvényeken, és mi lehettünk a főbandái a Heavy Metal 200x elnevezésű fesztiváloknak is, ezek a koncertek óriási lökést jelentettek.
Az első lemezzel növeltétek jelentősen rajongóitok számát. Hány példány kelt el az Adventures In Hell Pt.1- ből? Lehet erről tudni valamit?
Utoljára még a Helltrust előkészületeinek megkezdése előtt beszéltünk erről a kiadóval, akkor tartottunk 1800 példánynál, úgyhogy mondjuk, hogy közel 2000-et adtunk el belőle.
Utólag meg vagy elégedve azzal a lemezzel? Hangzás, dalok... miegyéb?
Kezdjük a miegyébbel: az volt az első, komolyabb stúdiómunkánk, a magyarországi áttörést ez az album hozta meg, a felvételek kellemesen teltek, egy csomó sztori fűződik Szolnokhoz és a stúdióhoz, úgyhogy a miegyébbel elégedett vagyok. (nevet) Ami a dalokat illeti, szintén. A hangzásról pedig már sokszor elmondtam, hogy az az "album" egy 5 nap alatt készült demó. Eleve pénzünk sem volt akkor még hosszabb stúdiózásra, másrészről akkor még azt hittük, hogy a dolog úgy működik, hogy felvesszük a lemezanyagot demóként, majd találunk egy kiadót, aki kifizet nekünk egy rendes stúdiót, és a nótákat felvesszük ott újra. Így utólag mondhatjuk, hogy naivak voltunk, azt ugyan tudtuk, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy nagy kiadót találunk, de a "másik út", a szerzői kiadás, a felvételek idején még ismeretlen volt előttünk. Ha eleve úgy terveztük volna, hogy szerzői kiadásban jön ki először ez a felvétel, akkor több időt próbáltunk volna a stúdióban tölteni, talán ki tudtunk volna hozni valamivel jobb hangzást, és persze nem csak 100 db kazettát gyártattunk volna le első körben. (nevet) Aztán az akkor nemrég alakult Hammer Records bevállalta az album terjesztését (ez volt az első ilyen jellegű kiadványuk a nyitó Ossian CD-k után) és az események felpörögtek. Olyan jól fogyott a kazetta, hogy megjelent CD formátumban is, ami ma már természetes minden kisebb kiadvány esetében, de akkoriban még nem volt az, gondolom jóval drágább volt még a gyártatás vagy a terjesztés nem volt annyira kiépítve, nem tudom. Mindenesetre az a demónak felvett anyag jelent meg végül CD-n is, és CD-n már ez került ki külföldre is.
Milyen különbséget érzel a két albumotok között? Van irányvonalbeli, megközelítésbeli változás?
A hangzást tovább ragozva: az új anyag sokkal jobban szól, ez a legnagyobb különbség. Zeneileg gyökeres változás nincsen, talán ezen az újon több a döngölős tempó és kevesebb a tekerés, de ez nem koncepcionális, egyszerűen így alakult.
Mi dönti el, hogy egy szám bekerül a legjobbak közé vagy sem?
Ezt én is szeretnem tudni! (nevet) Komolyra fordítva: ilyen szelekció nálunk nincsen, mert nem szoktunk több nótát véglegesre csiszolni, mint amennyi a lemezre rákerül. Ennek elsősorban az az oka, hogy a zenekar tagjai 4-en négyfelé laknak, ezért nem tudunk rendszeresen próbálni.
Található olyan nóta a Helltrust lemezen, amely egy új Demonlord hangként, irányvonalként aposztrofálható? Van személyes kedvenced - légyszi' hagyjuk a "mindegyiket a saját gyermekemnek érzem" szófordulatot?
Nincsen "új" Demonlord hang, ugyanaz a stílus és a hangulat, ami az első lemezen is jellemzett minket. Ami pedig a személyes kedvenceket illeti, nyilván a saját nótáim a legnagyobb személyes kedvenceim (nevet). De ezeken kívül is "mindegyiket a saját gyermekemnek érzem". (nevet)
Az új lemezetek - mint már említettem - szerrintem megállja a helyét külföldi terepen is. Erről neked mi a véleményed? Milyen szintre helyeznéd (osztályozhatod is 1-10-ig) el az európai mezőnnyel összehasonlítva? Az első lemez és a maxi kapcsán is kérdezem: milyenek a külföldi visszajelzések?
