A jelenlévők valószínűleg még hónapok múlva vitatkoznak majd azon, hogy az In Flames áprilisi budapesti koncertje jó volt-e vagy sem, de a helyzetet tovább árnyalja, hogy a kérdésről valószínűleg a zenekaron belül is megoszlanak a vélemények.
Elég speciális számotokra ez a turné, nem igaz?
(sóhajt) Így is fogalmazhatunk…
Milyen érzés volt először színpadra állni úgy, hogy Jesper Strömblad nem állt ott melletted?
Egyszer már előfordult a közelmúltban hasonló, amikor Jesper egyszerűen levonult a színpadról egy angliai buli kellős közepén. A jelenlegi helyzet annyival jobb az akkorinál, hogy legalább tudtam rá készülni, kicsit variálni a gitártémákkal, hogy jobban szóljanak a dalok. Ettől még persze tök szar egyedül játszani egy olyan zenét, ami végig két gitárra épül, és eleve úgy született az összes dal, hogy kihasználjuk a két hangszer adta lehetőségeket… Rengeteg pluszmunkát jelentett nekem ez az egész, amivel önmagában semmi gond, de hát az emberi adottságok limitáltak. Így egy kicsit néha óhatatlanul is meztelen lesz a zene. Vannak hiányosságok, amiket el tudunk rejteni az effektekkel, a billentyűkkel, de akad olyan is, amit képtelenség.Viszont Jesper jelenleg nincs abban az állapotban, hogy turnéra menjen vagy színpadra álljon, magával kell törődnie, azt pedig a közönség miatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne teljesítsen megfelelően vagy levonuljon a koncert kellős közepén. Ezért is döntöttünk úgy, hogy magunkkal viszünk egy kisegítő gitárost, de Niklasnak (Niklas Engelin beugró gitáros) pár napja haza kellett utaznia egy fontos személyes, családi ügy miatt. Remélhetőleg csak pár bulit hagy ki és hamarosan visszajön, de ettől még a helyzet olyan, mintha megátkozták volna ezt a turnét... Most már persze úgy vagyunk vele, hogy akármi történik, akkor is végigcsináljuk. Elég sokat tanultunk egyébként az elmúlt hetekben magukról a dalokról is. Nagyon szeretünk játszani, nem ezzel van a probléma, hanem azzal, hogy nekem is csak négy ujjam van, és képtelenség egy gitárral megszólaltatni az összes dallamot, finomságot, ami az eredeti verziókban ott van.
Folyamatosan kapcsolatban vagytok Jesperrel?
Pár napja most éppen nem beszéltünk, de amúgy rendszeresen telefonálunk egymásnak. Személyesen viszont az utóbbi hónapokban nem találkoztunk. Tudod, mikor otthon vagyunk, nem töltjük együtt minden szabadidőnket, hiszen nekem is családom van, és nincs arra energiám, hogy folyamatosan valaki olyat hajkurásszak, aki eközben éppen el akar tűnni…
Van már valami elképzelésetek arról, hogy mikor tud ismét csatlakozni hozzátok?
Ez az, amit még egyikünk sem tud. Közösen kell majd megvizsgálnunk, hogy mikor áll készen a visszatérésre. Jelenleg egyszer teljesen jól van, másnap viszont pocsékul érzi magát, és amíg ez a bizonytalanság nem szűnik meg nála, biztosan nem tud hozzánk újból csatlakozni.
Létezik-e forgatókönyvetek az esetleges legrosszabb esetre?
Csináltunk már pár koncertet Jesper nélkül, most ugye Niklassal, de korábban is előfordult, hogy beugró gitárosra volt szükség. Egyszer-kétszer helyettem is lépett már fel más, amikor valami elháríthatatlan ok miatt így jött ki a lépés. Vagyis a zenekar most is működik. Lehet, hogy nem a legjobb formában, de dolgozunk… Mindenre felkészültünk, de egyelőre nem akarunk azon gondolkodni, hogy mi történhet és mi nem történhet, mert felesleges. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
Jesperrel a jelenlegi metal színtér egyik legismertebb gitárduója vagytok. Nem bizarr más gitárossal játszani annyi év után?
