Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lukács Peta: „A zene is egyfajta ima”

Lukács PetaA múltkori, élményszámba menő European Mantra koncert során (lásd a koncertbeszámolóknál) végre személyesen is meggyőződhettem arról, hogy kis hazánk egyik legjobb és legsokoldalúbb gitárosa Lukács Péter, kinek nevét '96 körül a "kimittudgyőztes" jelzővel lehetett leginkább hallani. Ám azóta eltelt majd' egy évtized, és sok minden változott. Pl. Antal Imrének új orra van, Michael Jacksonnak nincs orra, így mikor lehetőségem nyílt Péter dolgaiba beleütni az enyémet, nem tétováztam…

Mesélj magadról, kérlek! Hol és mikor születtél? A zene mellett van valami hobbid?

’78-ban születtem, Pápán. ’96 óta Budapesten élek. Régen BMX-eztem, gördeszkáztam, most már nem nagyon van időm ilyesmikre.

Már az oviban gitár volt a jeled? (bocs…)

Nem, szívecske. (vigyorog)

Honnan jön a Peta becenév?

A Peta becenév egy véletlen elszólásomból jött; egy alkalommal a telefonban nem tudtam hirtelen, hogy Petyát, vagy Petit mondjak, és valahogy Peta lett belőle… Aztán rám ragadt.

A "Ki Mit Tud?" volt az első nagy mérföldkő karrieredben?

Az első mérföldkő inkább a ’92-es “Tini sztár kerestetik” és a szintén ’92-es Metal Hammer - Oroszlánbarlang gitárverseny volt. Előbbin a zenekarom első helyezett lett, és megkaptam a legjobb hangszeres szólistának járó különdíjat, utóbbin szintén első lettem.

Hogy jött az ötlet, hogy jelentkezz?

A “Ki Mit Tud?”-ra? Szerintem pont úgy, ahogy mindenkinek, aki jelentkezett. Láttuk a hirdetést a tv-ben, aztán jelentkeztem.

Mit vártál a hangszeres szólista kategóriában elért győzelemtől? Ma hogy gondolsz vissza az egészre?

Nem azt hozta, amit vártam tőle. Azt gondoltam a győzelem után, hogy így minden könnyebb lesz, de nem így lett. Egy ideig voltak, akik megismertek, persze, még ma is sokan emlékeznek rám innen, de alapvetően nem változott az életemben semmi. Nem lett több fellépésem, munkám stb.

Mire vagy eddig a legbüszkébb zenei pályafutásod során?

Mindenre, amit eddig elértem. Korántsem vagyok még elégedett, nagyon sok tervem van, de büszke vagyok arra, hogy egy vidéki “kis tehetséges gitáros srác”-ból az lettem, ami. Együtt játszom az ország legnevesebb zenészeivel, mind lemezeken, mind koncerteken, vagy például egy produkcióban játszom Al DiMeolával (A Carmen c. opera Nagy János és Malek Miklós által átírt művében) is.

Meg tudsz élni a zenélésből? Sok kompromisszumot kell kötnöd ennek érdekében? Igaz-e, hogy egyszer egy erősítődet el kellett adnod, hogy kifizesd a havi számlákat?

A pletyka sajnos igaz. Konkrétan egy ritka, 4x10-es Marshall láda volt az áldozat. De volt már több más cuccom is, amit fel kellett áldoznom az “áramszolgáltatás oltárán”… (nevet) Mostanában azért hál’isten nem panaszkodhatok túlságosan, az életben maradásom megoldott probléma, de azért a jövő miatt még kicsit aggódom, de ebbe ennél mélyebben most nem akarok belemenni, hiszen erről a témáról napokig lehetne elmélkedni. Közhely, tudom, de az élet tele van kompromisszumokkal. Sajnos sokszor, sok emberhez illetve helyzethez kell alkalmazkodnom, ez gyakran elég fárasztó is, de igyekszem olyan produkciókban nem részt venni, amikben túl sokat kellene feladni magamból.

Milyen zenéket kedvelsz, és mit hallgatsz mostanság? A honlapodon (www.lukacspeta.hu) szerepel Britney Spears is, mint hatás. Ez komoly?

Persze, hogy komoly! Mint minden, ami abban a felsorolásban szerepel, és még sok minden ott sincs! Nagyon szeretem a jó, profin megcsinált popzenét, amire sajnos nemigen van magyar példa. De ez megint egy külön fejezet. Mármint a magyar zenei élet… Amúgy imádom a komolyzenét, a jazzt, a legdzsungább metal zenéket és még sorolhatnám. Mostanában kevés időm volt zenét hallgatni, de ha mégis volt, akkor leginkább Alanis Morissette-et, Allan Holdsworth-t, és Kornt hallgattam talán.

Sok stílusban ténykedsz. Milyen zenét érzel a sajátodnak? Szólóanyagod lesz-e valamikor?