Most erre mit mondjak? Az is szarul hangzana a számból, ha azt mondanám, hogy "nem, nem, az európai mezőnyt nem érjük el", meg az is, ha azt mondanám, hogy szerintem is ott lenne a helyünk a legnagyobbak között! Azt tudni kell, hogy a vezető bandák lemezei hónapokon keresztül készülnek a legjobb stúdiókban, a legjobb, legtapasztaltabb hangmérnökök vezetésével, szóval idő, pénz, tapasztalat áll mögöttük, ebből Magyarországon mind a három hiányzik. Nem mondanám, hogy a Helltrust úgy szól, mint bármelyik európai lemez, ez nem igaz, de a kisebb kiadós kinti produkciók mellé bátran odatehető. Érdekességként azt megemlíteném, hogy ezt az albumot 3-szor kevertük újra, mire ezt a mai formáját elérte, és igencsak meglepő tapasztalat volt, hogy ugyanaz a feljátszott anyag más keveréssel mennyire másként tud szólni. Az elsőben ez volt jó, a másodikban az, ebben a véglegesben megpróbáltuk ötvözni az első kettő tapasztalatait, de azt azért hozzátenném, hogy ha lett volna még időnk és pénzünk, negyedszer is nekimentünk volna a keverésnek, és akkor még jobb lehetett volna. Meggyőződésem, hogy ezt a nagyobb produkciók esetén meg is teszik, ott van idő és pénz arra, hogy addig tologassak a potikat, amíg mindenki azt nem mondja, hogy tökéletes a hangzás.
Visszajelzések? Egy csomó külföldi fanzine-nek adtam már interjút, akikhez valahogyan eljutott az anyag, tetszett nekik, és ezért vették a fáradságot, hogy valamilyen netes úton megtaláljanak minket. Ezt vehetjük pozitív visszajelzésnek. Az albumunk szerepel sok katalógusban, webes áruházban, amikről egyébként sem mi, sem a kiadó nem tudja, hogy hogyan került oda. Azon jót is röhögtem, hogy valamelyik amerikai katalógusban az Adventures a legdrágább árkategóriába volt sorolva egy rakás nagyobb banda CD-jéhez képest drágábban adták a miénket. (nevet) Az eladásaink kb. negyede-harmada külföldre ment, ezzel persze nem taroltuk le a világpiacot, de azért mozgolódtunk kifelé is.
Szerinted, van kimondott erőssége és gyengéje a Demonlordnak?
Igen, mindkettő van.
A New Wave Of Hungarian Heavy Metal zenekarai között van olyan zenakar - rajtatok kívül - akit tehetségesnek tartasz? Van valós tartalom szerinted az előző mondatban használt NWOHHM kifejezés mögött?
Ki mit ért NWOHHM alatt... Mindenesetre van 5-6 zenekar, amelyik hasonló korú srácokból állnak mint mi, kb. egy időben is indultunk, lemezig is eljutottak ezek a bandák, a többségüket haverság is fűzi egymáshoz. Miért ne lehetne őket egy gyűjtőnévvel illetni? A NWOHHM címke általában nem azoknak a bandáknak fáj, amelyekre ráaggatják, inkább azoknak, akik ezeknek "ellenségei". Egyébkent ugyanilyen gyűjtőneve lehetne a "progfesztes" bandáknak - tessék, már adtam is nekik ilyen gyűjtőnevet (nevet) -, amennyire én tudom, őket sem csak a hasonló stílusirányzat, hanem szinten a közös gyökerek, közös indulás, és haveri szálak is összekötnek, vagy a gothicásokat ugyanígy. Van egy rakás ugrálós, extrém-brutál, vagy nem is tudom hogyan szokás ezeket az újabb stílusú kiabálós zenekarokat nevezni, aztán van a Mood mögé felsorakozott stoner vonal is, sok stílus van jelen, mindegyikben több bandával. Tehát, ha úgy érted a kérdést, hogy pejoratív-e a NWOHHM, esetleg abban az értelemben véve, hogy egy régebbi külföldi betűszót magyarítottak, hasonló stílusban nyomuló zenekarok egy kalap alá vételére, akkor azt mondom, hogy nem az. Ha más stíluson belül több zenekar is ki tudná nőni magát, nyilván őket is illetnék valamilyen hasonló jelzővel. Az megint más kérdés, hogy a magunk részéről NWOHHM-be sorolt bandák egy részével sem zenei párhuzamot nem érzek, egy kisebb részével pedig más okokból nem vállalnám a közösséget. (Ennél a kérdésnél igazából arra lettem volna kíváncsi, hogy van-e "5-6" olyan magyar zenekar a Demonlord mellett, akik vannak annyira erősek (!), egyedi stílusúak (!), mint teszem azt az angol metal újhullámnál anno, akiket ezzel az elnevezéssel lehet illetni... sajnos András mindemögött negatív élt érzett. Viszont igaz, hülyeség ilyesmit éppen egy zenekartól kérdezni, hiszen biztos nem ők találták ki ezt a gyűjtőnevet. Bocs! -T.B.)