Dehogynem, baromi furcsa érzés. Minden dalunk úgy íródott, hogy megosztjuk egymás között a gitártémákat, és ahhoz, hogy ez jól tudjon működni, rá kell érezni a másik stílusára. Úgy ismerem Jesper játékát, mint a sajátomat: érzem a ritmusát, a vibratóját, pontosan tudom, mikor mit csinál és hová nyúl majd. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy mivel leosztjuk egymás között az egyes témákat, bizonyos finomságokat, szólókat soha nem is tanultam meg. Egyszerűen nem volt rá szükség, ezeket ugyanis mindig ő játszotta, és ez persze fordítva is így működik. Hosszú évek óta ismerjük egymást, mindig mindent együtt dolgoztunk ki. Nem egy olyan kapcsolat a miénk, amit akárkivel reprodukálni lehet egyetlen pillanat alatt.
Feltételezem, jelenleg új dalok sem nagyon születnek…
Valóban nem. Néhány ötlete persze mindenkinek akad, szoktunk játszogatni a turné közben is, de semmi véglegeset nem csináltunk még. Az egyetlen dolog, ami biztos, hogy megmaradunk a saját irányvonalunknál, vagyis irányváltásra nem kell számítani. Ugyanúgy ott lesznek a riffek, a dallamok és minden, amit tőlünk megszokott a közönség. Legfeljebb a hangszereléssel szoktunk variálni, de a lényeg változatlan. Sosem gondolkodunk egyébként előzetesen azon, milyen irányba haladunk majd az aktuálisan készülő lemezzel, hagyjuk, hogy ösztönösen szülessenek a nóták.
Van esetleg olyan lemezetek, amit etalonnak tartasz, és mintaként, kiindulópontként szolgálhat majd az új anyag készítése közben?
A logikus válasz az A Sense Of Purpose lenne, hiszen jelenleg éppen itt tartunk. Ezen a lemezen is egyszerre van jelen a régi In Flames minden stílusjegye, és egyszerre tekintünk rajta a jövőbe. De valami miatt mégis a Reroute To Remain jut inkább eszembe, ami kissé talán megelőzte a korát, de ezzel együtt is egy nagyon-nagyon erős albumnak tartom. Rengeteg rajongónknak csak évekkel később esett le, mit is akartunk csinálni rajta. A mai napig nagyon szeretünk minden dalt arról a lemezről. De egyébként nincs olyan anyagunk, amit ne vállalnánk fel teljes egészében… Ami pedig a dalokat illeti, hangulatfüggő, hogy éppen melyik a kedvenc. Akadnak olyan nóták, amiket élőben szeretünk igazán játszani, mert megvadítják a közönséget, más számok pedig inkább otthon hallgatva, a fotelből működnek a legjobban. Ha csak egyet mondhatnék, valószínűleg a Cloud Connectedre esne a választásom, ez ugyanis mindenhol tökéletesen érvényesül.
Dobosként kerültél a zenekarba. Mit gondolsz, ha Glenn Ljungström nem lép ki, és nem kerül a képbe Daniel Svensson, még ma is te dobolnál az In Flamesben?
Semmiképpen. Mindig is gitáros voltam, a dobok mögé kényszerből kerültem. Mindenképpen csatlakozni akartam a csapathoz, és akkoriban kizárólag ez a pozíció volt szabad… Az első pillanattól kezdve azt lestem, hogyan szökhetnék meg onnan. Attól, hogy doboltam a bandában, még gitárosként gondolkodtam, gitáros aggyal néztem a zenét, gitáron hoztam az ötleteimet, és így tovább. Még olyan is előfordult, hogy a stúdióban besegítettem a gitárrészek felvételeinél. Nem vagyok persze rossz dobos, de össze sem lehet hasonlítani a képességeimet azzal, amit az a sapkás csávó tud. (elvigyorodik, és a háta mögé mutat Daniere) Már amikor először lejött hozzánk próbálni, akkor is sokkal jobban játszotta a dalainkat, mint én valaha.
Mik voltak a fő zenei hatásaid?