Bár nem szeretem a zenei stílushatárokat, alapvetően azt hiszem, rockgitáros vagyok a szívem mélyén. De nem biztos. Tényleg, annyira szeretek mindenféle zenéket, hogy magam sem tudom. Szólóanyagot mindenképpen szeretnék valamikor, de még van előtte egy és más. Most például épp egy új produkción dolgozunk Pacziga Linda énekesnővel és Janicsák Istvánnal. A formáció neve PLP, valamiféle populárisabb, modern rockzenét szeretnénk létrehozni. Készülnek a dalok, de még sok a munka. Remélem, jövőre már többet mondhatok el róla.

Hogy írnád le a European Mantra zenéjét annak, aki még nem hallotta? Nekem a modern fúziós metál ugrott be… Talán hülyeség, de jól hangzik. Tényleg igaz, hogy készült élő felvételetek, ami kiadásra kerül?

Nagyjából jól fogalmaztál, nehéz körülírni a zenekar stílusát. Mi kb. jazz-metalnak szoktuk hívni, de ez persze csak irányadó. Novemberben rögzítettünk 4 koncertet, ezekből készül majd egy koncertlemez.

Miért így hívják a csapatot, és milyen jelentést hordoz nektek ez a név?

Miért European Mantra? Hmm. A mantra (egy ismételgetett mondat, ima) abszolút parallel a zenével. Szerintem a zene is egyfajta ima, ami talán a természetfölöttihez a legközelebb álló emberi kifejezésforma. És hát a miénk európai. (nevet)

Szekeres Tamás külföldön is ismert gitárosnak számít. Te nem próbálkoztál a klasszikus értelemben vett “gitárhősi” pályával? Régebben voltak is közös fellépéseitek, ha jól tudom. Sose gondoltatok valami komolyabb kooperációra?

A “gitárhősök” szerintem nem készültek arra, hogy azzá váljanak. Szerettek (szeretnek) gitározni, sokat foglalkoznak a hangszerrel és a zenével. Én is ilyen vagyok, de hogy "gitárhős" leszek-e, vagy sem, ez majd idővel kiderül! (nevet) Régebben tényleg léptünk fel közösen többször is Tamással, de mostanában nincsenek ilyen irányú terveink. De sose lehet tudni, mi lesz később.

Mesélnél jelenlegi hangszerparkodról, felszerelésedről? Elégedett vagy velük, vagy mindig van mit fejleszteni?

Elégedett vagyok a jelenlegi hangszereimmel, bár mindig van mit fejleszteni, és ez az elégedettség is relatív. Egy csomó dologra ideálisak a jelenlegi gitárjaim, de azért kellene még jó néhány. A többivel abszolút jól érzem magam, mármint ami az egyéb kütyüket, erősítőket illeti. Nem akarom felsorolni, akit érdekel, nézze meg a honlapomon látható “gyűjteményt”! (Persze, ennek sincs még vége!) (nevet)

Szoktál-e hangszerbemutatókon, gitárklinikákon fellépni?

Nem tartok hangszerbemutatókat, mert még egyetlen hazai cég sem keresett meg ilyen kéréssel. Úgy tűnik, erre a feladatra alkalmasabb nálam a szakma apraja-nagyja…

Tudtommal vannak gitártanítványaid. Milyen módszerrel oktatsz?

Valóban tanítok. Jobbára a saját módszeremmel, ami sok más tanár módszerein alapul. Nem szeretem a túlzottan technokrata oktatást, bár erre is szükség van persze, mindenesetre szeretek nagyobb hangsúlyt fektetni a zenélésre, mintsem a gitározásra.

Mostanában divatba jöttek az internetes gitársulik. Nem tervezel valami ilyesmit honlapodra?

Vannak internetes terveim is ezzel kapcsolatban, de ezek még igen-igencsak tervek.

Mi különben a véleményed a hazai zenei életről? Milyen tanácsot adnál a kezdő hangszereseknek, kis bandáknak? Milyen elvárásokkal érdemes itthon belekezdeni ebbe az egészbe?

Nagyon borúsan látom a magyar zenei életet. De szerencsére nagyon naiv, és bizakodó is vagyok. Csak ezt tudom javasolni mindenkinek, aki életben akar maradni. Ha valaki ezt a hivatást választja, annak rengeteg keselyűre és hiénára kell felkészülnie. De ha szerencsések és elég kitartóak vagyunk, akkor hihetetlen, pótolhatatlan örömöket tud adni a zene.

Mik a terveid a jövőre vonatkozóan? Mit szeretnél elérni, mint zenész? Hol és hogy látnád magad 10 év múlva?

Szeretném, ha minden produkció, ami a szívemhez közel áll, sikeres lenne. Szeretném, ha minél szélesebb közönség szeretné a zenét, amit éppen csinálok, szeretném látni az embereket mosolyogni egy-egy gitárszóló, dal, vagy koncert után. 10 év múlva is zenélni szeretnék, meg 20, 30 év múlva is. Szeretnék ehhez egészséges, erős maradni. És természetesen 10 év múlva talán már “utánpótlás” is lehet…

Mindenkitől megkérdezzük: Mi szerinted az élet értelme?

Na, szép! Ez nálam nagyon kényes téma, és attól tartok, erről egy kb. 2-3ezer oldalas értekezésbe kezdhetnénk most! Ettől most eltekintek inkább, és azt mondom, fogalmam sincs, de ha rájövök, szólok.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.