Főként Magyarországon vagytok ismertek, mondhatnánk a legismertebb angol nyelvű csapat. Nem gondoltatok még magyar nyelvű lemez készítésére? Szerinted fontos az angol nyelv a külföld felé nyitásban (főleg ha azt vesszük, hogy vannak európai szinten mindenképpen sikeresnek mondható német és norvég nyelvű bandák)?
Az angol nyelvű szövegeknek elsősorban nem az az oka, hogy külföld felé kacsintgatunk, bár kétségkívül ez is benne van. A fő ok az, hogy ehhez a stílusú zenéhez, amit játszunk, nem nagyon lehet elfogadható magyar szövegeket írni.
Honnan szerzitek az inspirációt? Milyen zenekarok vannak rátok hatással? Inkább régebbi zenekarok vagy a mostanában felbukkanó heavy metal bandák is ezek közé sorolhatók? Van kedvenc mostanában feltűnt heavy metal a bandád?
Azok a hatások, amiket érezni lehet a lemezen, de mindenki mást érez rajta. A klasszikus brit és germán bandák hatása tagadhatatlan, de hallottam már Metallica párhuzamról is, te a kritikádban pl. Megadeth hatásokat emlegettél, szóval, nagyképűen mondhatnám azt, hogy minden jó benne van! (nevet) Az újabb bandák már valószínűleg nincsenek akkora hatással a zenénkre, de aktuális kedvencek azért természetesen vannak, ezek közül részemről a Primal Feart szeretem a legjobban.
Zenétekben néhány helyen érezhető thrashes hatás is, sőt néhány (főleg középtempós) számról nekem a letisztultabb Megadeth is eszembe jutott. Ez kinek az érdeme vagy hibája? Vannak más stílusokból is kedvenceitek?
Na igen, itt a Megadeth-es kérdés. (nevet) Vannak kedvenceink más stílusból is, már amennyire a Megadeth-t más stílusúnak nevezzük... Én egyébként a Guns N'Roses-t is szívesen hallgatom, hogy egy másik végletet is mondjak.
Mennyiben nevezhető szerinted a mostani, underground "trenddé" váló heavy metal tömegtermelés "true"-nak? Ilyen körülmények között lehet-e "true" metalról beszélni?
Őszintén szólva, egyáltalán nem érdekel, hogy a stílust, amit játszunk, éppen heavy-nek, vagy true-nak nevezik, mindegy. Igazából azt sem nagyon értem, hogy mit akarsz kérdezni: ugye azt az oltári nagy baromságot nem feltételezi senki, hogy ha bárkit is a "nagyobb siker" vagy a pénz motiválna, akkor bármilyen fajta rockzenélésbe kezdene bele. (Nem, nem feltételezem, ezért is van ott az "underground" jelző! - T.B.) Az kétségtelen, hogy a mi stílusirányzatunk az egyik, ha nem a legnépszerűbb a metalon belül, de biztosíthatlak, hogy azok közül, akiket ismerek és ezt a zenét játsszák, egytől-egyig mindannyian ezt is szeretik. (Igen, ez utóbbi véleményre voltam kíváncsi - T.B.)
Véleményem szerint a Quo Vadis? c. nyitódal remekül megadja az egész lemez alaphangulatát, azonban szerintem ez a hangulat, ha színekkel kellene lefesteni, inkább kék tónusú, a borító meg ugye zöldes. Nagy hülyeség ez? Neked hogy tetszik a borító?
Hát ez nagy hülyeség, tényleg! (nevet) Meg hogy a Quo Vadis kék! (nevet) Szerintem sárga! A borítóról annyit, hogy az első verziót a kiadó megvétózta, úgyhogy lett ez a második. Ugyanaz a Faragó Petya csinálta, aki az elsőt is, azzal meg voltunk elégedve, ezért kértük fel újra őt.
