Shock!

Tavasszal ismét Budapesten köszönthetjük a progresszív metal színtér egyik legrangosabb képviselőjét, a connecticuti Fates Warningot. A '80-as évek eleje óta aktív csapat sosem vált sztárbandává, ám a követők és nem utolsósorban a rajongók istenként tisztelik őket, amiben igen komoly része van annak, hogy a Jim Matheos gitáros vezette zenekar soha nem adott ki gyenge vagy akár csak közepes albumot a kezei közül. A jeles esemény előtt alkalmunk nyílt feltárcsázni Jimet, így nemcsak azt kérdeztük meg tőle, miben reménykedhetünk a bulin, hanem azt is, miért kell olyan sokat várni a következő albumra.

Jim, óriási örömhír, hogy március 19-én ismét Budapesten köszönthetünk titeket. Rég jártatok erre...

Igen, ez igaz. Mikor is volt az a buli? 2006-ban?

2005 februárjában.

Na, akkor nem tévedtem nagyot... Emlékszem egyébként a koncertre, és arra is, hogy az FWX lemez kapcsán játszottunk nálatok. Azért is maradt meg ennyire a dolog, mert mindannyian meglepődtünk a közönség reakcióján, nem számítottunk ennyire forró fogadtatásra. Az egész kelet-európai régió nagyon erős ebből a szempontból, az emberek láthatóan megélik arrafelé a zenét. Európában egyébként is jellemzőbb, hogy jobban odafigyelnek a bulikon, alaposabban ismerik és hangosabban éneklik a nótákat, mint az amerikaiak.

Mi lehet ennek az oka?

Nem igazán tudom. Biztos közrejátszik benne az is, hogy az Egyesült Államokban iszonyatos zene- és koncertdömping van, de az a fajta muzsika, amiben mi utazunk, eleve népszerűbb is Európában.

Tavaly a Parallels lemez megjelenésének huszadik évfordulója kapcsán adtatok speciális bulikat. Mire lehet számítani a mostani turnén? Netán valami hasonló különleges műsorra?

Még nem döntöttünk a végleges műsorról, de azt hiszem, alapvetően inkább arányosan válogatunk majd ezúttal. Azt viszont el tudom képzelni, hogy az Inside Out kiemelt szerepet kapjon a programban, mert ennek a lemeznek lesz idén egy újrakiadása. De elejétől végéig biztosan nem fogjuk eljátszani. Szerintem inkább amolyan best of programra lehet számítani ezúttal.

Új számokat várhatunk esetleg?

(nevet) Ó, nem, garantáltan nem! Még mindig írási fázisban vagyunk, nincsenek is olyan dalaink, amik elnyerték a végleges formájukat. De igazából akkor sem játszanánk új témákat, ha már teljesen készen lennénk, arra ugyanis semmi szükség, hogy ezek még a hivatalos megjelenés előtt, pocsék minőségben letölthetővé váljanak a neten.

Nem kerülhetem meg a kérdést: mi tart ennyi ideig?

(nevet) Na igen, ez egy jó kérdés, és sokan nekem is szegezik... Nézd, egyszerűen így alakult. Folyamatosan történnek körülöttünk az események, az idő pedig sajnos lényegesen gyorsabban telik, mint azt mindannyian szeretnénk. Nekem is ott volt az OSI, illetve tavaly az Arch / Matheos projekt, Raynek (Ray Alder énekes) is akadt egy csomó elfoglaltsága a Redemptionnel, és egyszerűen elszaladtak az évek. A Fates Warning persze sosem került ki a képből, hiszen mindig komoly figyelmet szenteltünk a banda működtetésének: minden évben koncerteztünk, játszottunk itt-ott, a kapcsolatot is folyamatosan tartjuk egymással.

Tudsz esetleg mondani valamit azt illetően, milyen stílusú albumot várhatunk tőletek legközelebb? Olyan depresszívebb, modernebb hangvételű lesz, mint az előző kettő, vagy inkább visszautal majd a régebbi dolgaitokra?