Az első kedvenceim a klasszikus hard rock és heavy metal bandák voltak, először is a Deep Purple és a Rainbow. Ritchie Blackmore dalszerzési stílusa, megközelítése mindig is etalon volt számomra, bár a szólói nem feltétlenül abba a kategóriába tartoznak, ami gitárosként a legközelebb áll hozzám. Én inkább a Zakk Wylde-iskolát kedvelem, de említhetném akár Chris Amottot is… Aztán ott volt a Black Sabbath is, mint korai kedvenc, viszont ezek mind olyan zenék voltak, amiket nem magamnak fedeztem fel, hanem a papám révén hallottam őket otthon. Később persze rátaláltam a saját generációm bandáira is: Queensryche, Iron Maiden, Metallica, DIO…Egy idő után pedig eljutottam a death metalig. A mai napig követem a dolgokat, de korántsem fanatikus módon. Inkább Anders az, aki egy turné alkalmával mindenféle zenét összeszed, és ezek között rendszerint akadnak olyanok, amikre felkapom a fejem. Nemcsak rock és metal dolgok ezek, hanem a legszerteágazóbb stílusú muzsikák. Összességében egyébként konzervatív zenehallgató vagyok, és nem nevezném magam rajongó típusnak sem. Tehát ha kijön egy lemez, ami tetszik, ettől még nem fogom automatikusan és teljesen nyitottan lesni a banda következő megmozdulását is.
Lassan másfél évtizede tényezőnek számítotok a metal színtéren, azóta gyökeresen megváltozott az egész zeneipar…
Valóban rengeteg különbséget lehet felfedezni. Nemcsak a zenekar státusza teljesen más, de maga a zeneipari környezet is teljesen eltér ahhoz képest, amilyen például a ’90-es évek közepén volt. Akkoriban minden a lemezeladás körül forgott, ma azonban sokkal inkább a turnézásra kell helyezni a hangsúlyt, hiszen az internetes letöltések miatt sokkal kevesebb hagyományos hanghordozó fogy. Megcsinálod az aktuális albumot, és még több helyre kell eljutnod vele élőben, hogy bemutasd. Személy szerint úgy gondolom, hogy az internet és az internetes média óriási lehetőségeket nyitott meg a zenészek, a zenekarok előtt, az új csatornákon keresztül sokkal könnyebb elérni a közönséget, a zenehallgatókat. Ami a letöltéseket illeti, nálunk ezek sosem jelentettek olyan hatalmas érvágást, mivel eleve nem tartoztunk soha a lemezmilliókat értékesítő bandák közé, nem vagyunk a Metallica vagy az Iron Maiden ligájában. A koncerteken viszont minden egyes turnénkon többen és többen vannak, amiben egészen biztosan része van az internetes zeneterjedésnek is.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Ez kemény, három semmiképpen sem elég… Az első legyen a Rainbowtól a Long Live Rock’N’Roll, rajta a címadó nótával, ami a valaha született leghatalmasabb rocknóta. Aztán ott a Queensryche-tól az Empire. Tisztában vagyok vele, hogy talán az egész világon én vagyok az egyetlen, aki nem az Operation: Mindcrime-ot mondaná tőlük legjobbként, de nálam az Empire számít a csúcsalkotásuknak. A dalok, a hangzás, a hangulat, és persze ahogyan mindezt feljátszották… Mestermunka, imádom.
Az új lemezüket hallottad?
Azt még nem, de az Operation: Mindcrime II-t igen. Az annyira nem jött be… Lássuk csak, mi legyen a harmadik? Egy egész sor death metal albumot fel tudnék sorolni, amiket nap mint nap meg tudok hallgatni, és a mai napig megőrjítenek, Malevolent Creation és a többi… Hmm, lehet, hogy holnap mást mondanék, de most mégis inkább az …And Justice For Allt választom a Metallicától. Ezt ma már talán nem hallgatom annyit, mint annak idején, de alapvető hatást gyakorolt rám.
A Death Magnetic tetszett?
(pillanatnyi szünet után) Végülis igen. A hangzása nem a legtökéletesebb, de még így is sokkal jobb, mint az azt megelőzőé, amit ki nem állhattam, és ezzel nem vagyok egyedül… De azt hiszem, a Metallica azon bandák közé tartozik, akiknek akkor lehet igazán megérteni a nagyságát, ha megnézed őket koncerten. Óriási albumokat csináltak a karrierjük során, de élőben még azok a dalok is a helyükre rázódnak, amik esetleg a lemezeiken nem működnek annyira.
Mi az élet értelme?
Nem ezt keresi mindenki a történelem kezdete óta? Talán az, hogy legyenek gyerekeid. És persze hogy azt csináld, amit akarsz. A világ egyik legboldogabb embere vagyok, mert azzal foglalkozhatok, amit szeretek és amit csinálni szeretnék.
fotó: Valentin Szilvia
