Shock!

Ha azt hallod, Gus G., egészen biztos, hogy azt vágod rá: Ozzy Osbourne. Pedig az ifjú görög gitárhíró neve összeforrt már olyan csapatokéval, mint a Dream Evil, a Mystic Prophecy, a Nightrage, és persze a számára (majdnem) legfontosabbal, a Firewinddel is. Az új album, a Days Of Defiance már a boltokban, Gus G. pedig még az októberben megtartott hazai Ozzy koncert előtt csörgött ránk, hogy megossza velünk gondolatait.

Néhányszor meghallgattam már az új Firewind lemezt, és nekem egy kicsit komorabbnak, súlyosabbnak tűnik, mint az előzőek.

Van benne valami, hiszen mindannyiunk körül felforrt az állóvíz egy kicsit. Mondjuk én igazából nem is szoktam elemezgetni a lemezeinket addig, amíg nem beszélgetek másokkal róla. De egyébként az új anyag tényleg kicsit sűrűbb és nyersebb, nincs túlpolírozva, talán ezért jön ki jobban ez a súlyosabb vonal.

A World On Fire-ra már a klip is elkészült. Kinek az ötlete volt ez a lebegő sziklás, lángoló koncepció?

Az enyém. (nevet) Szerettem volna egy olyan klipet, amin a lemezborítón látható látványvilágot valahogy életre tudjuk kelteni, és ezért most zöld háttér előtt forgattunk. Egy minden ízében klasszikus heavy metal klipet szerettünk volna készíteni, ráadásul még sosem csináltunk hasonlót. És ha már ott volt az a remek lemezborító, miért ne kezdtünk volna vele valamit?

Ha már ennyire koncepciózus a látványvilág, a dalszövegek is egymáshoz illeszthetők?

Valamennyire igen, de a Days Of Defiance nem kifejezetten konceptlemez. Néhány dalra rá lehet fogni, hogy hasonló témakört feszeget, amelyekben megtalálható egyfajta lázadás-jelleg.

Az új lemezhez új dobos is járt…

Igen, Michael Ehré az új srác, Németországból jött. A Metaliumban játszott eddig, valamint Uli Jon Roth-szal is dolgozott. Remek arc és kiváló dobos, nagyon örülünk neki. Egyébként pont Ulin keresztül találtam meg, pár éve jammeltünk egyszer, összebarátkoztunk, beszélgettünk. Aztán amikor kénytelenek voltunk dobost keresni, megkerestem, és szerencsére érdekelte őt is a dolog.

Érdekel még, hogy milyen kritikákat kapsz egy új lemezre?

Persze, ez  mindenkit érdekel. A jó kritikáknak örülni fogok, a rosszak miatt meg nyilván nem leszek túl boldog. De ez is egy olyan dolog, amit meg kell tanulni kezelni, főleg egy olyan srácnak, mint én. Az utóbbi években annyi szart dobáltak rám, hogy az elképesztő, de most már kezdem megszokni. (nevet)

Miért kaptad az áldást?...

A bűnöm csupán annyi, hogy Ozzy zenekarához csatlakoztam. (nevet) A első közös koncert után elképesztő, miket kaptam a rajongóktól, és ez egy ideig nem is változott. Meg kellett szoknom a negatív sajtót. A lemezre visszatérve, ha valakinek nem tetszik, azért nem fogom telesírni a párnámat.

Ez sajnos jellegzetes emberi tulajdonság: ha valaki előre tud lépni egy nagyot, máris dobálják rá a szart…

Valahol ez normális, az emberek egyszerűen szeretnek rinyálni. És ha valamit megszerettek hosszú évek alatt, nem örülnek, ha az hirtelen megváltozik. Ez érthető, és az emberi természet normális reakciója, ragaszkodnak a kedvelt dologhoz, nem akarnak mást a helyére. Ez engem azért annyira sosem zavart.

Mai fejjel miképp értékeled az első Firewind lemezt?

Még mindig egy jó albumnak tartom, abszolút kiállta az idő próbáját, kifejezetten erős debütlemez. Nem is bizonyítja ezt jobban más, mint, hogy a mai napig játsszunk róla dalokat. A Destination Forever és a Between Heaven and Hell a mai napig a program része, a rajongók ezeket is szeretnék hallani, aminek rendkívül örülök.

Ha azt mondom, A Firewind Dal, melyiket ajánlanád nekem?

(nevet) Nem is tudom. Különböző hangulatúak a dalaink, sok a gyors és a kemény köztük, mint pl. az Into The Fire vagy az újról az Ark Of Lies és a World Of Fire, ami jól jellemez minket. Mellettük a líraibb, szinte kommersz Falling To Piecest vagy a Embrace The Sunt is említhetném az új lemezről. A Firewindben ezt is nagyon szeretem, hogy különböző stílusok között tudunk ugrálni, és mégis meg tudjuk őrizni a saját arcunkat. Szóval gőzöm sincs, mi lehetne A Firewind Dal. (nevet)

Koncerten a gyorsabb, vagy a groove-osabb dalokat szereted jobban játszani?