Igazság szerint túlságosan korai lenne bármit is mondanom az irányvonalról, mert ahogy említettem, jelenleg még csak a nóták összerakásánál tartunk. Szerintem egyfajta természetes előrelépést jelent majd az anyag az előző albumainkhoz képest, ennél bővebb információval azonban egyelőre nem szolgálhatok neked.

Arról van esetleg elképzelésed, mikor jelenhet meg az anyag?

Reményeim szerint még idén, de lehet, hogy végül átcsúszik 2013 elejére.

Mindenesetre elég erős felállással láttatok neki a munkának...

Bizony! Én magam is régóta vártam már arra, hogy összejöjjön egy ennyire stabil, bombabiztos Fates Warning, és a kép végül Bobby Jarzombek csatlakozásával vált teljessé. Emberileg is mind remekül kijövünk egymással, és zeneileg is abszolút egy húron pendülünk. Ha már Bobby szóba került: az ő technikás, ám egyszersmind nagyon súlyos dobolása például biztosan rányomja majd a bélyegét a zenére is.

Bobby az egyik legtöbbet foglalkoztatott dobos az egész metal színtéren, ott van neki a Fates Warning mellett a Halford zenekar, Sebastian Bach bandája, a Riot, a Spastic Ink, meg még ki tudja, mi minden más egyéb. Mit gondolsz, mennyire építhettek rá stabil emberként?

Ezt majd az idő eldönti, de nálunk azért alapvetően semmi újdonság nincs abban, hogy mindenkinek megvannak a maga saját ügyei. Nekem is ott van az Arch / Matheos, Raynek ott a Redemption, Joeynak (Joey Vera basszusgitáros) az Armored Saint... Van annyi tapasztalatunk, hogy össze tudjuk egyeztetni az időbeosztásunkat. Másrészt akár tetszik, akár nem, együtt kell élni vele: ma már így működik a zeneipar. Ha meg akarsz élni a zenélésből, nem engedheted meg magadnak, hogy csak egy bandában vagy érintett.

Az Arch / Matheos sztori amúgy mennyire jelent majd extra elfoglaltságot számodra? Ahogy néztem, mindössze egy áprilisi európai és egy májusi amerikai bulitok lesz idén. Miért nem turnéztok egy olyan mesterművel, mint a Sympathetic Resonance?

(nevet) Elhiheted, hogy elsősorban nem rajtam múlik a dolog! Én nagyon is forszírozom a dolgot, azt azonban el kell fogadnom, hogy John huszonakárhány éve nem állt színpadon. Ennyi kihagyás után egyáltalán nem könnyű neki ismét belerázódni ebbe a szerepbe, nyilvánvaló, hogy nem érzi magát túl kényelmesen a deszkákon egyből, és a civil elfoglaltságai sem feltétlenül teszik lehetővé az intenzív turnézást. Most meglátjuk, hogy sül el ez a két koncert, aztán a tapasztalatok függvényében döntünk a folytatásról. Igény biztosan lenne ránk, sok ajánlatot kaptunk a lemez megjelenése óta.

Bizonyára nem én vagyok az első, aki megkérdezi: nem okozott feszültséget Ray és közted, hogy az Arch / Matheos albumot a Fates Warning hangszeresei játszották fel, csak éppen az énekes volt más?

Sokan kérdezik ezt valóban, de semmiféle feszültségről nincs szó. Nézd, nem titok, hogy a Sympathetic Resonance-ra írt első dalaimat eredetileg egy új Fates Warning albumra szántam, de viszonylag gyorsan kiderült, hogy Raynek különböző okokból nem felel meg az időzítés. Így aztán megkerestem Johnt, de erről a döntés pillanatában, azonnal tájékoztattam Rayt is. Vagyis nem volt semmilyen vita vagy dráma. Főleg, hogy Ray maga is imádja John hangját, és a lemez is állatira bejön neki.

Jó súlyos lett az album. Én legalábbis nem számítottam tőled ennyire morózus, direkten metalos anyagra.

