Shock!

Le kell, hogy boruljak a Metal Blade előtt, már ami klasszikus lemezek újrakiadására vonatkozó politikájukat illeti. Engem ez idáig három ilyen kiadvány érintett, az Armored Saint Symbol Of Salvationjének re-release verziója, a Psychotic Waltz-sor és az Omen Anniversary Box. De amennyire tudom, volt Voivod is, sőt, legutóbb kevésbé régi cuccokat is adtak ki kedvezményes árú dupla csomagban (Destiny's End, Jacobs Dream 2-2 lemeze pl.). Az ilyesmit csak üdvözölni tudom: nekik is üzlet, mert mindenki megveszi, és a vásárlók is jól járnak.

A Fates első két lemezét már korábban "letudta" a kiadó, fantasztikusan igényes új köntöst kapott a Night On Bröcken és a Spectre Within is, a sor pedig a banda 1986-os alapművével, az Awaken The Guardiannel folytatódik.

Sokan ezt a lemezt tartják a FW első igazi csúcsteljesítményének. Még ha az efféle rangsorolásoknak értelme nincs is, az valóban igaz, hogy mivel ez lett a John Arch-éra utolsó lemeze és kiválása után az énekes elég hosszú időre kivonta magát a forgalomból, az Awaken tényleg különös jelentőséggel bír a FW-életműben. Mondhatni, kult státuszt vívott ki magának: sokan csak évekkel később fedezték fel maguknak, ami már csak azért sem véletlen, hiszen a banda egyik legnehezebben emészthető albuma lett. Befogadásához nagyon sok hallgatás kell, és bizony sokan máig nem adták meg ezt az esélyt a zenének. Későbbi FW-rajongók számára pedig talán egyenesen emészthetetlen ez az ős-prog/power/heavy metal, amelynek a csapat mai stílusához vajmi kevés köze van.

Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy Jim Matheos még a nevet is meg akarta változtatni, de a kiadó ehhez nem járult hozzá. Ha utólag belegondolunk, ez nem is baj, hiszen akkor az eredeti név eltűnt volna a köztudatból, a régi korszak pedig a feledés homályába veszett volna. Így azonban van kötődés az Arch-vonulathoz, és ennek köszönhetően néhányan azért visszatalálnak a korai gyöngyszemekhez is. Annak pedig végképp semmi értelme, hogy valaki akár az Arch-, akár az Alder-korszakot magasztalja egymással szemben: a Fates jó volt akkor (ezt remekül dokumentálja cikkünk tárgya); jó volt később, a letisztult Parallels-Inside Out időkben, és jó ma is, bár Jim ma már modernebb hangzásokkal flörtöl. Koncerten mondjuk manapság jobbak, mint valaha, gondoljunk csak a 2005. februári Wigwamos bulira, majd rögtön ezután a szintén kultikus Through Different Eyes című bootlegre, ahol Ray Alder mester teljesítménye enyhén szólva kritikán aluli. A köztes időről pedig egyelőre nem tudok nyilatkozni, majd csak a The View From Here DVD megtekintése után, ami már a lejátszó mellett várja türelmetlenül, hogy pöröghessen végre.

Fent említett kalózanyagnál azért az Awaken bónusz CD-jén hallható koncertfelvételek sokkal jobbak: 6 db. '86-os nóta élő verziója hallható itt, három akkor friss dal (Fata Morgana, The Sorceress és Guardian - na ez utóbbi azért tartalmaz hamiskás pillanatokat is, de hát ezért élő) mellett a korábbi lemezekről a Damnation/Apparition kettős, valamint a Black Sabbath Dio... izé DieYoungja. Elég jól elcsípték a Sabbath klasszikert, de aki ismeri a TDE-nál is kultikusabb Arch Boot című gyűjteményt, ahol főként korai feldolgozások hallhatóak, azokat nagy meglepetés nem fogja érni. Mindent egybevetve az eredeti album kedvelőinek ez a bónusz lemez is kellemes hallgatnivaló.

Van ezenkívül egy bónusz DVD is, vélhetőleg ugyanannak a koncertnek a felvételével, amelyet a kettes diszken hallhatunk. Ez azonban úgy tűnik, a teljes koncert, nem csak egy kivonat - 12 nóta hallható és látható. Érdekes, hogy audioban teljesen korrekt a minőség, míg a képanyag szinte nézhetetlen. Végignézéséhez birkatürelem szükséges, amit - töredelmesen bevallom -, egyelőre még nem sikerült összegyűjtenem. Mindenesetre a Waltz hasonló bónusz DVD-jénél jobb minőségű, tehát azért adok majd esélyt ennek a videónak. Az asszony már mondta, hogy ezt ugyan meg nem nézi velem, hehe. Majd valamilyen metal kanmurin kell próbálkozni, annál is inkább, mert cimboráimmal odáig vagyunk meg vissza az olyan zseniális opuszokért, mint az Orphan Gypsy, a Pirates Of The Underground vagy az elsőlemezes Kiss Of Death.

A box külcsínre mindenesetre gyönyörű, a Mike Portnoy kommentárjaival ellátott csomag remekül mutat majd a polcon. A remasterelt hangzás ugyan nem sokat javított a kellemesen poros eredeti felvételen, de ez nem is feltétlenül volt cél. A lényeg az, hogy egy már-már elfelejtett remekmű végre elfoglalhatja a neki járó helyet a komplex, igényes metal muzsikák; 80-as évekbeli csemegék kedvelőinek gyűjteményében. Jöhet a No Exit újrakiadás!