Hmm... mindkettőt. Teljesen más érzés ezeket élőben játszani. A gyorsabbakat azért szeretem, mert baromi sok energiát adnak, de utána meg pont azért esik jól egy groove-orientáltabb szerzemény, mert azzal meg a közönséget lehet beindítani.

Stúdiózáskor improvizálsz vagy előre megírod a szólókat?

Összerakom fejben az ötleteket, de általában improvizálok.

Ezen a lemezen melyik a legjobb szóló szerinted?

Hú, ezt nehéz megmondani! Jó néhány erős szólót írtam, de a legerősebb az utolsó dalban, a When All Is Said And Done-ban hallható. A legigényesebb pedig a Heading For The Dawnban van, ami jó technikás és rettentő nehéz eljátszani. A nyitó The Ark Of Lies szólója pedig kicsit malmsteenes, benne van a rockandroll, meg a technikásság egyaránt.

Hogyan emlékszel vissza a karriered első állomásaira?

Talán furcsán hangzik, de az első koncertem Japánban volt. A kezdetekkor a Firewind még csak egy stúdiózenekar volt, egy amerikai sráccal raktuk össze az első két lemezt, mp3-akat küldözgettünk egymásnak. Aztán Japánban egyre népszerűbbek lettünk, és utána jött az ottani turné, amihez fel kellett építeni egy rendes zenekart. Az énekes nem is tudott jönni, keresni kellett valakit a helyére, ő lett Chity. (Chitral "Chity" Somapala) Az első próbán nem is ismertük még egymást senkivel, nem haverkodtunk előtte, szóval elég fura egy élmény volt. (nevet) Így indultunk neki Japánnak, de végül jól alakult minden.

Chityről tudsz valamit, van most valami zenekara?

Sejtelmem sincs, hogy most mit csinál. Világéletében zenekarból-zenekarba ugrált. Mióta otthagyott minket, nem tudok róla túl sokat. Az a fajta srác, aki nem tud stabilan megmaradni sehol, pedig jó énekes. A gyors döntések embere, és könnyen felkapja a vizet. (nevetgél) A Firewindet is úgy hagyta ott, hogy igazából át sem gondolta az egészet, egy nap csak úgy kilépett, és ennyi. Jó hangú srác, de elég szokatlan a temperamentuma.

És te milyennek tartod magad? Könnyű veled kijönni?

Abszolút! Volt néhány zenekarom az utóbbi években, és mind jó társaság volt, a kiadó, a menedzsment is szintúgy, szerettek velem együtt dolgozni, jó csapatot alkottunk. Fene tudja, azt hiszem, jó a hírnevem. (nevet)

Ki volt ez első gitáros, akire felfigyeltél?

Peter Frampton a hibás azért, hogy gitározni kezdtem. Édesapámnak volt egy lemeze tőle, a Frampton Comes Alive!, utána kezdtem el nyúzni őt, hogy szeretnék egy gitárt, és meg akarok tanulni játszani rajta, még kilenc évesen. Aztán pár évvel később jött Slash, a Metallica… Meg amikor először meghallottam Tony Iommi riffjeit a Black Sabbathban, attól teljesen eldobtam magam.

Mi fontosabb számodra, egy jó dalt vagy inkább egy ütős szólót írni?

Mindenképpen a dalt. A szóló csak a dal  egy része. Naná, hogy örülök, ha összejön valami emlékezetesebb tekerés, de ha egy jó számot sikerül írnom, attól érzem magam teljesnek.

Szerinted a zene meg tudja változtatni az emberek gondolkodásmódját?

A jó ég tudja. Remélhetőleg igen. A zenekarom mindenesetre pozitív gondolatokat sugall. De mondjuk ha megnézed Lady Gagát, hihetetlen nagy hatással van az emberekre, félelmetesen nagy a rajongótábora, a szavainak súlya van, és az emberek hallgatnak rá. Egy zenész mindenképpen tud hatni a fiatal generációra, így a válaszom igen.

Szereted amúgy Lady Gaga zenéjét?

Igen, nagyon!

Nem te vagy az első metalzenész, aki ezt mondja nekem…

Persze, mert van egy csomó rock- és metal-íz a zenéjében, nemcsak jellegtelen popzene, a Queen  hatását is fel lehet fedezni benne például.

A zene mellett mi köt még le téged?

Nincs igazán más hobbim, a zene teljesen kitölti az életem. A zenén kívül elég unalmas srác vagyok. (nevet)

Akkor se filmek, se könyvek, se egy jó séta a természetben?

Szinte kivétel nélkül az összes napomat a zene tölti ki valamilyen formában, szóval…. De szeretek utazni, és ezt most megtehetem, új helyeket fedezhetek fel, világot járhatok. Igazából ez is egy indok volt, hogy zenélni kezdjek, be akartam járni a világot, a koncertezés pedig megadta ezt a lehetőséget.