Ez valamennyire tudatos törekvés volt. Az utolsó két Fates Warning albumon rengeteg billentyűt, samplert alkalmaztunk, ezeket most kicsit szerettem volna félretenni, és eleve gitárorientáltabb muzsikában gondolkodtam.

És mit gondolsz egyébként a Redemptionről?

Nem vagyok annyira képben, az az igazság. Amit hallottam, annak alapján a saját kategóriájában jó, én viszont nem igazán hallgatom otthon azt a fajta progresszív metalt, amit a Redemption játszik.

A Fates Warning lemezek, dalok között van kedvenced?

Nehezet kérdezel... Manapság már igyekszem egyáltalán nem gondolkodni efféle kategóriákban. A korai korszakból talán az Awaken The Guardiant említeném, későbbről pedig a Parallelst. A legszemélyesebb Fates Warning lemez pedig mindenképpen az A Pleasant Shade Of Grey volt számomra. A dalok tekintetében még nehezebb válaszolnom, hiszen tíz lemezünk van, és bő száz nótánk... Lássuk csak: a The Eleventh Hour, a Monument, a Still Remains jutnak így elsőre eszembe kiemelkedően fontos dalokként.

Melyik albumotok fogyott a legjobban?

Pontos számokat igazából egyiknél sem tudok, de minden bizonnyal a Parallels volt a legsikeresebb. Abból olyan 250 ezer mehetett el sejtéseim szerint.

Sosem fogom megérteni, miért nem robbant nagyobbat az a lemez... Akkoriban valahogy benne volt a levegőben ez a fajta intelligens metal, hiszen a Queensryche is sokmillió albumot adott el, és kicsivel később a Dream Theater is befutott.

Nekünk is rengeteg időnk elment azzal, hogy az okokat vesézgettük, főleg a Parallels és az Inside Out időszakában. De aztán úgy nagyjából 1997 és a Pleasant Shade album tájékán felhagytam a találgatással, mert rájöttem, hogy semmi értelme. Nincs igazi oka annak, hogy a Fates Warning miért nem lett nagyobb vagy sikeresebb zenekar, egy konkrét okra legalábbis biztosan nem lehet visszavezetni ezt. A menedzsment, a kiadók, a szerencse egyaránt közrejátszottak a dologban. Így alakult... De azt azért mindig nagyon megtisztelő hallani, hogy sok zenekarra komoly hatást gyakoroltak a lemezeink.

Van a végére néhány sztenderd kérdésem. Mi volt életed legjobb koncertje zenészként, illetve rajongóként?

Hűha! Zenészként több mint ezer bulin vagyok túl, ebből elég nehéz lenne csak egyet kiválasztani... A Dream Theaterrel és a Queensryche-hal közös 2003-as turnénk minden pillanata fantasztikus volt. De akármelyik athéni koncertünket is említhetném. Görögországban mindig igen hálás feladat játszani. Ami pedig a koncertlátogatói élményeket illeti, a '94-es Pink Floyd turné és a Rush 2112 turnéja emelkednek ki leginkább.

Kik voltak a fő hatásaid gitárosként?

Michael Schenker volt az elsőszámú példaképem, mindenki más csak utána jöhet. Lássuk csak: Alex Lifeson, Tony Iommi, Ritchie Blackmore, Steve Howe, David Gilmour... Nagyjából ők a legfontosabbak.

A mostani fiatalokat mennyire figyeled?

Nem jellemző. Ez a mai villantós, tekerős vonal nem az esetem, soha nem is voltam oda érte. Nekem David Gilmour néhány hanggal is szétrobbantja az agyamat, nincs szüksége hozzá hatalmas shreddelésekre... A fiatalabb rockgenerációból talán Doug Aldrichot tudnám említeni, mint kedvencet, de van egy David Rawlings nevű bluegrass gitáros is, akinek a játéka igen közel áll hozzám.

Mi az élet értelme?

Ha tudnám, valószínűleg nem veled beszélgetnék most, hanem valahol terjeszteném az igét! (nevet)

A Fates Warning március 19-én az A38 Hajón koncertezik. További részletek a Livesound honlapján.