Meg tudnál említeni néhány helyet, ami különösen tetszett?

Az egész világ gyönyörű, mindamellett, hogy mindenhol látni a rossz dolgokat is. Japán gyökeresen más kultúra Európához képest, óriási élmény volt ott járni. Nagyon szeretem a skandináv országokat, Stockholm és Koppenhága két kedvenc városom onnan. Nemrég voltam Prágában, az is csodaszép hely. De az én hazám, Görögország is a leggyönyörűbb országok egyike. Te Budapestről hívsz?

Igen.

Budapest is gyönyörű és nemsokára megyünk hozzátok, alig várom.

Van olyan hangszered, amit különösen szeretsz?

Az első saját ESP Custom Shop gitárom, és az a piros, amin mostanában játszom Ozzy koncerteken.

Ha készíthetnél egy instrumentális lemezt egy másik gitárossal, kivel zenélnél szívesen?

Valószínűleg egy nagy kedvencemmel. Uli Jon Roth-szal együtt játszani például mágikus élmény volt annak idején… Mondjuk Al Di Meola vagy Gary Moore - akit nagyon szeretek - azok, akikkel szívesen zenélnék. De egyébként nekem bőven elég, ha rajongóként hallgathatom őket. Én csinálom a saját zenémet, a kedvenceim meg játsszák azt, amiben ők a legjobbak. Annyira egyébként sem vagyok oda ezekért a gitáros együttműködésekért. Bár, mondjuk ha a G3-ba meghívnának, ahol Satriani is játszik, annak azért örülnék, és a gitárzenét kedvelők számára is izgalmas lehetne egy ilyen formáció, de úgy komolyan más nem nagyon mozgatna meg.

Te még kimondottan zenerajongónak tartod még magad vagy inkább „zenész” vagy?

Totálisan metalhead vagyok! Imádom a heavy metalt, a rockandrollt, ez az életem! Annak ellenére, hogy ez lett a melóm, nem tekintek rá munkaként. Ez egy hobbi, ami hivatásba fordult, és nagyon szerencsésnek érzem magam mindenért.

Lenne néhány Ozzy kérdésem is, ha nem bánod…

Persze, jöhetnek!

Hogy emlékszel vissza az első próbára?

Igazából az egy meghallgatás volt Los Angelesben tavaly, és elmondhatatlanul ideges voltam. Aztán ahogy elkezdtünk jammelni, a stressz egyszerűen elszállt. Mágikus pillanat volt számomra ott lenni, és együtt zenélni velük.

Melyik a kedvenc Ozzy lemezed? És ha lehet, ne a Screamet említsd… (vigyorgok)

Nem, nem… A Scream! (nevetünk) A kedvencem a Diary of the Madman, egyszerűen azért, mert azt hallottam először tőle.

Az, hogy most Ozzyval játszol, nyilván megnyit számodra néhány új kaput is…

Persze ez pontosan így van, gitárosként is, és a zenekarom számára is nyílnak új kapuk, én meg csak örülök ennek!

Zakk Wylde-ról mit gondolsz?

Óriási, fantasztikus gitáros! És egyike azoknak, akiken felnőttem, imádom az Ozzyval készült lemezeit.

Mit gondolsz arról, ha Ozzy visszahívná őt a zenekarába?

Totálisan megérteném. Ozzy a főnök, ez az ő zenekara, azzal zenél, akivel ő szeretne, abszolút megérteném, ha visszahívná Zakket, főleg, hogy lehúztak együtt 23 évet. Nem lepne meg, ha újra ki akarná cserélni a zenészeit, ez az ő csapata, nem az enyém.

Nehéz feladat nem Zakk Wylde-klónnak lenned?

Egyáltalán nem, mert én Gus vagyok, megvan a saját stílusom és csapatom hosszú évek óta. Saját gitáron, saját cuccon játszom. Saját magam vagyok, és ez az, amit Ozzy is akar. Mondta is, hogy csak legyek bátran önmagam. Egyébként sincs értelme bárkit is másolni. Zakk maradjon Zakk én meg Gus vagyok, és ez így van jól.

Van még van még bármiféle álmod, amit szeretnél elérni?

Persze! Szeretném, ha a Firewind még népszerűbb lenne. Látom is amúgy, hogy fokozatosan fejlődünk, és egyre ismertebb a zenekar, de ezért még sokat kell dolgoznunk. És nagyon remélem, lesz alkalmam még egy lemezt készíteni Ozzyval, meg néhány dalt írni neki.

A Firewinddel mentek turnézni mostanában?

Novemberben Amerikába megyünk, aztán lesz néhány állomás Görögországan, Bulgáriában,  Angliában és Japánban decemberben és januárban. Majd egy nagyobb európai turné jövő tavasszal várható.